Mindig is rendkívüli módon szerencsétlennek tartottam, amikor a különböző mobilplatformokat csak és kizárólag az alapján ítélték/ítélik meg, hogy az adott platform alkalmazás-piacterén, vagyis pl. a Google Play Store-ban, vagy az App Store-ban hány alkalmazás érhető el. Aki ugyanis kicsit is mélyebbre ásott ezeknek a piactereknek a bugyraiba, az bizonyára tisztában van vele, hogy elképesztő mennyiségű gagyi app lelhető fel mindegyiknél, és sajnos ez alól a BlackBerry World sem jelent kivételt, pláne, mivel egy csomó népszerű alkalmazás egyébként nem érhető el BB OS-re, vagy BB10-re.

appfor.jpg

Ezért aztán elmés "alkalmazásfejlesztők" kitalálták, hogy milyen jó lenne a menő appok neveivel kiadni mindenféle ipari bithulladékot, és adott esetben akár jól meggazdagodni belőle -- úgyhogy elárasztották a BlackBerry Worldöt az "App for XY" nevet viselő mobilalkalmazások, melyeknél az XY tetszőlegesen behelyettesíthető Instagrammal, Snapchattel vagy éppen Shazammel. De még legalább tucatnyi ilyen példát lehetne sorolni. Ezekről tudni kell, hogy a többségük fizetős, viszont rendkívül silány, korlátozott funkciókkal rendelkező program, vagyis egy jó nagy átverés az egész.

Szerencsére nem csak a felhasználóknál, hanem a BlackBerrynél is betelt a pohár e miatt, így most ultimátumot adtak a kanadaiak minden átb@aszósat játszó fejlesztőnek: ha 48 órán belül nem változtatja meg az alkalmazása nevét (mostantól az "App for" tabu), egyszerűen törlik a kamu programot a BlackBerry Worldből. Ez pedig egy nagyon örvendetes megtisztulási folyamathoz vezethet, nyilván azon az áron, hogy néhány ezerrel kevesebb alkalmazás lesz majd elérhető a BlackBerry piacterén. De ez ma már, hogy az egyébként szintén elég szigorúan válogatott mobilalkalmazásokat tartalmazó Amazon App Store itt van a küszöbön, egyre kevésbé érdekel bárkit is (sőt, meg merem akár kockáztatni, hogy a két dolognak van némi köze egymáshoz),

Via CrackBerry.

A BlackBerry Passport érkezésével mondhatni új távlatok nyílhatnak meg nem csak a BlackBerry, hanem a BB10-es platformra alkalmazásokat készítő fejlesztők előtt is, hiszen ne feledjük, az 1:1-es képarányú, 4,5 hüvelykes képátlójú kijelzőn elég sok minden elfér, legyen szó szövegről, grafikáról, vagy éppen Active Frame-ekről.

Ezeknél az új modelleknél mindig az egyik legnagyobb kérdés, hogy a már meglévő appok hogyan futnak az új hardveren, illetve elindulnak-e egyáltalán az alkalmazások az új telefonon. A Passport nagy szerencséje ebből a szempontból, hogy a kijelzőjének a képaránya pontosan megegyezik a Q10/Q5 kijelzőjének a képarányával, úgyhogy elvileg minden olyan app működik majd a Passporton is, ami a Q10-en elfut. Olyannyira biztosak ebben a kanadaiak, hogy a BlackBerry automatikusan, a fejlesztő beavatkozása nélkül engedélyezi a Passport-kompatibilitást minden ilyen appnál.

passport_wite_calendar.jpg

Ami mondjuk bennem abból a szempontból hagy némi kérdőjelet, hogy bár igaz, hogy a Passport és a Q10/Q5 kijelzőjének a képaránya egyezik, csakhogy a Passport paneljének a felbontása éppen kétszer akkora, mint az említett két modellé (1440x1440 pixes). Ez pedig bár nem jelent visszalépést, azért ha változatlan marad a grafikus felület, akkor kijelenthető, hogy az app nem használja majd ki az újdonság grafikus megjelenítési képességeit.

