Nagyjából a poszt címével tudnám összefoglalni egy mondatban azt, ami mostanában a BlackBerry tartalomterjesztési stratégiáját jellemzi, különös tekintettel a mi régiónkra levetítve. A kanadaiak ugyanis nem értékesítenek több zenés és videós tartalmat saját piacterükön, a BlackBerry Worldön keresztül, helyette harmadik fél számára teszik lehetővé ugyanezt, saját tartalomboltok (mint például az Amazon AppStore) bevonásával, engedélyezésével.

Ha eddig fel sem tűnt, hogy a BlackBerry Worldben zenéket és videókat is le lehet(ett) tölteni, nem benned van a hiba, valószínűleg csak olyan országban, régióban élsz (például Magyarországon), ahol ezek a tartalmak soha nem voltak elérhetők. Mindenesetre most már az egyenlő elbánás elve szerint legalább senkinek nem férhető hozzá a piactérnek ez a szeglete, a BlackBerry ugyanis előzetes figyelmeztetést követően tegnap lekapcsolta a zeneboltot, vagyis a BlackBerry Worldön keresztül most már csak appok érhetők majd el. Ami már csak azért is vicces, mert anno az App Worldöt pont arra hivatkozva keresztelték át BlackBerry Worlddé, hogy abban már nem csak kizárólag appok, hanem más tartalmak is elérhetők.

7digital_halasz.jpg

Szerencsére a BlackBerry World kínálatának szűkítése járt néhány pozitív hozadékkal a számunkra, ezek közül talán az egyik legnagyobb jóság, hogy megjelent végre BB10 platformra is a 7digital online zenáruház saját alkalmazása, ami ugyan egy androidos port, de a programon azért valamicskét változtattak a fejlesztők, mivel 7digital Music Store for BlackBerry néven jelentkezik be. Na itt aztán vannak zenék millió szám, ráadásul a legjobb, hogy ezeket Magyarországról is meg lehet vásárolni, ráadásul nem is olyan drágán. A letöltött zenék DRM-mentesek, azaz szabadon másolhatók bármilyen eszközre, plusz a PC-s kilensben megvásárolt albumok könnyűszerrel szinkronizálhatók az okostelefonra is. 

Akit még nem ragadott el a nagy zenestraming-mánia, viszont már nem akarsz CD-ket sem vásárolni, az ingyen letöltögetésben pedig nem hiszel, próbáld ki a 7digital zeneáruházat, amit erről a linkről érhetsz el a BlackBerry Wolrdből (ahol már csak alkalmazásokat találsz ugye)...

Címkék: music store 7digital alkalmazásajánló bb10

Talán ma már sokaknak csak az emlékeiben élnek az asztali (síkágyas) szkennerek, részben mivel egyre kevesebb dokumentumot nyomtatunk (és szkennelünk), részben pedig mert ezeket az eszközöket is kiváltották más megoldások. Például az okostelefonok.

A Scan to Text egy mobil lapolvasó és optikai karakterfelismerő ( OCR ) BlackBerry 10-es telefonokra. Az optikai szövegfelismerés egy olyan technológia, amely lehetővé teszi nyomtatott, vagy gépelt szövegek, szkennelt vagy fotózott dokumentumok szerkeszthető és szövegesen kereshető formába alakítását. Az így kapott anyag kivágható, kereshető és archiválható.

2014-05-06_131026.jpgDokumentum fotózása és a felismerési terület kijelölése

Lassan tizenöt éve, hogy először találkoztam karakterfelismerő programmal, az akkor etalonnak számító, magyar fejlesztésű a Recognitával, ami sok-sok oldal begépelésének több napos szenvedésétől szabadított meg. Persze a nyers eredmény nem volt tökéletes és el kellett szórakozni a felismerési hibák javítgatásával, de ezzel együtt is sokat gyorsított a szövegbevitelen. Ez a Scan to Text esetében is igaz, de még a hibajavításokkal is töredék idő alatt tudok bevinni egy kinyomtatott szöveget, mintha a telefonom, vagy akár a számítógépem billentyűzetén kéne, azt bepötyögnöm.

