A függőségem pedig az utóbbi időben komoly fejfájást okozott, de legalábbis most szembesültem először az elvonási tünetekkel.

Aki ismer engem tudja, hogy jó ideje BlackBerry-t használok, előtte pedig minden mást, amin QWERTY gombsor volt (Nokia, Palm). A novemberben vásárolt Q10-esemet kénytelen voltam szervízbe adni mert elromlott rajta a headset csatlakozója valamint előállt az úgynevezett "double typing issue", magyarul elkezdett duplázni egyik-másik gomb a telefonon.

q10_billentyuzet.jpg

Gondoltam itt az ideje még egyszer neki futni az androidnak hamár új munkahelyemen android fejlesztőkkel is együtt kell dolgoznom. Remek lehetőségem kínálkozott egy ASUS PadFone Mini-re úgyhogy örömmel bontogattam a készülék dobozát és egyből bele is költöztem az email fiókjaimmal meg a BBM-mel.

Ezúton szeretném kifejezni a támogatással vegyes együttérzésemet annak a pár száz millió android felhasználónak, akiknek ezt a rendszert kell használnia a BB10 helyett. Akiknek nem adatnak meg az alábbi -- számomra fontos -- funkciók, technológiák.

HUB

A HUB hiánya androidon szinte használhatatlanná tette számomra a telefont arra amire a telefon hívásokon kívül legtöbbet használom és ez nem más mint az üzenetkezelés.

Az 5 email fiókomból 2-t kapcsoltam hozzá a PadFonehoz (gmail+outlook.com), és első alkalommal bizony percekig kerestem, hogy egyáltalán hol találom meg az emailjeimet. Plusz ha már üzenetek, a gépelés a fizikai gombsor után mondanom sem kell, hogy egy rémálom.

BBM

Ugyebár androidos BBM már elég rég óta létezik, de korántsem olyan hatékony a gesztus vezerlés részlegessége miatt mint a BB10-es verziónál. Plusz a HUB hiánya tovább ront ezen.

"Instant action"

A rengeteg (számomra teljesen érdektelen) alkalmazás között nagyon nehezen találok meg bármit. BB10-en a főképernyőről elkezdhetek jó néhány dolgot gépelni és az keresés nélkül meg is jelenik. Nem gondoltam, hogy ez ennyire fog hiányozni.

Minőségi alap alkalmazások

Elég neuralgikus pont, mert ezen a ponton éri a legtöbb támadás a BlackBerryt. Pedig Androidon sokszor a legalapabb alkalmazások helyett is valami mást kell guberálni a Play Store-ból, és bár ott aztán van választék, a kevéssé tájékozottabbak hamar elvesznek a kavalkádban, mely ráadásul egy rakás félrevezető nevű és igencsak kétes minőségű alkalmazást is magába foglal.

A másik komoly bajom a böngészővel van. Se a Chrome (pedig PC-n azt használom), sem pedig a gyári browser nyomába sem ér a BB10 böngészőjének. Ki hallot már például olyat, hogy megy egy YouTube videó és ha alkalmazást váltok vagy lezárom a képernyőt, leáll a lejátszás? 

Oké, a BlackBerry 10 sem tökéletes, és bizonyára lehetne sok olyan hibát felróni a rendszernek, amit az androidnak nem, meg nem is vagyunk egyformák, de egy biztos, én már alig várom, hogy visszakapjam hűséges társam Vodafone szervizétől és ebből a rémálomból végre felébredhessek...

Címkék: blackberry függés android q10

Oké, be kell lássam, attól még, hogy én a magam részéről nem értem, miért olyan elképesztően népszerű az Intasgram, ezért nem is különösebben foglalkoztat, hogy az alkalmazás nem jelent meg BlackBerry 10-re, sokan lehetnek a BlackBerry-felhasználók közt is, akiknek az az egyetlen vágyuk, hogy a modern közösségi művészet eme válfaját űzzék. A programnak itthon is akad rajongója szép számmal, de ma már szerencsére annak a BlackBerry-felhasználónak sem kell lemondania erről az appról, aki BB10-es telefonnal rendelkezik.

instagram_z10.jpg

Az Instagram most megjelent új, 6.0-s verziója ugyanis a BlackBerry 10 operációs rendszer androidos futtatókörnyezetének segítségével tökéletesen elfut a BB10-es telefonokon, már csak be kell valahonnan szerezni az appot -- erre vannak különböző alternatív, nem hivatalos beszerzési források, amire lehet azt mondani, hogy nem támogatott, és a fejlesztők nem nézik jó szemmel az ilyesmit, de én inkább azt mondom, pukkadjanak meg az Instagram fejlesztői, amiért minimális ráfordítással egy nyűves android-portot nem tudnak beküldeni a BlackBerry Worldbe.

Szóval ha telepíteni szeretnéd az új Instagramot a BlackBerrydre, nincs más dolgod, mint lekattintani a lenti hivatkozást, de előtte ne felejtsd el a telefonod menüjében, az Alkalmazáskezelőben, az Alkalmazások telepítése menüpont alatt engedélyezni a külső forrásból származó appok telepítését.

