A Telenor Magyarország BlackBerry szoftverfrissítési oldala példásan aktuális még nemzetközi viszonylatban is, emlékezzünk csak rá, itt jelent meg például az európai szolgáltatók első körös 9900-as frissítése, sőt, a Telenornál már akkor volt szoftver az új Boldhoz, amikor a készüléknek még híre-hamva sem volt.

telenor_9380_szoft.jpg

Most is kicsit hasonló lehet a helyzet, megjelent ugyanis a frissítési oldalon a 9810, 9860 és a 9380 típusokhoz tartozó rendszerszoftver, előbbi kettőhöz a 7.0.0.2406-os csomag (ez érhető el a 9900-hoz is egyébként), utóbbihoz pedig a 7.0.0.2220-as bundle. Persze mindez még nem jelenti automatikusan azt, hogy jönnek is az új készülékek, hisz a Telenor szoftverlistájában szerepel például a 9105 is, amit soha nem árult a szolgáltató - igaz ez a modell csak akkor került fel a listára, amikor már a legtöbb szolgáltató be is fejezte a forgalmazását.

Igyekszünk megtudni a Telenortól, hogy mi a helyzet a fenti három újdonsággal, amint kiderítünk részleteket, szólunk.

A tegnapi RIM-bejelentések kétségtelenül egyik legérdekesebb aspektusa volt, hogy a kanadaiak bejelentették, két újabb Curve modellben szoftverfrissítéssel megjelenik egy új funkció, az FM-rádió. Vagyis a rádió összes hardveres komponense benne volt az összes 9360-ban és 9380-ban (ez a két érintett típus), de a kezdeti, OS7-es kiadással érkező gyári szoftverrel nem volt aktiválva a rendszer.

curve_radio.jpg

Ennek az okát mondjuk eleve nem nagyon értjük, feltételezhetően nem olyan bonyolult leprogramozni egy FM-rádió receiver szoftvert, bár lehet, hogy volt éppen jobb dolguk a RIM fejlesztőmérnökeinek, és felesleges összeesküvés-elméleteket keresni egy ilyen ügy kapcsán. Egyébként nyilván az sem véletlen, hogy a 9900-ból, a 9810-ből és a 9860-ból hiányzik a rádió (bár az sem kizárt, hogy ezekben is benne van, vagy ki tudja, miket fog még aktiválni a RIM szoftveresen), az olcsóbb modellek ugyanis olyan régiókban kerülnek forgalomba, ahol az FM-rádióhallgatás máig óriási divatnak számít - vagy nincs lehetőség folyamatos zenestreamingre.

Az új funkció beiktatása másfelől ismét felhívja a figyelmet egy elég komoly problémára, nevezetesen a szoftverfrissítések ütemezésére, hiszen lássuk be, önszántából egyik magyarországi szolgáltató sem rohan hanyatt-homlok mindent hátrahagyva, hogy a BlackBerrykhez kiadott új (egyébként lokalizációs szempontból sokszor ordító hiányosságokat tartalmazó) szoftverfrissítéseket validálja.

Szóval végeredményben nagyon kíváncsiak leszünk, mikor érkeznek meg az FM-rádióba életet lehelő rendszerfrissítések a hazai szolgáltatók letöltési oldalaira, mindenesetre a 9380-nal kevéssé kell foglalkozni, lévén sehol sem kapható, a 9360-at viszont mindhárom szolgáltató árulja már. 

Amikor a RIM 2008-ban piacra dobta a Stormot, egy korszak ért véget a kanadaiaknál: ez volt a cég első érintőkijelzős telefonja, mely ugyan később kapott egy vérfrissítést, de ettől még hatalmasat bukott. Most itt az első, teljes érintőkijelzős Curve, mely szintén új korszakot nyitott a vállalatnál. Kérdés, megérett-e már rá a piac.

A BlackBerry 9380 típusszámmal november közepén debütáló Curve egy az egyben a nem sokkal korábban bemutatott - hazánkban ettől a héttől kapható - Curve 9360 mintáját követi, csak éppen eltűnt a telefonról a fizikai QWERTY-gombsor, aminek a helyét értelemszerűen egy érintőkijelző foglalja el, szinte teljes egészében ráterpeszkedve a telefon előlapjára.

Gombfosztott

Nem hazudunk, a telefon gyakorlatilag milliméterre pontosan akkora, mint a nyomógombos testvére, az előlapot leszámítva megegyezik a két modell, azaz mégsem, de ahhoz, hogy ezt kiderítsük, le kell venni a fényes műanyag hátlapot. De ezt majd később.

Az új Curve tehát a tesóhoz hasonlóan karcsúsodott, és a készülék peremén körbefutó fémes festésű műanyag csík is éppúgy csereszabatos a két modellen. Ugyanazok az előlapi vezérlőszervek, vagyis a híváskezelő- és menügombok is, meg az elmaradhatatlan - immár keret-háttérvilágítással rendelkező - trackpad.

