A BlackBerry Mobile aktuális billentyűzetes okostelefonja, a KEYone idestova egy éve van piacon, a megjelenése óta eltelt időben pedig számos taggal bővült a modellcsalád, hogy az 50 piac olykor meglehetősen eltérő igényeit ki tudja szolgálni. A gyártó a CES utolsó napján jelentette be, hogy hamarosan egy további taggal bővül az eredeti széria, így az ezüst és a fekete színű KEYone mellett a készülék bronz színben is elérhető lesz. Konkrétan így fog kinézni.

A bronz színben pompázó KEYone belül egyébként pont ugyanolyan lesz, mint a fekete változat, azaz 4 GB rendszermemóriával és 64 GB háttértárral rendelkezik majd, illetve lesz belőle dual-SIM -es és sima, egykártyás változat is. Európában hivatalosan az utóbbi kerül majd a boltokba, előreláthatóan még az első negyedévben.

A BlackBerry KEYone Bronze Edition (mert hogy ez a hivatalos neve) engem egyébként kicsit a BlackBerry Classic barna színű változatára emlékeztet, ami aztán végül soha nem került forgalomba. A készülék ebben a színben szerintem kicsit nőiesebb talán, mint a fekete vagy ezüst változatok, kicsit furcsállom is, hogy a BlackBerry Mobile kihagyta a palettáról a rózsaarany színű készüléket, de talán majd a 2018-ban érkező újdonságok között lesz ilyen színvariáció is. Addig is jöhet a szokásos szavazás:

Lassan de biztosan elkezdődött ez az év is, a tavaly év végi punnyadást mindenki kiheveri végre-valahára, köztük a BlackBerry is, hiszen a Motion megjelenése óta alig lehetett hallani a gyártóról (ha már itt tartunk, a Motion premierje sem lett különösebben nagy dobra verve). Mostanra véget ért Las Vegasban a CES, ahol tavaly először mutatkozott meg fizikai valójában a KEYone, és bár idén új készüléket nem mutatott be a cég a kaszinók és a fájdalommentes házasságkötés fellegvárában, azért jöttek fontos hírek a BlackBerry Mobile háza tájáról.

Mindjárt kezdeném a legfontosabbal: a BlackBerry Mobile idén tovább bővíti a BlackBerry okostelefonokból álló portfólióját, ahogy a cég legfőbb illetékese, Alain Lejeune fogalmazott, "legalább két új típussal". A cégvezető további részletekkel nem szolgált, Gareth Hurn, a készülékportfólióért felelős főnök viszont egy interjúban elkottyantotta, hogy 

mindkét új okostelefon QWERTY-billentyűzetes lesz.

Nem kell különösebb jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy a kettő közül az egyik jó eséllyel egy KEYone-utód lesz, amiről korábban már mindenféle pletykákat lehetett itt-ott olvasni (például, hogy Snapdragon 660-as processzorral és 6 GB rendszermemóriával látják majd el), míg a másik jó eséllyel egy olcsóbb nyomógombos modell lehet majd.

shortcut_keyone.jpg

A BlackBerry ezzel voltaképpen az évekkel ezelőtt bevett gyakorlatot követi majd, vagyis lesz egy drága menedzsertelefon -- lásd Bold -- a palettán, meg egy olcsóbb(bb) flottatelefon -- lásd Curve.

Tehát annyi már bizonyos, hogy idén sem maradunk új QWERTY-s okostelefon(ok) nélkül, vagyis a rétegpiac továbbra is él és virul. Sőt, valamelyest bővül is, hiszen a BlackBerry Mobile saját bevallása szerint a KEYone gyártási volumenét kb 50%-kal alábecsülték kezdetben. Persze továbbra is nyitva marad a mikor kérdése, de erre alighanem egy-két hónapon belül, a Mobile World Congress 2018 idején már mindenki tudni fogja a választ.

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása