Ez a kérdés így három nappal és nagyjából öt és fél órával a hivatalos bemutató előtt (jelen poszt írásakor) azt hiszem egyre több rajongót és érdeklődőt foglalkoztat, na nem mintha feltétlenül a néven múlna a siker, de a DTEK sorozat után igazán megérdemel egy jobb nevet a BlackBerry Mobile legifjabb titánja.

A Las Vegas-i CES alkalmával, ahol a mobil először bemutatkozott, nem hangzott el a végleges kereskedelmi név, sőt, mint kiderült sanszos, hogy a mindenki által előszeretettel emlegetett Mercury név is az internetes folklór szülötte -- ahhoz képest mondjuk nem is olyan rossz. Aztán erre most Steve Cistulli, a TCL Communications amerikai részlegének a feje bedobta ezt a Twitterére:

merc_passport2.jpg

A képet látva a kommentekben azonnal elkezdett spekulálni a jónép, hogy a Mercury akkor ezek alapján bizonyosan valamilyen Passport-iteráció lesz, mondjuk Passport 2 vagy egyszerűen csak "Az új Passport" néven kerülhet forgalomba. Azért meg kell hagyni, Cistulli, és a mögötte álló csapat ügyesen igyekszik folyamatosan fenntartani az érdeklődést, mígnem aztán három nap és nagyjából öt és fél óra múlva lelövi majd a legtöbb poént. De amíg ez nem történik meg, tippeld meg, szerinted mi lesz a Mercury végleges neve!

Dual SIM ide- dual SIM oda, itthon valószínűleg nem lesz olyan jó vétel az a még megjelenés előtt álló BlackBerry, melyet kifejezetten az indonéz piacra szánt a BlackBerry első licencpartnere, a PT BB Merah Putih. Nem csak azért, mert az egyébként BBC100-1 -es típus nem kerül forgalomba hivatalosan Európában, hanem egy ebből egyenesen eredő másik probléma miatt is, mely egyébként a gyanúsan olcsó, Kínából importált telefonok zömére éppúgy jellemző.

merahputih_flag.jpg

A helyi hatóságok által nemrég jóváhagyott típus kiszivárgott adatlapja (lásd lent) alapján a legolcsóbb BlackBerry nem támogatja az európai 4G/LTE-hálózatoknál használt B20-as frekvenciasávot, vagyis egy ilyen készüléket Magyarországon használva nem áll rendelkezésre a szolgáltatók teljes 4G-s lefedettsége, ami egyébként éppen a 20-as sáv (ez egyébként a 800 MHz-es digitális hozadéksáv, ha valaki tudni akarja) miatt lehet annyi, amennyi - több mint 98 százalék kültéren a Telekomnak és a Telenornak és több mint 93% a Vodafone-nak.

bbc100-1.jpg

Szerencsére a másik két, általánosan használt európai LTE-sávot támogatja majd az új modell, illetve természetesen telefonálni is lehet vele Magyarországon és a környező országokban, ettől függetlenül bármennyire is csábító lesz az ár, a fentiek miatt erősen meggondolandó a készülék beszerzése itthon.

Érdemes lehet tehát kicsit várnia, vagy gyűjtögetnie azoknak, akik olcsóbb BlackBerryt szeretnének vásárolni, míg vagy a DTEK50 ára csökken, vagy a BlackBerry Mobile piacra nem dob Európában egy olcsóbb típust, ami egyébként egyes pletykák szerint akár még idén megtörténhet.

Via Twitter.

Egy hét, és hivatalosan is megnyílik Barcelonában az év legnagyobb mobilos kiállítása, a Mobile World Congress 2017, ami persze a szokás szerint a nulladik, sőt -1. napon is tartogat érdekességeket, elsősorban a sajtó jelen lévő képviselői, és a bemutatókat online követő érdeklődők számára. Az MWC-re már nekem is volt szerencsém jó néhányszor eljutni (idén sajnos nem jön össze), és valóban óriási a kavalkád, az ember feje csak úgy zsong a pavilonok közt kóvályogva, pláne ha előtte az esti partyn kellő mennyiségű alkohol került elfogyasztásra. Az idei MWC azonban más lesz.

mwc_2017.jpg

Na nem a partyk miatt, azok ugyanolyanok lesznek, sokkal inkább azért, mert idén eddig soha nem látott nosztalgiahullám szabadul rá a barcelonai Fira Gran Viára, ahol az MWC dugig tömött pavilonjai idén (is) sorakoznak. És ez szerintem jót tesz nem csak a kiállításnak, hanem az egész mobiliparnak, hiszen hogy mást ne mondjak, olyan nagy nevek kaphatnak újra komoly figyelmet itt, mint a BlackBerry, vagy éppen a Nokia.

Most eltekintve attól, hogy valójában egyik cég sem ugyanaz már, mint régen, az örökséget mindkét esetben sikerülhet jól átmenteni a "modern korba", ahol talán már kicsit túlontúl is sok az egy kaptafára készült, egymást másoló készülék.

