Javában zajlik a BlackBerry saját fejlesztésű androidos programcsomagjának a fejlesztése, így a tegnapi rendszerfrissítéseket (PRIV és DTEK50) követően alighanem rövidesen a BlackBerry Hub+ csomag is részben vagy teljes egészében megújulhat.

A BlackBerry Beta Zone-ban már a felhasználók bevonásával tesztelik a programcsomag legújabb elemeit, melyek szokás szerint kisebb-nagyobb újdonságokat és hibajavításokat hoznak majd. A tesztprogramhoz mostantól már olyanok is csatlakozhatnak, akiknek nem BlackBerryn tesztelnének, hanem valamilyen más márkájú készülékre töltik le a Hub+ csomagot - a következő frissítéstől ezen felhasználók köre drasztikusan nőhet majd.

nexus5x_bb_apps.jpg

A BlackBerry múlt hónapban, amikor útjára indította a Hub+ csomagot, egy elég komoly limitációval látta el a szoftvereket, nevezetesen csak az Android 6.0-s verziójával, vagy annál frissebb OS-sel ellátott készülékekre voltak telepíthetők a szoftverek. Ez most változhat, a legújabb bétát ugyanis már Lollipop-ot (Android 5.0.1) futtató okostelefonokra és tabletekre is lehet majd telepíteni, ami alsó hangon néhány százmillió potenciális új felhasználó számára nyitja meg a lehetőséget a szoftver telepítésére és használatára.

A Google legfrissebb statisztikái szerint ugyanis az Android 6.0-t még augusztusban is csak az androidos mobilok alig több mint 15 százaléka futtatta, míg az egyel korábbi verzió százalékos aránya összesítve 35,5%. Mondanom sem kell, a BlackBerry számára kulcsfontosságú, hogy ezt a felhasználó bázist is elérje az előfizetéses vagy adware rendszerben működő Hub+ csomaggal.

 Az új, végleges szoftverkiadások megjelenése napokon belül várható.

A BlackBerry mondhatni köztudottan egyike azon kevés okostelefon márkáknak, melyek kiemelt figyelmet fordítanak egyes szolgáltatások, vagy akár komplett operációs rendszerek kiadás előtti tesztelésére. Ezekhez a tesztekhez a szerencsésebb végfelhasználók, vagy éppen a fejlesztők is csatlakozhatnak (illetve azok a kevésbé szerencsés végfelhasználók, akik fejlesztői verziókat töltenek le a telefonjukra, lásd BB10 v10.3.3 béta), többnyire az itthon egyébként hivatalosan továbbra sem elérhető Beta Zone-on keresztül.

A tesztelés célja elsősorban az, hogy a végleges kiadásban utolsó pillanatban talált hibákat még a kiadás előtt javítani lehessen, vagy ne menjen ki a felhasználókhoz olyan verzió, melyben valami kritikus bug maradt (persze azért egyes esetekben a sok figyelmes tekintetet is kijátsszák ezek a rohadék hibák). 

priv-beta-8.jpg

Talán a rendszer jellegéből adódóan, talán azért, mert a BlackBerry még újoncnak számít az androidos vizeken, mindenesetre a tavaly október végén megjelent PRIV-hez -- vagyis annak egyes típusaihoz -- a múlt héten immár a kliencedik béta operációs rendszer jelent meg, AAG202 és AAG191-es verziószámmal. Előbbit az AT&T-s PRIV-ek kapják meg (STV100-1), utóbbit a kanadai szolgáltatóknál működő, STV100-3 -as típusok. Nálunk Európában egyébként hivatalosan az STV100-4 -es jelzésű PRIV van forgalomban, ahhoz utoljára július végén jött ki béta, melyet augusztus elején véglegesítettek (a mostani bétát ez alapján valószínűleg jövő hét elején adják ki mindenkinek véglegesben).

A Beta Zone szintén múlt heti bejelentése szerint rövidesen indul a DTEK50-re is egy hasonló tesztprogram, mely alighanem ugyanígy az operációs rendszerben lévő, a BlackBerry és partnerei által javítható hibák hatékony és gyors felderítését szolgálja. 

A két androidos készülék mellett, de továbbra is Android platformon maradva a BlackBerry rövidesen elindítja a fizetős, illetve adware jelleggel elérhető Hub+ alkalmazáscsomag bétatesztjét is, melynek az a legnagyobb érdekessége, hogy első ízben érhető majd el BlackBerry bétaprogram nem BlackBerry készülékkel rendelkező felhasználók számára.

Tegnap újabb bétaverziót adott ki a BlackBerry a multiplatformos chat- voip- és közösségi média kliensből, a BlackBerry Messengerből, vagyis a BBM-ből, melybe ezúttal olyan, rég várt funkciók kerülnek be, melyet elsősorban a különböző csoportokban kommunikáló chatelők hiányoltak.

bbm.jpg

Az új bétában (a kiadott verzió a 10.7-es számozás fogja viselni) így megjelent a csoportokon belüli chateknél a képmegosztás lehetősége, így már nem csak a csoportokba feltöltött képek alatt lehet diskurálgatni egyfajta fórumtopikként, hanem a csevegőfolyamba is bevághat bárki bármikor egy képet.