Ja, és ha valami nem működik, vagy nem jól működik, ne feledd, hogy a megoldás ellenére a BB10 továbbra sem támogatott platform az Instagram esetében.

Instagram 6.0 letöltése BlackBerry 10-re.

Via N4BB.

Címkék: letöltés android apk instagram

A BlackBerry 10 operációs rendszer ma az egyetlen olyan mobilos rendszer a világon, mely képes arra, hogy androidos alkalmazásokat változtatás nélkül futtasson, pont úgy, mint egy androidos telefon (nemrég John Chen, a BlackBerry elnök-vezérigazgatója állította, hogy az androidos appok 98 százaléka futtatható BB10 alatt). A dolognak persze vannak bizonyos korlátai, egyrészt nem fut minden app hibátlanul, de ne feledjük, hogy ezeket eredetileg nem BlackBerryre fejlesztették, másrészt a BlackBerry folyamatosan finomítja az androidos futtatókörnyezetet, ennek ékes példája a 10.3-as rendszerbe kerülő új API-k sokasága.

Meg azért még az androidos alkalmazások telepítése sem olyan triviális a BB10-es BlacBerrykre, hiszen ami nincs ott a BlackBerry Worldben, azt valamilyen, nem hivatalos formában, alternatív androidos piactereken keresztül kell beszerezni. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a Snap, amiről két dolgot kell tudni: egyrészt natív BB10-es alkalmazás, másrészt pedig a telepítéséhez minimálisan hekkelni kell (sideload-ban megy fel a program, vagyis a totál laikusok számára lényegében elérhetetlen).

bb_android.jpg

A Snap fejlesztője a minap nyilatkozott arról, hogy az alkalmazás mennyire sikeres a hardcore BlackBerry-felhasználók körében: eddig mintegy 2,5 millió androidos appot töltöttek le a segítségével, ami természetesen nem nagy szám a Google Play eddigi több tízmilliárdos letöltési statisztikáit figyelembe véve, annál érdekesebb adat viszont annak fényében, hogy azért BB10-es okostelefonból távolról sincs annyi piacon, mint androidos eszközből, plusz azért érdemes még figyelembe venni a fent leírt tényezőt is, vagyis azt, hogy a Snap telepítése nem feltétlenül gyerekjáték.

A piactér fejlesztője szerint egyébként a letöltési hullám mindössze pár alkalmazást érint, ezek azok a kulcsfontosságú androidos appok, melyek hiányoznak a BlackBerry World natív, vagy androidos kínálatából, netán egy sokkal régebbi verzió érhető csak el belőlük (Instagram, Spotify, Deezer, illetve ide tartozik/tartozott félig-meddig a Viber is). 

Most már csak azt lenne jó tudni, hogy más forrásokból hány androidos app kerül fel a BB10-es készülékre, és ez hogyan arányul mondjuk a natív BB10-es alkalmazásokhoz. 

Via RedLightofLove.

Címkék: alkalmazás android app piactér bb10

Néha nem tudom eldönteni, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer androidos futtatókörnyezete a kelleténél kevesebb, vagy éppen ellenkezőleg, indokolatlanul sok figyelmet kap. Merthiszen ne feledjük, hogy a BB10 az egyetlen olyan mobilos OS az Androidon kívül, mely a droidos rendszer appjait futtatni tudja (méghozzá anélkül, hogy ezzel párhuzamosan átvenné a Google rendszerének rendszerének khm, "biztonsági paramétereit"). De aztán meg közben úgy érzem, hogy ez az egész androidos se velem, se nélküled nem teljesen helyénvaló dolog és a végeredmény leginkább valamiféle Frankenstein-fércműre hajaz, de legalábbis elég félelmetes a Holo felületet BB10-en viszontlátni.

android_jelly_bb.jpg

Pedig nagyon úgy néz ki, hogy az Android-integráció egyre erősebb lesz az újabb BB10-es verziókkal, a legújabb, még csak most készülő 10.3-as OS-be így már Android 4.3 Jelly Bean támogatás is lesz, nevezetesen a következők:

  • Android 4.3 Jelly Bean támogatás. Ja, ezt már fentebb írtam,
  • Fióktámogatás. Na ez nem egyenlő a Google-fiókok támogatásával, mielőtt még valaki önfeledt ujjongásba kezdene. Mindössze arról van szó, hogy azok az androidos appok, melyeknél valamiféle bejelentkezés (autentikáció) van, azoknál a BB10 fiókkezelőjéből is be lehet majd lépni -- már ha az app fejlesztője integrálja ezt a funkciót,
  • Bluetooth LE-támogatás: Az új rendszer már olyan alkalmazásokat is kezel, melyek a Bluetooth LE API-t kezelik, vagyis Bluetooth-szon kommunikálnak más eszközökkel,
  • NFC-támogatás: Ez most a sztár, a BlackBerrydben lévő NFC-modult és antennát a frissítést követően az androidos appok is tudják majd kezelni,
  • Share Framework v2 integráció: a frissítést követően az androidos alkalmazások képesek lesznek a BB10-es appoknak megosztani tartalmakat a megosztás menün keresztül.

