A BlackBerry Messenger, vagyis a BBM egyike volt a legelső mobilos chatklienseknek a világon, a BlackBerrykkel rendelkező felhasználók kis túlzással már akkor a mobiljukon chateltek, amikor a Vibert ma használó generáció még meg sem született. Érdekes egyébként, hogy a legtöbb, ma mobilon népszerű chatprogram eredetileg PC-re készült el, majd az okostelefon-éra kezdetével költözött át a készülékekre, a BBM pedig most éppen fordított irányba tart, és ezt már félig-meddig hivatalos infóként is lehet kezelni.

A PC-s BBM-kliens megjelenése rövidesen várható tehát, más kérdés, hogy nem biztos, hogy abban a formában, ahogy arra sokan számítanak. John Chen és John Sims (utóbbi a BlackBerry nagyvállalati megoldásokért felelős részlegének a fejese) a PCMagnek árultak el néhány apróbb titkot a készülőben lévő üzleti megoldásokról, köztük az eBBM üzleti üzenetküldő platformról, melynek kapcsán szóba került a PC-s funkció is.

bbm_logo_angled.jpg

Sims a magazinnak elmondta, hogy lesz ugyan PC-s BBM-videochat, de ez várhatóan csak az üzleti ügyfelek számára lesz elérhető, a "mezei" felhasználók ugyanis a cég szerint nem igénylik ezt a funkciót. Ezek után jó lenne tudni, hogy a többi funkcióval mi lesz, mert kétségtelenül elég hülyén nézne ki egy ingyenes PC-s chatkliens videochat-funkció nélkül, másfelől viszont ha egy kellően robusztus és biztonságos videokonferencia-rendszert épít ki a BlackBerry a BBM-re támaszkodva, akkor azzal olyan megoldásoknak jelenthet konkurenciát, mint például a méltán népszerű (és piszok drága) Cisco Videoscape.

A beszélgetésen a BBM mellett szóba került még a BlackBerry Enterprise Service 12, mely a jelentős strukturális változások miatt ugrott mindjárt két verziószámot a BES10-hez képest. A BES12 ugyanis akár teljesen felhőalapú megoldásként is működhet majd, vagyis nem kell hozzá drága szervert venni/bérelni, támogatni fogja a Windows Phone platformot, ezzel a támogatott okostelefon-platformok köre teljes lest, valamint Office 365-integrációs is kínál majd.

Via PCMag.

Címkék: bbm videochat bes10 bes12 ebbm

Tudom, hogy a BlackBerry-felhasználók általában kevéssé rajonganak a játékprogramokért, videojátékokért, de ne feledjük, hogy a BB10-es BlackBerryk már legalább olyan jó játékplatformnak számítanak, mint kommunikációs kütyünek, vagyis a két terület egyre közelebb kerül egymáshoz.

game_channel.jpg

Ennek örömére a BBM-csatornaajánló rovatunk ezen a héten a (video)játékokra koncentrál, pontosabban a Game Channel nevű, fiatal, és kevésbé fiatal játékosoknak szóló internetes magazin BBM-csatornájára. Ha egy helyen szeretnél mindent olvasni, amit a jelenleg elérhető és eljövendő játékok kapcsán érdemes elolvasni, akkor már meg is találtad, amit kerestél -- iratkozz fel a csatornára! 

A Game Channelt az alábbi QR-kód beszkennelésével, vagy a PIN beírásával találod meg, de ha beírod a csatornakeresőbe a csatorna nevét, úgy is megtalálja neked a rendszer.

game_channel_pin.jpg


BBM-et használsz, de még nem iratkoztál fel a BerryBlog BBM-csatornájára? Csatlakozz az egyik legfrissebb közösséghez a C000190A7 PIN-nel, vagy keress rá a BerryBlogra a csatornák közt!

