Méghogy a hétfők utálatos, csúf, rusnya napjai az életünknek, a hét szégyenfoltjai! Éppen ellenkezőleg, ez a legjobb nap egy felvásárlás lezárására, legalábbis a BlackBerry számára, mely a mai nappal lezárta egyik legnagyobb konkurensének, a Good Technology-nak a felvásárlását. Vagyis hiába kampányoltak a kisbefektetők a nagyobb értékű dealért, végül mégiscsak nyélbe ütötték a felek az üzletet az eredeti értéken, vagyis 425 millió dolláron.

good_technology.png

A Good persze nem okostelefon-gyártó, mielőtt még valaki azt hinné, hogy a BlackBerry csak ezen a piacon motorozik (márpedig vannak jó néhányan, akik azt hiszik), hanem egy mobilmenedzsment-platformot jegyez, ami leginkább a BES12 direkt versenytársa. Vagy legalábbis volt eddig. 

Eztán a két megoldás kéz a kézben jár majd, a BlackBerry által ma kiadott közlemény szerint a platform szinergiáknak (de szép szóösszetétel!) hamarosan mindenki tanúja lehet majd. Vagyis magyarra fordítva rövidesen kiderül, hogy a Good csak a technológiák, de legfőképpen az ügyfélbázis miatt kellett a BlackBerrynek, és a márkanév meg minden vele járó sallang nemes egyszerűséggel megy a lecsóba, vagy megmarad második márkának a BES12 mellett.

Akárhogy is lesz, a BlackBerry szempontjából mindenképpen jó hír, illetve jó üzenet, hogy az egyik nagy versenytársat sikerült megszerezni, mindezt egy alapvetően ellenséges környezetben, amikor éppen arra számít mindenki, hogy a BlackBerry talál inkább vevőre.

Via Inside BlackBerry blog.

Múlt héten az egyik legnagyobb, évekre kiterjedő európai üzletét ütötte nyélbe a BlackBerry: a cég megállapodott az Airbus Csoporttal, így az elsősorban polgári légiforgalom számára fejlesztett és gyártott repülőgépeiről ismert multi továbbra is a BlackBerry mobilmenedzsment-megoldását használja majd a globális mobilflotta kezelésére. Hogy kicsit kontextusba helyezzük a bejelentést, az Airbus Csoportnak jelenleg kb. 140 ezer munkavállalója van világszerte.

a380.JPG

A cégek közös, múlt heti bejelentése alapján az Airbus fokozatosan migrál BES12-re, ami a kliensek óriási számát tekintve meglehetősen izzasztó feladat lesz, de hát mit lehet tenni, ha a biztonsági előírásoknak és egyéb szempontoknak egyetlen MDM-platform felel csak meg? 

Az Airbusnál egyébiránt az is szempont volt, hogy a cég a teljes mobilflottáját menedzselni kellene, vagyis nem csak BlackBerryket, hanem iOS-es, androidos és Windows Phone-os is kezelnie kell a rendszernek -- ezt egyébként mindegyik fejlett mobilmenedzsment-platform tudja mostanra, a BlackBerry felé alighanem a kommunikációs és kollaborációs háttérszolgáltatások komplex kínálata, valamint nem utolsósorban az évtizedes tapasztalat billenthette a mérleget.  

Az Airbus-flotta mobilmenedzsment-beszállítójaként a BlackBerry tehát elképesztő nagy gólt rúgott, még akkor is, ha a 140 ezer munkavállalónak csak egy része használ menedzselt céges mobilt, a deal egyben valószínűleg hosszú évekig ellátja munkával a cég szoftver-szolgáltatás üzletágát munkával.

Címkék: emm airbus mdm bes12

Így utólag is elnézést kérek a hülye szóviccért, de egyébként tényleg ez történt: a BlackBerry ma bejelentette, hogy felvásárolja egyik riválisát, a mobilmenedzsment-platformok piacán (meglehetősen aktívan) tevékenykedő Good Technology-t. Az 1996-ban alapított kaliforniai cég tehát elsősorban arra szentelte az alapítása óta eltelt időt, de leginkább az utóbbi pár évet, hogy a biztonságos mobilhasználathoz adjon megfelelő alapokat -- pont, ahogy a BlackBerry tette a BlackBerry Enterprise Service, vagy korábban a BlackBerry Enterprise Serverrel.

good_technology.png

A Good-ot 2006-ban egyszer már megszerezte egy mobilgyártó, a Motorola, mégpedig pont azért, hogy a BlackBerry (akkor még RIM) szolgáltatásainak konkurenciát állítson, a terv azonban nem annyira vált be, a Good pedig 2009-ben újra tulajdonost váltott. Végül különféle akvizíciókon keresztül növekedésnek indult és a felfutóban lévő piacon több sikert is elért Good Secure Mobility Solution és Good for Enterprise nevű termékeivel.