1. BlackBerry, aka BlackBerry Mobile

Mivel ez itt a BerryBlog, a sort mi mással is kezdhetnénk, mint a legújabb QWERTY-s BlackBerryvel, ami egyelőre csak Mercury kódnéven ismert. A BlackBerry Mobile által gyártott és forgalmazott készülék a régi idők nyomógombos korszakába repít, miközben mind külsejét, mind a belsejét tekintve megőrzi modernségét is.

Aki még nem tudná, a Mercury lesz az utolsó, BlackBerry által tervezett okostelefon, ezt követően a márkanevet licencelő kínai TCL tervezi és gyártja majd az okostelefonokat BlackBerry Mobile néven, a lehetőségekhez mérten megőrizve mindazt, amitől a BlackBerry korábban BlackBerry volt. 

Ez többek közt azt jelenti, hogy a Mercuryn és a későbbiekben megjelenő típusokon futó szoftvert továbbra is a BlackBerry fejleszti, beleértve a biztonsági szempontból megerősített Androidot és a gyári szoftverkínálatot, mely szintén a biztonság és a produktivitás köré szerveződik.

A Mercury bemutatója egyébként kicsit kakukktojás, legalábbis abból a szempontból mindenképpen, hogy a mobilt egyszer már bemutatták idén, a Las Vegas-i CES-en, egyszersmind ezzel előrevetítve, hogy a BlackBerry Mobile készülékek célpiaca is marad a régi.

De hogy mit is várhat a nagyközönség a Mercurytól?

  • 35 gombos, kapacitív (érintésre is reagáló) fizikai QWERTY gombsor
  • 3:2 képarányú, 4,5 hüvelykes kijelző
  • Android 7.0 (Nougat) operációs rendszer
  • Snapdragon 625 rendszerchip
  • 3 GB rendszermemória
  • 32 GB háttértár
  • 13 megapixeles hátlapi kamera (a Google Pixel szenzorával)
  • Bazi hosszú akkus rendelkezésre állási idő

Persze ezek még mind csak pletykák, hogy pontosan mit fog gurítani a BlackBerry (Mobile), az már szombaton, este hétkor kiderül, ekkor lesz ugyanis a gyártó nagyszabású bemutatója (megjegyzem eddig még ehhez hasonló nagy sajtóesemény keretén belül egyetlen BlackBerryt sem mutattak be az MWC-n).

2. Nokia

Miután a Nokia-Microsoft házasság szavatossági ideje lejárt, és tulajdonképpen túl vagyunk a váláson, a finn HMD Globalhoz került a márka, ,mely a következő tíz évben használhatja készülékein az ikonikus jelzést. Miközben a cég a fősodorban újabb tepsifonokkal akar versenyre kelni a feneketlen pénzeszsákkal rendelkező Samsunggal és Apple-lel, a fél internet arról beszél, hogy visszatér a porondra az ezredforduló nagyágyúja, a Nokia 3310.

Az elsőre (és másodikra is) elég hihetetlennek tűnő pletykák szerint az új 3310 nem nagyon akar több lenni elődjénél, vagyis szó sincs arról, hogy modern okostelefonos funkciókkal pakolnák tele a készüléket -- már csak abból adódóan is, hogy méretre állítólag pont akkora lesz, mint elődje.

A régi-új Nokia ezzel gyakorlatilag teljesen kimaxolhatja majd a nosztalgia-faktort, és adott esetben egész szépen is fogyhat majd, pláne ha az ára tényleg annyi lesz, amennyit pletykálnak róla (18-20 ezer forint). Persze azért sok a kétkedő így is (akárcsak az új BlackBerry esetében), van aki egyenesen úgy gondolja, hogy ennek a pletykának az elterjesztése, illetve ha valóban lesz ilyen modell, a telefon piacra dobása csak arra jó, hogy újra hírverést keltsen a Nokia márkának, melyet az elmúlt évben rendszerint elég gyászos szövegkörnyezetben emlegetett mindenki.

Persze mindezt elég nehéz azért úgy megtippelni, hogy az új 3310-ről eddig szinte semmit nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy a 2000-ben még az alsó-középkategóriában motorozó készülék 2017-ben a legbelépőbb belépőszinten is siralmasan mutatna, pláne a fent említett árszinten, ezért nyilvánvalóan lesz itt-ott némi ráncfelvarrás, például színes kijelző, kamera meg ilyenek. 

Valószínűleg minden kínzó kérdésre válasz érkezik majd a Nokia vasárnapi bemutatóján, azaz még az MWC 2017 hivatalos, hétfői kapunyitása előtt.

