A sajtó szereti az összehasonlításokat, terméket termékkel, vezetőt vezetővel, országot országgal és még sorolhatnám - a CNN Money a hétvégén közölt rövid összehasonlító cikkében például arra keresi a választ, hogy vajon ki (lesz) az év IT-cégvezetője: Tim Cook (Apple), avagy John Chen (BlackBerry). Félre téve a tényt, hogy a két vezető által irányított cégek bizonyos szempontból eleve összehasonlíthatatlan helyzetben vannak, jómagam is fel tudnék sorolni mindkettő mellett számos pro-kontra érvet, melyek ráadásul egyeznek is azokkal, melyeket a CNN cikkírója megnevezett. De akkor lássuk is szépen sorjában az aspiránsokat, az elsőséget elegánsan Tim Cooknak adva:

Először is mindkét CEO-nak elég jó éve volt eddig, de Cookkal szemben elképesztő lehet a nyomás, hiszen legalább a fél világ azért drukkol, hogy az Apple végre összeomoljon, Cupertinót pedig a földdel tegyék egyelővé a koreai desszantos csapatok, űrhajóstul, mindenestül. Ehhez képest az Apple olyannyira nem akar összeomlani Tim Cook irányítása alatt, hogy a részvényindex csak az elmúlt évben 40%-ot nőtt, a cég pedig konkrétan az egyik legértékesebb vállalat a világon (most olyan 670 milliárd dollárt ér).

Az idén 54 éves Cook egyébként 2011 augusztusában lett az Apple CEO-ja, munkastílusáról annyi tudható, hogy legalább olyan munkamániás, mint elődje, Steve Jobs, emellett azért az egészségére is igyekszik vigyázni, talán nem véletlen, hogy a Nike igazgatótanácsában is ott ül 2005 óta. Tim Cook emellett arról is híres, hogy a techvilág cégvezetői közül ő az egyetlen, aki nyíltan homoszexuális.

cook_vs_chen.jpg

Idén a hongkongi születésű John Chennek (eredetileg 程守宗) sincs sok oka panaszra, már ami az általa irányított céget, a BlackBerryt illeti. Chen saját bevallása szerint is kritikus állapotban vette át a kanadai céget elődjétől, Thorsten Heinstől tavaly novemberben, ehhez képest az éves részvényindex már 60% felett jár (tény, hogy volt honnan nőnie). A cég egy év alatt sikeresen kivergődött a vészjóslóan nagy veszteségekből és most már tényleg csak a legidiótábbak hiszik azt, hogy a BlackBerry csődben van, illetve csődbe fog menni.

Mára szinte biztosan kijelenthető tehát, hogy az 59 éves üzletember sikerrel fordította meg Kanada nemzeti büszkeségének a szerencséjét, még ha a mostani BlackBerry nem is ugyanaz a BlackBerry, mint ami három-négy évvel ezelőtt volt. Chen ugyanis a potmétert jól eltekerte a szoftverszolgáltatások irányába, mivel jó érzékkel belátta, hogy a készülékpiacon egy-két gyártót (meg a kínaiakat) leszámítva mindenki csak szív, hiába ad el millió számra telefonokat negyedévente. 

Chen magánéletéről meglehetősen keveset tudni, bár a Financial Times nemrég kiderítette, hogy a neje még nemrégiben is szégyen szemre egy Samsung Galaxy okostelefont használt, de kábé ez minden. Ahogy Cooknak, úgy Chennek is vannak egyéb céges érdekeltségei, a BlackBerry első embere így bent ül a Walt Disney Company és a Wells Fargo & Company igazgatótanácsában.

Cook Pro: Övé a világ legértékesebb vállalata, mi kell még? 

Cook Kontra: Apple Watch, most ez komoly?

Chen Pro: Visszahozta a sírból a BlackBerryt, és német elődjével szemben még humora is van

Chen Kontra: Visszafogta a hardvergyártást, Kim Kardashian ezért biztosan szomorú

Na és akkor most ezek után döntsétek el, ki legyen a győztes!

Via CNN Money.

