Bár lassan egy hónapja jelent meg a JerryRigEverything ominózus videója, a különféle netes fórumokon nyomokban még most is előkerül a KEYone kijelzőjének ragasztója, vagyis inkább annak a hiánya. A BlackBerry Mobile már akkor is igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy ura a helyzetnek, tegnap pedig másodjára is megszólalt a cég, ezúttal több konkrétummal előhozakodva.

Na azért valami őrült nagy coming outra ne számítson senki, a gyártó az elsődleges supportfelületnek számító CrackBerry fórumán (!) csupán annyit írt, hogy a gyártási folyamatot felülvizsgálták, és megerősítették a kijelző rögzítését, a jelenleg boltokban lévő, és értelemszerűen a jövőben a kereskedőkhöz kerülő KEYone-ok pedig már ebből az új szériából származnak. Pánikra amúgy sincs semmi ok, hiszen abban a szerencsétlen esetben, ha a kijelző valakinél elválik az alumínium kerettől, a gyártó cseréli vagy javítja a készüléket - mint ahogy egyébként erre törvény is kötelezi.

ragaszto.jpg

A BlackBerry Mobile számára ez a fiaskó azért lehet különösen kellemetlen, mivel a KEYone esetében az egyik legfontosabb marketingüzenet az időtállóság és a strapabíróság, ennek meg lássuk be, kissé ellentmondani látszik, hogy ha a kijelző kipotyog a helyéről.

Szerencsére mára már a magyar piacon is rendelkezésre állnak első kézből tapasztalatok arról, hogy a probléma mennyire széleskörű: A BerryBolt az elmúlt hetekben tömegesen küldte ki a KEYone-okat az előrendelőknek, az eddig leszállított készülékek közül azonban mostanáig egyetlen hibás példány sem került vissza javításra - és itt nem csak a kijelzővel kapcsolatos hibákat értem. Persze az ördög soha nem alszik, de ha hivatalos forrásból vásárolod meg a készüléket, két évig nem kell tartanod attól, hogy működőképes telefon nélkül maradsz.

Nem mintha én önmagában reprezentatív minta lennék, de jelentem az én KEYone-om is hibátlan, pedig az első nap vettem április végén, Londonban, szóval minden bizonnyal a legelső szériákból származik.

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása