Év Internetes Kereskedője Díj 2017

Tegnap délelőtt írtam, hogy a KEYone elsőként Angliában kerülhet a boltok polcaira, ám akkor még nem voltam teljesen tudatában annak, hogy ez a kijelentés mennyire időszerű a tegnapi napra nézve: Április 27-én ugyanis piacra került a legújabb QWERTY-s BlackBerry, amire a januári CES óta oly sokan vágyakoznak. Azért nem mondom, hogy a boltokba került, mert a KEYone egyelőre egyetlen londoni üzletben, a patinás Selfridgesben kapható (illetve a limitált készletek miatt ott sem sokáig), más helyeken talán a jövő héttől lesz majd készlet a telefonból.

Mindez azt jelenti, hogy az első néhány száz szerencsés már hozzájutott a KEYone-hoz, egyben alighanem véget ért az újságírókkal és bloggerekkel aláíratott embargó is, aminek köszönhetően megjelentek az első kicsomagolós videók az interneten -- igen, ezek már a KEYone bolti csomagolásának tartalmát mutatják meg, ami ezúttal sem rejt semmi komoly meglepit. Van egy elegáns doboz, benne a telefon mellett a szokásos leírások, SIM-tű, headset, töltő (utóbbi kettő ugyanaz a típus, ami a DTEK sorozat dobozában is van), meg a Type-C kábel.

A legjobb kicsomagolós videókat alább összegyűjtöttem nektek egy csokorba, nem kérdés, hogy ezek száma gombamód szaporodik majd a következő napokban.

A KEYone amúgy az Egyesült Államokban és Kanadában várhatóan május végén kerül forgalomba, itthon pedig jó eséllyel csak ez után, vagyis júniusban érkezhet készlet szuperbiztonságos, szuperegyedi, szuperhatékony BlackBerry okostelefonból. 

Kitartás, megéri rá várni!

Véget érhetnek az ínséges idők, az idegtépő várakozás, meg a többi, ha minden jól megy, most már tényleg napokon belül forgalomba kerül az idei év legérdekesebb okostelefonja, a minden BlackBerry-hívő szívét megdobogtató KEYone. Legalábbis egyelőre úgy tűnik, Angliában. Ami még mindig nem Kelet-Európa, de legalább már látszik a fény az alagút végén. Meg látszik egy kép a vélhetően végleges dobozról (vagy legalábbis annak egy részéről, Steve Cistulli tweetjében:

keyone_retailbox.jpg

Angliában -- ami mindig is a BlackBerry európai hídfőállásának minősült -- eddig az egyik szolgáltató, a Vodafone jelezte, hogy hamarosan érkezik a kínálatába a KEYone, valamint a legnagyobb független forgalmazónak számító Carphone Warehouse-nál is előrendelhetővé vált a telefon. Utóbbi 499 angol fontért adja majd a telefont, ami átszámítva nagyjából 184 ezer forint (jó eséllyel ennél azért itthon drágább lesz majd a KEYone).

Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy eleinte rendkívül korlátozottak lesznek a készletek, ami lehet tudatos stratégia része (lásd az állandó iPhone készlethiány), de nem kizárt az sem, hogy a gyártókapacitással vagy valamelyik komponenssel (beleértve akár a szoftvert) támadt valami nem várt probléma...

...amit remélhetőleg mostanra már megoldottak, a sorozatgyártás pedig már javában zajlik, és ontják magukból a futószalagok a KEYone-okat.