A cég azonban végül ugyanarra a sorsra jutott, mint egyik riválisa, az AirWatch, melyet a VMware vásárolt fel tavaly: ezek a vállalatok rendszerint önerőből nem tudnak bizonyos szint felé növekedni, ezért arra játszanak, hogy kellő méretű ügyfélbázist, illetve technológiai portfóliót gyűjtsenek össze ahhoz, hogy valamelyik nagyobb hal számára vonzó felvásárlási célponttá váljanak (ezt nevezi a szakma exit stratégiának).

Hát ez a stratégia teljes mértékben bevált, a BlackBerry ma bejelentette, hogy felvásárolja a céget, mintegy 425 millió dollárért cserébe. A Good-akvizíciót alighanem alaposan átrágták a felek, így a BlackBerrynél minden bizonnyal mérlegelték, hogy az újabb mobilbiztonsági megoldások, technológiák (és ügyfélkör) megéri ezt a pénzt, nem beszélve arról, hogy ezzel egy gonddal, pontosabban konkurenssel kevesebb is lesz a piacon.

Ezek után kíváncsian várom, kinek fekszik le a MobileIron, a mobilmenedzsment-piac egyetlen megmaradt, nyilvánvalóan exitre játszó vállalata.

Egyes vélekedések szerint kultúrember nem említi egy mondatban az "Android" és "biztonság" szavakat -- különösen a hardcore BlackBerry-felhasználók (meg persze pusztán egészséges rivalizálásból az iPhone-tulajok) szoktak élcelődni azon, ha időről-időre kiderül, milyen szinten kínálja magát tálcán a rendszer az egyre körmönfontoltabb hackereknek. A Google azonban az üzleti felhasználókra is igyekszik mindinkább kivetni a hálóját, ez pedig nem tűri ezt a hányavetiséget, vagy legalábbis elér rossz sajtója van e körökben egy súlyos biztonsági sebezhetőségeknek. Változás jön, méghozzá elég jelentős.

A cég bejelentette, hogy mostantól az egész okostelefon-iparban egyedülálló módon havi rendszerességgel küld majd biztonsági frissítéseket egyes, saját kontroll alatt álló típusokra (ezek a Nexusok), illetve gyártói együttműködések révén különböző gyártók meghatározott, elsősorban csúcskategóriás modelljeinél (mintha egy céges flottában nem lehetne középkategóriás okostelefon, na mindegy) átveszik ezeket a tapaszokat. Aki windowsos számítógépet használ, annak ez a jelenség már ismerős, gyakorlatilag ugyanaz fog történni az androidos vonalon, amit a Microsoft az asztali operációs rendszerénél évek óta csinál: egy meghatározott napon egyszercsak a készülék jelez, új frissítést talált, amit NAGYON ajánlott telepíteni.

Persze azért vannak a dolognak szépséghibái, hiszen míg a windowsos frissítések gyártótól függetlenül minden PC-re megérkeznek (feltétel persze az internetkapcsolat), addig a androidos mobilok jelentős részére ez jó darabig nem lesz igaz. Arról nem beszélve, hogy az okostelefonos rendszerfrissítések jóváhagyási procedúrájában ott van egy komoly kerékkötő, mégpedig a mobilszolgáltató (feltéve, hogy mobilszolgáltatónál lett véve a telefon), mely kénye-kedve szerint dönthet arról, hogy egy frissítést szabadjára ereszt-e a hálózatán működő, SIM-lockolt telefonokra. 