Az előlapot fedő plexi itt is végigfut szinte az egész burkolaton, ettől a telefon még egységesebbé, még elegánsabbá válik, más kérdés, hogy a híváskezelő gombokra itt is erősebben oda kell hatni, ha azt szeretnénk, hogy történjen valami. A 3,2 hüvelykes érintőkijelzőt fedő plexi sajnos a jelek szerint nem olyan ellenálló, mint a drágább érintőkijelzős BlackBerryknél, úgyhogy nem tanácsos kulcscsomóval együtt, egy zsebben utaztatni - bár ilyen jóérzésű BlackBerry-tulaj úgysem tesz a telefonjával.

Már csak azért sem árt vigyázni, mert az előlaphoz hasonlóan, vagy még annál is jobban sérülékeny a hátlap is, mely ugyanaz a fekete fényes műanyag, mint a Curve 9360-nál, egy pofás króm BB-jellel ellátva. Arra, hogy a QWERTY-s és az érintőkijelzős Curve hátlapja mégsem egyforma, csak a lepattintása (ez egyébként elég körömgyilkos folyamat) után lehet rájönni: a hátlapra helyezett NFC-antenna eltérő kialakítású kissé a két modellnél.

Ha már úgyis levettük a hátlapot, érdemes pár szót szólni az akkumulátorról, mely nem a Curve 9360-hoz is használt 1000 mAh-s típus, hanem az új Boldba is passzoló, 1230 milliamperórás JM-1 jelzésű példány. Ez mindenképpen jó hír, hiszen az érintőkijelzős Curve - a kijelzőt leszámítva - belül ugyanazokból az alkatrészekből épül fel, így kicsit jobb akkus üzemidőre lehet számítani az érintős Curve-nál. Ez a gyakorlatban nálunk körülbelül másfél napban manifesztálódott, ami ugyan továbbra sem egy örökkévalóság, de ma már ennek is örülni kell.

A telefon belső felépítését tekintve akár be is másolhatnánk ide szóról-szóra a Curve 9360-nál írtakat, azaz ebben a típusban is ugyanaz a 800 MHz-es processzor dolgozik 512 MB rendszermemória társaságában. Az erő tehát itt is megvan, ráadásul bármilyen hihetetlen is, de a két mobil kijelzőjének a felbontása is egyforma, szóval azzal sem kell gondja legyen a processzornak, hogy nagyobb képfelületen kell számolni.

Tempó-tempó!

A teljes érintőkijelzős Curve menükezelési tempója és úgy általában az egész interfész sebessége így nem is hagy maga után különösebb kívánnivalót, az érintőkijelző érzékenysége is rendben van, semmilyen akadást, vagy egyéb, a kezelőfelületet érintő lassulást nem tapasztaltunk a telefon használata során.

Az új Curve éppúgy a BlackBerry OS7-et, vagyis a RIM utolsó Java-alapú operációs rendszerét futtatja, mint az összes többi, ősszel piacra került BlackBerry okostelefon, így a rendszer újdonságaira ezúttal nem térnénk ki külön. Annyit talál érdemes megemlíteni, hogy a mi példányunkon a rendszerszoftver 7.0.0.513-as verziója futott, ami egy látszólag kellően kitesztelt és rovartalanított build lehet, mi legalábbis nem tapasztaltunk vele semmiféle furcsaságot vagy parajelenséget - igaz, ilyenre eddig egyik OS7-es BlackBerry tüzetesebb tesztelése során sem volt példa.

A multimédiás képességek, vagyis a zenehallgatás, a videózás vagy éppen a fotózás kapcsán sem tudunk túl sok újdonsággal szolgálni, az 5 megapixeles fixfókuszos fényképezőmodullal átlagos képek és VGA-felbontású videók készíthetők. A videolejátszás illetve úgy általában a médiaközpont felülete a teljes érintőkijelzőn értelemszerűen sokkal jobban kézre áll, sokkal magától értetődőbb a használata, mint a csak QWERTY-vel és a trackpaddel vezérelhető Curve 9360 esetében, és nagyjából ugyanez mondható el a böngészőről is.

A teljes érintőkijelzős Curve-val tulajdonképpen egészen addig semmi baj nincs, amíg nem akar vele szöveget beírni az ember. Aki QWERTY-hez szokott, annak a BlackBerry 9380 virtuális billentyűzete eleinte kész rémálom lesz, pedig az elrendezés és a gombok mérete nem rossz, de a gépelés komfortja messze nem hasonlítható össze a két esetben.

Én a magam részéről azt vettem észre, hogy amíg a BlackBerry 9360-at használtam, a szöveges interakcióimat a minimálisra szorítottam vissza, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy nem irkáltam tele hülyeségekkel a Facebook-falamat - meg kellene kérdezni az ismerőseimet, hátha azt javasolják, tartsam inkább meg a telefont.