Váratlan, sőt, mondhatni példátlan eredmény született még március elején egy a BlackBerry és az okostelefonok legnagyobb chipbeszállítójaként ismert Qualcomm között zajló jogi vitában: Az egyelőre még nem jogerős döntés értelmében processzorgyártó tekintélyes summát kénytelen visszafizetni a BlackBerrynek jogosulatlanul beszedett (többlet-)licencdíjak miatt. Egész pontosan 

814 868 350 dollárt

meg az aprót.

bbry_money.jpg

Ez egyébként 400 dolláros átlagárral számolva uszkve kétmillió okostelefon ára, szóval nem csodálnám, ha John Chen elnök-vezérigazgató a hét további részét eufórikus, részeg bódulatban töltené valamelyik waterlooi kocsma pultjánál. Különösen annak fényében komoly eredmény ez, hogy a BlackBerry készpénzállománya ezzel az egy mozzanattal hirtelenjében másfélszeresére nő majd (a legutóbbi üzleti negyedév zárásakor 1,7 milliárd dollár volt a széfben), de éppenséggel az összes adósságát is kifizetheti ebből az összegből a cég, ha akarja.

Hogy pontosan mit kezd majd a hirtelen jött gazdagsággal a BlackBerry, azt egyelőre nem tudni, Chen mindenesetre leszögezte, hogy a Qualcomm és a BlackBerry továbbra is jóbarátok maradnak majd, és nagyon számít a cégre az okosautó-szegmens számára szállított megoldások és egyéb, BlackBerry-szoftvert futtató beágyazott megoldások piacán.

Közkeletű mondás a Wall Streeten, hogy ha a cégvezetés boldog, boldogok a részvényesek is, ez most sincs másként, a BlackBerry papírok árfolyama a hírre hirtelenjében 15%-ot emelkedett. De most inkább lássuk, te mihez kezdenél a hirtelen jött pénzzel John Chen helyében!

A BlackBerry Mobile legújabb QWERTY-s okostelefonjára egyre többen kíváncsiak, amin egyáltalán nincs mit csodálkozni: az idei év egyik legérdekesebb készülékének ígérkező KEYone láttán még azok is felvonják a szemöldöküket, akiknél a felhasználói élmény régóta kimerül abban, hogy egy dizájnos keretbe foglalt üveget taperolnak.

Bár a mobilt már januárban is mutogatták működés közben, illetve a barcelonai Mobile World Congress keretében hivatalosan is lehullt a lepel, a nagyüzemi termelés vagy nem várt nehézségekbe ütközött, vagy egyszerűen nem tud elegendő gyártókapacitást allokálni a BlackBerry licencpartnere, a TCL -- így vagy úgy, de mindez azt jelenti, hogy a KEYone megjelenésére még tovább kell majd várni.

keyone_official_black.jpg

Hogy pontosan meddig, az úgy tűnik, egyelőre ország- illetve régiófüggő, de nagyon úgy fest, hogy az eredetileg kommunikált áprilisi rajt legfeljebb egy-két ország számára válhat valósággá, a kisebb piacok -- mint amilyen a Magyarországot is magába foglaló kelet-európai régió -- pedig megint várhatnak majd a sorukra. Ez egyébként a két DTEK-szériás modellt leszámítva mondhatni megszokott már a BlackBerrytől (licencmegállapodás ide vagy oda), a PRIV, a Passport és a Classic esetében mind-mind ugyanez volt a helyzet, vagyis aki Magyarországon, hivatalos forrásból akar vásárolni BlackBerryt, annak elég türelmesnek kell lennie.

Hogy pontosan mennyie? Jó kérdés, nem tudom biztosan, nem hivatalos infók szerint a KEYone magyarországi startja egészen júniusig csúszhat, és számítani kell rá, hogy eleinte nem jut majd mindenkinek a telefonból. Ez természetesen érinti majd a BerryBolt előrendelését is, amit okkal nem indítottunk még el -- viszont hogy könnyebb legyen lenyelni a keserű pirulát, a BerryBolt az országban egyedülálló előrendelési akcióval igyekszik majd mindenkit jobb kedvre deríteni. 

Az előrendelés kezdetéről és az induló akció feltételeiről időben értesülhetsz, ha feliratkozol a BerryBolt KEYone hírlevelére (ha még nem tetted meg). 

Kitartás testvérek!!4!

