Ezen a héten adja ki első pénzügyi negyedévének üzleti jelentését a RIM, nem csoda, hogy előtte ismételten előkerülnek a spekulációk meg a mindenféle jól értesült informátorok, akik a cég jövőjével kapcsolatban jósolgatnak. Most éppen a brit Sunday Times hasábjain tűnt fel meg nem nevezett forrásra hivatkozva olyan hír, mely szerint a RIM-et feldarabolhatják.

Ez egyébként teljesen bevett megoldás egy nehéz helyzetben lévő cég számára, hiszen egy olyan vállalatnál, mint a RIM, eleve több, egymástól jól elkülönített szervezeti egységben végzik a munkát. A Sunday Times szerint a télen felbérelt JP Morgan és az RBC Capital azt javasolta a RIM-nek, hogy a készülékgyártó részleget mentse át egy külön cégbe, és úgy értékesítse olyan potenciális vásárlóknak, mint az Amazon, a Facebook.

A másik részleg a szolgáltatásokért lehetne felelős, éppenséggel erre is vevők lehetnének olyan cégek, mint az Apple vagy a Google -- vélik a lapnál. És ha ez még mindig nem lenne elég, állítólag az is további opció, hogy az egész cég egyben marad, de részesedést vásárol benne egy olyan multicég, mint mondjuk a Microsoft.

Amazon, Facebook, Apple, Google, Microsoft -- elhangzott itt sok nagy név, néhány modell, de miért kéne bármelyiknek is a RIM, vagy akár annak egy része? Vagy miért akarná eladni magát a RIM?

Szerinted mi lenne a jó megoldás a cégnek, illetve nekünk, felhasználóknak?

Via Reuters.

Címkék: rim akvizíció

A RIM az utóbbi hónapokban annyi kisebb-nagyobb céget, vállalkozást és startupot vásárolt fel, hogy Mike-on és Jimen nincs ember, aki képes lenne követni. A legújabb bevásárlás eredményeként a kanadaiak kezébe került a Tungle.me keresztplatformos, cloudalapú naptárszolgáltatást kínáló Tungle Corporation is.

A Tungle.me szolgáltatás a PC-ken és különböző okostelefon-platformokon elérhető naptármegoldásokat tartja szinkronban, természetesen képes időpontok befoglalására és megosztására, résztvevők meghívására satöbbi. A Tungle-nek egyébként természetesen van natív BlackBerry-alkalmazása is, mely éppen április 18-án frissült utoljára.

A jövőbeni terveket illetően természetesen semmi konkrétum nincs, de nyilvánvaló, hogy a BlackBerryken előbb-utóbb feltűnnek majd a jelenleginél fejlettebb cloudalapú naptárszinkronizációs megoldások.

 

süti beállítások módosítása