Hiánypótló

Ha a RIM első teljes érintőkijelzős Curve-jének a gyenge pontját meg kéne fogni, az ez lenne, csakhogy ez valójában nem gyenge pont, egyszerűen tudomásul kell venni, hogy nem mindenkinek fekszik a QWERTY gombsor, van, aki elsősorban médiafogyasztásra használja a telefonját, erre pedig ma nincs jobb megoldás az érintőkijelzőnél - vagy méginkább a QWERTY és az érintőkijelző hibridjénél.

Az új, érintőkijelzős Curve-öt ennek megfelelően kell a helyén kezelni, a nagy kérdés inkább az, hogy akiknek eddig is BlackBerryjük volt, mennyire szocializálódtak a hardveres gombokra. Fel lehet ezt a telefon fogni a RIM egyfajta nyitási kísérletének is, aztán a piac eldönti, van-e, lesz-e rá igény. Szerintünk a BlackBerry 9360-ban a tradicionális kialakítás miatt hajszálnyival több lehetőség rejlik, még ha talán kicsit kisebb is benne a fantázia.

Másfelől a 9380 ideális választás lehet annak, akinek nincs pénze a nagyobb és erősebb 9860-ra, de valamiért mindenképpen teljes érintőkijelzős BlackBerryre vágyik.

 

Plusszos:

  • Modern, vékony dizájn,
  • Gyors alaprendszer,
  • Az átlagosnál jobb minőség.

 

Mínuszos:

  • Fizikai behatásoknak kevéssé ellenálló kijelző.

 

BerryMeter:

7/10

 A BlackBerry 9380-at a T-Mobile-tól kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Címkék: teszt curve 9380

Csak a héten jelentették be, de máris megérkezett hozzánk az Orlando, vagyis a BlackBerry 9380, a RIM első teljes érintőkijelzős Curve-szériás telefonja. Máris nekikezdünk a nyúzásának, hogy mielőbb leírhassuk Nektek a tapasztalatainkat, de addig is így első ránézésre a telefon a 9360-hoz hasonlóan meglepően erős középkategóriás megoldásnak tűnik, hibátlan anyaghasználattal és gyors interfésszel.

A többit nemsokára, addig is tartsatok velünk!

Címkék: orlando curve 9380

Ma a jövővel kezdtünk és a jelennel, vagy a nem is olyan távoli jövővel folytatjuk: a RIM szerda reggel teljesen váratlanul bejelentette a BlackBerry 9790-et és a a 9380-at, vagyis a Bellagio-t és az Orlandót. Az első a Bold, a második a Curve termékcsaládhoz tartozik majd.

A RIM sajtóközleménye sok újdonságot nem árul el a két készülékről, csak amit eddig is tudtunk, vagyis a 9790 egy a 9900-hoz hasonló QWERTY-érintőkijelzős hibrid lesz, csak éppen kisebb és olcsóbb, mint az aktuális csúcsmodell. Az új Boldban 1 GHz-es processzor ketyeg és 8 gigabájt háttértár van benne, vagyis kicsit lassabb a hardver, mint a 9900 esetében, de a háttérkapacitás ugyanannyi - ráadásul utóbbit memóriakártyával bővíteni is lehet. A kijelző képátlója 2,44 hüvelyk, felbontása 360x480 pixel.

A másik újdonság bár olcsóbb, mégis nagyobb durranásnak számít, hiszen a BlackBerry 9380 a Curve termékcsalád első full érintőkijelzős változata. A készülékbe 800 MHz-es processzort raknak, pont mint a 9360-ba, ezen kívül a legutóbbi Curve-hoz hasonlóan vékony és kecses holmiról van szó, melyet egy 3,2 hüvelykes képátlójú, 360x480 pixeles kijelzővel láttak el.

Tudni lehet továbbá - nem mintha ez is akkora újdonság lenne a számunkra -, hogy mindkét új készüléken OS7 fut, az összes szolgáltatás támogatott (kivéve a digitális iránytűt, meg az NFC-t, ebben a kettőben nem vagyunk biztosak). Megjelenés még idén, itthon kérdőjeles. További szaftos részletek később.

Az izgalmak ma abszolút a tetőfokon - ezúttal egy német oldal, a MacBerry.de jóvoltából mutatunk nektek néhány képet a RIM új középkategóriás érintőkijelzős BlackBerryjéről, a Curve Touch-ról (9380-as típusszámmal kerül forgalomba). Ehhez hasonló próbálkozásuk (full érintőkijelzős középkategóriás okostelefon) még nem volt a kanadaiaknak, az újdonsággal a RIM a full érintőkijelzős Torch mellett az alacsonyabb árszegmensben is versenyre kel, vélhetően főleg a fiatalabbak kegyeiért.

Aki nem emlékezne a specifikációkra, annak kedvéért elmondjuk, hogy az újdonságba 800 MHz-es processzor, 512 MB RAM és 1 GB flash háttértár kerül, valamint lesz benne NFC-támogatás többek közt. A készülék kijelzője 3,25 hüvelykes képátlójú lesz, HVGA (480x360 pixeles) felbontással. Várjuk sok szeretettel!

Több fotó és egy videó, ha a továbbra kattintasz!

Címkék: curve 9380