Az utóbbi években nem bánt kesztyűs kézzel a média a BlackBerryvel, kicsit olybá tűnt már, hogy a cég csinálhat akármit, nem fogja elnyerni az újságírók és bloggerek tetszését. Ennek persze megvannak a maga okai, és nem állítom, hogy nem ludas ebben legalább egy picit a cég, most mindenesetre olyan történt, amire évek óta nem volt példa: Befutottak az első DTEK50 gyorstesztek (hands-on), melyek

meglepően pozitívak.

Itt van például az utóbbi időben a tech újságok körében csak iVerge-nek csúfolt (vajon miért?) The Verge beszámolója, mely ugyan leírja, hogy a hardver alapvetően semmi extrát nem nyújt, és valójában egy referencia dizájn, de azt is belátja, hogy ma már nem feltétlenül ez a legfontosabb szempont:

Minél többet tudok meg a DTEK50-ről, annál jobban értem a BlackBerry logikáját a készülékkel kapcsolatban. A hardver spártai és egyszerű, mivel már nem ez számít. Az emberek azt szeretnék érezni, hogy valaki törődik velük, odafigyel a biztonságukra és jólétükre. Sokan csak legyintenek az Android biztonságosság tétele hallatán, de a BlackBerry révén mindennél jobban hiszek benne, hiszen a cég jóval többet tesz ezért, mint bármelyik másik androidos gyártó.(...) A BlackBerry androidos szoftverkörnyezete sokat fejlődött, ezzel minimum benne rejlik a potenciál, hogy egy jól megkülönböztethető "BlackBerry-érzést" nyújtson a felhasználóknak.

Hangsúlyozom, ezt a The Verge-dzsen lehet olvasni. Meg még ezt is:

A BlackBerry tegnapi prezentációján kis híján bealudtam, és már készültem rá, hogy görbe tükröt állítsak a terméknek és az egész koncepciónak. Aztán az a furcsa érzés kerített hatalmába, hogy valójában kedvelem a DTEK50-et, és látom a helyét a piacon. 

Nem kevésbé lelkes a techradar, mely az alábbiak szerint vélekedik a DTEK50-ről:

A BlackBerry DTEK50 egy meglepően ígéretes okostelefon, több mint elfogadható árszinttel, és olyan specifikációkkal, melyekre mindemellett büszke lehet. Nem fogsz elájulni a dizájntól, és lehidalni a csúcs képességeitől, de cserébe kapsz egy telefont, ami alapállapotban titkosítja az adataidat, lehetővé teszi a számodra, hogy folyamatosan figyelemmel kísérd a privát szférád védelmét, valamint gondoskodik arról, hogy minden adatod biztonságban legyen. 

A Mobilesyrup szerint is van helye a DTEK50-nek az üzleti szférában, bár a lap hozzáteszi, hogy a készülék hamarabb is jöhetett volna:

A BlackBerry jó lóra tehetett a középkategóriás DTEK50-nel, különösen ha a vállalati szférát kívánja célba venni vele a cég. Igazán kár, hogy a gyártónak ennyi idejébe tellett, hogy egy ilyen telefonnal előrukkoljon.

Videobemutató (lásd fent) is tartozik az angol recombu beszámolójához, amit első körben mindenkinek ajánlok, aki kíváncsi arra, mit rejt a készülék doboza pontosan, és hogy is mutat a hardver:

Meggyőzött minket az a tudás, amit a BlackBerry DTEK50 275 angol fontért kínál a dobozból kivéve. A készülék egy jóval megközelíthetőbb, vonzóbb alternatíva lehet azon egyéni felhasználók és cégek számára, melyek eddig nem tudtak (újra) elköteleződni a márka iránt.

Végezetül pedig, csak hogy mindenki lássa, mennyire sokrétűek a vélemények, a phonescoop a készülék külsejéről lelkendezik egy sort:

A hardver igazán szép. Meglepően nagy az előrelépés a BlackBerry egyes korábbi full touch készülékeihez, így például a Z30-hoz képest. Bár a BlackBerry nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy miért egy meglévő dizájnra épített, ahelyett, hogy saját maga tervezett volna egyet, de bármi is az ok, a BlackBerry-hívők számára végre készült egy olyan érintős telefon, mely iránt igazán lelkesedhetnek.

