Arról már korábban beszámoltunk (most túl fáradt vagyok előkeresni, és linkelni, bocs), hogy a BlackBerry 10 rendszer biztonsága elnyerte a német kormányzat tetszését, így több ezer magasrangú tisztviselő fog újgenerációs szedret kapni. Ami a németek számára döntő volt, hogy a korábbi BlackBerrykhez képest az internetes kommunikáció immár nem a BlackBerry központi szerverein keresztül kell, hogy áthaladjon, hanem az decentralizálható - így a teljes adatforgalom Németországban, a német szervek által üzemeltetett szervereken és hálózatokon maradhat. Ezt egészíti ki, hogy egy német vállalat, a Secusmart hardveres kripto-chippel (nem kripta!) tudja felszerelni a BlackBerryket, hogy minden hanghívás (!), SMS, email és chat erős titkosítást kaphasson.

A BlackBerrynek annyira megtesztett ez a megoldás, hogy nemrég fel is vásárolta a céget.

GERMANY-MERKEL_43.jpg

Német lapok által most felszínre került, hogy milyen további feltételekhez kötötte a német kormány, hogy a BlackBerrytől, pontosabban a Secusmarttól vásároljanak magas biztonsági szintű telefonokat. Ezek egyike sem igazán meglepő, de mindig érdekes belátni függönyök mögé:

  • a Secusmart kutatás-fejlesztése és gyártása továbbra is Németországban kell, hogy maradjon, és továbbra is a Secusmarton keresztül vásárolja a német állam a biztonságos mobilokat;
  • a BlackBerrynek meg kell mutatnia a BB10 forráskódot a német biztonsági szerveknek, hogy azok átnézhessék, és auditálhassák;
  • bármilyen biztonsági rés jut a BlackBerry tudomására, azt a német szerveknek azonnal továbbítania kell;
  • a BlackBerry jogi vállalást tett a német kormány felé, hogy nem lehetnek kötelezettségei más hírszerző szolgálatok felé bizalmas információk kiadásáról (vagyis nem adhat át információt a németekről).

Nyilvánvaló, hogy a feltételek egyúttal azt is szolgálják, hogy a német kormányzati kommunikációt az egyébként szövetséges brit és amerikai hírszerzési szerverzetek ne, vagy sokkal nehezebben tudják lehallgatni, ahogyan az botrányos körülmények közepette kiderült a múltban.

Ne legyünk persze naívak, az NSA-CIA, és GCHQ-SIS erőforrásait és eszközeit ép ésszel felfogni is nehéz, és ha diplomáciai akadályát nem látják, előbb-utóbb megtalálják a módját, hogy megszerezzék, amit akarnak - talán a BlackBerry forráskódjába nyúlnak majd bele titokban, ügynökök vagy hackelés révén; vagy akár a Secusmarthoz építenek be valakit, hogy sebezhetőséget nyisson a titkosításban; esetleg a telefonokat szállítás közben fogják el, cserélik ki sebezhetőekre. Vagy csak egyszerűen nekimennek a titkosításnak egy tíz megawattos szuperszámítógéppel és egy csapat matematikussal. A védelmi rendszereknél sosem az a kérdés, megtörnek-e, hanem hogy milyen gyorsan. A lecke mindenesetre fel van adva.

Az amerikai hírközlési hatóság, az FCC adatbázisának tanúsága szerint a hatóság befogadta a BlackBerry Passport végleges hardverét, és azt megfelelőnek találta. A dokumentáció részletei egyelőre titkosítottak, de maga a tény arra utal, hogy nagyon közel lehet már a Passport hivatalos rajtja.

A titkosítás szeptember 12-én jár le, vagyis akár 1 hónapon belül bejelentheti a BlackBerry a telefont, amely a BerryBlog tudomása szerint októberben éri el a boltokat. Egy minél előbbi rajt azért is volna fontos, mert a Samsung és az Apple is készülődik újabb okostelefonok piacra dobására, ami elvonná a figyelmet a Passportról.

