Elég régóta nyílt titok, hogy a BlackBerry Mobile-nál javában dolgoznak a tavaly tavasszal bemutatott KEYone utódján, ám mindeddig szokatlanul nagy volt a csend a gyártó háza táján az újdonság kapcsán. Olyannyira, hogy a cég még azt a luxust is megengedte magának, hogy a Mobile World Congressen gyakorlatilag semmit nem jelentett be. Az új QWERTY-s zászlóshajó vitorlája lassan szelet fog azért, az állítólag a nyáron érkező újdonságról pedig megjelentek az első, nem hivatalos renderek a SlashLeaks jóvoltából.

athena_1.jpg

athena_2.jpg

Gyorsan szeretném leszögezni, hogy a fenti képek nem a BlackBerry Mobile-tól származnak, a cég semmilyen formában nem erősítette meg, hogy ez lesz a KEYone utód, azonban több apró részlet is arra utal, hogy a képeken látható nyomógombos telefon lehet a trónörökös, KEYone 2, KEYone X vagy KEYtwo, ahogy tetszik (a belső kódneve egyébként állítólag Athena). 

A renderek alapján ezúttal egy lényegesen szögletesebb mobillal lehet dolga a QWERTY-rajongóknak, a külső bizonyos szempontból olyan, mintha összegyúrtak volna egy KEYone-t és egy Motiont. Így például utóbbitól lett átörökítve a sötétszürke alumínium keret, illetve az oldalsó gombok és a SIM-tálca elhelyezése, meg a felső hangszórórács. Nem lennék különösebben meglepve azon sem, ha az új típus éppúgy víz-és porálló lenne, mint a Motion, bár a billentyűzet alighanem komoly kihívások elé állítja a tervezőcsapatot e téren.

A képeken látható készülék valamivel vékonyabbnak is tűnik az eredeti KEYone-nál, bár lehet, hogy ez csupán optikai csalódás, illetve ugyanúgy USB Type-C csatlakozója van, mint az elődmodellnek, valamint rendelkezik 3,5 milliméteres jack bemenettel.

A KEYone kamerájával kapcsolatosan eddig sem volt túl sok panasz, de a hátlapot elnézve ezen a téren is lesz, lehet valamiféle előrelépés, mivel a telefon hátoldalán két lencse (és két szenzor) található, ami manapság elég divatos elrendezés, és (állítólag) részletesebb, gyér fényviszonyok mellett is szebb képek készíthetők ezáltal.

Bár hangsúlyozom, hogy a képek nem hivatalos forrásból származnak, ha tényleg ez lesz a KEYone utódja, akkor a belső fejlesztésekkel (jobb, modernebb processzor, több memória, újabb Android-verzió) mindenképpen előrelépés történik. Nekem legalábbis tetszik ez a külső, te pedig lent szavazhatsz, hogy bejön-e.

Via SlashLeaks.

Emberek, frissítették a BlackBerry 10 OS-t!

2018-ban!!4!

Emlékszem pár évvel ezelőtt szinte minden héten jött valami félhivatalos vagy hivatalos frissítés a BlackBerry 10 operációs rendszerhez, melyet a viszonylag egységes hardverháttér miatt többnyire minden BB10-es készülékre fel lehetett tolni így vagy úgy. Ezek a frissítések egy ideje sajnos teljesen eltűntek, de úgy tűnik, nem végleg.

bb10_new.jpg

Tegnap kikerült ugyanis a netre a BlackBerry 10 OS 10.3.3.3216 -os verziójának néhány autoloadere (ezekkel a frissítőfájlokkal lehet PC-n keresztül upgrade-elni a mobilt), ami a következő újdonságokat, változásokat hozza:

  • a böngésző WebKit-motorját frissítették, vagyis jó eséllyel azok az oldalak mostantól jól, vagy legalábbis jobban jelennek majd meg, melyeknél eddig probléma volt
  • megkapta a rendszer a KRACK sebezhetőségre a biztonsági tapaszt (ez egy tavaly októberben felfedezett, kritikus sebezhetőség)
  • frissült a broadcom-komponensek firmware-je, vagyis jó eséllyel a Wi-Fi és Bluetooth-kapcsolattal kapcsolatos problémák egy része megoldódhat egyes készülékeknél
  • eltűnt a telepítőből az Amazon App store (mondjuk nem nagy kár érte)

Aki ki szeretné próbálni az új verziót, a CrackBerry fórumából letöltheti az autoloadereket (igen, akár a több mint ötéves Z10-re is).

ÁM EZZEL MÉG NINCS VÉGE!

A tavaly év végén komoly zúgolódások közepette nyugdíjazott PRIV is kapott egy frissítést tegnap - valljuk be, erre azért valószínűleg kevesen számítottak, lévén egy idestova két és fél éves készülékről beszélünk, amelynél deklarálták is, hogy nem fog több havi biztonsági frissítést kapni.

priv-sw-update.jpg

Az AAW068 kódszámmal jelölt upgrade szigorú értelemben nem is android security patch, a telepítést követően legalábbis marad a telefon az októberi patch szinten. Változott viszont a kernel verziószáma és a kiadási ideje, vagyis valamiféle (biztonsági) frissítés csak belekerült a rendszerbe. A BlackBerry szokás szerint nem részletezi a változásokat, de azt korábban megígérte a cég, hogy ha valamilyen kritikus sebezhetőség megjelenik, arra lesz soron kívül valami fix a PRIV esetében is - valószínűleg most is valami ilyesmiről lehet szó.

Akinek elhasalna az ellenőrzésnél a frissítés, az ezen az oldalon talál (angol nyelvű) segítséget, illetve megoldást.