Ezek lettek volna az első körös hands-on kritikák szemelvényei, és bár az újságíró véleménye is csak egynek számít, a legtöbb írást átlengő pozitív fennhang még engem is meglep. Remélem előbb-utóbb a hazai bloggerek és a szaksajtó jómunkásai is belátják, hogy a BlackBerryt nem lehet a végtelenségig cikizni, és a cég minden botladozása dacára igenis képvisel olyan értékeket, melyet az iparágban más nem. Igaz, ehhez némileg több nyitottság és (szak)értelem szükséges, mint egy AnTuTu vagy egy GeekBench lefuttatásához, de 2016-ban ez utóbbiak már úgysem érdekelnek senkit, nem igaz?

Címkék: bemutató handson dtek50

A BlackBerry esetében mondhatni szokásos forgatókönyv volt, hogy az újabb készülékek megjelenésére Kelet-Európában, így Magyarországon is hónapokat kellett várni az eredeti kiadási dátumhoz képest. Szerencsére a DTEK50 esetében erről szó sincs, a készülék a nyugati premierrel egy időben itt lesz Magyarországon is, a BerryBoltban. Öröm és boldogság!

400x500_neon_bundle_opt4.png

Minden további részlet az alábbi sajtóközleményben, a terméket egyébként itt találjátok, a hozzá rendelhető eredeti, gyári tartozékokat pedig ezen az oldalon.

A BLACKBERRY BEJELENTETTE A VILÁG EGYIK LEGBIZTONSÁGOSABB ANDROIDOS OKOSTELEFONJÁT – A DTEK50-T  

A DTEK50 a BlackBerry páratlan biztonságát, adatvédelmét és hatékonyságát nyújtja az árérzékeny felhasználóknak és vállalkozásoknak

Budapest – 2016. július 28. – A BlackBerry Ltd a világ egyik vezető mobilkommunikációs cége bejelentette, hogy előrendelhető a DTEK50TM, a világ egyik legbiztonságosabb androidos okostelefonja. Magyarországon előrendelés a http://www.berrybolt.hu/ webáruházban adható le. A PRIV-et követően a DTEK50 a BlackBerry második androidos okostelefonja.

Az Android Marshmallow 6.0 verziójával felszerelt DTEK50 a BlackBerry egyedülálló biztonságát, adatvédelmét és hatékonysáságát kombinálja az Android teljes érintésvezérléses designjával. A készülék ideális vállalati flotta kiépítésére is, valamint a fogyasztók számára is elérhető árszintet képvisel.

"Vásárlóink adatvédelmét komolyan vesszük. Ezért vagyunk büszkék arra, hogy a legújabb androidos okostelefonunkba beépítettük az összes biztonsági és adatvédelmi funkciót. A DTEK50 egyesíti a BlackBerry híres, egyedülálló biztonsági és adatvédelmi tulajdonságait az Android gazdag ökorendszerével" – mondta Ralph Pini operatív igazgató, a BlackBerry készülék üzletágának vezetője. "A DTEK50 tovább bővíti a BlackBerry biztonságos okostelefon-választékát, a vásárlóink számára választási lehetőséget nyújt, különböző árszinten, mind BlackBerry 10-es, mind androidos platformon."

Élvonalban az Android-biztonság

Androidos okostelefont használók között végzett friss kutatásban1 a BlackBerry azt találta, hogy 50 százalék szerint az okostelefonja mérsékelten biztonságos, azonban a biztonsági félelmek dacára, az Android felhasználók egyhatoda nem tud az Android biztonsági frissítéseiről (javítócsomagjairól).

"Az okostelefonokat érintő növekvő kiberbűnözés közepette a felhasználókban tudatosítani kell, hogy féltett személyes adataik – lakcímük, bankinfóik, gyerekeik fényképe – a személyes készülékeiken kockázatnak vannak kitéve. Éjszakára senki sem hagyná nyitva a lakása ajtaját. Olyan okostelefont használni, amely az adatvédelmet nem veszi komolyan, hasonló veszélyforrást jelent, " – mondja David Kleidermacher, a BlackBerry biztonsági igazgatója. "A vállalkozások számára ugyanilyen fontos, hogy a mobilkommunikációs rendszerük minden pontján, az eszközöktől a hálózatig és a szerverekig, védjék érzékeny adataikat a kibertámadásokkal szemben.”  