Címkék: bbm csatornaajánló game channel

Ha valaki azt mondja nekem egy évvel, de akár egy hónappal ezelőtt, hogy a BlackBerry egyik legjobban fogyó terméke április elején virtuális matrica, vagy máshogyan nézve az idétlen, óriás emotikon lesz, valószínűleg elmondtam volna egy, s másnak. Erre most tessék, kiderül. hogy az új BlackBerry Messengerrel megjelenő matricákért (angolul stickers) meg vannak őrülve a felhasználók egyes piacokon. Ami abból a szempontból remek hír, hogy a BlackBerry ezeket a matricákat árulja, méghozzá csomagonként 1,79 euróért, azaz átszámítva körülbelül 550 forintért.

stickers.jpg

A virtuális matricákat úgy kell elképzelni, mint valami tematikus emotikon-csomagot, ami valamilyen karakter, karakterek, vagy akár esemény köré épül. Cuki, netán vicces kis képecskékről beszélünk, amit bizonyos korosztályok bizonyos országokban imádnak, illetve imádtak már jóval a BBM-ben megjelenő változatok előtt, hiszen a chatek felmatricázását nem a BlackBerry találta ki, számos chatprogramnál vannak ilyen díszítőelemek, hogy mást ne mondjak a nálunk talán kissé méltatlanul népszerű Viber is használ ilyeneket.

A BBM-es matricák fogadtatása az első napokban minden várakozást felülmúlnak egyebek mellett Indonéziában és Dél-Afrikában, ráadásul a statisztikák szerint nem csak BlackBerryn, hanem iPhone-on is megőrülnek a népek az újdonságért. Árbevétel-szinten a BBM pillanatokon belül a top100 legnagyobb bevételt termelő alkalmazás közé verekedte be magát tíz országban úgy, hogy a matricák előtt konkrétan nulla bevételt termelt, amire persze lehet azt mondani, hogy mindössze kezdeti kíváncsiságról van szó, de azért azt se felejtsük el, hogy a matricák megjelenése óta alig két nap telt el, ennyi idő alatt pedig a felhasználóknak csupán töredéke frissítette az alkalmazását.

A matricák tehát beváltak, hogy ezek után mivel hozakodik elő a lakossági ügyfelekre egyébként bevallottan kevéssé koncentráló BlackBerry, az csak a marketingesek fantáziáján múlik -- jöhetnek a játékok, képregények, videoklipek, horoszkópok, kiscicákról és kiskutyákról készült cuki fotók, a lehetőségeknek ahogy mondani szokás csak a fantázia szab határt.

A BlackBerrynél tehát úgy tűnik gyönyörűen megfér egymás mellett az üzleti profizmus és a néha gyermeteg konzumer, vagyis a márka furcsa kettőssége a cég fénykorát követően is felfedezhető nyomokban.

Via Forbes

Címkék: emotikon matrica sticker bbm

Ezen a héten egy JC nevű Kanadában élő ázsiai srác csatornáját ajánljuk nektek a BerryBlog BBM-csatornaajánló rovatában. Ő az, aki arról híresült el, hogy rettenetesen utálja a BlackBerryét és erről videókat is rakott fel a Youtube-ra. Természetesen, pont annyira utálja a Z30-asát mint én. Videói iróniával, humorral átszőtt igazi gerillamarketing atombombák. Mint a szarkasztikus stílus egyéb klasszikusainál, az ő kimondott szavainak a jelentését is pont ellenkezőjére változtatja az ironikus közlésmódja.

"Utálja" például a Z10 ébresztőóra beállítását, ami túl egyszerű és gyors. Rögtön ajánlja is, hogy inkább vegyen a néző iPhone-t mert annál ugyanez a művelet jó lassú és jó körülményes, tehát mennyivel jobb. "Elviselhetetlennek" tartja, hogy a vacak BlackBerryn egy mozdulat váltani az alkalmazások között és egy pöccintés azokat bezárni, viszont a szuper iPhone-on mennyivel jobb, hogy egy klikk, meg duplaklikk, meg hosszú nyomás, meg klikk kombinációval lehet megcsinálni ugyanezt.

phlypboy.jpg

Ilyen és hasonló következtetésekkel vannak tele a videói, amikben a BlackBerryk remek kezelése mellett bemutatja az Androidos, vagy az Apple telefonok, BlackBerryhez képest röhejesen béna működését is.

Szerencsére JC mostanában abbahagyta a nagy utálkozást és elkezdett videóteszteket csinálni. Ezekben az aktuális konkurens telefonok tudását, kezelését, sebességét hasonlítja a Z30-asához. Gondolom, nem árulok el vele nagy titkot, hogy a BlackBerryje a tesztjeiben (meg egyébként is) állva hagyja a versenytársait, amit JC még jól ki is röhög.