Ezzel egyidőben lezárult a BlackBerry belső átalakítása. John Chen pénteken tudatta egy belső körlevélben, hogy az elbocsátásoknak, amelyek három éve kezdődtek, vége. A levél nyilvánvaló célja a morál javítása, és hogy a megmaradt csapatok a jövőre fókuszáljanak, ne az elmúlt időszak nehézségeire - a cég kevesebb mint felére zsugorodott az évek során.

646x323--blackberry-passport-classic-akan-segera-dirilis-1406231.jpg

Ezt az üzenetet erősítette meg Chen azzal, hogy azt is közölte, termékfejlesztésre, értékesítési pozícióban már növelik a látszámot, és a cég meggyőzödése szerint már kifelé jön a gödörből, és hamarosan pénzügyileg is fenntartható pályára kerül. Hozzátette ugyanakkor azt is, hibának nincs most helye, és mindenkinek a maximumot kell nyújtani ahhoz, hogy a BlackBerry sikeresen végre tudja hajtani a terveket. A BlackBerry az év hátralevő részében dobja piacra a Passport és a Classic (Q20) telefonokat, és a BES12 vállalati mobilmenedzsment rendszert.

Egy srác, Canoopsy, elkészítette papírból a Passport (és több más telefon) 1:1 arányú sík mintadarabját, hogy megnézze, mekkora az akkora.

Túlságosan sok elemezni való nincs rajta, mindenki nézze meg magának az alábbi videókat, és döntse el. Igaz, ez az összevetés még mindig nem életszerű, mivel a készülék vastagsága, tömege, súlyeloszlása, valamint az anyag fogása mind fontosak az összkép kialakításánál. Az ugyanakkor látszik, hogy a Passport méreteiben semmi extrém nincs a nagy (5 hüvelykes vagy nagyobb) androidos modellek mellett, amelyekből egyébként tízmilliókat adtak el már eddig.

Szélesnek széles a Passport, de lehet egy kézben tartani és görgetni a kijelzőt, de a billentyűzet miatt úgyis kétkezes használatra kellett tervezni - pont ugyanúgy, ahogyan bármilyen más nagyméretű készüléket. Ha álnaívak volnánk, akkor siránkoznánk rajta, hogy a geek lapok mély kétkedéssel fogadták a Passportot, pedig a Galaxy Note bebizonyította, hogy lehet népszerű ekkora méret is. Egy gyors Google-keresés szerint a különféle Galaxy Note telefonokból több mint 40 milliót adtak el tavaly őszig, majd az akkor új Note 3-ból két hónap alatt 10 milliót adott el a Samsung. A Passport továbbra is 2014 legérdekesebb okostelefonja, és lassan, de biztosan, a finnyásabb lapok is túllépnek azon, hogy hardveres innovációt a BlackBerrytől látnak.

És akkor következzen a két videó: az első a használhatóságát hivatott demonstrálni, a második pedig más telefonokkal veti össze.

Készítettél néhány nézhető videót és képet a BlackBerryddel és a Story Makerrel pár perc alatt generáltál egy frankó kis videoklipet belőlük? Itt az ideje, hogy végre belehuppanj a rendezői székbe és megszerkeszd saját elképzelésed szerint a filmedet!

Példaként mutatok egy kis videót, amit magam készítettem fiaim Lego motorvonat pályájáról, kizárólag a BlackBerry Z30-asom felhasználásával. Ennek a kis filmnek az érdekessége nem a művészi értéke, vagy inkább értéktelensége, hanem, hogy nagyjából megmutatom benne, hogy milyen lehetőségei és korlátai vannak annak, aki pusztán a BlackBerry telefonjának használatával kíván minél izgalmasabb videófilmeket összeeszkábálni.

Ha a klippem beindította a fantáziádat és úgy gondolod, hogy tudnál te ennél sokkal jobbat is csinálni, akkor hajrá! Olvass tovább én megmutatom, hogy miképp tudod megvalósítani az ötleteidet.

Megnyitod a Story Makert és egy előző történetedet, vagy csinálsz egy újat.

Jótanács! Először válaszd ki a film stílusát (Story Maker alapok:7. pont) és azt már később ne módosítsd, mert a telefon újragenerálja és alapértelmezettbe állítja a klipedet a stílusban beállított paraméterek szerint. Egy stílusváltással, kockáztnál egy esetleges, hirtelen felindulásból elkövetett telefon földhözvágást és a BlackBerryd gyors halálát, mivel ezzel a lépéssel, akár több órányi szerkesztgetésed mehet füstbe.

Megnyomod a jobb alsó sarokban, a hárompöttyös menüt:

  • Média Módosítása: Hozzáadhatsz további képeket és videókat a klippedhez
  • Zene módosítása: Megváltoztathatod a háttérzenét
  • Címek módosítása: A főcím és a vége feliratokat változtathatod meg
  • Tweak: További módosítások.

222.jpg

Középen lent az equalizer ikon, Tweak menü:

  • Egyszerű húzással a videók és képek lejátszási sorrendjét változtathatod meg
  • Egy médiát hosszabban lenyomva előugrik a menü, amiben:
  • Eltávolítás: Törölni tudod a kijelölt videókat és képeket
  • Másolat készítése: Akkor hasznos, amikor egy videóból több kisebb részt szeretnél beszúrni a filmedbe, vagy, ha többször szeretnéd megjeleníteni ugyanazt a képet. Így nem kell azt újra kitallózni.
  • Szerkesztés: A kijelölt média hosszának beállítása, szerkesztése.

333.jpg

Szerkesztés:

  • Videó kezdő és végpontját lehet beállítani
  • Kép bejátszási idejét lehet beállítani
  • A videó háttér hangerejét tudod beállítani
  • A kép és videó bármely részét ki tudod vágni és el tudod forgatni
  • Képnél és videónál is tudod módosítani a fényerőt, kontrasztot és a színeket

A Story Maker a BB10-zel egyidős, és ez szó szerint értendő, ugyanis az eredeti 10.0-ás operációs rendszerrel megjelent verzión a mai napig egyetlen sort sem módosítottak a készítők, ami nem is olyan nagy baj, mivel egyébként remekül működik.

Amit szeretek a Story Makerben:

  • Stabil
  • Gyors
  • Ha nem szerkesztesz benne, akkor eccerű (két cével!), mint a faék
  • Látványos videók és diavetítések készítésére tökéletes

Ami nekem hiányzik Story Makerből:

  • Sokkal több előre beállított stílus (most 6 db van.)
  • Kezdő- és végfeliratokon kívül, további szövegek beszúrásának a lehetősége. (Azért létezik megoldás, de erről majd később írok.)
  • Videó kezdő és végpontját jelölő csúszkák közé mindenképp kellene egy lejátszási csúszka a helyes beállítás ellenőrzéséhez

Bizony ezt is megéltük, a BlackBerry saját alkalmazás boltja az ötödik születésnapját ünnepli. Ilyenkor a gyártók többnyire fordított születésnapot tartanak, vagyis ez alkalomból a BlackBerry kedveskedik nekünk pár prémium alkalmazással:

bbworld5birthday.jpg

Tilt: egy nagyon dizájnos RSS olvasó (illetve kicsit több RSS-olvasónál) ami készülékünk előre hátra döntésével juttat minket plusz infókhoz

Instavenue: fotós alkalmazás amely feliratokat tud elhelyezni az elkészített képeken

Doodle Jump: ez egy több platformon is elérhető népszerű játék, ahol Q-bert-tel kell játszanunk. Vigyázat, nagyon addiktív.

Uno: a mind offline és online is népszerű kártyajáték BB10-es átirata

Scan to text:  mobilunk kamerájával tudunk PDF-et készíteni a program segítségével

Az alkalmazásokat díjmentesen tudjátok letölteni a BB10-es mobilotokról, a BlackBerry World kliensen keresztül.