A DTEK50 tervezésekor figyelembe vették a mai biztonsági és adatvédelmi igényeket, hogy a készüléket az androidos felhasználók kompromisszumok nélkül tudják használni. Az okostelefonok különböző módszerek által, mint rosszindulatú appok, scareware figyelmeztetések és nem biztonságos WI-FI kapcsolatok, növekvő mértékben célpontjai a kibertámadásoknak. A BlackBerry androidos okostelefonjai, beleérte a DTEK50-t és a PRIV-t, egyedülálló, beépített hardware-biztonsággal rendelkeznek.

A DTEK50 titkosítja a felhasználó összes adatát, beleértve a kritikus üzleti és személyes adatokat, mint például képeket, videókat és elérhetőségeket. Kártékony programok elleni védelem is be van építve a háttérmentési, törlési és visszaállítási képességgel együtt. Kiegészítő szoftverek nyújtanak lehetőséget a felhasználó számára, hogy ellenőrizze, mely appok érhetik el a személyes adatait vagy a készülék olyan eszközeit, mint a mikrofon vagy a kamera.

A BlackBerry ugyanazon a napon nyújtja a biztonsági frissítéseket (a biztonsági foltozást szolgáló javítócsomagokat), amelyen a Google hivatalos információt közöl róluk, ezzel szemben számos népszerű androidos márka hackertámadás kockázatának teszi ki a felhasználó privát adatait azáltal, hogy késlekedik a biztonsági frissítésekkel.

A DTEK50 jellemzői, amelyek az egyik legbiztonságosabb androidos okostelefonná teszik az új készüléket a következők:

  • Gyors biztonsági javítás: a BlackBerry tartja a rekordot a biztonsági javítások gyorsasága terén, magasra helyezve a lécet az incidenskezelésben és a foltozás-menedzsmentben.       
  • DTEK™ BlackBerry App: a felhasználók számára lehetővé teszi az operációs rendszer és az appok automatikus monitorozását, hogy tudják, a privát adataik mikor kerülhetnek veszélybe, és lépéseket tehessenek a védelmük javítása érdekében. A DTEK app nyomon követi az alkalmazásokat is, és figyelmezteti Önt, ha valaki: képet vagy videót készít a tudta nélkül, bekapcsolja a mikrofonját, üzenetet küld, vagy az elérhetőségeihez vagy földrajzi helyzetéhez akar hozzáférni.·       
  • A hardvernél kezdődik a biztonság: a BlackBerry gyártási eljárása során olyan saját technikát alkalmaz, amely a biztonságot a kezdettől fogva előtérbe helyezi. Így minden DTEK50 okostelefon processzora egyedi biztonsági kulcsokkal rendelkezik, melyek eltávolíthatatlanok és megváltoztathatatlanok.     
  • Biztonságos bootolási eljárás: a hardveres kulcsokra építve a DTEK50 biztonságos bootolási láncsora minden betöltődési lépcsőfoknál leellenőrzi, hogy a következő komponens teljesen ép, így biztosítva, hogy az utolsó újraindítás óta nem módosították a készülék szoftverét.  
  • Megerősített androidos operációs rendszer: a BlackBerry kiegészítő biztonsági foltozásokat, javított véletlen számgenerálást, címtartomány generálást és tanúsítványrögzítést nyújt, nehezebbé téve a támadók számára a készülék célbavételét applikáció/rendszer memória túlterhelése által.        
  • FIPS 140-2-nek kompatibilis teljes lemez titkosítás: lopás ellen védi privát adatait, például  a fényképeket vagy banki adatokat. A meghajtó-titkosítás minden androidos BlackBerry készülék esetén gyárilag be van kapcsolva.

Munkára kész

A DTEK50 egyesíti a világ egyik legbiztonságosabb okostelefonját a BlackBerry vállalati megoldásaival azért, hogy olyan nagy teljesítményű készüléket nyújtson, amely segítséget jelent a napi munkavégzésben. A kulcsjellemzők a következők: 

  • Android™ for Work and Google Play™ for Work: lehetővé teszi vállalati környezetbe való gyors, egyszerű és biztonságos integrálást, ugyanúgy, mint számos üzleti és IT app egyszerű elérését.
  • A vállalati mobilkommunikáció teljes körű támogatása: a DTEK50 támogatja a BlackBerry saját mobilmenedzsment-platformját, a BES12-t és a teljes körű mobilbiztonságot és hatékonyságot nyújtó megoldásainak csomagját, ami a következőket foglalja magába: BlackBerry WatchDox biztonságos fájlmegosztás, Good Work vállalati e-mail és együttműködési rendszer, BlackBerry Strong Authentication virtuális magánhálózati (VPN) megoldás, SecuSUITE for Enterprise biztonságos hang- és azonnali üzenetküldő kommunikáció, BBM Protected titkosított üzenetküldés.

