A Magyarországon tavaly év eleje óta elérhető Netflix itthon még a nyelvi korlátok miatt mondhatni radar alatt lévő szolgáltatás, ám világszinten ezen a platformon nézik a legtöbb sorozatot és mozifilmet online a felhasználók -- nem csak a PC-jükkel, hanem a mobiljukkal is. Utóbbi körből zárt most ki egy elég tekintélyes méretű felhasználói kört a szolgáltató azzal, hogy mostantól nem fut a Netflix app a nyitott bootloaderrel rendelkező, vagyis rootolt androidos mobilokon.

A rootolás elsősorban azok körében közkedvelt, akik szeretnének a legapróbb részletekig kontrollálni, mi történik a telefonjukkal - egyben vállalva azt a kockázatot, hogy egy sebezhetőség kiaknázásával esetleg másvalaki is kontrollálja a telefont. A root bár nem ördögtől való, és bizonyos helyzetekben tényleg hasznos lehetőségeket ad a felhasználó kezébe, a mobilgyártók hozzáállása mondjuk úgy, hogy megosztott a témában.

onlyonnetflix.jpg

Vannak például olyan gyártók, akik gyárilag rootolva adják el a készüléket, és vannak olyanok, akik nem hogy kikapcsolják ezt a lehetőséget, de teljesen ki is iktatják rendszerszinten. Ilyen a BlackBerry is, mely az androidos készülékeire egy speciális, módosított, megerősített Android-verziót tett, melyet eddig dokumentáltan senkinek nem sikerült feltörnie.

A BlackBerry szerint mindez hatékonyan véd a rootjogultság megszerzésére irányuló támadások ellen - márpedig az androidos okostelefonokat támadó hackerek 99 százalékban erre építik a kártékony kódot. 

A Netflix nyilván nem elsősorban a biztonsági aggályok miatt nem indul el rootolt androidos eszközön, valószínűsíthető inkább, hogy a cég ezzel a streaming szolgáltatás másolásvédelmét kívánja megerősíteni. Erre utal az is, hogy az új, 5.0-s Netflix app már a Google Widevine DRM-technológiáját alkalmazza, azaz mostantól lényegében csak olyan mobilon lehet lejátszani Netflix-tartalmat, melyet a Google hitelesített, illetve garantálható (de legalábbis jó eséllyel tudható), hogy harmadik fél nem változtatta meg a szoftvert.

A BlackBerry eddig egyetlen készüléket sem dobott úgy piacra, hogy ne jelent volna meg a mobil mellé néhány hivatalos kiegészítő, jellemzően persze bőrtok (nem beszélve a jó öreg övcsipeszes bőrtokról, ami még a legújabb szériáknál is jelen van). A KEYone esetében, a licencmodell dacára nem törik meg ez a hagyomány, azaz az új QWERTY-s BlackBerryhez is jönnek majd olyan gyári kiegészítők, melyeken BlackBerry-logó díszeleg.

A választék ugyanakkor kétségtelenül szegényesebb lesz valamennyire, mint eddig, ráadásul kimarad egy marha nagy ziccer, no de erről majd később.

hero-dual-layer-shell.png

Először is, a KEYone-hoz lesz egy bélelt kemény tok, fekete-kék színkombinációban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a toknak van egy gumírozott belső borítása, amit először rá kell húzni a készülékre, majd a merev külső borítást erre rá kell pattintatni. A KEYone enélkül a tok nélkül is elég masszív telefon, ezzel viszont igazi tank látszatát kelti, éppen ezért illet volna belőle csinálni a tokból egy katonai zöld változatot, ha más nem, csak a poén kedvéért.

hero-pocket.png

A felülről bebújtatós bőrtokok időtlen idők óta jelen vannak a BlackBerry tartozékkínálatában, és persze lesz ilyen tok a KEYone-hoz is, méghozzá az utóbbi időkben divatosnak tekintett "Smart Pocket" formátumban, azaz lesz az elején egy kis ablakocska, amin mindenféle információ megjelenhet, és amin bizonyos korlátok közt lehet kezelni a telefont is - például lehet hívást fogadni és letenni anélkül, hogy kivennénk a készüléket a tokból. Ez a tok egy színben (fekete) lesz elérhető.

hero-flipcase.png

Végül pedig jön a szintén elmaradhatatlan flip bőrtok, ami szintúgy kivágott előlappal rendelkezik, a fent említett funkciókhoz. A tok oldalra nyílik, nem lefelé, a telefon méreteiből és kialakításából fakadóan, illetve nincs semmiféle csat rajta. A flip bőrtok is csak egy színben (feketében) érkezik majd.

És akkor ami kimarad: csak nekem hiányzik egy dokkoló a kínálatból? A DTEK sorozatnál ez elmaradt, oké, a DTEK50 és 60 esetében nem középen van a töltőcsatlakozó, lehet erre fogni. Na de a KEYone-nál minden adott anatómiailag ahhoz, hogy a telefon szépen bedokkolja magát az íróasztalra vagy az éjjeliszekrényre, ám mégsem jön gyári dokkoló a készülékhez. Aki nagyon akarja, valamilyen utángyártott megofdással, vagy állvánnyal azért megpróbálkozhat, de azért ez tényleg kihagyott ziccer.

Ja, és a KEYone-hoz nem lesz övcsipeszes bőrtok sem.

Ami viszont lesz, az szokás szerint mind kapható lesz a BerryBoltban, ahol a készülék is elérhető lesz, előreláthatóan júniustól (részletekről később). 

Ha szeretnél elsőként értesülni a KEYone magyarországi premierjéről, iratkozz fel a BerryBolt hírlevelére ezen az oldalon: https://www.berrybolt.hu/webshop/tipusok-szerint/blackberry-keyone

Ezzel a poszttal kicsit megint visszarepülünk az időbe, nagyjából négy évet, vagy inkább csak hármat, amikor a BlackBerry éppen azt tervezgeti, hogy a következő generációs BB10-es okostelefon-széria milyen is legyen pontosan. A tervezők letesznek az asztalra egy merőben új koncepciót Windermere néven, illetve egy Z30-utódnak tekintett full touch készüléket, ami itt-ott a Windermere dizájnjegyeit örökli. Ez utóbbi prototípus az Ontario, amiből végül soha nem lett végleges termék, míg a Windermere a Passport nevet kapta a keresztségben.

blackberry-ontario.jpg

Elég szokatlan, hogy egy okostelefon-prototípusról évekkel azután szivárognak ki az első képek, hogy valójában még a piaci bevezetés előtt megpecsételődött volna a sorsa -- az Ontarióval most mégis ez történt. Az egyik CrackBerry meetupon előkerült ugyanis egy már nem működő prototípus a telefonból, amiről gyorsan fotók is készültek, ezeket láthatjátok fent.

Az Ontario egyébként belül leginkább a Passportra hajazott volna, kicsit szerényebb képességekkel. Így például állítólag Snapdragon 800-as CPU került volna a készülékbe, 2 GB rendszermemória mellett. Minden egyéb paramétert homály fed, vagyis az olyan nem elhanyagolható részletek, mint a kijelzőméret- és felbontásról, valamint az akku tervezett kapacitásáról legfeljebb találgatások léteznek. 

Érdekes lehet azért belegondolni, mi lett volna, ha az Ontario végül mégis megjelenik:

Via CrackBerry.

Ahogy az egyebek mellett a BerryBlog tesztjéből is kiderül, a BlackBerry KEYone alapvetően két ponton igyekszik maradandót alkotni az okostelefonok szerteágazó, ám annál inkább egy kaptafára épülő kínálatába, szerintem meglehetős sikerrel. Az egyik nyilván a fizikai billentyűzet, amihez nem kell sok magyarázat, a másik pedig a brutális akkumulátoridő, amihez hasonlóval kevés, piacon lévő megoldás büszkélkedhet.

A PocketNow egy egész sorozatot szentelt a KEYone képességeinek, egyébként nagyon korrekt módon felhívva a figyelmet arra, hogy mindig a teljes képet kell nézni, mielőtt az ember véleményt alkot egy készülékről (meg úgy egyébként minden másról, de ez most mellékes). 

A fenti videó az akkumulátoros rendelkezésre állást veszi górcső alá: a tesztelőnél lévő készülékkel sikerült egy két töltés közti 60 órás (!!!) maratoni időszakot hozni, ami igazán megsüvegelendő eredmény még a legnagyobbak által is. 

