Még az Android legújabb, 6.0-s kiadásának megjelenése előtt, illetve már arra készülve frissített jó néhány kritikus rendszeralkalmazást a BlackBerry az első androidos okostelefonján, a PRIV-en. Ezek az appok a Google Play Áruházon keresztül frissülnek időről-időre, ami gyökeresen más megközelítés a BB10-es rendszerhez (vagy akár az iOS-hez) képest, ahol a rendszeralkalmazások frissítéséhez többnyire a teljes operációs rendszer frissítése szükséges. A frissítések a megszokott hibajavításokon túl fontos új funkciókat is tartalmaznak.

Az egyik, napokban frissített komponens a BlackBerry szolgáltatásháttérért felelős BlackBerry Services, mely a hibajavítások és a Marshmallow-kompatibilitás mellett a Hub-ba is integrál új funkciót. Az új verzió telepítése után a visszajelzések alapján megjelennek a Hub-ban a Skype, Instagram és Slack értesítések is - ehhez azért nem kell magát a Hub-ot is frissíteni, mert az értesítési központot (ahonnan a Hub is kapja az üzenetértesítéseket) a BlackBerry Services komponens felügyeli.

Szintén hibajavításokkal és Marshmallow-kompatibilitással frissült a BlackBerry Device Search (vagyis a keresőmotor), illetve a BlackBerry Launcher. Ez utóbbinak köszönhető, hogy a frissítés után egyes rendszerfolyamatok jelentősen gyorsultak, illetve javult a készülék általános reakcióideje.

priv_pkb.jpg

Végül, de nem utolsósorban a BlackBerry gyári billentyűzetalkalmazása is frissítést kapott, talán itt jelent meg a legtöbb, kézzelfoghatóan (szó szerint) újdonság, sorjában:

  • Type by swiping. Ez az opció lehetővé teszi, hogy úgy gépelj a telefonoddal, hogy nem emeled fel az ujjad a kijelzőről, vagy a fizikai billentyűzetről. A billentyűzet beállításainál tudod aktiválni, külön-külön a fizikai és a virtuális gombsorra, de nem árt tudni, hogy utóbbinál elveszted a "felpöckölős" prediktív bevitelt, illetve a visszafelé söpréssel végezhető szótörlési funkciót. Egykezes gépeléshez viszont kiváló módszer lehet, bár kétségtelenül megszokás kérdése, különösen az érintésérzékeny fizikai gombok esetén.
  • 200 új emotikon. Ez gondolom magáért beszél. Az amúgy megvan, hogy az előző billentyűzet-verzió óta van prediktív emotikon-bevitel is?
  • Szövegkijelölés új módszerrel. Tartsd lenyomva a shift billentyűt a fizikai billentyűzeten, és a nyilakkal jelöld ki a szöveget.
  • Szövegmozgatás. Az így kijelölt szöveget drag and drop módszerrel a kijelző (szövegbeviteli mező) tetszőleges pontjára mozgathatod.
  • Pontosságot növelő fejlesztések.
  • Prediktív bevitel javítása (az app mostantól a névjegyzékből is megtanulja a kapcsolataid nevét).

Van néhány alkalmazás (pl. a Camera), ami ezúttal nem kapott frissítést, illetve ezek a komponensek (plusz még egyéb más is, többek közt a DTEK) is a teljes rendszer részeként frissülnek majd, amikor az Android 6.0 elérhetővé válik a PRIV-re - vagyis előreláthatóan néhány héten belül. 

A most frissült appokat a következő hivatkozásokon éred el a Play Áruházban:

Címkék: alkalmazás blackberry app keyboard launcher priv play store

Az elmúlt napok történései a BlackBerry 10 és a Facebook gyors szakítását illetően meglehetősen felkorbácsolták a kedélyeket, teljes mértékben joggal, hiszen ahogy arra több helyen - köztük itt is - rámutattak az érintetteik, vagy pusztán csak érdeklődők: a Facebook az a közösségi platform, aminek minden okostelefonon ott kell lennie, punktum. Lehet szépíteni a dolgot, hogy dehát a BlackBerry munkatelefon, meg ott a böngésző, lehet azt használni, de a BlackBerry által tegnap közzétett hivatalos álláspont is azt sugallja, hogy ez a mostani affér mindennél jobban fáj a kanadaiaknak.

Mondjuk ha más nem, legalább John Chen tudhatná, hogy az üzleti érdekek olykor megkövetelnek bizonyos fájdalmas döntéseket, és a Facebook tulajdonképpen semmi mást nem csinált, csak meghozott egy ilyen fájdalmas döntést (azt senki ne gondolja, hogy szimplán csak ki akartak cseszni a BlackBerryvel).

A BlackBerry hivatalos blogposztján megjelent írást ugyan nem Chen, hanem a BlackBerry alkalmazás-ökoszisztémáért felelős vezetője, Lou Gazzola jegyzi, aki azt sugallja a posztban, hogy ebben az egész Facebook-mizériában a BlackBerry voltaképpen nem más, mint áldozati bárány. Némileg próbálja a kedélyeket csitítani azzal is, hogy kijelenti, a BlackBerry már keresi az alternatívákat a "problémára", illetve a cég továbbra is kiáll a platform, és az arra alkalmazásokat gyártó fejlesztők mellett, akik havonta "több ezer" alkalmazást készítenek BB10-re. És egyébként is, ha egyetértesz velük, minden közösségi posztod végére írd oda, hogy #ILoveBB10Apps. De legalább nem indított petíciót.

facebook-thumbs-down.jpg

Pedig alighanem tényleg csupán egy üzleti döntés született a Facebooknál (és a kvázi-leányvállalatként működő WhatsAppnál), amikor azt mondták, hogy ejtik a platform támogatását: valószínűleg nem csak a BlackBerrynek, hanem a Facebooknak is bele kellett volna feccölnie valamennyi erőforrást az app életben tartásába, és valaki a messzi Kaliforniában beírta azokat a bizonyos számokat az excelbe, vagy amit éppen ilyen célra használnak, de sehogy sem jött ki a matek. Ez a szituáció egyébként John Chen számára abszolút komfortos kéne legyen, hiszen a BlackBerry elnök-vezérigazgatója mást sem csinál évek óta, csak az excellel matekozik - más kérdés, hogy jó eséllyel ennek köszönhető, hogy még létezik egyáltalán a BlackBerry.

Másfelől azt is látni kell, hogy a BlackBerry a fejlesztői támogatás terén tudvalevőleg erős kihívásokkal küzd, ami mondjuk a Facebook döntését valószínűleg pont nem érinti (hiszen a BB10-es Facebook-kliens a BlackBerry saját fejlesztése), de más, profi fejlesztői csapatokat igenis eltántoríthat a platformtól, már az egyébként eléggé nyilvánvaló méretgazdaságossági szempontokon túl (megint az a fránya excel). Ilyen döntések lehetnek a Built for BlackBerry program megszüntetése, bizonyos API-k se szó- se beszéd kinyírása, vagy úgy általában az a tény, hogy a BlackBerry Worldbe már-már nehezebb alkalmazást feltölteni, mint egy parlamenti beadványt benyújtani. Ja igen, és hátra van még a legnyomósabb "érv", az Android, amit a BlackBerry kényszerűségből a keblére ölelt tavaly.

Gazzola a posztja végén azért megköszöni az "erős" fejlesztői támogatást, én viszont kicsit úgy látom, hogy a tag mintha egy alternatív valóságban élne. Mert bár kétségtelenül gáláns gesztus a köszönetnyilvánítás, lassan tényleg nincs kinek és miért köszöngetni.

Az eredeti blogposzt itt található.

Címkék: facebook alkalmazás blackberry fejlesztő

Mert máshogy nem igazán lehet értékelni azt, ami a tegnap történt, pontosabban ami március 31-én történni fog: a BlackBerry hivatalos tudásbázisába felkerült cikk alapján a cég natív Facebook-alkalmazása március végén megszűnik működni, minden, a platformot használó, aktív online közösségi életet élő felhasználó nagy bánatára. Van persze "megoldás" a problémára, de ennek aligha fognak örülni a hardcore BlackBerry-tulajok.

Ez a megoldás egy 35 MB-os app-frissítés képében jelent meg tegnap, ám mielőtt még valaki azt hinné, hogy csak egy szokásos hibajavító-frissítésről van szó, az téved: a Facebook-kliens minden BlackBerryn gyökeresen átalakul, egészen pontosan ledegradálódik egy webes linkké, azaz aki ezt a verziót telepíti, az mostantól maximum a webböngészőjében facebookozhat (már ha van ilyen szó egyáltalán). 

facebook_hq.jpg

Ez egyben azt jelenti, hogy a Facebook app a frissítést követően nem szinkronizál kontaktokat, az üzenetek Hub-integrációja megszűnik, illetve a megosztási lehetőségek közül is kikerül a Facebook. A frissítés a BlackBerry szerint azzal az előnnyel azért jár majd, hogy lehet válaszolgatni a kommentekre (mert ezt az eredeti, gyári kliensben nem lehetett).

Akárhogy szépítem, ez azért eléggé komoly gyomros lehet pár millió BlackBerry-felhasználónak, alig pár héttel azután, hogy az egyébként szintén a Facebook szárnyai alá tartozó WhatsApp bejelentette, hogy év végéig támogatja a BB10-es és BBOS-es klienseket, aztán mindenki mehet isten hírével. A Facebook esetében ez a váltás úgy fest, kicsit hamarabb bekövetkezik és talán kicsit élesebb is, bár azért tavaly év közepe óta lehetett már erre számítani.

Ekkortájt frissült ugyanis utoljára a natív Facebook app a BlackBerry Worldben, vagyis a BlackBerry már nagyjából ekkor feladhatta a platformot, így a kliens az azóta eltelt időben gyakorlatilag egyre használhatatlanabbá vált.

Fontos azért azt is látni, hogy a BlackBerry akárhogy akarná fejleszteni a natív klienst, ez a Facebook támogatása nélkül nem megy, márpedig a Facebook a BlackBerry szerint jó ideje nem bocsátotta a cég rendelkezésére azokat az API-kat, melyek az újabb funkciók beépítéséhez szükségesek (és a régiek megfelelő működését továbbra is garantálják), szóval a BlackBerrynek a jelek szerint nemigen volt más választása: Vagy fent hagy egy ezer sebből vérző natív appot a BlackBerry Wordlben, vagy a mobilböngészőre tereli a usereket. Valószínűleg ezt a kérdést végül a Facebook maga döntötte el azzal, hogy március végével gyakorlatilag letiltotta a natív BlackBerry-klienseket.

Mielőtt tehát valaki a BlackBerryt kezdené el hibáztatni mindezért, nem árt a fentieket átgondolni, ami persze nem változtat azon a szomorú tényen, hogy ezzel újabb, ezúttal elég jelentős kompromisszumra kényszerülnek azok, akik kitartanak a BlackBerry saját platformja mellett...

...az pedig sokaknak közülük többnyire már csak olaj a tűzre, hogy a BlackBerry időközben megtalálta az úgymond tökéletes áthidaló megoldást a problémára, az Android képében.

Címkék: facebook alkalmazás blackberry app

Mostanra tulajdonképpen kijelenthető, hogy az iOS-re vagy Androidra épülő mobilok tulajdonosai gyakorlatilag végtelen mennyiségű alkalmazásból választhatnak. Az Apple App Store-jában és a Google Play Store-ban ma már egyaránt meghaladja az 1,5 milliót az elérhető alkalmazások száma, és ez még akkor is óriási kínálatnak számít, ha némelyik app nem érhető el minden régióban, vagy éppen minden készülékre.

google_apps_priv.jpg

Manapság ráadásul azoknak az időknek is vége, amikor egy-egy alkalmazás platformexkluzívként vívott ki magának elsöprő sikereket, a platformok, pontosabban a korábban exkluzívnak számító szolgáltatások/szolgáltatók ma már szépen átszivárogtak egymás területére (gondoljunk csak a Google iOS-es alkalmazásaira, vagy az Androidra éppen nemrég megjelent Apple Musicra).

A gigászi választék ellenére úgy tűnik, hogy továbbra is az igazi nagykutyáktól származnak a legnépszerűbb alkalmazások mind iOS, mind Android-platformon. A comScore legutóbbi, a 2015-ös végét jellemző, az amerikai piacra vonatkozó statisztikái szerint legalábbis a 15 legnépszerűbb app listájára került alkalmazások felét a Google vagy a Facebook jegyzi. A legnépszerűbb mobilalkalmazás továbbra is a Facebook, ezt követi a Facebook Messenger és a YouTube, a top tízben ezen kívül még négy Google-alkalmazás tanyázik. A teljes listát ebben a táblázatban találjátok:

comscore_toplist.jpg

Az itthoni számok nyilván azért kicsit máshogy alakulnak, bár ezzel kapcsolatban tudtommal még senki nem adott közzé átfogó toplistát. Alighanem nálunk elférne a top 15-ben egyebek mellett a Viber, a Whatsapp, netán a Deezer vagy akár a Spotify is, miközben az élen minden bizonnyal nagyon hasonlítana az állás az amerikai mezőnyhöz.

Via comScore.

Címkék: google toplista facebook alkalmazás android app ios

Emlékszem, amikor a Google sikerein felbuzdulva az Apple is kitalálta, hogy saját térképszolgáltatást indít, mennyi kritikát kapott - amúgy tök jogosan - a cég a sebtiben összecsapott, irgalmatlanul bugos szoftver miatt. Konkrétan a fél világ azon a vállalaton röhögött, mely hiába dobta össze a világ legnépszerűbb okostelefonját, közben nem volt képest megugrani ezt a bagatellnek tűnő feladatot. Ehhez képest a BlackBerryt mondhatni méltatlanul kevés kritika éri a gyári térképalkalmazása miatt, ami ugyan most éppen frissült (csaknem egy év után), de még mindig az egyik legszarabb térkép/navigációs szoftver az ipagárban. Sőt, konkrétan a legszarabb. Tudom-tudom, first world problem.

