Nagyjából a poszt címével tudnám összefoglalni egy mondatban azt, ami mostanában a BlackBerry tartalomterjesztési stratégiáját jellemzi, különös tekintettel a mi régiónkra levetítve. A kanadaiak ugyanis nem értékesítenek több zenés és videós tartalmat saját piacterükön, a BlackBerry Worldön keresztül, helyette harmadik fél számára teszik lehetővé ugyanezt, saját tartalomboltok (mint például az Amazon AppStore) bevonásával, engedélyezésével.

Ha eddig fel sem tűnt, hogy a BlackBerry Worldben zenéket és videókat is le lehet(ett) tölteni, nem benned van a hiba, valószínűleg csak olyan országban, régióban élsz (például Magyarországon), ahol ezek a tartalmak soha nem voltak elérhetők. Mindenesetre most már az egyenlő elbánás elve szerint legalább senkinek nem férhető hozzá a piactérnek ez a szeglete, a BlackBerry ugyanis előzetes figyelmeztetést követően tegnap lekapcsolta a zeneboltot, vagyis a BlackBerry Worldön keresztül most már csak appok érhetők majd el. Ami már csak azért is vicces, mert anno az App Worldöt pont arra hivatkozva keresztelték át BlackBerry Worlddé, hogy abban már nem csak kizárólag appok, hanem más tartalmak is elérhetők.

7digital_halasz.jpg

Szerencsére a BlackBerry World kínálatának szűkítése járt néhány pozitív hozadékkal a számunkra, ezek közül talán az egyik legnagyobb jóság, hogy megjelent végre BB10 platformra is a 7digital online zenáruház saját alkalmazása, ami ugyan egy androidos port, de a programon azért valamicskét változtattak a fejlesztők, mivel 7digital Music Store for BlackBerry néven jelentkezik be. Na itt aztán vannak zenék millió szám, ráadásul a legjobb, hogy ezeket Magyarországról is meg lehet vásárolni, ráadásul nem is olyan drágán. A letöltött zenék DRM-mentesek, azaz szabadon másolhatók bármilyen eszközre, plusz a PC-s kilensben megvásárolt albumok könnyűszerrel szinkronizálhatók az okostelefonra is. 

Akit még nem ragadott el a nagy zenestraming-mánia, viszont már nem akarsz CD-ket sem vásárolni, az ingyen letöltögetésben pedig nem hiszel, próbáld ki a 7digital zeneáruházat, amit erről a linkről érhetsz el a BlackBerry Wolrdből (ahol már csak alkalmazásokat találsz ugye)...

Itthon örök probléma, hogy gyakorlatilag teljesen hiányoznak a modern médiafogyasztást támogató tartalomdisztribúciós rendszerek - különösen a mobilosok számára fájó ez, hiszen nincs például iTunes zeneletöltés, de a szolgáltatók próbálkozásai is többnyire hamvukba holtak eddig (lásd PlayNow Plus). Egy angol tartalomszolgáltatónak köszönhetően mostantól búcsút inthetünk ennek az időszaknak: a 7digital népszerű előadók zeneszámainak és albumainak széles választékát kínálja a magyar felhasználóknak is.

A szolgáltatás használatához PC-s és telefonos felület egyaránt igénybe vehetp, utóbbihoz az App Worldben érhető el egy nagyon jól használható alkalmazás (a QR-kódot lásd lent), ami tulajdonképpen feleslegessé is teszi a PC-s felületet. A 7digital zeneáruházból többnyire DRM-mentes 320 kbps bitrátájú mp3-akat tölthetünk le, vagyis a zenék korlátozás nélkül lejátszhatók minden eszközök, ráadásul a magas bitráta miatt a minőséggel sem lesznek problémák (az egészen perverz audiofilek számára bizonyos albumokat FLAC-ben is közzétesznek).

süti beállítások módosítása