Múlt héten volt egy éve, hogy a RIM leleplezte első QWERTY-s kagylómobilját, a BlackBerry 9670-at, vagyis a Style-t - ez az egyik olyan okostelefonja a kanadaiaknak, melyből soha nem készült GSM-normás változat, vagyis hiába hozatott volna be valaki egy ilyen készüléket Észak-Amerikából, vagy hiába vette meg kint a telefont, a magyar (illetve más európai) mobilszolgáltatók SIM-jét nem tudta volna belerakni.

Pedig a Style amellett, hogy teljesen egyedi formával ötvözte a megszokott BlackBerry-jellegzetességeket, akkortájt egész modern mobilnak is számított, hiszen nagyjából ugyanazt tudta, mint egy Torch vagy egy Bold 9780, és a kategóriájának megfelelően két kijelzővel is rendelkezett, a főkijelző 2,7, a borításon lévő panel pedig 2 hüvelykes lett, 360x400 és 240x320 pixeles felbontással (egyik sem érintőkijelző). A Style-on már a megjelenéstől kezdve OS6 futott, éppúgy, mint a Torchon.

Hogy a RIM kagylójából miért nem készült soha GSM-normás változat, az örökre a kanadai termékmenedzserek sötét titka marad - talán a rádiós egység nem fért volna el a kagylóban, talán a SIM-nek nem maradt volna hely, vagy az is lehet, hogy mégsem rejtett igazgyöngyöt a kagylók héja, vagyis a CDMA-s változatot sem vette senki, így idő előtt lefújták a projektet. A népszerűségről talán sokat elmond, hogy ma a világon mindössze hét mobilszolgáltatónál forgalmazzák a készüléket, de valószínűleg már azoknál sem sokáig.

Kár érte, vagy nem vesztettünk vele semmit?

Újfent friss hírek érkeztek a RIM első kagylóforma QWERTY-s okostelefonjáról, a BlackBerry Style-ról. A 9670-es típusszámmal tavaly ősszel forgalomba került készülék újabb országban lesz kapható hamarosan: a RIM nemrég megállapodást kötött az indiai Reliance Communications-szel és a Tata Indicommal a telefon forgalmazásáról.

Mindez sajnos a számunkra továbbra sem kecsegtet semmi jóval, a fenti két szolgáltató ugyanis éppúgy CDMA-hálózatot üzemeltet, mint a legnagyobb tengerentúli partnernek számító Sprint Nextel, vagyis a Style-nak továbbra sincs GSM-hálózatokkal kompatibilis variánsa. Egyelőre nem tudni semmit arról, hogy ezzel kapcsolatban lesz-e valaha bármiféle változás, azaz a Style örökre megmarad CDMA-exkluzívnak, vagy előbb-utóbb a népszerűbb mobilhálózatot használó régiókba is betörhet.

A RIM egyébként az utóbbi időszakban egyik kulcspiacaként tekint Indiára: a hatalmas népességű ország mobilpiaca jelentős fejlődés előtt áll, a következő három évben 110 százalékos növekedést jósolnak elemzők a piacnak, ami csaknem háromszorosa a globális növekedési átlagnak.

Címkék: gsm style cdma 9670

Most jött a hír, hogy a Vodafone jóvoltából a jövő hét elején érkezik hozzánk egy BlackBerry 9300, így mi is ki tudjuk próbálni a RIM első középkategóriás, BlackBerry OS6-tal érkező 3G-s mobilját. A készüléket múlt héten kezdte forgalmazni a T-Mobile, a Vodafone ezen a héten csatlakozott a magentásokhoz, a Telenornál egyelőre nem kapni a típust (árakkal kapcsolatban lásd korábbi bejegyzéseinket itt és itt).


BlackBerry Style (9670) - itthon még messze van a premier

Közben egyre több szolgáltatónál (most éppen a kanadai Bell Mobilitynél) jelenik meg a tengerentúlon a kagylóforma BlackBerry Style (9670), mely a RIM kínálatának első QWERTY-s clamshell mobilja. Sajnos a készüléknek tudomásunk szerint továbbra is csak CDMA változata létezik, ami azt jelenti, hogy az európai GSM-hálózatokon ezek a típusok használhatatlanok. Egyelőre semmi hír nincs róla, hogy a mobil belátható időn belül megjelenik valamelyik operátornál a kontinensen, úgyhogy aki a kecsesebb, nőies formájú Style-ra vár, kénytelen tovább türelmes maradni.

Címkék: 3g style curve 9300 9670
süti beállítások módosítása