A célnak megfelelő kialakítás

A DTEK50, a BlackBerry valaha volt legvékonyabb készüléke, az egyik legjobb androidos BlackBerry, mely azzal a céllal jött létre, hogy a felhasználók hatékonyságát és válaszadási készségét javítsa, egyben ötvözze a biztonságot az intelligens kialakítással. A fontosabb jellemzők a következők: 

  • BlackBerry intelligens billentyűzet: a DTEK50-t okosbillentyűzettel látták el, amely tanul a felhasználótól, javítja a gépelés pontosságát és a gyorsaságát. A gépelés során javaslatot nyújt szavak használatára, és három nyelvig lehetővé teszi, hogy a felhasználó automatikusan váltson közöttük a gyorsabb beszélgetés céljából.
  • BlackBerry Hub: ez a beérkező üzenetek egységesített postaládja, amely segítségével minden üzenet egy helyre vonható össze, legyen szó e-mailről, naptárról, ismerősök címjegyzékéről, vagy telefonhívásokról.  
  • Testreszabható BlackBerry gyorsbillentyű: a kényelmi funkciót ellátó gyorsbillentyű lehetővé teszi, hogy Ön egyetlen gombnyomással elérhesse a kedvenc alkalmazásait. 
  • Ragyogó kijelző: a DTEK50 5,2 colos, Full HD-és kijelzővel készül, amely 16 millió színárnyalat megjelenítésére képes. A karcálló üvegből készült képernyő olyan speciális oleofób (olajat, zsiradékot taszító) bevonattal van ellátva, amely megfelelő védelmet nyújt az ujjlenyomatok és az érintőkijelző „elmaszatolódása” ellen.
  • Bővíthető memória: A DTEK50 memóriája micro SD kártyákkal megfizethető áron, a készülék működése közben („hot swap”) akár 2 TB kapacitásúra bővíthető.  
  • Káprázatos kamera: a DTEK50 okostelefont úgy tervezték, hogy a 8 megapixeles előoldali, illetve a 13 megapixeles hátoldali kamerával a felhasználók professzionális kivitelű fotókat készíthessenek. A kamerák automatikus élességállítási, azaz Phase Detection Auto Focus funkciója és a dupla LED-es vakuja lehetővé teszi, hogy a kamera gyorsan fókuszáljon, így a felhasználó akár gyenge fényerő mellett is éles, valósághű fotókat készíthessen.

Értékesítés, elérhetőség és ár

A DTEK50 okostelefont Magyarországon 2016. július 28-tól lehet előrendelni a BerryBoltban.  A készülék ára 114990 forint. A DTEK50 várható hazai megjelenése 2016. augusztus közepe.

A BlackBerry és a BerryBolt közös akciójában az előrendelők ingyenesen hozzájuthatnak a készülék mellett egy 15 ezer forint értékű, 12.600 mAh kapacitású eredeti BlackBerry külső akkumulátorhoz is. Az akció a 2016. augusztus 15-ig leadott előrendelésekre, vagy a készlet erejéig érvényes.

Ha további információkat szeretne kapni a DTEK50-ről, kérjük, keresse fel a BlackBerry.com/DTEK50 oldalt. Kövesse a DTEK50-kel kapcsolatos legújabb híreket az Inside BlackBerry blogon ( itt ) a You Tube BlackBerry Channel-en (itt) és a márka legnagyobb hazai közösségi oldalán, a BerryBlog-on

A felmérés 8000, 35 és 54 év közötti Android okostelefon-felhasználó bevonásával az USA-ban készült, a Google Consumer Service kutatási platfom segítségével. A válaszokat 2016. április 8. és április 13. között gyűjtötték.

Címkék: megjelenés előrendelés berrybolt dtek

A tegnapi bejelentést követően immár mindent megtudhatott a világ a BlackBerry soron következő középkategóriás androidos okostelefonjáról, a DTEK50-ről, így azok a műszaki részletek is kiderültek végre, melyekről eddig legfeljebb találgatások léteztek csupán.

