Ha egy vérbeli rajongót, vagy márkakedvelőt megkérdezel, hogy miért kötődik (vagy kötődött) leginkább a BlackBerryjéhez, alighanem az első három indok között szerepel a fizikai QWERTY-billentyűzet, mely a mai napig a mobiltelefonos szövegbevitel legpontosabb és legkényelmesebb módja -- legalábbis azok számára, akik az egy-két tőszavas mondatokon túl képzelik el az írásos kommunikációt ezekkel a kütyükkel. Nem véletlen, hogy a BlackBerry tegnapi bejelentéséhez köthető egyik legnagyobb mumus, hogy most már aztán az életben nem lesz több billentyűzetes telefon, mert hát miért is tervezne és gyártana bárki más ilyent a BlackBerryn kívül. 

priv_pkb.jpg

Az okostelefon-piacot elnézve a kérdés mondjuk jogos, de a helyzet most azért annyiban megváltozott, hogy a BlackBerry kész örömest odaadja bárkinek a fizikai billentyűzetet az adott feltételek mellett, azt a fizikai billentyűzetet, mely mögött évtizedes fejlesztés áll, és amire továbbra is mutatkozik igény. Egy szó, mint száz, a BlackBerry fizikai QWERTY-billentyűzete nem fog egyik napról a másikra eltűnni, sőt, a félelmekre némileg rácáfolva maga John Chen, a cég elnök-vezérigazgatója kotyogta el az alábbi interjúban, hogy tervben vannak ilyen BlackBerryk is, mivel a partnerek élénken érdeklődnek a megoldás iránt.

Hogy Chen vajon a jövő év elején várható Mercuryra utalt-e, vagy valamilyen teljesen más kialakítású készülékre, azt egyelőre jótékony homály fedi, mindenesetre ez egy újabb megnyugtató hír lehet azok számára, akiket kiráz a hideg pusztán már a gondolattól, hogy egy üveglapon kell begépelniük egy bővített mondatot.

Via CrackBerry, via BNN

Címkék: billentyűzet blackberry qwerty

A tegnapi nap kétségtelenül egyik legnagyobb híre az volt (legalábbis az okostelefon-piac számára), hogy a BlackBerry a jövőben kiszervezi a teljes készülékfejlesztést, valamint a kapcsolódó tevékenységek jelentős részét külső partnereknek. Ezt a bejelentést sokan sokféleképpen értették és interpretálták, ám szerencsére akadtak kifejezetten józan és szakmai elemzések is (mint például a HWSW vagy a Mobilarena cikkei). Ettől függetlenül sok rajongó, érdeklődő, vagy éppen a BlackBerryre szavazó, a kanadaiak platformjába jelentős összegeket beruházó cégek, kormányzati intézmények aggódva olvasták a tegnapi cikkeket. 

z30_baclplate.jpg

Azért, hogy mielőbb tiszta vizet öntsünk a pohárba, és a félreértéseket valamint a felesleges aggodalmat eloszlasuk, a legnagyobb magyar BlackBerry-viszonteladóval, a BerryBolttal karöltve felkerestem a BlackBerry regionális központját, ahol John Chen tegnapi bejelentését öt rövid pontban összefoglalva a következőket erősítette meg a cég:

  1. Szeptember 28-án a BlackBerry bejelentette, hogy a társaság a továbbiakban a szoftverfejlesztésre fókuszál, minden belsős hardverfejlesztést fokozatosan leállít, és a tevékenységet kiszervezi harmadik félnek (azaz az olyan partnereknek, mint a DTEK50-et is gyártó TCL).

  2. A jövőben is elérhetők lesznek BlackBerry márkájú készülékek a piacon, tehát nem tűnik el a palettáról a márka.

  3. A BlackBerry márkájú készülékek tervezését a BlackBerry felügyeli, a teljes előállítási folyamathoz a BlackBerry jóváhagyása szükséges. Vagyis nem kerülhet a boltokba olyan BlackBerry, amire a cég előzőleg ne mondott volna áment.

  4. A BlackBerry a továbbiakban is házon belül tervezi, fejleszti valamint támogatja az ezeken a készülékeken futó szoftverkörnyezetet, beleértve a biztonsági szempontból megerősített, módosított Android operációs rendszert, valamint a produktivitást és hatékonyságot növelő alkalmazáscsomagot, ezzel biztosítva, hogy a BlackBerry márkajelzéssel ellátott okostelefonok továbbra is a világ legbiztonságosabb mobilkészülékei legyenek.