És hogy hogyan is állhat össze ez a brutális akkuidő? Az egészért a nagykapacitású beépített akkut (3505 mAh), valamint az energiatakarékos Qualcomm rendszerchipet (Snapdragon 625) kell okolni. Utóbbi valóban nem a legnagyobb teljesítményű lapka jelenleg a piacon, de a használata mégsem igényel vállalhatatlan kompromisszumot, ezt saját tapasztalatból is megerősítem.

Bár a videóban is említett 60 óra azért csak óvatos duhajkodás mellett jöhet össze, ha a KEYone-t használod, biztosan nem kell attól tartanod, hogy a telefonod a nap vége előtt kifekszik.

Via PocketNow.

Hála a Ti szavazataitoknak, a BerryBolt bejutott Az Év Internetes Kereskedője 2017 verseny 21 legjobb webshopja közé!  

evker_thankyou.jpg

Szeretnénk Nektek megköszönni, hogy a közönségszavazaton kiálltatok mellettünk, igyekszünk rászolgálni a bizalmatokra és tovább javítani a BerryBolt kínálatát és szolgáltatásait.

Köszönetképpen fogadjátok az alábbi, 21% kedvezményre jogosító kupont, melyet a kosárfolyamat végén tudtok beírni a Promóciós kód mezőbe:

"TOP21"

(Idézőjelek nélkül, végig nagybetűvel.)

Irány a BerryBolt!

A kupon a 2017. május 14-én éjfélig leadott megrendelésekre érvényes, és 21% kedvezményt ad minden tartozék árából. A kupon okostelefon vásárlása esetén nem érvényes.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Érdekes pletyka látott ma napvilágot az egyik legnagyobb indiai mobil-tech szájton, a PhoneRadar.com -on. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy júniusban Indiában is megjelenhet a BlackBerry KEYone, ami többek közt azért érdekes, mert a KEYone-t gyártó TCL a BlackBerryvel kötött megállapodás értelmében nem rendelkezik semmilyen disztribúciós és kereskedelmi joggal az országban. Meg azért is, mert ha a pletykák igazak, az indiai KEYone jobb, de legalábbis más lesz, mint amit a világ más országaiban árulnak.

A PhoneRadar úgy tudja, hogy az indiai KEYone-t a fentiek miatt nem a TCL gyártja, hanem az India mellett Nepálra, Bangladeshre és Srí Lankára licencjogot szerzett Optiemus. A típust ennek megfelelően Indiában is gyártják majd, vélhetően májustól, a forgalmazás pedig június második hetében kezdődhet. Ez a felállás egyébként számomra azt jelenti (már ha igaz az egész), hogy a KEYone-t tényleg a kanadai BlackBerry csapat tervezte, a dizájnt pedig a licencekkel együtt eladták két partnernek is. Ügyes.

simsd_card_0.jpg

Ez még önmagában nem lenne olyan nagy hír, viszont ha minden úgy lesz, ahogy az oldal állítja, az indiai piacon kapható KEYone két pontos is jobb/más lesz, mint az, amelyiket a világ többi részén (vagyis egyebek mellett Magyarországon is) forgalmaznak. Egyrészt a pletykák szerint 3 helyett 4 GB rendszermemóriát tartalmazhat majd, másrészt pedig -- mély levegő, kifúj -- két SIM-et fogad majd egyszerre.

Ez utóbbi képesség nem lenne teljesen egyedülálló, az Indonéziának szánt BlackBerry Aurora szintén dual SIM-es, ez volt egyébként az első ilyen BlackBerry. A KEYone esetében valószínűleg a memóriakártya-bővíthetőség láthatja a kárát a dual SIM-es módnak, hiszen többnyire a microSD kártya helyét foglalja el a második SIM az ilyen telefonoknál. 

A PhoneRadar szerint a Indiába szánt KEYone ára 39999 indiai rúpia lesz, ami nagyjából megfelel az eddig ismert nyugati áraknak, vagyis átszámítva olyan 180 ezer forint környékére jönne ki. Azért a hírt egyelőre kezeljétek erősen pletykaszinten, pár héten belül alighanem kiderül, mi igaz belőle.

Via PhoneRadar. Fotó: CrackBerry.

Címkék: india keyone
süti beállítások módosítása