Címkék: apple blackberry ceo tim cook john chen

Megőrül a BlackBerryért, mégis tizenegy napot sátorozott "poénból" a londoni Regent Street-i Apple Store előtt egy magyar srác a barátnőjével - a páros sztorija keresztbe-kasul bejárta a világsajtót, mivel ők voltak az elsők Angliában (és alighanem egyben az első magyarok), akik hozzájuthattak az Apple új iPhone-jához. Az Origo meg is szólaltatta őket, így derült ki, hogy valójában nem is annyira a telefon érdekelte őket, sokkal inkább a fesztiválélménybe torkolló sátorozás Európa legforgalmasabb bevásárlóutcájában, meg nem mellékesen a pénz, amit az egésszel kerestek (mert hogy a sorban állás egyre inkább üzlet, mintsem a rajongás valódi megtestesülése).

wiettchen.jpgForrás: Origo

Wiettchen Zoltán az Origónak elárulta, hogy évek óta BlackBerry-felhasználó, mi több, rajongó, méghozzá párjával, Flórával egyetemben: Zolinak egy Q10-ese, Flórának egy Q5-öse van, vagyis a QWERTY-gombsor mellett teszik le mindketten a voksukat, ez meg olyasvalami, amit az iPhone-ok minden elvitathatatlan előnyük ellenére nem képesek megadni nekik. Persze virágozzék száz virág, nincs azzal semmi baj, hogy megvették maguknak az Apple újdonságát, sőt, remélem ott maradnak még pár napig Londonban, hogy egy BlackBerry Passportot is bezsebelhessenek az iPhone 6 mellé.

A teljes sztorit az Origón olvashatjátok.

Címkék: apple iphone blackberry

Az Apple Watch megjelenésével bezárult a kör, az okosórák korszaka végérvényesen beköszöntött, vagyis be fog köszönteni majd talán jövőre, amikor már gyakorlatilag minden okostelefon-gyártónak lesz ilyen kütyüje a boltokban. Leszámítva szinte egyedüliként a BlackBerryt, mely továbbra is elsősorban olyan megoldások fejlesztésével próbálkozik, melyek a produktivitást és a munkát teszik hatékonyabbá, a fogyasztói szegmens trendjeire pedig látszólag fittyet hány a cég. 

applewatch_bbm.jpg

Hogy ez mennyire jó, vagy rossz ötlet, azt majd az idő eldönti, mindenesetre a vállalat üzleti megoldásokért felelős fejese, John Sims a minap egy kerekasztal-beszélgetés során kijelentette, a BlackBerry egyáltalán nem tervezi viselhető eszköz piacra dobását, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos megoldásokat ne ültetne át a vállalat az okosórákra. Az egyik legkézenfekvőbb ilyen lépés, hogy a BlackBerry Messengernek készül a jövőben olyan változata, ami kifejezetten a viselhető eszközökre lett optimalizálva, erre egyébként Sims utalt is a beszélgetés során.

A BBM termékstratégiájába egy ilyesfajta nyitás teljes mértékben illene is, hiszen most már mindegyik platformon ott van a BlackBerry csevegő- és VoIP-platformja. A BlackBerry illetékese azt is elkotyogta, hogy a cégnél már javában tesztelnek egyes viselhető kütyüket, illetve prototípusokat, hogy kitalálják, hogyan is lenne érdemes a BBM-nek megjelennie ezeken az eszközökön, ami a chatplatform szerteágazó képességeit tekintve nem is tűnik olyan triviális feladatnak.

Via FierceWireless.

Fotó: N4BB.

Címkék: apple watch bbm okosóra blackberry messenger

A hét eleje óta tele van az internet azzal, hogy egy állítólagos hacker állítólag egy egyébként tök kommersz módszerrel állítólag száznál is több híresség állítólag meztelen fotóit lopta el az Apple online szolgáltatásából, az iCloudból. A problémát tehát sokan, sokféleképpen kitárgyalták már az interneten és mindenféle egyéb médiumokban, még az Apple is nyilatkozott a témában, félig-meddig elismerve a felelősségét, de azért kicsit az óvatlan celebekre is rákenve a szart. A jelenség éppen ezért részben a BlackBerry számára is adhat lehetőséget némi rivaldafényre -- újra.

