A BlackBerry Z3  történelem egyik legérdekesebb okostelefonja, legalábbis abból a szempontból, ahogy piacra dobta a gyártója. A készülék ugyanis először a fejlődő országokban jelent meg, miközben mi itt nyugaton csorgattuk a nyálunkat utána -- vagyis minden pont fordítva történt, mint amit eddig megszokhattunk. Az alsó-középkategóriás Z3-at nem véletlenül várják többek közt felénk is oly sokan: egy elérhető árú BlackBerryről van szó, ami teljesen egyedi, stabil és jól optimalizált rendszert (BlackBerry 10) futtat, gyakorlatilag minimális kompromisszumok mellett.

A Jakarta kódnevű Z3 először Indonéziában jelent meg, majd egyre több, jellemzően ázsiai országban is felkerült a palettára, plusz be van lengetve egy európai változat is, ami picit talán fejlettebb lesz, cserébe drágább. Az első változat egyébként áprilisban jelent meg, ami nem ma volt, viszont a kósza pletykák szerint nagyon hamarosan az európai piacokra is kiterjedhet a forgalmazás.

z3_saudi.jpg

Ennek egyik előszele lehet, hogy a készüléket ezen a héten két további országban is forgalomba hozták, Szingapúrban és Szaúd-Arábiában, utóbbi talán azért érdekes, mert itt ugyanazt a Z10-es modellt, az STL100-1 -es, 3G-s típust kezdte el árulni a BlackBerry, amit eleinte nálunk is lehetett kapni. És persze a Jakarta is 3G-s telefon, ami mondjuk kevéssé teszi eladhatóvá a szolgáltatók kínálatában, de talán nem minden vásárlónak szempont a 4G-s képesség, pláne ha cserébe nem kell annyira szélesre nyitni a pénztárcát.

Elmondom, mit gondolok a Z3-as európai premierjéről: Tekintve, hogy a Z10 gyakorlatilag kifutott, a BlackBerry mindent igyekszik megtenni annak érdekében, hogy az így keletkező űrt betöltse, ezért rövidesen a nyugati országokban is piacra dobja a legelérhetőbb BB10-es BlackBerryt. A készülék forgalmazásának bejelentését szerintem a londoni Passport-esemény környékére időzítik majd, nem kizárt, hogy ugyanazon a rendezvényen lesz a Passport, az európai Z3, az új BB10 verzió, a Blend és az új BBM bejelentése, ez legalábbis így elég ütős csomag ahhoz, hogy a média ingerküszöbét mindenféleképpen átüsse.

Hogy a BlackBerry melyik változatot küldi Európába (Jakarta, Manitoba), az majdhogynem mindegy, a Z10 példájából kiindulva mindkét modellnek lehet keresnivalója az üzletekben.

Fotó: MENAFN

Címkék: jakarta z3

Figyelem, ez egy KOMOLYTALAN poszt, ami nélkülöz mindenféle szakmaiságot!...

Szoktál pornót nézni? Oké, nem kell válaszolnod, úgyis tudom, hogy nézel, hiszen mindenki néz, ráadásul megdönthetetlen bizonyítékaim vannak arra, hogy nem csak a PC-den, hanem az okostelefonodon is "fogyasztasz" ilyen tartalmakat. Nem kell szégyellned, mert egyrészt ez tök normális (bizonyos extrém műfajokat leszámítva), másrészt meg a statisztikák szerint te (már amennyiben BlackBerry-felhasználó vagy) bírod a legtovább. Mármint nézni.

...én szóltam.

pornhub.png

Az Appleblogon Csabáék hívták fel a figyelmemet (felnőtt tartalom!) az egyik, ha nem a legnépszerűbb internetes pornóvideó-megosztó oldal, a PornHub minap közzétett statisztikáira, mely alapján némi csúsztatással azt állítják, hogy az Apple-felhasználók bírják a legtovább a szexet, de ezt már megszokhattuk egy alternatív valóságban élő Apple-hívőtől, úgyhogy az Apple keynote-okon kifejlődött reflexeim alapján már csak legyintek az ilyesmire.

