Ma a jövővel kezdtünk és a jelennel, vagy a nem is olyan távoli jövővel folytatjuk: a RIM szerda reggel teljesen váratlanul bejelentette a BlackBerry 9790-et és a a 9380-at, vagyis a Bellagio-t és az Orlandót. Az első a Bold, a második a Curve termékcsaládhoz tartozik majd.

A RIM sajtóközleménye sok újdonságot nem árul el a két készülékről, csak amit eddig is tudtunk, vagyis a 9790 egy a 9900-hoz hasonló QWERTY-érintőkijelzős hibrid lesz, csak éppen kisebb és olcsóbb, mint az aktuális csúcsmodell. Az új Boldban 1 GHz-es processzor ketyeg és 8 gigabájt háttértár van benne, vagyis kicsit lassabb a hardver, mint a 9900 esetében, de a háttérkapacitás ugyanannyi - ráadásul utóbbit memóriakártyával bővíteni is lehet. A kijelző képátlója 2,44 hüvelyk, felbontása 360x480 pixel.

A másik újdonság bár olcsóbb, mégis nagyobb durranásnak számít, hiszen a BlackBerry 9380 a Curve termékcsalád első full érintőkijelzős változata. A készülékbe 800 MHz-es processzort raknak, pont mint a 9360-ba, ezen kívül a legutóbbi Curve-hoz hasonlóan vékony és kecses holmiról van szó, melyet egy 3,2 hüvelykes képátlójú, 360x480 pixeles kijelzővel láttak el.

Tudni lehet továbbá - nem mintha ez is akkora újdonság lenne a számunkra -, hogy mindkét új készüléken OS7 fut, az összes szolgáltatás támogatott (kivéve a digitális iránytűt, meg az NFC-t, ebben a kettőben nem vagyunk biztosak). Megjelenés még idén, itthon kérdőjeles. További szaftos részletek később.

Rég nem hallottunk a RIM második QWERTY-érintőkijelzős hibridjéről, a Bellagio-ról, melyre sokan még nagyobb messiásként várnak, mint a Bold 9900-re vártak. Hogy miért? A Bellagio (alighanem 9790-es típusjelzéssel jelenik majd meg) formátumát tekintve a 97xx-szériás Boldokra hajaz majd, viszont majdnem olyan vékony lesz, mint a 9900-es típus, tehát egy alapvetően kompaktabb mobilról van szó ez esetben (na nem mintha a 9900 használhatatlanul nagy lenne).

Más kérdés, hogy egyelőre nem tudni, mekkora lesz a Bellaigo érintőkijelzőjének a felbontása, a Bold 9900 esetében úgy tapasztaltuk, hogy az interfész-elemek méretezése a nyomkodáshoz még éppen optimális, ennél kisebb ikonokat és menüelemeket viszont már könnyű lehet elvéteni. Persze valószínű, hogy a 640x480-as felbontás a Bellagio esetében csökken, ez mindenesetre nem derül ki az alábbi fotókból, melyek elsőként a BGR-en jelentek meg.

További két kép az eredeti forrásoldalon látható.

Via BGR.

Címkék: bellagio leak 9790
süti beállítások módosítása