A történelem úgy látszik, ezúttal is ismétli önmagát, a BlackBerry KEY2 megjelenése legalábbis kísértetiesen hasonló körülmények közt zajlik, mint az elődmodell esetében: Az előre beharangozottaknak megfelelően, rövid előrendelési időszak után a KEY2 mától kapható a Selfridges áruházlánc három üzletében, az angliai Manchesterben, Birminghamben és Londonban. 

key2_desk.jpg

A Selfridges ezúttal is rövid ideig élvez exkluzivitást, hiszen már a hétvégén megjelenik a készülék a Carphone Warehouse, az Unlocked Mobiles, a BuyItDirect, a Mobile Phones Direct és a Clove Technologies kínálatában, júliustól pedig a brit Vodafone is árulja majd a telefont. A KEY2 egyébként 579 angol fontba kerül, ez persze lehet olcsóbb is, ha mobilelőfizetéssel vásárolja meg valaki a készüléket (a briteknél ez kicsit máshogy működik, mint nálunk, így például egy független üzletben is lehet előfizetéssel venni okostelefont).

A brit premiert követően az események valószínűleg (vagy inkább remélhetőleg) kissé felgyorsulnak majd, azaz rövidesen Németországban, Franciaországban, illetve a nagyobb európai piacokon is debütálhat az új QWERTY-s zászlóshajó. Hozzánk valamikor ezt követően juthatnak el az első szállítmányok, vélhetően valamikor július második felében.

Ha ennél pontosabb részletek érdekelnek, iratkozz fel minden kötelezettség nélkül a BerryBolt KEY2 előregisztrációjára, melyet ide kattintva találsz meg.

Bizonyára ti is találkoztatok már a Cat (Caterpillar) márkanévvel, mindenféle földmunkagépek oldalára pingálva, illetve feltételezem a Land Rover márka sem teljesen ismeretlen a számotokra -- az viszont már nem annyira triviális, hogy ezen a két márkanéven okostelefonokat is árul egy bizonyos Bullit Group nevű brit cég. A cég és a BlackBerry múlt hét végén jelentették be együttműködési szándékukat, melynek eredményeként a jövőben megjelenő Cat és Land Rover okostelefonok számos, a BlackBerryhez köthető biztonsági fejlesztést megkapnak majd, ezzel kiérdemelve az elég komolynak tűnő "BlackBerry Secure" plecsnit.

cat61.jpeg

Aki követte az idei Mobile World Congress eseményeit, bejelentéseit, annak valószínűleg nem kerülte el a figyelmét a Cat S61 típusú mobil bemutatása, mely semmiképpen nem nevezhető tucatmobilnak - hasonlóképpen a BlackBerry Mobile billentyűzetes telefonjaihoz. Az IP68-védettségű, gyakorlatilag bombabiztos mobilba olyan extrákat szereltek, mint a lézeres távolságmérő, a hőkamera, sőt, még a gázszivárgást is érzékeli a telefon. A Cat S61 - mint a többi Cat okostelefon - elsősorban olyan felhasználóknak készült, akik egész nap a terepen dolgoznak, jellemzően építkezéseken vagy valamilyen (nehéz)ipari környezetben.

Számukra a BlackBerry Secure minősítés azt jelenti majd, hogy a telefonjuk amellett, hogy ellenáll a környezeti viszontagságoknak és a munkához nélkülözhetetlen, hasznos funkciókkal rendelkezik, még a szigorúbb adatvédelmi sztenderdeket is teljesíti a BlackBerry révén.

A szintén a Bullithez fűződő Land Rover telefonok pedig - rászolgálva az autómárka nevére - elsősorban a terepezők igényeit tartják szem előtt, a Cat készülékekhez képest nem kevésbé robusztus, strapabíró kialakítással. Az együttműködésnek köszönhetően nem csak külsejüket tekintve lesznek rendkívül strapabírók, hanem a (mobil)biztonság szempontjából sem kell majd szégyenkezniük.

Fontos, hogy az együttműködés a jelenleg forgalomban lévő, illetve már bejelentett modelleket nem érinti, illetve nem csak okostelefonokat, hanem mindenféle, pontosan meg nem határozott okoskütyükre is kiterjed a megállapodás.

Ha (mobil)biztonságról van szó, a BlackBerry aztán nem bíz semmit a véletlenre, vagyis a BlackBerry márkájú, ma már androidot futtató okostelefonok biztonságossá tétele továbbra is prioritás a cég számára. Sok más androidos gyártóval ellentétben ez esetben tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy a BlackBerrykre feltolnak egy közönséges android-kiadást, aztán a többit rábízzák az egyébként nem létező felhasználói tudatosságra - aki részletekbe menően akar erről tájékozódni, annak javaslom ennek a dokumentumnak az olvasgatását.

A BlackBerry androidos védvonalainak része az elég bénán elnevezett DTEK nevű applikáció, mely jelenleg kizárólag androidos BlackBerryken hajlandó elindulni, és a lényege nagyjából annyi, hogy tájékoztatást ad a hardverrel és szoftverrel összefüggő biztonsági beállításokról, incidensekről, illetve próbál valamiféle összképet adni arról, hogy mennyire is biztonságos adott állapotában a mobil.

dtek-2018.jpg

A DTEK app tegnap új verzióra frissült a Play Áruházban, ami talán az eddigi legfontosabb frissítés az alkalmazás élettörténetében.

