A RIM ezekben az órákban hivatalosan is bejelentette a BlackBerry termékcsalád legújabb tagjait, melyekről az ezt megelőző időszakban tömegével érkeztek a különféle nem hivatalos információk innen-onnan. Itt a három Torch, vagyis a 9810, a 9850 és a 9860.

A három most bejelentett újdonságból nálunk kettő, a 9810 és a 9860 releváns, a 9850 ugyanis egy CDMA változat (éppúgy, mint a BlackBerry 9930), vagyis a hazai mobilhálózatokkal nem kompatibilis. Ahogy azt reggel már megírtuk, mindhárom most bejelentett újdonság Torch márkanéven kerül forgalomba, a régi Torch-csal együtt így immár négytagú a család - ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtuk. Mi azért megpróbáljuk.

Kezdjük a legegyszerűbbel, a 9810-es Torch-csal, mely tulajdonképpen a Torch 2, más kérdés, hogy a 2-es számot a RIM nem használja, vagyis a régi és az új modell a típusszám alapján különböztethető meg egymástól. Ahogy azt eddig is sejteni, vagy tudni lehetett, a 9810 elsősorban a nagyobb felbontású kijelzőt (480x640 pixel), erősebb processzor (1,2 GHz, GPU-val) és több memóriát (768 MB RAM, 8 GB flash háttértár) tekintve különbözik az elődjétől. Meg új a hátlapja.

A többi Torch modellért kattints tovább!

Címkék: storm torch 9810 9850 9860

A BlackBerry World idén nem bővelkedett a készülékbemutatókban, ám biztos, hogy 2011-ben az ott bemutatott BlackBerry 9900-on (touch Bold) kívül több újdonság is bekerül majd a RIM kínálatába. Mint például a Monaco/Monza kódnéven futó 9850/9860, ami a legfrissebb pletykák szerint Volt márkanév alatt kerülhet forgalomba. Vagy van olyan infó is, mely szerint ezeket is Torchnak fogják hívni.

Utóbbinak mondjuk sok értelme nem lenne, a Volt viszont amellett, hogy jól hangzik, és remek szójátékokat lehet vele gyártani (lásd jelen poszt címe) azért is jó, mert a RIM eddigi full touch megoldásai, a Stormok finoman szólva nem arattak nagy sikert, így egy új családtag a megkopott névvel vélhetően kissé hendikepesen indulna versenybe a megannyi érintős csodával egy mezőnyben.

Akár Voltnak, akár Torchnak, akár Storm 3-nak hívják majd, az gyakorlatilag nyílt titok, hogy egy meglehetősen ütőképes érintős mobillal gazdagodik majd a piac általa. A telefon egy 3,7 hüvelykes képátlójú, 800x480 pixeles felbontású érintőkijelzőt kap (SurePress nélkül), emellett 1,2 GHz-es processzor, 768 MB memória és persze OS7 jár majd a mobillal, ami sokkal vékonyabb is lesz, mint a korábbi Storm modellek. Nekünk ez alapján bejön.

Via N4BB.

Ha szeretnél értesülni a BlackBerrykkel kapcsolatos új hírekről, információkról, valamint szívesen megosztanád tapasztalataidat más tulajokkal, netán segítséget kérnél tőlük, csatlakozz Te is a BerryBlog Facebook-csoportjához! Garantáljuk, hogy senki nem fogja megbánni!

Címkék: volt monaco monza 9850 9860

A RIM mindig is több modellszámmal látta el az azonos termékcsaládba tartozó telefonjait a többé-kevésbé sikeres megkülönböztetés érdekében, és a jelek szerint nem lesz ez másképp az újonnan piacra kerülő típusokkal sem. A kurrens BlackBerry Bold család például legalább négy tagból áll, de Curve-ból is van jópár, egyedül tán a Torch-széria árválkodik egyetlen modellel.

Az N4BB most néhány új modellszámra hívja fel a figyelmet, vélhetően ezek egyike tartozik majd az új generációs Torchoz, jóllehet egyelőre az sem száz százalékig biztos, hogy a RIM megmarad a jól bevált márkaneveknél az új készülékek esetében. Egy korábbi UAProof-dokumentumból kiderült például (apropó, meg tudja valaki mondani, hogy mi ennek a szofisztikált magyar elnevezése?), hogy lesz egy BlackBerry 9810-es típusszámmal jelzett készülék - akkor többen arra tippeltek, hogy ez lehet majd a Torch 2.

A jelenleg Monaco/Monza kódnév alatt futó új Storm spekulációk szerint BlackBerry 9850 típusszámmal jelenhet meg a tengerentúlon és 9860-as számozással Európában, míg pár nappal ezelőtt kiderült, hogy lesz egy BlackBerry 9900-as típusszámú készülék is, alighanem ez lenne a Dakota/Montana, vagyis az érintőkijelzős Bold.

Most már tényleg csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor éri el a RIM a tízezres számozást, és talál-e ki utána valami újat, vagy továbbra is a számok bűvöletében tart mindenkit.

Címkék: storm torch bold 9810 9850 9860 9900