  5. A BlackBerry készülékek a jövőben változatlanul elérhetők lesznek minden sztenderd mobilkészülék-disztribúciós csatornán keresztül, közvetlenül a BlackBerrytől, illetve új, jelenleg még kidolgozás alatt álló értékesítési csatornák révén.

A BerryBolt szempontjából a tegnapi bejelentés nem változtat a működésen, a webshop üzemeltetője elkötelezett a BlackBerry márka iránt, így a cég teljes, régiónkban elérhető termékkínálata továbbra is hozzáférhető marad Magyarországon. A BerryBolt az év vége során várhatóan új funkciókkal gazdagodik, még teljesebb termékkínálatot nyújtva a biztonságos mobilhasználat iránt elkötelezett magánszemélyek és cégek/szervezetek részére.

Címkék: blackberry készülékek berrybolt készülékgyártás

Befutottak a BlackBerry 2017-es üzleti évének második negyedéves eredményei (igen, 2017-es év, nem írtam el, a BlackBerry üzleti éve nem esik egybe a naptári évvel), melyek ezúttal is felemás képet festenek a cég teljesítményéről: A kanadai vállalat az egy évvel ezelőtti hasonló időszakhoz képest 89% százalékkal nagyobb forgalmat generált mobilkommunikációs és menedzsment szoftverekből (és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokból) ez a több ezer új mellett a meglévő ügyfelek sikeres megtartásának is köszönhető.

Ez a bevétel, szemben például a mobiltelefonos eladásokkal, ráadásul rendkívül stabil is, nagy része licencekre és technikai támogatásra szóló előfizetésekből származik, nem pedig egyszeri tranzakciókból. A növekedésnek hála a szoftveres részleg kezd egyre erőteljesebb nyereséget is termelni, a 156 millió dollaros bevétel mellé 29 milliós profit társult három hónap alatt. A pénzügyi év második felére nagyjából 25%-os növekedést vár a cég szoftverekből.

blackberry-logo-800x529.jpg

Ezekkel a számokkal ismét nagy kontrasztban állnak a mobilos és a BIS-hez kötődő kimutatások. A BlackBerry $105 millió dollar értékben adott el okostelefonokat, ami nagyjából fele az egy évvel korábbi értékesítésnek. Bár pontos számokat nem közölt a cég az eladott mennyiségről, ez mintegy 3-400 ezer telefont jelenthet. Rövidtávon a BlackBerry már nem is számol ennél jelentősen nagyobb volumennel, ami jól látható a bérgyártókhoz jelenleg leadott 71 millió dollar értékű megrendelésekből, ami szintén nem jelenthet többet 350-450 ezer készüléknél.

Ezzel a BlackBerry kétségtelenül megpróbálja elkerülni azt az elmúlt három évben szinte folyamatosan elkövetett hibáját, hogy az eladások felpörgésében bízva túlrendeli magát, hogy aztán hatalmas veszteségek árán tudjon csak megszabadulni a készletektől. Nem történt más ebben a negyedévben sem, a BlackBerry veszteségeinek egy jelentős részét ismét a készleteken keletkezett veszteségek okozták.

A cég egyben azt is bejelentette a negyedéves eredmények ismertetése során, hogy hosszútávú megoldást talált a problémára, így a készülékek fejlesztéséhez, gyártásához, disztribúciójához kötődő minden tevékenységet kiszervez partnereinek. Ezek a partnerek hozzáférést kapnak a BlackBerry összes szoftvertechnológiájához és használhatják a márkanevet is - a cég már be is jelentett egy ilyen megállapodást az indonéz piacra fókuszálva, ahol a legnagyobb helyi telkócég érdekkörébe tartozó vegyesvállalat tervez és gyárt BlackBerry készülékeket a helyi piacra.

Címkék: szoftver hardver negyedév bevétel árbevétel bbry

Véget ért a BlackBerry 2017-es második negyedévének teljesítményéről tartott konferenciabeszélgetés, a számok kint vannak, ilyenkor általában Jack Potata szokott jönni valamilyen elemzői írással - és jön is majd - de addig is arra a minden szempontból roppant fontos bejelentésre koncentrálnék, mely a negyedév zárása kapcsán bukkant fel, és amire azt hiszem sokan fel fogják kapni a fejüket, akik szeretik vagy utálják (ugyan miért is tennének ilyent?), netán egyszerűen csak ismerik a BlackBerry márkát:

A BlackBerry a negyedév zárását követően bejelentette, hogy a tervek szerint befejezi a hardverfejlesztést, és partnereinek szervezi ki a készülékek tervezésével és gyártásával, valamint a marketinggel kapcsolatos minden tevékenységet.