Azért olyan őrületes meglepetést azt hiszem nem okozott senkinek a mobil bemutatása, mivel - bár ez hivatalosan nem hangzott el konkrétan - a DTEK50 nem más, mint a TCL által gyártott Alcatel Idol 4, csak BlackBerry köntösben, meg persze átgyúrt szoftverháttérrel. Ez utóbbi egyébként nem teljesen mellékes szempont, sőt, de erről majd egy másik blogbejegyzésben lesz szó.

A BlackBerry amolyan flottatelefonnak képzeli el a 300 dolláros DTEK50-et, ami az alábbi specifikációk alapján helytálló pozicionálásnak tűnik, de mindenesetre végre lesz a piacon egy olyan szuperbiztonságos androidos mobil, amit ezen lélektani árszint környékén lehet megvásárolni (flottakedvezménnyel esetleg még olcsóbban). Erre márpedig nagy szüksége volt a BlackBerrynek.

dtek50_angle1.jpg

BlackBerry DTEK50 specifikációk

  • Kijelző: 5,2 hüvelykes képátlójú, 1920x1080 pixeles felbontású IPS LCD panel, karcálló üveggel

  • Rendszerchip: Qualcomm Snapdragon 617 (4 x 1,5 GHz és 4 x 1,2 GHz CPU, Adreno 405 grafikus mag)

  • Rendszermemória mérete: 3 GB

  • Háttértár mérete: 16 GB (microSD-kártyákkal bővíthető 2 TB-ig)

  • Hátlapi kamera: 13 megapixeles felbontású, dupla vakuval, f/2.0-s fényerővel, autofókusszal

  • Előlapi kamera: 8 megapixeles felbontású, vakuval, f/2.0-s fényerővel

  • Akkumulátor kapacitása: 2610 mAh, QuickCharge 2.0-kompatibilis, USB-kábellel tölthető

  • Vezeték nélküli kapcsolatok: WiFi 802.11ac, Bluetooth 4.2LE, NFC, GPS, GLONASS

  • Mobilhálózati kompatibilitás: GSM 850/900/1800/1900 MHz, HSPA 850/900/1900/2100 MHz, FD-LTE sávok: 1/2/3/7/8/20/28A, TD-LTE sávok: 38/40/41

  • Méretek és tömeg: 147 x 72.5 x 7.4 mm, 135 gramm

A mobilon gyárilag az Android jelenleg elérhető legfrissebb kész verziója fut majd, vagyis a 6.0-s számozást viselő Marshmallow. Fontos, hogy ezt a rendszert a BlackBerry a saját sztenderdjei szerint számos ponton megerősítette, de ahogy már fentebb is említettem, ennek szeretnék majd egy külön posztot szánni. Majd abból remélhetőleg kiderülhet, mire fel állítja azt a BlackBerry, hogy a DTEK50 a világ legbiztonságosabb androidos mobilja (annyit előre elárulok, hogy a többes szám használata indokolt, hiszen a PRIV is pont ugyanolyan biztonságos, mint a most bemutatott újdonság). 

(A DTEK50-ről további képeket a fenti galériában nézegethetsz.)

Címkék: specifikációk dtek50

A BlackBerry mindig is a különcek közé tartozott az okostelefonok terén, nekem valahol mélyen meggyőződésem is, hogy ezért sem szeretik mostanában annyira (meg persze még egy jó pár másik okból kifolyólag) a márkát. Ezt a vonalat a cég legújabb középkategóriás androidos modellje is sikerrel képviseli, igaz, a különlegességek itt - például a PRIV-vel ellentétben - inkább szoftveres oldalon jelentkeznek. Már ha eltekintünk a ritka hülye névválasztástól. 

A sokáig csak Neon kódnéven emlegetett telefonról ma rántotta le a leplet a BlackBerry, így mától hivatalos a fentebb emlegetett DTEK50 márkanév is, meg a specifikációk, melyek egyébként kísértetiesen hajaznak egy bizonyos Alcatel Idol 4-ére, nem véletlenül: mindkét telefont ugyanaz a kínai gyártó, a TCL gyártja. 

dtek50_doboz.jpg

Sok mindent elárul a készülék célközönségéről, hogy a BlackBerry a hivatalos kommunikációjában szereplő első hardveres specifikáció a DTEK50 vastagsága, ami egyébként 7,4 milliméter, ezzel pedig máris a valaha volt legvékonyabb BlackBerry kitüntető címet kapja a telefon (a második legvékonyabb modell, a PRIV ennél pont 2 milliméterrel vastagabb). 