2014-05-06_131051.jpgA felismert szöveg textbe és PDF-be konvertálva

Az alkalmazás főbb erényei:

  • Fényképezőgépről vagy a galériából kiválasztott képeket átkonvertálhatjuk szöveggé, vagy többoldalas PDF-fájlt készíthetünk belőlük.
  • Az alkalmazás rengeteg nyelvet támogat, köztük a magyart is: angol, bolgár, cseh, holland , angol, francia, német, görög, héber , magyar, indonéz , olasz, lengyel , portugál , román, orosz , szlovák, spanyol, svéd , tagalog (nem vicc!) , török, vietnami .
  • Minden feldolgozás a készüléken történik, így nem szükséges hozzá internet kapcsolat.
  • Akár több karakterfelismerés eredményeit összevonhatjuk egyetlen szöveges dokumentumba és el tudjuk menteni fájlként, vágólapra másolhatjuk, megoszthatjuk e-mailben, BBM-en, vagy egyéb módon.
  • Automatikusan tudja korrigálni a szöveg orientációt, perspektívát, ferdeséget, egyenetlen világításból adódó problémákat, foltokat és a képzajt. Ennek eredményeként szöveg pontossága és az olvashatósága a PDF dokumentumban is nagyon jó lesz.
  • Az alkalmazás szerencsére nem menti el a szövegről készített fényképet, így nem szennyezi el a fénykép galériánkat.

Hiányosságai:

  • Nyelvtani ellenőrzést nem végez, ezért kicsit többet téveszt, mint kellene.
  • A PDF mentés csak a szöveg képét tartalmazza, kereshető karaktereket nem.
  • Az ingyenes verzió a PDF fájlokba vízjelet rak.

2014-05-06_131215.jpgOpciók és beállítások

A Scan to Text minden jelenlegi BB10-es telefonra elérhető a BlackBerry Worldben, a programnak van ingyenes és PDF vízjel nélküli fizetős verziója is.

A Scan to Text elérhető erre a linkre kattintva.

Címkék: world alkalmazásajánló bb10 scan to text

Magyarországon a Twitter mikroblog-szolgáltatás nem tartozik éppen a legnépszerűbb közösségi platformok közé, hiába csiripelget rajta gyakorlatilag az összes aktuális világsztár, tízmilliós rajongói bázissal, nálunk alighanem a nyelvi jellegzetességek miatt nem ragadt meg ez az egész twitterezgetés. De azért így is vannak, akik használják (példának okáért a BerryBlognak is van csatornája, amit itt érsz el), bizonyára ők lelkesen frissítgetik a telefonjukról is a feedjüket.

twitter103.png

A BlackBerry saját BB10-es Twitter-kliense finoman szólva nem sikerült a legjobban a kezdetekkor, a fejlesztők azóta kis túlzással tűzet oltanak minden frissítés érkezésekor. A kliens mostani, 10.3-as verziójába -- mely az új típusú profiloldalakkal kvázi egy időben jelent meg -- azonban már a kisebb ráncfelvarráson (és a sebesség javításán!) túl bekerült néhány igazán hasznos újítás is, úgy mint:

  • Piszkozatba menthető tweetek,
  • A feed tabjei oldalra lapozhatók, így a különböző típusú/jellegű tartalmak kényelmesebben elérhetők,
  • Végre privát üzenetben is küldhető fotó, illetve a feedben ki-be kapcsolható a fotók megjelenítése,
  • Hatékonyabb korhatár-ellenőrzés.