A többek számára talán túlontúl bonyolult, megfoghatatlan megfogalmazás miatt ennek a kijelentésnek többféle olvasata lehet, de valószínűleg a legtöbben úgy fogják ezt értékelni, hogy a kanadai cég nem készít több telefont. Ami tulajdonképpen így is van.

blackberry-phone-logo.jpg

Most eltekintenék attól, hogy hosszasan keseregjek ezen a döntésen, így alakult és kész, valójában a DTEK50 és a hamarosan érkező DTEK60 kapcsán már picit beleszagolhatott mindenki a jövőbe, ami szolgálhat még váratlan meglepetésekkel, ugyanis 

A BlackBerry azt is bejelentette, hogy az összes, készülékekhez tartozó szoftvertechnológiáját , sőt ha kell magát a márkát/márkákat is licenceli más gyártóknak.

Ami magyarra lefordítva nagyjából annyit tesz, hogy mostantól gyakorlatilag bárki készíthet BlackBerry logóval ellátott telefont, a BlackBerry által átdolgozott Androiddal és szoftverkörnyezettel. Az még nem teljesen világos, hogy miért ugranának erre rá a mobilgyártók, mindenesetre már született is egy ilyen deal kizárólag az indonéz piacra fókuszálva: A legnagyobb helyi telkó, a Telkomsel érdekeltségébe tartozó BB Merah Putih saját maga fogja gyártani a BlackBerryket az ország piacára - vagyis ez egyelőre egy exkluzív megállapodás még csak nem is egy régióra, hanem egy bazi nagy országra vonatkozóan.

Bár a BlackBerry mobil megoldásokért, köztük az okostelefonokért, illetve az azokon futó szoftverekért felelős illetékes vezére, Ralph Pini egy a cég hivatalos blogjára kitett bejegyzésben meglehetősen optimistán vázolja az üzleti modellből fakadó előnyöket, egyelőre nagyon sok a nyitott kérdés azzal kapcsolatban, miként is alakul a BlackBerry márkájú készülékek jövője.

Az biztos, hogy ezzel a lépéssel egy korszak végérvényesen lezárul a cégnél, és a BlackBerryre egészen a PRIV-ig bezárólag jellemző ikonikus formák a háttérbe szorulnak majd, ahogy a szoftver mindinkább meghatározó, döntést befolyásoló szerephez juthat majd a vásárlás során. Rövidesen alighanem részletesebben is ismerteti a cég a terveit, illetve eloszlathat pár félreértést, szóval maradjatok vonalban az újabb hírekért!

Címkék: blackberry készülékgyártás

Valószínűleg napokra, de lehet csak órákra vagyunk már a BlackBerry legújabb, csúcskategóriás androidos okostelefonjának, a DTEK60-nak a bejelentésétől, legalábbis erre utal, hogy az utóbbi napokban felgyorsult ütemben árasztanak el minket mindenféle, a telefonnal kapcsolatos kiszivárgott infók. Suttyomban elcsípett fotót viszont eléggé szokatlan módon eddig még senki nem tett közzé a készülékről, egészen mostanáig, amikor mindjárt a sajtófotókat (melyek valójában nem fotók, hanem számítógépes rajzok) pakolt ki az internetre egy német blog, a WinFuture.de.

A fenti galériába szedett képeken az új csúcskészülék minden oldaláról megcsodálható, illetve egyben választ is nyújtanak a fotók néhány kínzó kérdésre, miszerint hol lesz elhelyezve az ujjlenyomat-azonosító, vagy ezen a modellen lesz-e BlackBerry-logó az előlapon.

Annyi már első ránézésre is lejön, hogy a DTEK60 mintha csak a DTEK50 ikertestvére lenne - a fotókon ez nem látszik, de az újdonság valamivel nagyobb lesz, illetve a hátlap kialakítása jelentősen eltér majd a DTEK50-től. Így a 21 megapixeles központi kamaramodul középre került, és egy kicsit ki is dudorodik a hátlapból (nagyjából mint a PRIV-nél), alatta meg ott díszeleg az ominózus ujjlenyomat-azonosító, ami hangsúlyozottan kényelmi, nem pedig biztonsági extra.