Az új androidos frissítési stratégia egyébként teljes mértékben érthető lépés a Google, illetve partnerei részéről, különösen az olyan, súlyos biztonsági sebezhetőségek ismeretében, mint amilyen az alig pár hete napvilágot látott Stagefright. Akinek nem rémlene, ez volt az a súlyos biztonsági hiba, melynek kihasználásához elég volt egy MMS-t küldenie a támadónak ahhoz, hogy a teljes kontrollt átvegye a készülék felett. Gondolom nem kell részletezni, mennyi kellemetlenséget okozhat az, ha ez a készülék történetesen egy milliárdos cég elnök-vezérigazgatójának öltönyzsebében lapul.

android-secured.png

Bár a BlackBerry 10 operációs rendszer ma a világ egyik legbiztonságosabb mobilos platformja, és jelenleg nincs olyan, széles körben kihasznált, kihasználható sérülékenység, mely azonnali javításért kiáltana, azt gondolom, hogy a Google által most kijelölt irány hosszú távon legalábbis megfontolásra érdemes lehet más gyártók, így a BlackBerry számára is. Ehhez persze előbb egyértelműen el kell választani az új funkciókat, jelentős rendszerszintű változásokat eredményező frissítéseket a biztonsági rétegtől, ami az okostelefonos szegmensben egyelőre elég nagy falatnak bizonyul. Mindenesetre hamar eljöhet majd az az idő, amikor egy több mint fél évvel korábban frissített rendszerrel üzemelő modern okostelefon -- futtasson bár BB10-et, iOS-t vagy Androidot -- komoly biztonsági kockázatot fog jelenti egy vállalat számára.

Persze az is járható módszer, amit a BlackBerry a szoftverszolgáltatások oldalán csinál, vagyis konkrétan hogy a cég mobilmenedzsment-platformot kínál a biztonságra törekvő vállalatok, kormányzati szervek számára, rendelkezzenek bármilyen összetételű okostelefon-flottával. A BES12 platform így ma már integráltan kezeli a Secure Work Space és Samsung KNOX konténeres megoldásokat, valamint teljes Android for Work támogatást nyújt. Sőt, még egy saját weboldalt is létrehozott Android Secured hub néven, melyen különböző független cikkek és hasznos információk találhatók az Android biztonságosabbá tételéről, illetve a mobilbiztonság és az Android viszonyáról úgy általában. 

A HWSW cikke alapján.

A mobilszolgáltatók és a BlackBerry viszonya hazánkban a piaci körülményeknek köszönhetően az elmúlt években gyökeresen megváltozott, melynek többek közt része az is, hogy a kanadai gyártó készülékei ma már sajnos egyik hazai mobilcég üzleteiben sincsenek jelen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a legnagyobb szolgáltatónál, a Magyar Telekomnál ne lenne továbbra is tényező a BlackBerry - csak éppen most máshogy, mint pár évvel ezelőtt. A cég a Samsunggal közösen nyújt hátteret egy vadonatúj ügyfélkiszolgálási megoldáshoz, mely előbb-utóbb minden Telekom üzletben megjelenik.

A személyes ügyintézés bármilyen cégnél - így egy telekommunikációs szolgáltatónál is - rendszerint komoly papírmunkával jár, pláne ha szerződéskötés és vásárlás miatt zarándokol el valaki egy üzletbe, mondván így még mindig jobban jár, mintha online vásárolna a szolgáltatótól. Ilyen élménye majdnem mindenkinek van, én például legutóbb egy mobilnetes díjcsomagot vásároltam egy Telekom üzletben, és a végén egy összesen 18 oldalból álló paksamétát nyomtak az orrom alá, és akkor eszközt még nem is vásároltam hozzá.

"Az előfizető egy digitális kijelzőn tekintheti át a szerződését, melyet ott helyben szignózhat is"

A feltételek részletekbe menő szabályozása és ismertetése fontos dolog, de meg lehet oldani az egészet ennél jóval környezetbarátabb formában is, mondjuk a papírozás teljes mellőzésével. A Telekomnál ezért némi előkészületi munkálatokat és tervezést követően egy olyan, új rendszer bevezetése van folyamatban, ahol a meglévő vagy leendő előfizető egy digitális kijelzőn tekintheti át a szerződését, melyet ott helyben, digitális formában szignózhat is.

telekom_digitalis_alairas.jpg

Az év végéig várhatóan az összes Telekom üzletben megjelenő, ügyintézést segítő megoldásnál a digitális kijelző valójában egy tablet, mely össze van kötve a Telekom belső ügyintézői rendszereivel, illetve annak egy részével. A szerződéskötés során az ügyintéző a szokásos módon, egy számítógépbe pötyögi be a szükséges adatokat, ám a szerződés végül korántsem a szokásosan kerül az ügyfél elé. Hanem a már említett Samsung tableten, ahol egy erre szolgáló rublikában egy stylussal mindjárt alá is írhatja az ügyfél a virtuális papírokat (ha perverz módon ragaszkodnál a nyomtatott szerződéshez, kérésre azért azt is adnak az ügyintézők). A szerződésből természetesen digitális formában kap egy példányt az előfizető is.