Aki aktívan használja a Twittert, és a hibák és hiányosságok miatt eddig valami jobban működő alternatíva (pl. Blaq) irányába kacsintgatott, most esetleg adhat mégegy esélyt a gyári kliensnek BB10-en, melyet a következő linkről érhet el:

Twitter for BlackBerry 10

Címkék: twitter alkalmazásajánló bb10

Az egyik kedvenc mobilalkalmazás-típusom az időjárást előrejelző app, melyből elképesztően sokfélét készítenek, de csak igazán kevés közülük az, ami egyszerre pontos és esztétikus is. Ez egyébként megdöbbentő párhuzamot mutat a kereskedelmi televíziók meteorológus műsorvezetőivel. Viccet félretéve, a BeWeather BlackBerryn az egyik olyan alkalmazás, ami szinte hibátlan, a nemrég megjelent 2.0-s verziójában pedig néhány igazán hasznos újítás is található.

beweather2.jpg

Az app ráadásul szép is, az ikonok, piktogramok jól néznek ki, az aktuális időjárási helyzetképet pedig fotóval és animációval egyaránt megjeleníti a felület. Újdonság a 2.0-s verziótól az Európában (megdöbbentő módon nálunk is) működő radarkép, illetve a fejlettebb riasztások (na ez viszont nem működik), hiszen a forecast óta a legújabb divat a nowcast, vagyis lassan több ember kíváncsi rá, hogy a következő 15 percben milyen idő lesz, mint mondjuk holnap. Apropó, aki jót akar, inkább ne nézze meg, milyen idő lesz a hosszú hétvégén.

A BeWeather 10 Pro héten megjelent frissítése immár a Q5- és Q10-tulajok számára is elérhető a BlackBerry Worldben, a program egyébként fizetős, de mint mondtam szerintem jelenleg a legjobb időjós-app BB10 platformra. 

A BeWeather 10 Pro elérhető erre a linkre kattintva.

Címkék: beweather alkalmazásajánló bb10

Bevallom őszintén, nem vagyok túl jó a logikai feladványokban, egyszer próbáltam kirakni egy Rubik-kockát, de évek múltán feladtam, és azóta inkább távol tartom magam ezektől az ördögi szerkezetektől, illetve újabban mobilos appoktól. Viszont tömegközlekedvén nem tudom nem észrevenni, hogy manapság egyre többen egy új őrületnek szentelik az idejüket a buszon, vagy a metrón: ez a 2048, az egyik legnépszerűbb mobilos logikai játék, ami immár BlackBerry 10-re is elérhető.

2048.jpg

Hogy mi a játék lényege, azt egyelőre nem nagyon tudtam megfejteni, de mint említettem nem feltétlenül én vagyok a célcsoportja: számokkal ellátott kockákat kell tologatni a kijelzőn, aztán ha egymás mellé kerül két egyforma szám, akkor két kockából lesz egy, a számok pedig belül összeadódnak. Vagyis én próbáltam, de szerintem nem mindig jön össze, vagy csal ez a rohadék. A lényeg, hogy minél több ilyen összeolvadás legyen, mert akkor több pontod van, vagyis ügyesebb vagy. Szóval értitek, tessék kipróbálni, ennél jobban ha beledöglök sem tudom elmagyarázni.

A 2048 című logikai játék elérhető BB10-re a BlackBerry Worldből erre a linkre kattintva. A program letöltése ingyenes.

Címkék: játék 2048 alkalmazásajánló bb10

Ma a HD filmek korában, amikor egy mozifilm akár 10-20 GB tárhelyet is elfoglalhat, hamar érezheti úgy az ember, hogy gyakorlatilag bármekkora háttértár kevés lenne, arra az esetre, ha a telefonját szeretné mozizásra használni. Telefont, mozira? Miért ne!

Z30 tulajként hamar rájöttem, hogy a kényelmes szem-készülék távolságból nagyobbnak látom a telefon kijelzőjét, mint a 46 colos tévémét a nappalim kanapéjáról. Ráadásul a telefon 5 colos kijelzője OLED, aminek a legnagyobb erényét, a tökéletesen mély fekete "színt" még sok évig meg sem fogja közelíteni a tv-m.