Jó, mondjuk BlackBerryt az ember elsősorban az elsőrangú kommunikációs funkciók, meg az iparágvezető biztonsági háttér miatt vesz, meg különben is, az 1:1-es kijelzőn elég bénán is néznek ki ezek a szoftverek, de nehogymár 2015-ben problémát okozzon egy okostelefonos platform számára egy épkézláb gyári navigációs app összehozása. És itt most nem is a program fapadosságáról vagy az esetleges hibákról van szó (melyek egy része állítólag javítva lett a most kiadott új verzióban), hanem arról, hogy ha itthon akarsz navigálni a programmal, akkor még mindig ez a kép fogad:

bbmaps_voice.jpg

Vagyis nem szó szerinti fordításban

a hangalapú navigáció nem érhető el ehhez az útvonalhoz, mert nem vagy elég fontos ügyfelünk ahhoz, hogy megvegyük a térképlicencet a szaros kis országodra és/vagy ha elég fontos ügyfelünk vagy, mert mondjuk Nyugat-Európában élsz, akkor ne akarj ebben a szaros kis országban a BlackBerryddel navigálni.

Egyébként meg alternatív megoldásként ott a Navfree meg a legidiótább nevű navigációs alkalmazás, a Mireo Don't Panic a BlackBerry Worldben.

Kész szerencse, hogy nincs autóm.

Címkék: navigáció alkalmazás blackberry maps

Viszonylag új információ, illetve korántsem hiszem, hogy sokak számára triviális lenne, hogy az újabb BlackBerry 10-es okostelefonokon gyárilag ott van (ahol nem, ott szoftverfrissítéssel kerül fel) az Amazon App Store, a világ egyik legnagyobb androidos alkalmazás-piactere. A store több százezer mobilos alkalmazásból álló választékából a BB10-felhasználók is kedvükre csemegézhetnek tehát, a legtöbb appot pedig úgy futtathatják a BlackBerryjükön, mintha legalábbis egy androidos mobiljuk lenne - közben meg dehogy is van.

amazon_appstore_passport.jpg

Nem nehéz kitalálni, hogy mire volt jó a BlackBerrynek az Amazonnal kötött megállapodás: ez a piactér komoly űrt töltött be a BB10 platform nem túl bőséges alkalmazásválasztékában, leginkább persze olyan műfajokkal, melyekben a BlackBerry korábban finoman szólva nem volt igazán erős. Ezt kitűnően példázza az alábbi toplista is, mely megmutatja, hogy melyik az a 20 alkalmazás, melyet a BlackBerry-felhasználók a legtöbbször töltenek le az Amazon App Store-ból:

  1. Candy Crush Saga
  2. Facebook Messenger
  3. Spotify Music
  4. Shazam
  5. Temple Run 2
  6. All Social Network
  7. 8 Ball Pool
  8. Opera Mini böngésző
  9. Trivia Crack
  10. Tinder
  11. Crossy Road
  12. Camera 360 Ultimate
  13. Pinterest
  14. Amazon Shopping
  15. Kindle
  16. UC Browser HD
  17. Retrica
  18. Farm Heroes Saga
  19. Kik Messenger
  20. Waze

Ha jól számolom, a 20-as toplistából 6 játék, 8 pedig valamilyen közösségi szolgáltatáshoz kapcsolódik, vagyis úgy tűnik, hogy az Amazon App Store-t gyakorlatilag egyetlen céllal indítják el a BlackBerry-felhasználók: Ha szórakozáshoz keresnek valami tartalmat. Itt márpedig (majdnem) minden adott a szórkazáshoz, leszámítva persze a lokalizált tartalmakat, ebben ugyanis nem jeleskedik különösebben az Amazon piactere (a magyar fejlesztésű appok olyan ritkák benne, mint a fehér holló).

Külön jó hír azoknak, akik nem szeretnek alkalmazásokért fizetni, hogy az Amazon App Store-ban egyetlen napra minden nap ingyenessé válik egy olyan alkalmazás, melyért egyébként fizetni kell - néha érdemes ezt a promóciót is nézni, mert ki lehet fogni egész jó vételeket. Na és te használod a BB10-es Amazon piacteret?

Via Inside BlackBerry blog.

Címkék: alkalmazás amazon piactér app store bb10