Először is frissült, átláthatóbb lett a dizájn - megjegyzem ráfért -, illetve mostantól manuálisan, valamint heti időzítéssel is indítható biztonsági ellenőrzés. Bár az app továbbra is inkább csak a háttérben futó folyamatokat ellenőrzi és naplózza, újdonság, hogy proaktívabban jelzi, ha valami gyanúsat észlel. Így például szól, ha egy app, netán a háttérben futva szenzitív "területre" tévedt (ez jelenleg a tárcsázót, a kamerát és a mikrofont, pontosabban ezeket a rendszererőforrásokat jelenti), függetlenül attól, hogy korábban amúgy megadtuk-e az adott app számára az engedélyt az adott rendszererőforrás-hozzáféréshez.

A DTEK-kel párhuzamosan egy rakás BlackBerry app is frissült, zömében hibajavításokkal, a legfontosabb tényleges újdonság talán az, hogy a naptár alkalmazásban megjelent a havi nézet, illetve az új kiadások elvileg jobb támogatást nyújtanak az Android legújabb, még csak bétaállapotban elérhető verziójához, az Android P-hez.

Fotó: CrackBerry

Most már aztán tényleg pár héten belül megérkezik a szerencsésebb vásárlókhoz a BlackBerry KEY2, a világ legjobb billentyűzetes mobilja. Egész pontosan a legszerencsésebbekhez már meg is érkezett, hiszen a BlackBerry Mobile a héten kiküldte a sajtó és a blogoszféra (vlogoszféra) részére az első tesztpéldányokat. Ami egyben azt is jelenti, hogy rövidesen érkeznek az első tesztek, ami az eddigi, nagyjából tíz perc használat alapján írt "tesztecskéknél" jóval árnyaltabb képet ad majd arról, mit képes nyújtani a BlackBerry zászlóshajó szinten 2018-ban.

Addig is itt van egy rakás kicsomagolós videó, amiben többféle szögből és kommentárral megnézhetitek, hogyan veszik ki a dobozból a készüléket meg a szokásos tartozékokat. Annyit elöljáróban, hogy a KEY2-t -- akárcsak elődjét, a KEYone-t -- elég kedvezően fogadja a média, valószínűleg tőlünk nyugatabbra már rájöttek, hogy a BlackBerry zsigerből ekézése korántsem annyira menő, mint a tapifon-korszak hajnalán (igazából akkor sem volt az, de ez most részletkérdés). De győződjetek meg minderről ti is!

Ha pedig te is szeretnél mielőbb kicsomagolni egy ilyen telefont, akkor iratkozz fel a BerryBolt előregisztrációjára, hiszen ahogy az ilyenkor lenni szokott, alighanem idén is várólistás lesz az aktuális QWERTY-s újdonság.

Regisztrálj itt, ha a KEY2-t elsők közt szeretnéd megkaparintani.

A BlackBerry Hub+ szolgáltatáscsomagjába tartozó Privacy Shade alkalmazás szerintem az egyik legjobb, személyes információk felett őrködő app, ami valaha okostelefonokhoz készült. A lényege kb annyi, hogy bekapcsolást követően a rendszer kijelző jelentős részét kimaszkolja, vagyis hiába próbálja valaki lelesni a mobilról mondjuk a metrón netán egy tárgyaláson az e-maileket vagy chatüzeneteket. A Privacy Shade tegnap frissült a Play Store-ban, és egy újabb, a személyes adatok további védelmére szánt funkcióval gazdagodott.

Ez a Redactor mód, ami felfogható egyfajta negatív szövegkihúzónak, vagyis inkább szövegeltüntetőnek. Ha már veled is előfordult párszor, hogy szerettél volna megosztani egy képernyőképet a mobilodról, de éppen ott volt egy mobilszám, e-mail cím netán név, amit nem szerettél volna világgá kürtölni, akkor a Redactor módot neked találták ki. 

redactor_edited_1.png

Bár a szenzitív adatok egy képszerkesztővel is eltüntethetők egy screenshotról, a Redactor funkcióval minden eddiginél könnyebb az érzékeny információk eltávolítása (elég az ujjaddal kihúzni az eltüntetendő szöveget, eredményt lásd a fenti screenshoton), az app ráadásul le is tudja menteni a képernyő tartalmát (természetesen a kitakart részekkel) és azonnal meg is tudja osztani. 

Nem azt mondom, hogy a Redactorral a BlackBerry újra feltalálta a spanyol viaszt, ezzel a funkcióval azonban további védelmet kaphat a privát szféra, ami soha nem volt még olyan releváns, mint napjainkban.

A Redactor móddal kiegészült Privacy Shade androidos BlackBerrykre ingyenesen letölthető, más androidos készülékekre pedig a Hub+ csomag részeként használható, 30 nap próbaidőszak eltelte után előfizetéssel.

Szerezd meg: Google Play

A CrackBerryn megjelent tegnap egy szavazás, amit most jól lenyúlok, hiszen az univerzum egyik legkomolyabb kérdését feszegeti, miszerint

Van-e a feketén kívül egy BlackBerrynek más színe?

key2_szinek.jpg

Na jó, nem pontosan ez a kérdés, hanem az, hogy a rövidesen kapható BlackBerry KEY2-ból melyik változat tetszik, vagy melyiket vennéd meg szíved szerint. Úgyhogy most én is megszavaztatlak titeket jól ebben a kétségtelenül sorsdöntő kérdésben (ami korábban már többször megtörtént, de nem árulom el, milyen eredeménnyel):