Ami azt illeti, éppen az ellenkezője az igaz, egy iOS-eszközzel rendelkező felhasználó van a legkevesebb ideig a PornHubon (mindössze 8 perc 53 másodpercig), miközben egy BlackBerry-felhasználó átlagosan 11 percet és 53 másodpercet tölt el az oldalon, vagyis kereken három perccel tovább bírja! Nem mintha hasonlítgatni akarnám a BerryBlogot a PornHubbal, de én csak szeretném, ha az oldalon eltöltött idő itt is ennyi lenne -- lehet profilt kéne váltani?

Egy szó, mint száz, a történetnek két tanulsága van: Egyrészt a komoly üzletemberek is néznek olykor pornót (sőt!), másrészt a BlackBerry felhasználók élvezik ki a legtovább a látványt. Gratulálok mindenkinek!

Címkék: pornó blackberry pornhub

Nem állítanám, hogy a BlackBerry idei tervei már olyanok, mint egy nyitott könyv lapjai, de azért a cég eddigi kommunikációjából lehet tudni egyet, s mást arról, hogy milyen készülékekkel rukkol elő a kanadai vállalat az év hátralévő részében. Tegnap egy újabb feltételezett ütemterv szivárgott ki az internetre, ami mondjuk úgy, nem minden szempontból fedi egymást az eddigi ismeretekkel.

2014_roadmap1.jpg

Kezdjük azzal, hogy az N4BB által elsőként közzétett, majd szinte mindenki által lehozott 2014-es roadmapen mindössze három új telefon szerepel, ez a Z3 (Jakarta), a P'9983 PorscheBerry és persze a Passport. Manitobának (európai Z3, LTE-s Z3?), illetve Classicnak (korábban Q20) se híre, se hamva idén, legalábbis ezen a dián nem szerepelnek.

2014_roadmap2.jpg2014_roadmap3.jpg

Ami már csak azért is érdekes, mert a BlackBerry négy célszegmensének egyikét éppen a Classic szolgálná ki, a másikat meg a Manitoba (nem Jakarta!) legalábbis ez derül ki egy másik diából, ami minden bizonnyal ugyanabból a prezentációból származik, mint az előző. A szegmensek egyébként sorban az Affordable (Elérhető), Classic (Klasszikus), Innovative (na vajon?) és Prestige (Presztízs).

Továbbá érdekes az is, hogy ezen az ütemterven az összes BB10-es készülék szerepel az idei kínálat részeként az év végéig, holott legalább egy modell, a Z10 gyártása már le is állt, a készletek pedig gyakorlatilag teljesen elapadtak. Illetve mintegy kakukktojásként marad a piacon a BlackBerry 9720, ami sem nem Curve, sem nem Bold, mindenesetre az OS7 vonalat erősíti -- talán erre a modellre utalt Chen, amikor egy elemzői konferenciabeszélgetésen közölte, hogy egy régi OS-sel ellátott készülék is piacon lesz idén (bár akkor új modellről beszélt a BlackBerry első embere).

Száz szónak is egy a vége, ez a most közzétett dia két dolgot jelenthet: vagy az N4BB forrásai pontatlanok (ne feledjük, nem hivatalos bejelentésről beszélünk!), vagy annak is van minimális esélye, hogy a Manitoba és a Classic rajtja átkerül 2014-ről 2015-re, netán idén csak korlátozott darabszámban, netán erősen korlátozott piacokon (lásd Z3) kerülnek forgalomba ezek az újdonságok.

Via N4BB.