Volt már egyébként hasonló dilemma, éppen az Apple-nél, a retinás iPhone megjelenésével, hiszen ott is pont a duplájára nőtt a felbontás (ami egyébként az interfész-tervezők számára a szerencsésebb eset), de a régi appok valahogy nem mutattak olyan jól az új készüléken. Aztán persze ez idővel megoldódott, az alkalmazásfejlesztők közreműködésével, remélhetőleg ez fog történni a BlackBerryre fejlesztők esetében is.

A BlackBerry 10 jelenleg az egyik, ha nem a legbiztonságosabbnak számító mobilos operációs rendszer a világon, már persze ami a kódot ért potenciális támadásokat illeti. Nem véletlen, hogy a platformra egyetlen komoly víruskereső program sem érhető el -- ezúttal ennek nem az elcsépelt közhely az oka, hogy BlackBerrykre nincsenek is alkalmazások, sokkal inkább az, hogy nincs szükség ezekre az appokra. Vagy mégis, de egy másik rendszer sebezhetősége miatt.

A kanadai gyártó és a Trend Micro a most zajló BlackBerry Security Summiton együtt jelentette be a BlackBerry Guardian nevű alkalmazást, mely azt vizsgálja, hogy a BB10-es telefonokra telepített androidos appok nem tartalmaznak-e valamilyen rosszindulatú kódot, vagy eleve nem kizárólag azért jöttek létre, hogy félrevezessék, becsapják a felhasználókat. A BlackBerry Guardian egyébként jelenleg is ott van a platformon, de a vizsgálat most csak a natív appokra terjed ki, és azt sem a felhasználó, hanem a BlackBerry végzi az alkalmazás jóváhagyása során.

bb-guardian-trend.png

A BlackBerry Guardian működési elve pofonegyszerű: a program minden alkalommal megvizsgálja a telepítendő androidos alkalmazást, származzon bármilyen forrásból, és ha gyanúsnak találja, vagy az app rajta van a Trend Micro feketelistáján, azonnal szól, hogy nem annyira biztos, hogy telepíteni kéne a programot a telefonra. A Guardian a BlackBerry 10 operációs rendszer integrált része lesz a tervek szerint, és először a Passporton, illetve a Classicon jelenik majd meg, de később az ígéretek szerint a jelenlegi készülékekre is rákerülhet majd egy jövőbeni rendszerfrissítéssel.

Az efféle megoldásoknak egyébként éppen a BB10 10.3-as verziójának, valamint a jelenleginél izmosabb BlackBerryk megjelenésével lesz igazán létjogosultsága, hiszen ne feledjétek, az új rendszerrel továbbfejlődik az androidos futtatókörnyezet, így gyakorlatilag nem lesz olyan androidos alkalmazás, ami nem fut el BB10-es telefonokon. Plusz jön ugye a platformra az Amazon AppStore a maga néhány százezer androidos alkalmazásával, amibe a leggondosabb (na jó, a Google Play natív szelekciójánál minden gondosabbnak számít) válogatás mellett is becsúszhat egy-két nem odavaló mobilos app.

Via BlackBerry Business blog.

Ma a BlackBerry egyszerre intett be a Google-nak és trollkodott egy hatalmasat ebben a több-kevesebb zöldellő szigettel rendelkező posványban, amit mobilos alkalmazáspiacnak hívnak. A kanadai cég bejelentette ugyanis, hogy az Amazonnal kötött licencmegállapodás értelmében az év végén BlackBerry 10-es okostelefonokon is elérhetővé válik majd az Amazon App Store piactér, illetve annak teljes választéka. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy hirtelen több százezer ingyenes és fizetős androidos alkalmazás válik majd elérhetővé -- teljesen hivatalosan -- a BB10-es készülékekre.

amazon_apps.png

Mondjuk amellett, hogy ez eddig minimum a hónap híre, azért szerintem lehetett erre valahol számítani, igaz az optimistább forgatókönyvek inkább azzal kalkuáltak, hogy egyenesen a Google Play Store válik majd elérhetővé a BlackBerryken. A Google érdekei azonban nyilvánvalóan mást diktálnak, az Amazon viszont érdekelt lehet abban, hogy az általa forgalmazott appokat minél szélesebb kör számára tegye elérhetővé -- platformtól és gyártótól függetlenül.