Egyszóval a srác szent meggyőződése, hogy jelenleg nincs jobb telefon a BlackBerryknél és ezt a véleményét geek- pukkasztó módon harsányan bele is üvölti a világba, és teszi ezt a maga vicces, őszinte, szórakoztató módján.

1395920292622_929076.jpeg

Ha te is utálod a BlackBerrydet, mint ő, vagy csak kíváncsi vagy rá, hogy ő miért teszi, mindenképp iratkozz fel a csatornájára, a C0027B084 csatornakódon, vagy szkenneld be a QR kódját, de mindenképp nézd meg az eddigi videóit is:

phlypboy qr.jpg


BBM-et használsz, de még nem iratkoztál fel a BerryBlog BBM-csatornájára? Csatlakozz az egyik legfrissebb közösséghez a C000190A7 PIN-nel, vagy keress rá a BerryBlogra a csatornák közt!

Címkék: bbm Blackberry JC Hate csatornaajánló

Na ez sem áprilisi tréfa, bár azért a viccelődéshez van némi köze a témának: A legfrissebb hírek szerint még ma megérkezik BlackBerry 10 okostelefonokra, valamint Androidra és iOS-re a BlackBerry Messenger, vagyis a BBM legfrissebb verziója, melyet pár nappal ezelőtt már beígért a BlackBerry, csak kicsit későbbre vártuk.

bbm_stickers.png

Az új BBM legfontosabb újdonságai közé tartozik, hogy a program mostantól támogatja az emotikonok mellett a matricákat (angolul stickers), amivel tovább színesíthető a chatelés. A matricákhoz csomagokban lehet majd hozzájutni, valamelyik ingyen, valamelyik pénzért cserébe lehet a tiéd, vagyis a BlackBerry ezzel hivatalosan is elkezdett pénzt csinálni a BBM-ből (az most más kérdés, hogy hányan fognak fizetni ezekért a matricacsomagokért).

Ezen felül még két, mindenki számára elérhető (és remélhetőleg hasznos) újdonság kerül bele a BBM-be, az egyik, hogy mostantól a megosztható fájlméret 16 MB lett, vagyis egy hosszabb MP3 is simán átlőhető az ismerősöknek, ami jó dolog, még akkor is, ha a videók mániákus megosztóin ez továbbra sem segít, hiszen kisfilmeket továbbra sem lehet majd továbbítani a BBM-en. De erre való a Dropbox-integráció, nem igaz?

Harmadik újításként megjelenik a képek megosztásának a lehetősége a többszereplős chatben, amit remélhetőleg megint sokan fognak értékelni majd, főleg azok közül, akik szeretik a nagyobb társaságot, chaten is.

Szóval a BBM szépen lassan fejlődik, napról-napra több funkcióval látják el (nem számoltam utána, de szerintem most már nincs egyetlen olyan mobilos chatprogram sem, ami ennyire sokoldalú funkciókat kínálna). A program frissítése letölthető a BlackBerry Worldből, az alkalmazás emellett elérhető a Google Play Store-ból Androidra, és az App Store-ból iOS-re.

BlackBerry 10 operációs rendszerre előfeltétel a 10.2.1-es rendszerfrissítés telepítése.

Címkék: messenger blackberry bbm

A BlackBerry-felhasználók a közmegegyezés szerint rendkívül aktív használói a különböző közösségi csatornáknak, ráadásul most már saját közösségi csatornája is van a BlackBerrynek -- ezek a BBM-csatornák, melyet a BlackBerry Messengeren keresztül érhetsz el.

A BerryBlognak is van ilyen csatornája, amellett, hogy természetesen ott vagyunk a Facebookon és a Twitteren is -- mostantól viszont szeretnénk neked abban segíteni, hogy a BBM-csatornánkra is könnyebben rátalálj. Ehhez nem kell mást tenned, mint az oldalsó, "Közösség" feliratú dobozban található QR-kódot beszkennelni a telefonoddal, ezután ha van telepítve a készülékre BBM, egyből csatlakozhatsz is hozzánk, ha nincs, akkor kapsz egy BBM letöltési linket is grátiszban. Lásd milyen előzékeny vagyok, most ide is beteszem a QR-kódot, így még keresgélni sem kell az oldalon!

add_us.jpg

Szkennelj, telepíts, csatlakozz! Érdemes!

Címkék: közösség facebook twitter csatorna bbm berryblog