A szülinapi akció április 4-ig tart.

Az előző posztban éppen arról volt szó, hogy a BlackBerry keményen le kíván sújtani azokra, akik mindenféle belsős információkat, vagy rendszerkörnyezeteket kiszivárogtatnak, és bár egyes vélemények szerint a nem hivatalos rendszerfrissítéseket direkt szivárogtatja ki a cég, valószínűleg a drákói szigor ezekre a - szakszóval - autoloaderekre is vonatkozik majd. Alant világosan látható, hogy miért.

A kiszivárgott operációs rendszereket előszeretettel túrják fel a Crackberry Fórum ráérő tagjai mindenféle érdekesség után kutatva.

Így például a következő, még be nem jelentett, illetve már kapható készülékekkel kapcsolatos adatsorok fedezhetők fel a legújabb, 10.3-as verziószámú kiszivárgott rendszerben:

-Fejlesztői / Referencia model:

Érintős - 5" kijelző Oled kijelző 1080p felbontással
Chipset és videó: MSM8974 - 1.9-2.26 GHz quad-core Krait 400 - Adreno 330
13MP kamera - 802.11ac Wifi - HDMI 1.4
Wifi Direct / Miracast
Szenzorok: gyro - mágneses - gyorsulás - magasság
Kódnév: Euphrates, Tigris v4 (csak a wifi-ben kölönböznek)

Állítólag lesz szintén ebben a házban egy Mjölnir nevű gép is (ez Thor kalapácsának a neve) egy másik chipsettel:

Exynos5 5410 - 1.6 GHz quad-core Cortex-A15 + 1.2 GHz quad-core Cortex-A7 - IT PowerVR SGX544MP3

-O Széria:

Teljes érintős modell, tulajdonképpen a Tigris v4 középkategóriássá butított verziója
5" 1080p OLED
Chipset és videó: MSM8974AB - 2.36 GHz quad-core Krait 400 - Adreno 330
kivehető akku nélküli modell
kódnév: Ontario (ezt állítólag azóta a BlackBerry elkaszálta)

-JAKARTA - Z3:

Mivel ezt a típust már bemutatták Barcelonában az MWC-n így valószínűleg vele fogunk a leghamarabb találkozni a boltok polcain.

STJ100 - érintős - 5" - 960x540 LCD
Chipset: MSM8930/MSM8230 - 1.2 GHz dual-core Krait 200 - Adreno 305
5MP back camera (=Q5) / 1MP front camera - 802.11n Wifi (Qualcomm) - HDMI
Szenzorok: gyorsulás
FM radio 
​1.5 GB RAM, LTE nélkül
Várható érkezés: 2014 második negyedév

WINDERMERE Széria - Q30? 

Qwerty érintésérzékeny billentyűzettel a Tigris v4 alapjaira építve
SQW100? - érintésérzékeny Qwerty - 4.5" kijelző 1440x1440 képpont
Chipset és videó: MSM8974AB, 2.36 GHz quad-core Krait 400 - Adreno 330
4 mikrofon 
3GB RAM
kivehető akku nélküli modell

-CLASSIC Széria - Q20

Sajnos erről a modellről kevesebbet lehet tudni mint a fentiekről, de Barcelonában az érkezését már bejelentették
SQC100? - Qwerty - klasszikus BlackBerry érintős görgő - 3.5" kijelző, 720x720 felbontással

Chipset: MSM8960(AB?)
8MP Kamera - 802.11n Wifi (Broadcom) - HDMI
Valamint várhatunk még egy a Q10-ből építkező Porsche Design BlackBerry-t is.
Úgy tűnik, hogy hiába húzták a harangot a hardverrészleg felett, jó sok fejlesztés van a csőben.

Ti melyik akarjátok bezsebelni? QWERTY vagy érintő? Klasszkius BlackBerry a trackpaddel, vagy valami egészen új, érintős QWERTY?

Címkék: Q10 BB10 Q20 Z3