Meg aztán ne feledkezzünk meg a tényről, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszerben a kezdetek óta ott van az androidos appok futtatásának a lehetősége, amit a fejlesztők a megjelenés óta eltelt idestova másfél évben szép csendben csiszolgattak, bővítgettek. Ma már ott tartunk, hogy az androidos alkalmazások közel 98%-a fut BB10-en, csakhogy legális forrásból ezek töredékét lehet csak beszerezni -- azokat, melyek ott vannak a BlackBerry Worldben is (pl. Skype, Viber, csak hogy két kisebb nevet említsek).

Az Amazon App Store viszont saját piactér-alkalmazással költözik át a BlackBerrykre, vagyis az őszt követően két alkalmazásbolt lesz elérhető majd a telefonokon. A bővítés utolsó lépcsőfoka a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.3-as verziószámot viselő változatának a megjelenése lesz, ebbe kerül ugyanis bele néhány olyan funkció, melyek még teljesebb, még jobb androidos telefont varázsolnak a BB10-es BlackBerrykből úgy, méghozzá az Android mindenféle nyűgje és járulékos "adottságai" nélkül.

Az új piactér megjelenése egyébként nagyjából 200 ezer új alkalmazást jelent BB10 platformon. A Google Play teljes választékáról nyilván szó sincs, ami nem feltétlenül baj, hiszen az Amazon a Google-lel ellentétben legalább szelektál az irgalmatlan mennyiségű hulladék közül. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ez pont a Google saját alkalmazásainak a hiányát nem oldja meg, vagyis továbbra sem lesz hivatalos Google Térképek, Hangouts és hasonlók, azaz leginkább semmi, ami Google-fiók használatát feltételezi. De akinek ennyire a Google-hoz kötődik mindene, az tényleg vegyen inkább valamilyen androidos készüléket...

BerryBlog vélemény: Bár a BlackBerry piaci jelenléte okán manapság többek szerint nem számít komoly tényezőnek, az Amazon és a kanadai gyártó közt kötött megállapodás valójában nagyon komoly üzenetet hordoz az egész mobilos alkalmazás-biznisz, valamint jobban kitekintve az egész mobilos iparág irányába.

Mostantól ugyanis -- legalábbis elvileg -- nem csak az tök irreleváns, hogy milyen gyártó logója virít a készüléken, hanem az is, hogy milyen platformhoz tartozik a telefon. Persze ez azért így túlzás, de tény, hogy az ilyen megállapodásoknak köszönhetően a hardvergyártók, illetve a hardverek szerepe (ezáltal a gyártók pozíciója) tovább gyengül, amiért egyébként az Android elég sokat is tett az elmúlt években. Ez van srácok, ne most legyetek okostelefon-gyártók.

Via Inside BlackBerry blog.

A BlackBerry 10 operációs rendszer ma az egyetlen olyan mobilos rendszer a világon, mely képes arra, hogy androidos alkalmazásokat változtatás nélkül futtasson, pont úgy, mint egy androidos telefon (nemrég John Chen, a BlackBerry elnök-vezérigazgatója állította, hogy az androidos appok 98 százaléka futtatható BB10 alatt). A dolognak persze vannak bizonyos korlátai, egyrészt nem fut minden app hibátlanul, de ne feledjük, hogy ezeket eredetileg nem BlackBerryre fejlesztették, másrészt a BlackBerry folyamatosan finomítja az androidos futtatókörnyezetet, ennek ékes példája a 10.3-as rendszerbe kerülő új API-k sokasága.

Meg azért még az androidos alkalmazások telepítése sem olyan triviális a BB10-es BlacBerrykre, hiszen ami nincs ott a BlackBerry Worldben, azt valamilyen, nem hivatalos formában, alternatív androidos piactereken keresztül kell beszerezni. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a Snap, amiről két dolgot kell tudni: egyrészt natív BB10-es alkalmazás, másrészt pedig a telepítéséhez minimálisan hekkelni kell (sideload-ban megy fel a program, vagyis a totál laikusok számára lényegében elérhetetlen).

bb_android.jpg

A Snap fejlesztője a minap nyilatkozott arról, hogy az alkalmazás mennyire sikeres a hardcore BlackBerry-felhasználók körében: eddig mintegy 2,5 millió androidos appot töltöttek le a segítségével, ami természetesen nem nagy szám a Google Play eddigi több tízmilliárdos letöltési statisztikáit figyelembe véve, annál érdekesebb adat viszont annak fényében, hogy azért BB10-es okostelefonból távolról sincs annyi piacon, mint androidos eszközből, plusz azért érdemes még figyelembe venni a fent leírt tényezőt is, vagyis azt, hogy a Snap telepítése nem feltétlenül gyerekjáték.