Az 5,2 hüvelykes érintőpanel középkategóriás modellhez képest meglehetősen részletgazdag, hiszen az 1920x1080 pixeles felbontás ekkora méretben körülbelül 424 ppi (pixel per inch) pontsűrűséget eredményez. A panel a PRIV-vel ellentétben nem OLED, hanem IPS technológiával készült, vagyis van rá esély, hogy napsütésben is jól (de legalábbis jobban) lehet majd olvasni, cserébe kevésbé ad majd kontrasztos képet.

Szintén kiemelt hangsúlyt kap a 13 megapixeles hátlapi, illetve 8 megapixeles előlapi kamera, ami igazából ebben a szegmensben egyáltalán nem nagy szám, bár a 8 megapixeles előlapi kamera ismételten rekorder BlackBerry berkekben, ami igazán remek hír azoknak, akik sűrűn szelfizgetnek, netán videokonferenciáznak a mobillal. 

A DTEK50-ben egyébként van egy középkategóriás Qualcomm MSM8952 (Snapdragon 617) rendszerchip, 3 GB rendszermemória (mint a PRIV-ben) és 16 GB háttértárt. Magyarul semmi extra, csakhogy 

A DTEK50 megkapta a BlackBerry által módosított Androidot, és a BlackBerry-exkluzív rendszeralkalmazásokat.

Ezzel a PRIV után a második olyan androidos mobil a piacon, melynél a gyártási fázistól kezdődően beépítenek olyan biztonsági gátakat, melyek szavatolják, hogy a mobil jóval nehezebben kompromittálható, mint az átlag androidos készülékek. Ezt a törekvést ráadásul a BlackBerry az iparágban gyakorlatilag egyedüli független gyártóként példátlan szoftvertámogatással is megtetézi.

dtek50_front.jpg

Vagyis a DTEK50-en is ott az androidos Hub, a BlackBerry saját produktív alkalmazásai (Naptár, Névjegyzék, Jegyzetek stb.), valamint a telefon biztonsági beállításait feltérképező, illetve az alkalmazáshozzáféréseket monitorozó és kordában tartó DTEK alkalmazás, meg persze a BlackBerry egyedülálló funkciókkal rendelkező virtuális billentyűzete.

Mindezt persze már a PRIV is tudta, csakhogy a DTEK50 sokkal olcsóbban nyújtja ugyanazt a biztonsági szintet (miközben persze azért az egyéb képességei itt-ott szerényebbek). A mobil Észak-Amerikában 299 dolláros áron, Európában pedig 339 euróért kerül a boltokba. A hazai áron jelenleg gőzerővel dolgozik az importőr, de valószínűleg szokás szerint a jogdíjat és magas adókat kell még belekalkulálni az itthoni árakba. A készülék természetesen a BerryBolt kínálatában is megjelenik, az előrendelés a napokban indul, amint ismertté válik a hazai fogyasztói ár.

Címkék: blackberry android dtek50

A minap BerryBlog birtokába jutott az alábbi lista, melyen a BlackBerry Neon-hoz, vagy ahogy a jelek szerint nevezni fogják, a DTEK50-hez (!) készült eredeti, gyári tartozékok találhatók. Megtudtuk még azt is, hogy a kiegészítők a készülékkel nagyjából egy időben, azaz egy hónapon belül a boltokba kerülnek (köztük természetesen a BerryBoltba).

dtek50_acc.jpg

Ami a választékot illeti, érkezik a készülékhez "okos" flip bőrtok, egy színben, feketében - ez alighanem ugyanúgy működik majd, mint a PRIV flip bőrtokja, azaz lesz rajta egy kis ablakocska, melyen keresztül bizonyos információk megjelennek, és bizonyos funkciók vezérelhetők. Jön még egy színben (fekete) a modellhez kemény műanyag hátlap és két színben (fekete-átlátszó, kék-átlátszó) szilikon tok, valamint az elmaradhatatlan övcsipeszes bőrtok, fekete színben.