Címkék: blackberry classic roadmap passport jakarta z3 manitoba

A BlackBerry eddig is elég alaposan elkényeztette a márka rajongóit különféle minőségi telefonkiegészítőkkel, és ha minden igaz, ezt a jó szokását a Passport piacra kerülése után is meg kívánja tartani a gyártó. Bár a legkelendőbb BB-tartozék, a bőrtok (vagy angolul pocket) már csupán a telefon méretei miatt sem lesz jó eséllyel elérhető, azért megnyugtató, hogy lesz helyette másféle védelmi megoldás a BlackBestiára.

passport_hardshell.jpg

Itt van például ez a fehér kemény tok, amiről egyelőre nem tudni, hogy gyári, eredeti tartozék, vagy valamilyen utángyártott termék, mindenesetre más forrásból is hallottunk már róla, hogy a Q10/Q5/Z10/Z30 szériához hasonlóan a hard shell a Passportra is elérhető lesz. Mégpedig jó eséllyel két színben, ebből az egyik a képen látható fehér, a másik pedig -- ki gondolná? -- a fekete.

Korábban szó volt már róla, hogy a Passporthoz a szintén egyre népszerűbb flip tokok is hozzáférhetők lesznek, amit azt hiszem stílszerű lenne ez esetben könyvborítónak fordítani. Ebből szintén lesz fekete, illetve fehér, ami nyilván a fehér színű Passporthoz passzol majd igazán. Mondjuk én biztosan nem hagytam volna ki a BlackBerry helyében a piros flip shellt sem, végtére is régebben is azok voltak a legmenőbbek, akiknek vörös útlevelük volt...

Via C0019CAE.

Címkék: tartozék passport hard shell

Talán eképpen lehet összefoglalni a legegyszerűbben a BlackBerry Messenger következő, nemsokára érkező frissítésének legfontosabb változását. Sokan -- köztük jómagam -- számára hosszú ideig nem volt teljesen tiszta, hogyan akar pénzt csinálni a BBM-ből a BlackBerry, nos ez, illetve állítólag a BBM Protect az a két pillér (igazából van egy harmadik, a matricák, de az inkább csak karó), amin állhat a kanadaiak üzleti stratégiája.

bbm_hirdetes.jpg

A BBM feedekbe ágyazott reklámokkal van aki már találkozott, tulajdonképpen arról van szó, hogy a megszokott feedbe, vagy hírfolyamba beágyazva megjelennek majd mindenféle hirdetések, amire rábökve vagy valamilyen weboldal töltődik be, netán átdob a rendszer egy másik csatornára. A BlackBerrynél a pletykák szerint gondoltak azokra is, akik nem nézegetnének szívesen reklámokat a feedjükben, ezért a BBM-reklámok szűrhetők lesznek majd, hogy pontosan hogyan (adott hirdetőre vonatkozóan, vagy a teljes hirdetési modul kikapcsolható lesz-e), azt még nem tudni.

A frissítés a reklámokon kívül két számottevő újítást hoz majd. Az egyik a BBM-hívásminőség értékelésének lehetősége lesz, ez úgy néz majd ki, hogy BBM-hanghívás után közvetlenül egy skálán értékelhető lesz majd a "felhasználói élmény", amit a BlackBerry a szolgáltatás javítására használhat majd fel. A harmadik újításnak a matricagyűjtők fognak örülni, a frissítést követően ugyanis a BBM-matricáknál is éppúgy megjelennek majd a promóciók, mint a BlackBerry Worldben.

A BBM következő verziója valamikor az elkövetkezendő hetekben jelenik meg, jó eséllyel a BlackBerry összeköti majd a kiadást a Passport, vele együtt pedig a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziójának a hivatalos rajtjával.

Via BlackBerry Empire. Fotó: BerryFlow.

Címkék: hirdetés messenger blackberry bbm blackberry messenger

Bár a BlackBerry Passport kapcsán eddig elég sok részlet napvilágot látott már hivatalos, és nem hivatalos úton, néhány apróság, vagy nem is annyira apróság rejtve maradt az újdonsággal kapcsolatban -- egészen mostanáig. Az N4BB-nek köszönhetően most viszont minden részletében végérvényesen lelepleződött a BlackBestia, innentől kezdve tehát nincs több takargatni való, nincs több titok és talány, íme a Passport (nem hivatalos) paraméterei.