A piactér fejlesztője szerint egyébként a letöltési hullám mindössze pár alkalmazást érint, ezek azok a kulcsfontosságú androidos appok, melyek hiányoznak a BlackBerry World natív, vagy androidos kínálatából, netán egy sokkal régebbi verzió érhető csak el belőlük (Instagram, Spotify, Deezer, illetve ide tartozik/tartozott félig-meddig a Viber is). 

Most már csak azt lenne jó tudni, hogy más forrásokból hány androidos app kerül fel a BB10-es készülékre, és ez hogyan arányul mondjuk a natív BB10-es alkalmazásokhoz. 

Via RedLightofLove.

Hallottál már az NFC-ről, de igazán nem tudod, mire jó? Elég sok mindenre, ám a tagek, vagy az intelligens címkék különösen sok lehetőséget rejtenek magukban. Úgyhogy tagelésre fel!  

Kétfajta fizikai megjelenítési formája van az intelligens címkéknek, ezek a korábban már részletezett QR Code és az NFC. Az NFC-chipet/IC-t (integrált áramkört) tartalmazó eszközök rengeteg formában, és tárgyban jelenhetnek meg. Lehetnek ezek különböző méretű, alakú és kapacitású eszközök, például matrica, kulcstartó, karkötő, óra, bluetooth vevő stb. A chip tartalmazza információkat és vezérli a hozzáférés módját is. Szerencsére ma már Magyarországon is bárki elérhető áron beszerezhet magának ilyen „kütyüket” (Google).

2014-03-19_094936.jpg

NFC címke beolvasása:

  • NFC- címke beolvasásához érintsd a készülék hátlapját az NFC- címkéhez
  • A készülék a megfelelő típusú alkalmazásban megnyitja az adatokat

NFC címke létrehozása:

  • Megnyitod a SmartTags alkalmazást
  • Alul megnyomod a “+ Létrehozás” gombot
  • Kiválasztod a címke típusát
  • Feltöltöd a szükséges adatokkal
  • Megnyomod a „mentés” gombot, vagy alul az NFC- címkére írás gombot
  • A telefon hátlapját az NFC címkéhez illeszted

2014-03-19_105044.jpg

Intelligens címkékben sokféle adat tárolható:

  • Web: egy weboldalra látogathatunk el.
  • Intelligens kioldások: NFC- címkére írva a megérintésekor különféle beállításokat aktivál BlackBerry készülékén.
  • Wi-Fi: NFC- címkére írva a megérintésekor a megadott Wi-Fi hálózathoz csatlakoztatja készülékét.
  • Bluetooth: NFC- címkére írva a megérintésekor a megadott Bluetooth kompatibilis eszközzel párosítja készülékét.
  • Partner: olyan címke, amivel a rajta lévő kapcsolat-felvételi adatok bekerülhetnek a Partnerek alkalmazásba.
  • Esemény: megnyitásakor találkozó jön létre a Naptár alkalmazásban.
  • Facebook, Twittwer, Linkedln: előre beállított bejegyzést tesz az adott közösségi szolgáltatásba.
  • Földrajzi helyzet: megnyitásakor útvonalat keres a Térképek alkalmazásban.
  • Telefon: megnyitásakor egy telefonszámot hív fel a rendszer.
  • E-mail: megnyitásakor egy e-mail üzenetet ír a rendszer.
  • Szöveges üzenet: megnyitásakor egy szöveges üzenetet ír a rendszer.
  • Szöveg: üzenetet jelenít meg.
  • Egyéb: ezzel a címketípussal intelligens címkét hozhatsz létre, a nem BlackBerrytől származó alkalmazásokhoz.

NFC-tag_cr.jpg

Játssz telefonod NFC funkciójával, engedd szabadjára fantáziádat és próbáld ki, mi mindenre vagy képes vele!

süti beállítások módosítása