Az OS7-es készülékekből hét típust ígért idén a RIM, ebből eddig ötöt láthattunk, egészen mostanáig (mostantól ugyanis nyolc van). A kanadaiak minden különösebb hírverés nélkül leleplezték a 9350/60/70-es típusjelzéssel ellátott, új Curve-családot, mely ugyan elvileg a felső-középkategóriába lettek pozicionálva, mégis a régebbi Boldokat megszégyenítő tulajdonságokkal - és külsővel - rendelkeznek.

Három különböző típusról van tehát szó, bár a lényegi különbségek jóformán csak a szolgáltatókat érintik: a 9350-es típus csak CDMA-hálózatokkal működik, a 9360 GSM és UMTS normákkal kompatibilis, a 9370-es modell pedig GSM/CDMA multinormás - utóbbiban 1 GB flash háttértár található, a másik két modellben fele ennyi. A különbségek felsorolása ezzel nagyjából véget is ért.

A három típusban közös, hogy a telefonokban egyaránt 800 MHz-es processzor dolgozik, 512 megabájt memóriával megtámogatva, a kijelző képtálója 2,44 hüvelyk, felbontása 480x360 pixel. Mindegyik modellen OS7 fut, és mindhárom újdonság NFC-kompatibilis. Hogy a fizikai valóról is képet kapjatok, a telefon tömege tíz deka, vastagsága pedig 11 milliméter.

Jól látható tehát, hogy az új Curve okostelefonok tulajdonképpen kenterbe verik a ma kapható Boldokat (leszámítva persze a 9900-as szériát), gyakorlatilag minden tekintetben. A készülék volt már a kezünkben, ez alapján kijelenthetjük, hogy nagyon jól sikerült, kifejezetten minőségi darabról van szó, mely egyáltalán nem kelt olcsó látszatot (egyes régebbi típusokkal ellentétben). Szép munka volt.

Megjelenés szeptemberben.

Címkék: curve 9350 9360 9370

Tegnap ugyan a felsőkategóriás OS7-es BlackBerryktől roskadozott a szaklapok és blogok feedje, ettől függetlenül annak sem kell csüggednie, aki az olcsóbb szegmensből akar magának új készüléket vásárolni. Jön ugyanis hamarosan az új Curve is, azaz a BlackBerry 9350/9360 (még nem teljesen tiszta, hogy ez lesz a konkrét típusszám).

A OneMobileRing újabb képeket tett közzé a kisöcsiről, ami mellékesen erősebb lesz, mint a ma kapható összes Bold típus, és hasonlóan kecses, mint a tegnap bejelentett full érintőkijelzős Torch. Az alábbi képeken egy Curve 3G és egy Bold 9900 mellett egyaránt megszemlélhetitek az egyébként őszre várt újdonságot.

A fotókért kattints tovább!

Címkék: curve 9350 9360
süti beállítások módosítása