Azért mondom, hogy újra, mert pár évvel ezelőtt nagyjából minden, magára kicsit is adó amerikai híresség a BlackBerryjével fotózkodott, a kanadai gyártó készülékei sokáig amolyan celeb-ikonnak számítottak. Nem véletlenül, a BlackBerry kezdetek óta legendás biztonsága szavatolta, hogy senki nem kukkanthat be csak úgy egy híresség e-mailjeibe, névjegyzékébe, vagy SMS-eibe, netán BBM-üzeneteibe, ami lássuk be, bizonyos szempontból még annál is nagyobb károkat okozhat, hogy valakiről meztelen képek jelennek meg az interneten (meg aztán ne feledjük, hogy az emberek egyáltalán nem biztos, hogy minden celeb meztelen fotójára kíváncsiak).

johansson.jpgEzt a képet sem a BlackBerryjéről lopták el Scarlett Johanssonnak

A BlackBerry megoldásait használva a mostani eset több okból kifolyólag sem fordulhatott volna elő szegény sorsú celebnőkkel. Először is, a BlackBerrynek (még) nincs saját online tárhelye, ahová képeket lehetne feltölteni a készülékről, vagyis nincs mit ellopni a BlackBerry szervereiről.

De mi van, ha illetéktelenek kezébe jut a mobil? Abban az esetben, ha jelszó védi (és ugye védi?) a telefont, a tudomány mai állása szerint nem igazán lehet mit kezdeni vele, ráadásul a brute force megoldások sem működnek, mivel tíz helytelen próbálkozás után a készülék nemes egyszerűséggel törli a teljes memóriát, meztelen fotóstul, névjegyzékestül, mindenestül (ha nagyon ki akarsz cseszni egy haveroddal, akinek jelszó védi a BlackBerryjét, nyugodtan próbáld csak ki).

Vajon meg lehet-e kerülni ezt a biztonsági kerítést a BlackBerry ID (az appleID megfelelője) jelszavának a feltörésével? A válasz ismét csak nem, mivel a BlackBerry ID esetében a jelszó reseteléséhez egyfelől e-mail cím megadása szükséges, ráadásul még egy undok kis ellenőrző kódot (captcha) is be kell gépelni, ami pont az olyan brute force megoldások ellen hatékony, mint amivel az érintett celebek appleID-jét is feltörték. Mert hogy az Apple a két biztonsági lépcsőfok (e-mail kontroll, captcha) egyikét sem alkalmazta.

Azért gyorsan leszögezem, feltörhetetlen rendszer nincs, de ha csak a BlackBerryn múlik, egyetlen fotó, illetve semmilyen személyes adat, információ nem kerülhet avatatlan kezekbe, vagy legalábbis csak aránytalanul nagy energiaráfordítás révén. Ráadásul a kanadai gyártó az egyetlen olyan okostelefon-gyártó a világon, melynek az adaton kívül a beszédhívások magas szintű titkosítására is van megoldása -- de ennek már egészen másfajta celebek veszik hasznát, olyanok, akikről végképp senki sem szeretne meztelen képeket látni az interneten. Ők a politikusok.

Címkék: apple biztonság celeb blackberry icloud

Tegnap némi félelemmel vegyes érdeklődéssel olvastam a nagy hírt, miszerint az Apple, illetve a (nagy)vállalati megoldásairól híres IBM stratégiai megállapodásra jutott egymással, melynek nem más a célja, mint a vállalati ügyfelek mindenféle, mobilitással kapcsolatos igényeinek kiszolgálása. A megállapodás tényleg elég sok mindenre kiterjed, és elég komoly sarokpontokat tartalmaz, a vállalati szegmensben talán ez az üzlet jelentheti a BlackBerry számára az eddigi legnagyobb fenyegetettséget -- ha az nem lenne önmagában elég, hogy a cégeknél az Apple önállóan is elképesztően erős pozícióba tornászta fel magát.

Azért szerencsére jó néhány kérdés még nyitott, illetve megválaszolatlan maradt az Apple-IBM friggyel kapcsolatban. Például mennyire koncentrál a két cég a biztonságos flottamenedzsment-megoldásokra (ami abszolúte a BlackBerry terepe), illetve mennyire az üzleti alkalmazásokra (ami viszont már nem annyira).

ibm_apple.jpgGinni Rometty és Tim Cook

Egyébként utóbbi kapcsán annyit tudni, hogy az IBM több mint száz üzleti alkalmazást fejleszt majd iOS platformra, melyet a legkülönfélébb munkakörökben dolgozó szakemberek tudnak majd használni. Emellett az IBM saját üzleti felhőt is rak az Apple eszközök mögé, illetve saját maga is értékesít majd iPhone-okat és iPadeket, valamint nem mellékesen az ezekhez tartozó támogatást is üzleti partnereinek. Azért ez így elég killer kombónak tűnik.

