Talán eképpen lehet összefoglalni a legegyszerűbben a BlackBerry Messenger következő, nemsokára érkező frissítésének legfontosabb változását. Sokan -- köztük jómagam -- számára hosszú ideig nem volt teljesen tiszta, hogyan akar pénzt csinálni a BBM-ből a BlackBerry, nos ez, illetve állítólag a BBM Protect az a két pillér (igazából van egy harmadik, a matricák, de az inkább csak karó), amin állhat a kanadaiak üzleti stratégiája.

bbm_hirdetes.jpg

A BBM feedekbe ágyazott reklámokkal van aki már találkozott, tulajdonképpen arról van szó, hogy a megszokott feedbe, vagy hírfolyamba beágyazva megjelennek majd mindenféle hirdetések, amire rábökve vagy valamilyen weboldal töltődik be, netán átdob a rendszer egy másik csatornára. A BlackBerrynél a pletykák szerint gondoltak azokra is, akik nem nézegetnének szívesen reklámokat a feedjükben, ezért a BBM-reklámok szűrhetők lesznek majd, hogy pontosan hogyan (adott hirdetőre vonatkozóan, vagy a teljes hirdetési modul kikapcsolható lesz-e), azt még nem tudni.

A frissítés a reklámokon kívül két számottevő újítást hoz majd. Az egyik a BBM-hívásminőség értékelésének lehetősége lesz, ez úgy néz majd ki, hogy BBM-hanghívás után közvetlenül egy skálán értékelhető lesz majd a "felhasználói élmény", amit a BlackBerry a szolgáltatás javítására használhat majd fel. A harmadik újításnak a matricagyűjtők fognak örülni, a frissítést követően ugyanis a BBM-matricáknál is éppúgy megjelennek majd a promóciók, mint a BlackBerry Worldben.

A BBM következő verziója valamikor az elkövetkezendő hetekben jelenik meg, jó eséllyel a BlackBerry összeköti majd a kiadást a Passport, vele együtt pedig a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziójának a hivatalos rajtjával.

Via BlackBerry Empire. Fotó: BerryFlow.

Címkék: hirdetés messenger blackberry bbm blackberry messenger

Július végén Windows Phone-ra is megjelent a BlackBerry saját fejlesztésű azonnali üzenetküldő programja, a BlackBerry Messenger, ami ma már persze jóval több egyszerű azonnali üzenetküldő programnál, még akkor is, ha a Microsoft rendszerét választók számára egyelőre kizárólag ez a funkció érhető el. A program a múlt hónapban még béta szoftverként került be a Windows Marketplace-re, a hétvégén azonban a legfrissebb verzióval vége a bétaüzemnek.

bbm_wp.jpg

És hogy mindez mit jelent pontosan? Elsősorban kevesebb idegesítő hibát, gyorsabb működést, jobb kompatibilitást és persze annak az látszatát, hogy a fejlesztők igen serényen dolgoznak az appon az első tesztverziók publikálása óta. Persze azért ez nem csak látszat, ezt az androidos és iOS-es verziók kapcsán már bizonyította a BlackBerry -- a két említett platformra tavaly ősszel vált elérhetővé a BBM, és azóta rengeteget fejlődött mindkét kiadás.

A Windows Phone-ra készült verziónak is van még mit fejlődnie, hogy mást ne említsek, teljesen hiányzik a programból a hanghívások támogatása, és persze a BBM-csatornák kezelése, ezeket a funkciókat egy későbbi verzióval fogják beépíteni a programba.

A Windows Phone-os BBM-et innen tudjátok letölteni (feltétel a WP 8.0, vagy újabb verzió).

Címkék: windows messenger blackberry phone bbm

A BlackBerry 10 és a Windows Phone mobilos operációs rendszerek közt sokan (köztük kezdetben én is) ádáz versenyt sejtettek, amit eleinte igazolni látszott az is, hogy a BlackBerry Messenger tavaly őszi multiplatformos bővítésénél a Microsoft platformja hogy, hogy nem kimaradt a körből. Aztán később kiderült, hogy ennek nem az az oka, hogy a BlackBerry ki akar tolni azokkal, akik WP-re álltak át, a chatkliens fejlesztése ugyanis megkezdődött a windowsos telefonokra is -- és most érte el azt a szintet, hogy az app gyakorlatilag bárki számára elérhetővé vált.

bbm_wp.jpg

Ami azt jelenti, hogy a BBM a rövid nyílt bétatesztet követően immár a Windows Marketplace-ről is letölthető, a Windows Phone 8-at, vagy annál újabb oprendszert futtató készülékekre. A felület amolyan Windows Phone-os, vagyis teljesen az operációs rendszer interfészéhez szabta a BlackBerry a programot, amivel egyelőre csak chatelni lehet akár egyesével, akár csoportban, a hanghívás funkció és a csatornák kezelése majd egy későbbi verzióban válik elérhetővé. 

Talán ennek köszönhető, hogy még mindig bétának nevezi a BlackBerry a WP-s BBM-et, aminek az 1.0.0.0-s (vagyis NAGYON egypontnullás) verzióját erre a linkre kattintva érhetik el a Windows Phone telefonokkal rendelkező felhasználók.