Azzal, hogy a BlackBerry leépítette a saját hardveres üzletágát, és a márkát licenceli a TCL Communicationnek, együtt járt a BlackBerry Mobile brand megszületése is, vagyis azé a márkáé, melyhez a jövőben az okostelefonok tartoznak majd. Kézenfekvő tehát, hogy a készülékek a jövőben a BlackBerry saját oldalától elkülönülten, egy új site-on tűnnek majd fel. Mit tesz a véletlen, ennek a site-nak a címe

www.blackberrymobile.com

Az oldal egyébként pár napja már éles, és a következőket láthatod rajta:

  • Eredeti BlackBerry logó
  • Visszaszámláló a barcelonai bemutatóig
  • Egy képrészlet a Mercuryról
  • #BlackBerryMobile hashtag
  • TCL Communication copyright

Meg regisztrálhatsz még egy infohírlevélre, feltételezhetően a Mercuryhoz kötődően. Az egész oldal amúgy eléggé szögegyszerű, jelenleg így néz ki pontosan.

blackberrymobile_web.jpg

Nyilván a barcelonai bemutató után itt több tartalom lesz majd, persze kérdés, hogy pontosan mire vonatkozóan, azaz lesznek-e olyan készülékekről infók, vagy pl. vásárlási lehetőség, melyeknek semmi közük a TCL-hez. Szóval érdemes visszanézni majd ide később, esetleg követni a BlackBerry Mobile-t Twitteren is, és persze a hírlevelet is próbáljátok ki, ha mindent AZONNAL tudni akartok a BlackBerry Mobile barcelonai újdonságairól.

Alighanem véletlen, hogy éppen az év kétségtelenül legnyálasabb napját választotta a BlackBerry egy újabb jogi csata elindítására a szabadalomháborúk végtelen láncolatában. A cég ezúttal a Nokiát perelte be, és nem, nem a nyomógombok miatt, hanem azért, mert a kanadaiak szerint a finnek összesen 11 szabadalmat az engedélyük nélkül használtak fel különböző hálózati berendezéseikben. Ennyit az északi népek barátságáról.

blackberry_office.jpg

A BlackBerrynek egyébként nem ez az első szabadalmi pere, a cég korábban többek között az Avayát is beperelte már, hasonló okokból, de ha már említettem a billentyűzetet, korábban az ominózus, iPhone-okhoz készült Typo billentyűzet kapcsán is indított hasonló pert. A mostani keresettel egyébként nem azt kéri, hogy a Nokia fejezze be a jogszabálysértő tevékenységet, hanem kártérítésért folyamodott az illetékes bírósághoz (ha valaki tudni akarja, ez a szabadalmi ügyek valóságos Mekkájának tekinthető Delawere egyik kerületi bírósága), de hogy számszerűen mit követel a cég, azt nem tudni.

Az ügyről egyébként még annyit tudni, hogy a szabadalomsértő hálózati megoldásokat (Flexi Multiradio bázisállomások, rádiós hálózati elemek, valamint a Liquid Radio szoftver) több amerikai szolgáltatónál is bevetették, így részben a Nokia technológiáját használják az AT&T-nél, illetve a T-Mobile USA-nál.

Via Bloomberg.

Az okostelefonok bámulatosan sokrétű eszköztárral rendelkeznek a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel és munkatársakkal folytatott kommunikációhoz, gondolom ezzel nem mondok különösebben újat senkinek. A különböző, tartalommegosztást támogató alkalmazások új hulláma már a kreativitásunkra is támaszkodik, mint például a BlackBerry legújabb komponense a Hub+ csomagban, a Notable.

A Notable gyökerei tulajdonképpen a különféle (gyors)jegyzetelő alkalmazásokig nyúlnak vissza, vagyis alapvetően arra a sémára épül, hogy ha eszedbe jut valami, azt azonnal rögzítsd, és ha már rögzítetted, miért is ne dekorálhatnád ki az igényeidnek megfelelően? Például így:

notable_edit.png

A program lényegében tehát egy jegyzetelő, valamint rajzoló app és egy egyszerű képernyőmentő keveréke, ami természetesen gyárilag támogatja az elkészült remekmű megosztását tetszés szerinti alkalmazásnak (pl. Hub, BBM, Evernote, Facebook stb). A Notable-t persze nem csak az szabadidő elütésére lehet használni, sőt, avatott kezekben a kollaborációt támogató hatékony munkaeszközzé is válhat, legalábbis ez a cél is ott lebegett a BlackBerry szoftverfejlesztőinek szeme előtt, amikor megálmodták az appot.

Az alkalmazás emellett egyszerűbbé teszi a képernyőfotók készítését is, hiszen például felprogramozhatod a gyorsindító gombra (már azokon a modelleken, melyeken található ilyen) a képernyőmentés indítása, de a folyamat akár az értesítési területről is elindíthatod.

A Notable ingyenesen letölthető a Google Play Store-ból az alábbi ikonra kattintva, egyelőre csak androdidos BlackBerrykre.

Szerezd meg: Google Play

süti beállítások módosítása