Szerencsére nem kell a filmeket, zenéket és fotókat többé a telefonon tárolni. Ezzel az alkalmazással könnyen elérheted őket a számítógépedre telepített médiaszerverről, hálózaton, vagy az interneten keresztül.

A program leglátványosabb része, az, ahogy a csatlakoztatott szerveren talált filmeket nem fájlként, hanem borítókkal, előképekkel jeleníti meg. Ezeket a meta-adatokat (poszter, képernyőképek, szereplők, rövid leírások, kiadás éve stb.) nem nekünk kell előre megadni, hanem a megfelelő formátumban elnevezett médiafájlokat a program azonosítja és egy pillanat alatt letölti a hozzá tartozó információkat az internetről. Ha egy film nem egyértelmű számára, akkor kér, hogy finomítsuk az adatokat, vagy válasszunk magunk a lehetséges találatokból.

Amellett, hogy nagyon magával ragadó a felülete és parádés az irányítása, még remek példa is a QNX, vagyis a BB10 hihetetlen erejére.

Mert gyors, naaaagyon gyors.

Az otthoni Popcorn Hour hálózati médialejátszóm, ami az egyik legerősebb a piacon, súlyos perceket tud eltölteni akár egy darab filmhez tartózó adatcsomag letöltésével is. Ráadásul a folyamat alatt teljesen használhatatlan a készülék. Ezzel a kis alkalmazással, viszont a Z30-asom, a kilenc sorozat, körülbelül 250 darab epizódjával megteszi ugyanezt 20 (húsz) másodperc alatt!! Mikor először láttam nem akartam elhinni, hogy így is lehet ezt csinálni.

Érdemes megnézni a videót, magáért beszél!

Fontosabb funkciók:

  • Könnyen kezelhető felületet Sorozatokhoz és filmekhez
  • Betűrendben rendezi filmeket, a sorozatokat évad és rész alapján
  • Jelöli a megnézett, és a még nézetlen filmeket, sorozatokat
  • Ha egy filmet nem néztél végig, megjegyzi és visszatér oda, ahol a múltkor abbahagytad
  • Gyors hozzáférést biztosít az előzőleg nézett filmekhez, szűrni lehet műfaj alapján, vagy keresni a médiatárban
  • Megjeleníti a borítókat, leírást, műfajt, kiadás évét, a rendezőt stb.
  • A borítókat és posztereket kedved szerint megváltoztathatod
  • A videók lementhetők a média szerverről a telefonra
  • Megjeleníti a szereplőket, IMDb gyors elérése
  • Több médiaszerver támogatása (csatlakozhatsz egy barátod szerveréhez anélkül, hogy az adataid elvesztenéd)
  • Videókat nézheted a telefonon, vagy a TV-n. HDMI porton, vagy Miracaston keresztül is.
  • Használhatod a telefonod, mint távirányítót és a "Play ON" funkcióval vezérelheted a DLNA kompatibilis média lejátszód, tévéd, vagy XBox-od
  • A szerveren tárolt képek és zenék gyors tallózása és lejátszása
  • SRT felirat támogatás
  • Filmek és sorozatok leírása magyarul is (ha van)
  • Hamarosan magyarított felület, én csinálom a fordítást :)

Mi kell hozzá?

  • Egy médiaszerver, ami lehet:

- Számítógép médiaszerver programmal. Én a Windows Media Playert, az XMBC-t, a twonky-t, vagy a plex-et ajánlom.
- Blackberry telefon Médiamegosztás funkcióval (a telefonod egyben médiaszerver is. Hitted volna?)
- Egy levetett számítógépből eszkábált Freenas + DLNA plugin
- Kész NAS szerver. Például Synology. Ez a legjobb!

Az alkalmazás 5 perces korláttal ingyen kipróbálható és most akciósan öt helyett, két dollárért lehet megvásárolni a teljes értékű verziót.

Címkék: multimédia alkalmazás alkalmazásajánló bb10 MediaBlast