A DTEK60 csillogó, kecses külseje ne tévesszen meg, belül valódi izomagy a BlackBerry következő okostelefonja, így a Qualcomm jelenlegi egyik leggyorsabb processzora mellett 4 GB memória és borotvaéles képet biztosító kijelző a csomag része. 

A képeken talán nem jön át annyira, de a hátlap a DTEK50 érdes tapintású műanyag felületéhez képest fényes műanyag (vagy üveg), ami kétségtelenül jól néz ki, de nem feltétlenül tesz jót az ergonómiának. Viszont legalább normálisan rátették a BlackBerry logóját, ami az előlapról ismételten lemaradt.

A DTEK60 amúgy tényleg minden másban kiköpött mása a DTEK50-nek, vagyis itt is adott a fém keret, meg a jobb oldali, kerek funkciógomb, amit sokan egyébként bekapcsológombnak néznek, némileg jogosan. Mindez egyben azt is jelenti, hogy ezt a mobilt is a TCL tervezte és gyártja, a BlackBerry pedig ellátja a hardvert az egyedileg módosított, biztonságosabbá tett Androiddal, valamint a hatékony, produktív munkavégzésre kihegyezett, saját fejlesztésű alkalmazásaival.

Via WinFuture.de

Címkék: leak dtek60

Miközben a fél internet (de legalábbis néhány internetes újság vagy blog) továbbra is azon spekulál, hogy a BlackBerry napokon belül bejelenti, hogy kiszáll a hardverbizniszből, vagyis nem lesz több készüléke a cégnek, csődbe mennek, John Chen pedig legfeljebb kínai kaját árul majd a jövőben, nem pedig telefont, újabb és újabb kiszivárgott infók jönnek az Argonról, arról a csúcskategóriás BlackBerryről, melyet most már napokon belül bejelenthet a cég. Hogy miért pont most? Ezért:

Az Argon, vagy ahogy valószínűleg nevezni fogják, a DTEK60 mára már mondhatni egy nyitott könyv mindenki számára, itt a BerryBlogon is megírtam már, hogy mire lehet számítani, de röviden summázom újra: a PRIV-nél erősebb hardver, mínusz kicsúsztatható billentyűzet, ugyanúgy Androiddal, mint a PRIV és a DTEK50 esetén. Na de a lényeg, hogy az FCC és a Wi-Fi Szövetség friss-ropogós certifikációs dokumentumai szerint a DTEK60 igenis létezik, de legalábbis ezek a szervezetek elég ritkán szoktak pusztán szórakozásból olyan készülékekhez kiadni ilyen jóváhagyásokat, melyeket nem szándékozik piacra dobni egy cég.

argon-wifi.png

A dokumentumokból már azt is lehet tudni, hogy mi lesz a DTEK60 típusjelzése és hány variáns készül belőle. A készülék BBA100-1 és BBA100-2 jelzéssel jelenik majd meg, alighanem egyik a tengerentúli, a másik a kontinentális piacokra lesz elsősorban pozicionálva, akárcsak a DTEK50-nél. Érdekesség, hogy a BlackBerry a jelek szerint szakított a korábbi számozási gyakorlattal, talán pont azért, mert az STA100-x jelölést már lestoppolta magának korábban a Z30, ami anno ugyebár Aristo kódnéven futott.

dtek60_banner.jpg

További, roppant gyanús részlete a történetnek, hogy a DTEK50-et is gyártó TCL bejelentette, hogy a TCL 950-es típust szeptember 28-án dobja piacra Kínában - ez a készülék a korábbi spekulációk szerint a DTEK60 referenciadizájnja, melyet vélhetően minimálisan átalakított a BlackBerry, és rápakolta a saját, módosított Android-környezetét.

Akárhogy is lesz, most már tényleg csak egy-két nap választ el minket attól, hogy kiderüljön, mivel készül (vagy nem készül) a BlackBerry az év végén készülékfronton, netán hosszabb távon mire lehet számítani a magát immár határozottan szoftvercégként pozicionáló vállalattól.

(Nem mellékesen a BlackBerry holnap teszi közzé a 2017-es pénzügyi évének második negyedéves eredményeit.)

Kép credit: CrackBerry, @evleaks