Az eddigiek során talán a leginkább az a nem is annyira mellékes infó hiányzott (számomra legalábbis), hogy mekkora is lesz pontosan a telefon. Nos, most már ezt is tudjuk, a Passport 128 x 90,3 x 9,3 (a kameránál 9,6) milliméteres lesz, a tömege pedig 194 gramm, vagyis kis híján 20 deka. Azaz elfér a zsebben, de nem árt felkötni hozzá a gatyát, szó szerint.

passport_xray.png

A telefonban a Qualcomm egyik, ha nem a legbikább rendszerchipje lesz beépítve, egy 2,2 GHz-en ketyegő Snapdragon 800 (pontos típusa MSM8974-AA). Akinek a műszaki adatok nem mondanak semmit, azok képzeljék el azt, hogy ez a chip bizonyos szempontból egy átlag asztali számítógéphez hasonlítva is elég combos teljesítményre képes. A rendszerchip mellé 3 GB rendszermemória és 32 GB háttértár dukál (ez bővíthető legfeljebb 64 GB-os microSD-vel).

Jöjjön a kijelző! 1:1-es, vagyis négyzetes képarány, 1440x1440 pixeles felbontás, 453 ppi (pixelsűrűség). Vagyis pengeéles kép, ÉS nem AMOLED-panel! HÁHH! Érdekesség még, hogy egyszerre tíz ponton érzékel a panel, illetve Gorilla Glass üvege lesz (abból is a 3-as verzió), ami azt jelenti, hogy jól ellenáll majd a karcoknak, és biztos látunk majd több olyan netes videót is, amiben elmebetegek mindenféle módszerrel próbálnak kárt tenni az üvegben, remélhetőleg sikertelenül.

Kamera. 13 megapixeles hátlapi, természetesen autofókusszal, rezgéscsillapítással, illetve öttagú, f/2-es fényerejű lencserendszerrel, ötszörös digitális zoommal. Az előlapi kamera 2 megapixeles lesz, vagyis a Passport 100% szelfi-komform.

Csatlakozók terén szűkül a kör az eddigi BB10-es telefonokhoz képest, de csak látszatra. Az egyetlen (adat)csatlakozó a telefonon ugyanis egyszerre USB-s (2.0 és 3.0 egyaránt támogatott) csatoló és töltőcsatlakozó, illetve videokimenet. Utóbbi a DisplayPort-holduvarba tartozó SlimPort szabványt használja, de van hozzá mindenféle átalakító, amivel VGA, DVI és HDMI szabványúvá alakítható a jel.

Energia. Bazi nagy kapacitású akku (3450 mAh), bika töltővel, ami 5 volton 1,3A erősségű áramot pumpál az áramforrásba. Az akkus üzemidő végre nem nevetségesen irreális szintre van megállapítva, hanem a BlackBerry kerek-perec kijelenti, hogy intenzív használat mellett 19 óra aktív üzem plusz 8 óra készenlét sajtolható ki az akkuból (valamikor egy BlackBerry-függőnek is aludnia kell).

Vezeték nélküli kapcsolatok terén lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, beleértve a 4G-t, a legmodernebb (802.11ac) Wi-Fi-t és a Bluetooth 4.0-t. Az érzékelők terén sem lesz éppen szűkölködés, lesz gyorsulásmérő, mágneses iránymeghatározó, giroszkóp, fényérzékelő, illetve valami, amiről fogalmam sincs, mire jó, de ha valaki tudja, ne rejtse véka alá: ez a Time of Flight (ToF) szenzor.

Végül, de nem utolsósorban aki a Passport mellett teszi le a választását, annak muszáj lesz egy nanoSIM-et is beszereznie, mivel a BlackBerry eddigi legnagyobb okostelefonjába már valószínűleg nem fért el a jelenleg általánosan elterjedt microSIM.

Nahát ennyi volt, most már minden részlet ismert a Passport, de legalábbis minden olyan, ami kicsit is érdekes és fontos. Lassan Neked is döntened kellene!

Via N4BB.

Címkék: blackberry passport specifikációk