Egyelőre ennyi, gondolom lesz még valamennyi teljesítményoptimalizálgatás, legalábbis akik eddig feltették a kiszivárgott verziót, állítják, hogy az androidos appok sokkal gyorsabban futna és gyorsabban töltődnek be, mint eddig. 

Via Inside BlackBerry.

Címkék: android jelly bean runtime bb10

A BlackBerry számára az információbiztonság mindig is meghatározó tényezőnek számított, már azokban az időkben is, amikor a kanyarban sem volt a Google, meg a Facebook, illetve Edward Snowden is legfeljebb a csattogós lepkét tologatta. A cég mostanra már ráadásul nem csak a saját okostelefonjainál veszi véresen komolyan a biztonságos működést, hanem az androidos készülékekkel, valamint az iPhone-okkal kapcsolatban is.

Mindezt kitűnően alátámasztja, hogy a cég ma bejelentette, a BlackBerry Enterprise Service 10 által menedzselt Secure Work Space nevű elkülönített vállalati működési környezet androidos és iOS-es verziója megkapta a FIPS 140-2 jelű biztonsági certifikációt, mely az egyik legmagasabb szintű észak-amerikai (adat)biztonsági sztenderdnek számít az elektronikai eszközök esetében. Többek közt ez a megfelelőség az egyik előfeltétele annak, hogy egy kommunikációs célú eszközt (jelen esetben okostelefont, illetve menedzsment-platformot) az amerikai kormányhivatalok, illetve a legfelsőbb katonai/politikai vezetők használhassanak a tengerentúlon.

A Secure Work Space működéséről elég annyit tudni nagy vonalakban, hogy lényegében egy, a telefon operációs rendszerén belül elkülönített környezetről van szó, mely szervesen kapcsolódik a "céges" hálózathoz. A kapcsolat egy titkosított adatcsatornán keresztül jön létre, ezen keresztül lehet elérni többek közt a céges leveleket, a megosztott naptárakat, valamint a szervereken tárolt dokumentumokat. A BlackBerry által fejlesztett környezet az adatcsatorna létrehozásán túl arról is gondoskodik, hogy a telefonon tárolt adatokhoz se férjen hozzá senki, vagyis a rendszert sem lehallgatni, sem feltörni nem lehet, vagy legalábbis csak elég körülményesen.

Mindez tehát azt jelenti, hogy mostantól gyakorlatilag mindenféle androidos készülék, illetve minden iPhone bevihető az összes, magas szintű biztonsági protokollt használó amerikai és kanadai intézménybe, de csak akkor, ha a háttérrendszert a BlackBerry mobilmenedzsment-platformja üzemelteti. A fentiek azt hiszem kitűnően példázzák, hogy - legalábbis jelenleg - miként tudja sokkal sikeresebben pozicionálni magát a BlackBerry ebben a szegmensben, mint a készülékek piacán.

Címkék: biztonság space blackberry work android secure ios bes10

A BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziójának tegnapi kiszivárogtatását követően a legkisebb mértékben is geekebb beállítottságú BlackBerrys közösség azonnal felbolydult méhkassá változott, ráadásul ha ez nem lenne elég, van egy nagy hírem azoknak, akik még mindig használják a BlackBerry tabletjét, a PlayBookot.

A lenti képek tanulsága szerint a legújabb 10.3-as kiszivárgott szoftverben van egy kis utalás arra, hogy talán - hangsúlyozom talán - a PlayBook is kaphat valamiféle frissítést, mely az új BB10-es rendszerszoftverhez szegről-végről kapcsolódik.

Screen Shot 2014-03-24 at 3.42.31 AM.JPG

Screen Shot 2014-03-24 at 3.40.23 AM.JPG

Aki nem fejlesztő annak a két kiemelt sort röviden elmagyaráznám:

Könnyen lehet, hogy 4.2.2-es verziószámú droidos rendszerrel kompatibilis android-futtatókörnyezet megérkezhet a PlayBookhoz is, magyarán a BB10-hez hasonlóan a PlayBook is tudná futtatni az újabb androidos alkalmazásokat mindenféle trükközés nélkül (a tablet most is képes ezt-azt futtatni, de nem igazán felhasználóbarát mutatvány az alkalmazások PlayBookra varázsolása).

Azt azért gyorsan megjegyezném, hogy ezek itt mind csak spekulációk és mint sok mindenben BlackBerry fronton, ebben is csak akkor szabad hinni, ha már kézzelfogható(bb) bizonyítékok vannak rá, hogy a cég csakugyan újabb löketet ad a rendszernek.

Címkék: android playbook runtime