Újdonság a kínálatban a "Smart Pocket", ami vélhetően az ablakos flip bőrtok és a hagyományos, becsúsztathatós tok keveréke lesz. Ezeknek egyébként az is az érdekességük, hogy a megszokottal ellentétben nem egy színből (valószínűleg nem is egy anyagból) áll a tok, az egyik szürke/fekete, a másik szürke/barna színkombinációban pompázik majd.

Bár képek még nincsenek, ismételten felvetődik a kérdés: te melyik gyári tartozékot vennéd meg a telefonhoz?

Címkék: kiegészítő neon pocket bőrtok flip tok dtek50

Csak éppen nem úgy, ahogy azt a legtöbben elképzelik.

A tegnapi BlackBerry Security Summit 2016 számos tanulsággal és érdekességgel szolgált azok számára, akik a kormányzati és nagyvállalati szektort érintő, mobil oldalról begyűrűző kibertámadások ellen, valamint a kríziskommunikációs kihívásokra keresnek hatékony megoldásokat. A rendezvény egyben remekül szemlélteti azt is, hogy az Egyesült Államok Szenátusa felől érkező legutóbbi hírek (a stábnak már nem ajánlanak fel többé BlackBerry készülékeket céges használatra) mennyire nem rázták meg a BlackBerryt, mely most már kerek-perec szoftvercégként definiálja magát. Sőt, konkrétan elhangzott, hogy a

BlackBerry mindig is szoftvercég volt, a telefonok pedig csak arra kellettek, hogy a szoftver valahol mégiscsak futhasson.

Érdekes felvetés attól a cégtől, aki korábban többször is az okostelefon-piac megteremtőjeként aposztrofálta magát, de ez most mindegy is, hiszen a tegnapi nap inkább arról szólt, amire a BlackBerry most helyezi a fókuszt: a mobilbiztonsági és kríziskommunikációs szoftvermegoldásokra (meg még néhány más, hangzatos témára, mint például az IoT).

Márpedig ezen a területen a napokban három egész komoly fejlemény, vagy deal is összejött a kanadai cégnek, mindhárom az amerikai kormányzat különböző biztonsági, rendvédelmi szerveihez kötődik. 

uscapitol.jpg

Az egyik ezek közül, hogy a BES12 multiplatformos mobilmenedzsment-környezet, valamint a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.2-es verziója megkapta az Amerikai Védelmi Minisztérium (aka Pentagon) szárnyai alá tartozó Defense Information Systems Agency STIG (Security Technical Implementation Guide) nevű certifikációját. Ez ugyan azonnali üzletet nem hoz a BlackBerry számára, megnyithatja viszont a kaput olyan kormányzati dealek előtt, melyekhez eddig nem volt bejárása a cégnek.

Ennél konkrétabb, dollármilliókat hozó üzletet sikerült leütni a szenátus legfőbb biztonsági szervének számító U.S. Senate Sergeant at Arms-szal, mely többek közt a Capitoliumban, a Pentagonban és a Fehér Házban dolgozók, és az oda látogatók biztonságáért felel. A BlackBerryhez tartozó AtHoc vészkommunikációs rendszer csak ennél az egy biztonsági szolgálatnál közel 50 ezer ember számára küld figyelmeztetéseket és műveleti eligazítást krízishelyzetekben, így többek közt természeti csapás, vagy terrortámadás esetén. Érdekesség, hogy a BlackBerry ezzel együtt az amerikai kormányzat 3 millió (!) alkalmazottja számára biztosítja ezt a kommunikációs platformot.

Bár ekkora kontingensről nincs szó, de szintén elképesztően menő, hogy a BlackBerry-féle AtHoc-ra építi a továbbfejlesztett, "Alert Warning System 2.0"-nak nevezett kríziskommunikációs rendszerét az Amerikai Parti Őrség Washingtoni Nagyvárosi Övezetet (Washington Metropolitan Area) védő egysége. A Parti Őrség egyébként összesen mintegy 220 ezer AtHoc klienssel rendelkezik, és csupán az egyike azon, a Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security) alá tartozó szervezeteknek, melyek a BlackBerry szoftvermegoldásaira (és adott esetben mobilkészülékeire) támaszkodnak baj esetén, mint elsődleges, kommunikációt segítő rendszerre.

Via Inside BlackBerry blog.

Címkék: amerika kormányzat blackberry athoc