Címkék: windows messenger blackberry phone bbm

A BlackBerry saját üzenetküldő platformja (ami egyébként már jóval több egyszerű üzenetküldő platformnál) tavaly év végén vált multiplatformossá, vagyis a BlackBerry OS és BlackBerry 10-es verzió mellé megérkezett az androidos és iOS-es kiadás is. Már-már azt lehetett hinni, hogy a BlackBerry a Microsoft okostelefon-platformjára nem kívánja kiadni a BBM-et, aztán kiderült, hogy mégis, csak kis késéssel. A Windows Phone változat rövidesen végleges formát ölt.

bbm_wp.png

A natív appot fejlesztő csoport a napokban fejezte be a windowsos BBM zárt bétatesztjét, a nyílt tesztre a Magyarországon egyébként hivatalosan továbbra sem elérhető Beta Zone-on keresztül lehet jelentkezni. Az ígéretek szerint a szélesebb körű teszt eredményeit kiértékelve, akár már a következő hetekben letölthető lesz Windows Phone-ra az alkalmazás.

Amivel azért a kiadás után is lesz munka bőven, mivel az első verzióból hiányzik többek közt a BBM Voice támogatás, a csatornák kezelése, valamint matricákat sem lehet vásárolni (ebben mondjuk a Microsoft-féle Skype-nak is komoly lemaradása van), ezek a funkciók a további fejlesztéseket követően kerülnek be a programba.

A Windows Phone-os BBM megjelenésével a BlackBerry Messenger lefedettsége teljessé válik, vagyis az összes meghatározó okostelefon-platformon elérhető lesz az alkalmazás, ezzel remélhetőleg tovább gyarapítva az egyre népesebb felhasználói tábort. Aminek ugye már te is része vagy?

Via Inside BlackBerry blog.

Címkék: beta messenger blackberry bbm windows phone

Úgy tűnhet, mintha a BlackBerry identitászavarban szenvedne és nem tudná eldönteni, kinek is szólnak a termékei, szolgáltatásai. Hol komoly kormányzati, nagyvállalati ügyfeleket citál elő a cég, hol chatelő indonéz fiatalokat, akik közt olyan óriási különbség valójában nincs is, hiszen olykor bizony a legkomolyabb üzletemberek is levetik az öltönyt, a nyakkendőt, meg a kosztümöt, hogy helyette rövid gatyában és izompólóban lazíthassanak a barátaikkal, ismerőseikkel, valamilyen szabadtéri rendezvényen. Mondjuk egy nyári zenei fesztiválon.

Bár egy ilyen eseményben éppúgy nem ajánlatos megjelenni drága telefonnal, mint drága öltönyben, azért egy okostelefon mindig jól jöhet, ha elkeveredtek a haverok, a hangzavarban pedig esély sincs arra, hogy elérjük őket telefonon. Erre a helyzetre kiváló megoldás a BlackBerry Messengerbe épített helymegosztó funkció, melyet a Glympse háttérrendszere működtet.

A funkció használata pofonegyszerű: a hely megosztása pont úgy működik, mintha egy fényképet vagy hangüzenetet osztanánk meg, vagyis a szövegbeviteli mező mellett lévő kis gemkapocs jelre bökve feljön egy menü, majd a "G" betűre bökve kijelölhető, meddig tartózkodsz az adott helyen (mondjuk valamelyik színpadnál, vagy pubban), és kész is vagy.

A helymegosztó funkció a BlackBerry okostelefonokra telepített BBM-verzió mellett működik az androidos és iOS-es kiadásokban is. 

Via Inside BlackBerry Blog.

Címkék: bbm glympse tippek-trükkök

Bár a BlackBerryk -- köszönhetően elsősorban a QWERTY-billentyűzetnek -- legendásan hatékony kommunikátorok, nem tudom, ti hogy vagytok vele, én az íróasztalnál ülve valahogy mégis jobb szeretem a PC-men megírni a leveleket, böngészni a naptárbejegyzéseket és a többi. A BlackBerrym meg mindent megcsinál útközben, amit a PC-mmel nem tudok megcsinálni, vagy csak meglehetősen körülményesen. De miért ne lehetne a két eszköz funkcióit okosan vegyíteni? Hogy lehet az, hogy erre még senkinek nincs jól működő megoldása? És vajon kinek lesz először? Hát persze, hogy a BlackBerrnek!

A kanadai cégnél régóta dolgoznak a Blend nevű kliensalapú megoldáson, mely egy alkalmazáson (ez könnyen lehet, hogy a böngésző lesz végül) keresztül hozzáférést ad a PC-hez biztonságos adatkapcsolaton keresztül csatlakoztatott BlackBerry számos funkciójához. Mindez azt jelenti, hogy végre lehet majd a PC segítségével -- de továbbra is a BlackBerryn keresztül -- BBM-ezni, SMS-t küldeni, valamint vállalati e-maileket írni és olvasni, akár VPN-kapcsolat nélkül is.

Feltételezem nem kell sokáig ecsetelni, miért olyan remek dolog ez, hiszen gondoljatok bele, nem kell többé a telefonon matatnod, ha jön egy BBM-üzeneted vagy SMS-ed, a PC-n azonnal meg tudod nyitni, sőt válaszolni is tudsz rá! Egyébként a koncepció nem teljesen új, ugyanezt csinálta a BlackBerry a szép emlékű Bridge-dzsel, csak ott nem a PC volt a "nagy képernyő", hanem a PlayBook. 

A Blend megjelenéséről egyelőre nincs semmi hivatalos infó, de most már nem csak képernyőmentéseken keresztül láthatjátok működés közben, hanem videón is (a fenti, beágyazott videón nagyjából 2 percnél kezdődik a Blend bemutatása -- nagyítsd ki teljes kijelzőre, ha látni is akarsz belőle valamit!).

Kösz, Bla1ze!

Címkék: sms e-mail bridge blend bbm