Akárhogy próbáljuk szépíteni, ez azért nem a legjobb hír a BlackBerry szempontjából, bár most úgy tűnik, hogy elsősorban a készülékpiacon gyengíti a deal a kanadaiak amúgy sem acélos pozícióját, vagyis azért nincs minden veszve. Mégis azt gondolom, hogy ezt a megállapodást igenis a BlackBerryvel kellett volna megkötnie az IBM-nek, nem pedig az Apple-lel, és az, hogy végül nem így történt, azoknak a sorozatos hibás döntéseknek az eredménye, melyet a BlackBerry menedzsmentje az elmúlt években meghozott, és amelyeket most John Chen és csapata próbál helyrehozni.

Marha kíváncsi vagyok egyébként rá, hogy a versenytársak megoldásait az utóbbi időben előszeretettel nyíltan minősítő BlackBerry mit fog húzni az IBM-Apple dealre, például lesz-e vezércikk a céges blogon a Nagy Pandamacitól (ő lenne Chen), netán (még) jobban rágyúr a cég a biztonságos mobilkommunikáció marketingjére. Az mindenesetre azért biztató, hogy a BBRY árfolyama annyira nem érezte meg a tegnapi bejelentést, a papírral már több mint másfél hete tartósan 11 dollár felett kereskednek.

Az Apple-IBM üzletről részletesebben itt olvashattok.

Címkék: apple ibm elemzés blackberry bbry

Pár évvel ezelőtt, amikor az Apple előrukkolt saját, tévére köthető médiaboxával, az Apple TV-vel, teljesen lázba jött a piac, és ahogy az lenni szokott, mindenki elkezdett valami hasonlóban gondolkodni, még akkor is, ha nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a holmik egyelőre legfeljebb rétegigényeket szolgálnak ki. A terméket állítólag egyébként Steve Jobs sem akarta, sőt, egyenesen üzleti katasztrófának nevezte, ettől függetlenül még a BlackBerrynek is motoszkált a fejében egy saját tévés streaming box piacra dobása.

cyclone_1.jpg

A Cyclone fantázianevű kütyüt nagyjából három évvel ezelőtt tervezte útjára bocsátani a BlackBerry, és a cucc nagyjából ugyanazt tudta volna, mint az Apple TV, végül a terméket ismeretlen okból elkaszálták még a megjelenés előtt, így nem lett belőle semmi. Ettől függetlenül a héten napvilágot láttak fotók egy (még) működő állítólagos prototípusról, amin YouTube-kliens, Tunein netrádió és Slacker-kliens is fut, illetve meg tud jeleníteni fotókat és egyéb, a telefonon tárolt médiát.

cyclone_2.jpg

Az eszközhöz egy keskeny, elegáns távirányító is tartozik, vagyis tartozott, kevés vezérlőelemmel, ami egy az egyben az Apple TV koncepciójára, vagyis az egyszerű kezelhetőségre hajaz.

cyclone_3.jpg

Végülis aztán a jóég tudja, miért nem lett ebből termék, mindenesetre talán már annyira nem is hiányzik, hiszen mostanában már számos módszer létezik arra, hogy a telefonunkból csináljunk hasonló médiacentert: A BB10-es BlackBerryk jó részén ott van a DLNA-streaming lehetősége, van rajtuk HDMI-kimenet (a Q5-öt leszámítva), illetve vezeték nélküli jeltovábbítás (Miracast) is (a Z10-et leszámítva). Vezeték nélküli zenetovábbításra pedig ott a kitűnő átjátszórendszer, a BlackBerry Music Gateway, ami ráadásul nem csak BlackBerrykkel működik együtt.

Szóval a lehetőségeknek így is se szeri-, se száma. Vagy szerinted jobban tette volna a BlackBerry, ha az Apple nyomdokaiba lépve piacra dobja a saját tévés kütyüjét?

Via BlackBerries.ru

Címkék: apple streaming tv cyclone médiabox