Idén már hatodik évét tapossa a webshopunk, a BerryBolt, ami a kezdeti hobbiprojektből mára a legnagyobb független BlackBerry-viszonteladóvá nőtte ki magát az országban. Bár a webshopok üzemeltetése elsőre sétagaloppnak tűnik, nem kevés munkánkba telt, míg idáig jutottunk, és a tavalyi fejlesztéseinket követően úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy megmérettessük a BerryBoltot. Ehhez pedig a Ti segítségeteket szeretnénk kérni. 

we_need_you.jpg

Amennyiben vásároltatok már nálunk, és alapvetően elégedettek voltatok, vagy még nem vásároltatok, de majd talán fogtok, vagy nem is fogtok, de tetszik nektek a BerryBolt, kérjük,

szavazzatok ránk a fejléc alatt lévő bannerre kattintva

az Év Internetes Kereskedője 2017 közönségszavazáson (a banner csak PC-s böngészőben jelenik meg, ha mobilról böngésztek, a BerryBolt mobil oldalán találjátok a scrollerek alatt)! Irtó sokat jelentene nekünk, ráadásul ezzel is megmutathatjuk, hogy egy mellőzött, sokak által lenézett márkának is van itthon bázisa, rajongótábora.

Még rengeteget kell fejlődnünk, de hiszünk benne, hogy mostanra felértünk a legjobbak közé a szolgáltatások és a technikai háttér tekintetében, a független márkawebshopok között pedig kevés az olyan jól használható, átlátható és vásárlóbarát webshop, mint a BerryBolt. A versenytől függetlenül azon leszünk, hogy még jobbak legyünk, ha pedig úgy gondolod, hogy nem csak a vásárlásoddal, hanem a szavazatoddal is bizalmat szavazol nekünk, kattints a blog fejlécében található bannerre!

Köszi szépen! Tényleg.

Nem, ez nem áprilisi tréfa, annál is inkább, mivel a poszt címére utaló megjegyzés még március 31-én, a BlackBerry negyedéves üzleti beszámolójának közzététele után hangzott el, nem más, mint John Chen szájából. Aki ezúttal a szokottnál is jóval óvatosabban forgalmazott, kiemelve, hogy ha lesz is új, BlackBerry logóval rendelkező tablet, azt éppúgy egy licencpartner készíti majd, mint a KEYone-t, vagy éppen az Aurorát.

Nem mondom, kell némi bátorság ahhoz, hogy valaki most lépjen be a tabletek egyre komolyabb döglődést mutató világába, pláne ha az a cég BlackBerry néven kívánja értékesíteni a készüléket. Nem mintha egy vadonatúj -- nyilván androidos -- BlackBerry tablet ne lehetne jó termék, illetve ne lehetne elég jól körülhatárolható célcsoportra fókuszálni vele, mindenesetre akinek mond még valamit az a név, hogy PlayBook, az talán emlékszik, hogyan írta ki magát a cég anno a tabletek piacáról évekre egy alapvetően jónak induló, ám talán kevéssé átgondolt próbálkozással.

blackberry-secure-2.jpg

Chen egyébként egész konkrétan annyit mondott, hogy a cég a licencprogramjának a kiterjesztésén dolgozik, ami már túlmutat majd a BlackBerry márkájú (és BlackBerry szoftverrel ellátott) okostelefonokon, mint amilyen például a KEYone. Ennek részeként jöhet majd a BlackBerry márkájú tablet (ami egyébként az egyik meglévő, vagy potenciális licencpartner ötlete volt), illetve újdonságként érkezhetnek majd olyan végpontok (tehát nem csak okostelefonok), melyek a "Secured by BlackBerry" logót viselhetik.

Ez persze nem csak amolyan tartalom nélküli matricázás lesz, hanem a BlackBerry által fejlesztett szoftver- és infrastruktúra-hátteret is takarja majd, szóval az a kütyü, amin ilyen felirat lesz, garantáltan átlag feletti biztonsági sztenderdeknek felel majd meg. A BlackBerrynél pedig minden eladott példány után csilingel majd a kassza -- legalábbis így képzeli el a jövőt Chen.

Via CrackBerry.