Van az úgy, hogy egy óriáscég sokadik alkalommal fut neki valamilyen webes vagy mobilos (manapság jellemzően mindkettő) csevegőprogram fejlesztésének, és sorra felsül mindegyik próbálkozásával - ilyesemi cég a Google is, melynek mobilos ökoszisztémája hiába terjed ki okostelefonok milliárdjaira, mindeddig nem sikerült chatelők milliárdjait behálóznia. Na de majd most, hiszen a hét közepe óta elérhető az Allo, a chatprogram, ami gondolkodik a felhasználó helyett ha kell, és akivel jól el lehet beszélgetni akkor is, ha az embernek nem csak a való életben, hanem a virtuális térben is elege van a saját ismerőseiből. 

A Google fejlesztői konferenciáján, májusban bejelentett alkalmazás legnagyobb dobása, hogy a gépeléssel együtt a gondolkodás terhét is leveszi az ember válláról, vagyis a chatablakokban nem szó- hanem (a virtuális klaviatúrák prediktív üzemmódjához hasonlóan) komplett válaszjavaslatokat mutat a felhasználónak. Mindezt úgy, hogy a stílust idővel ellesi az embertől, így a másik oldalon a partner ideális esetben észre sem veszi, hogy az adott választ a hús-vér chatpartnere írta, vagy a Google.

allo.jpg

Az Allo a szövegkörnyezet és a felhasználó stílusa mellett képes felismerni, analizálni bizonyos fotókat is - persze csak olyanokat, melyeken valamilyen ismert(ebb) épület vagy tájegység látható, vagy valahol valaki már nyilvánosan betagelte. A mesterséges intelligencia egyelőre csak az angol szövegeket képes analizálni, és az egész hókuszpókusz haszontalan, ha a végpontok közti titkosítást jelentő inkognitó üzemmódot bekapcsolja valamelyik fél - hiszen ilyenkor a Google sem lát bele a chatfolyamba.

A program a fentiek mellett lehetőséget ad arra is, hogy amolyan Google a barátod jelleggel a chatbottal is társalogjunk. Egyelőre ez a funkció is csak angol nyelven érhető el, és valójában sok újdonságot nem hoz az eddigi asszisztens-megoldásokhoz képest - az Allo javarészt a Google keresési találatait használja arra, hogy választ adjon a kérdéseinkre. Érdekessége a programnak, hogy a digitális személyi asszisztenst a csoportbeszélgetésekbe is meg lehet invitálni, így nem kérdés, hogy mindig lesz egy naprakész ember robot a társaságban.

A program egyelőre mondjuk úgy, hogy kísérleti fázisban üzemel, valójában már csak ezért is érdemes kipróbálni, aztán majd kiderül, hogy a Google-nek hosszabb távon hoz-e áttörést. Az Allo egyelőre csak Androidra tölthető le a Google Play Store-ból, az alábbi ikonra kattintva. A programba nem Google-fiókkal, hanem telefonszámmal lehet regisztrálni.

undefined

süti beállítások módosítása