Ismét eltelt három hónap, ismét pénzügyi helyzet van. A BlackBerry tovább folytatta átalakulását egy sokkal erősebb szoftveres üzletág kiépítése felé, miközben oltja a tüzet a mobilos részlegben. A cég egyébként viszonylag jól van, készpénzpozíciói erősek, és működése alapvetően nyereséges - annak ellenére is, hogy az okostelefonos részleg további karcsúsításra szorul a profitabilitás érdekében. A cég teljes bevétele 658 millió dollárra rúgott, ami közel egyharmados visszaesés a tavalyi azonos három hónap teljesítményéhez képest.

bbry_hq_w_flag.jpg

Ezzel kapcsolatosan a legfontosabb hír, hogy a Foxconn mellé további kettő új tajvani szerződéses gyártó is csatlakozott (Compal és Wistron), hogy a BlackBerryvel közösen okostelefonokat fejlesszen, majd gyártson. Ez lényegében annyit tesz, hogy ezek a gyártók egymással versenyezve termékkoncepciókat dolgoznak ki a BlackBerry igényei alapján, majd a BlackBerry kiválasztja, mely koncepciókat akarja továbbcsiszolni, majd termékként piacra vinni. Mindez lehetővé teszi a kanadaiak számára, hogy sokkal kevesebb erőforrással tudjanak újabb modelleket kifejleszteni. John Chen lényegében a végtelenségig optimalizálja az okostelefonok ellátási láncát, az erőforrásokat pedig szoftverfejlesztésekre csoportosítja inkább át.

BlackBerry telefonokból 1,1 millió fogyott mindössze, átlagosan 240 dollárért, vagyis jól látszik, hogy a BlackBerry nem csökkenti az árat csak azért, hogy több telefont adjon el. Ezzel persze elkerülhetetlenül nyomottak az eladások egyelőre. Chen elmondása szerint egyébként a Passport nagyjából stabilan fogy (tehát az átütő design sajnos nem lett átütő siker, egyelőre, mondjuk optimistán), a Classic növekedőben, a Leap pedig csak ezután fogja éreztetni hatását. Chen egyébként kifejezetten higgadtan és elemzően beszélt a dinamikáról, és hogy milyen lépéseket tesznek az eladások fokozása érdekében: több amerikai szolgáltató is felvette a kínálatába (a T-Mobile 400 üzletében lesz kapható a Classic például) az új BlackBerryket, valamint közös promóciós kampányok is indulnak. Tehát nincs továbbra sem szó arról, hogy feladná, igaz, az évi 10 milliós mennyiség továbbra is messze van.

Bár ez a blog elsősorban a telefonokról szól, azt azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a BlackBerry szoftveres és licenc bevételei kilőttek a negyedév során. A 137 millió dolláros forgalom két és félszerese a tavalyinak, de közel duplája az előző negyedévesnek is. E mögött elsősorban a BlackBerry vállalati mobilflotta menedzsment rendszere áll, amely 2600 új ügyfelet szerzett. Ennek közel fele nem csak BlackBerryket kezel - a BES12 Androidokat és iPhone-okat is be tud vonni a szolgáltatási ernyő alá, hogy például adattitkosítást, alkalmazásokat, céges email fiókot felügyeljen rajtuk.Az új vevők egy nagy része ráadásul rivális szoftverrendszerekről állt át, ami jól mutatja a BES és a köré szervezett szolgáltatások ütőképességét.

További érdekesség, hogy Cisco megállapodott a BlackBerryvel, hogy annak bizonyos szabadalmainak használatáért fizetni fog a kanadai cégnek, a részletek azonban nem nyilvánosak, így nem lehet pontosan tudni, a negyedéves eredményeket mennyire húzta meg egy esetleges egyszer kifizetés. A QNX immár több mint 60 millió autó fedélzeti számítógépén fut, ami 10 milliós növekedés nagyjából négy hónap alatt. Vagyis a QNX (amely a BlackBerry 10 oprendszer magját is adja) technológia jobban megy, szó szerint, autókban, mint okostelefonokban.

süti beállítások módosítása