Mindig jó, amikor egy olyan, az életünket, illetve a mindennapi kommunikációt elég nagy mértékben meghatározó kütyübe, mint egy okostelefon új funkciók, hasznos újítások kerülnek, melyek megkönnyítik a felhasználók életét. Vagy egyszerűen csak jópofák, előremutatók és az a boldog tudat tölti el a készülékekért nem kevés pénzt áldozó vásárlókat, hogy valami olyan innovációt kaptak a kezükbe, amit még soha senki a földkerekségen. 

Ha valaki, akkor az Apple aztán igazán csúcsra járatja ezt az euforikus érzést a vásárlóiban, ahogy tette azt tegnap az iPhone 8 és az iPhone X bemutatója során. Itt van például az iPhone X home gombot pótló funkciója, a felfelé simítás gesztus, ami kísértetiesen hasonlít a szép emlékű BlackBerry 10 hasonló célt szolgáló képességéhez.

Először egy részlet a tegnapi prezentációból:

Aztán nézzétek meg ezt:

Persze felfogható a tegnap bemutatott Apple fejlesztés a BB10 gesztusának továbbfejlesztéseként is, és ezzel tulajdonképpen nincs is semmi baj, ebben az iparágban ez mondhatni természetes jelenség (azt még a legelvakultabb Apple-fanatikusok sem gondolják, hogy a cég kreatív istene, Jony Ive ne merítene olykor innen-onnan ötleteket). A kérdés sokszor nem is az, ki milyen funkciót vet be először az arzenálban, hanem hogy ki tudja a végén eladható termékké csomagolni az újítást.

A BlackBerrynek ez 2013-ban nem sikerült, az Apple-nek meg 2017-ben biztosan sikerülni fog. Ahogyan bizonyára (tíz)milliók lesznek vevők az iPhone-okban idén először feltűnő vezeték nélküli töltésre is. Jól csinálják, na.

süti beállítások módosítása