Változik majd a fájlküldés is, így a jó öreg "R" és "D" jelzések, vagyis az olvasott és kézbesített státuszt jelző kis ikon már a fájlok küldése után is megjelenik majd - nem mintha egyébként nem látnád, hogy átment az állomány a másik készülékre.

Az új BBM megjelenése valószínűleg heteken belül várható, erős a gyanúm, hogy valamikor a jövő héten, a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verziójának megjelenése környékén debütál az új verzió.

És ha már BBM, akkor szavazzatok!

 

Címkék: teszt beta bbm

A BlackBerry saját üzenetküldő platformja (ami egyébként már jóval több egyszerű üzenetküldő platformnál) tavaly év végén vált multiplatformossá, vagyis a BlackBerry OS és BlackBerry 10-es verzió mellé megérkezett az androidos és iOS-es kiadás is. Már-már azt lehetett hinni, hogy a BlackBerry a Microsoft okostelefon-platformjára nem kívánja kiadni a BBM-et, aztán kiderült, hogy mégis, csak kis késéssel. A Windows Phone változat rövidesen végleges formát ölt.

bbm_wp.png

A natív appot fejlesztő csoport a napokban fejezte be a windowsos BBM zárt bétatesztjét, a nyílt tesztre a Magyarországon egyébként hivatalosan továbbra sem elérhető Beta Zone-on keresztül lehet jelentkezni. Az ígéretek szerint a szélesebb körű teszt eredményeit kiértékelve, akár már a következő hetekben letölthető lesz Windows Phone-ra az alkalmazás.

Amivel azért a kiadás után is lesz munka bőven, mivel az első verzióból hiányzik többek közt a BBM Voice támogatás, a csatornák kezelése, valamint matricákat sem lehet vásárolni (ebben mondjuk a Microsoft-féle Skype-nak is komoly lemaradása van), ezek a funkciók a további fejlesztéseket követően kerülnek be a programba.

A Windows Phone-os BBM megjelenésével a BlackBerry Messenger lefedettsége teljessé válik, vagyis az összes meghatározó okostelefon-platformon elérhető lesz az alkalmazás, ezzel remélhetőleg tovább gyarapítva az egyre népesebb felhasználói tábort. Aminek ugye már te is része vagy?

Via Inside BlackBerry blog.

A mobiltelefonos szoftverek fejlesztésekor a legértékesebb vélemény mindig a felhasználóié, gondolom ezzel nem sokaknak mondok itt újat. Még jobb, ha a felhasználó még azelőtt elmondhatja a véleményét egy szoftverről, mielőtt az publikusan, nagyobb tömegek számára elérhetővé válik.

A tesztelni vágyóknak a BlackBerry ezért régóta létrehozott egy közösségi teret, illetve egy olyan helyet, ahol bizonyos, saját fejlesztésű appok (pl. Facebook, Twitter vagy BBM) legújabb verzióinak tesztkiadásai még azelőtt letölthetők, hogy a BlackBerry Worldben megjelentek volna. Ezt a közösség teret hívják Beta Zone-nak, és ez terjed ki mostantól a BlackBerry 10-re is.

beta_zone.jpg

A Beta Zone nemrég megnyílt "Global BlackBerry 10 Community" nevű szekciójában egyelőre nem lehet semmiféle alkalmazást tesztelni, de aki akarja, egy erre a célra létrehozott, az illetékes BB-dolgozók által gyakran szemlézett fórumon leírhatja a véleményét a rendszerről, vagy egyes komponenseiről a jobbító szándéktól vezérelve, egy garantáltan trollmentes felületen.

Remélhetőleg hamarosan az első BB10-es appok tesztverziói is megjelennek majd itt, mint ahogy arra is számítok, hogy a Beta Zone elérhetőségét végre-valahára kiterjesztik idővel Magyarországra is, itthonról ugyanis ha akarsz sem tudsz véleményt formálni, még akkor sem, ha perfekt vagy angolból. Persze ha él ismerősöd mondjuk Angliában, vagy olyan helyen, ahol a Beta Zone elérhető, megkérheted, hogy hozzon létre neked egy regisztrációt, ha megbízol benne annyira, hogy -- ha ideiglenesen is -- rá bízod a BlackBerry ID-det.

Címkék: beta zone bb10

Fura úgy hivatkozni rájuk, hogy "régebbi BlackBerryk" mindenesetre mostantól muszáj lesz valahogy megkülönböztetni a BlackBerry OS-re, tehát nem a BlackBerry 10-re épülő BlackBerryket az utóbbiaktól -- ezeknek a telefonoknak a memóriakezelésével az operációs rendszer sajátosságai miatt sajnos mindig is voltak problémák, mit többnyire csak egy totális agymosással, vagyis újraindítással lehetett megoldani.

application_resource_monitor2.jpg

Vagy az utóbbi időben az Application Resource Monitor nevű alkalmazással, amit a legújabb 7.1-es OS-ekb már gyárilag betettek, egyébként meg a BlackBerry Worldből lehet letölteni. Erről a hasznos kis appról írtunk már korábban, lényegében nem csinál mást, mint bezárja a pazarló, háttérben futó alkalmazásokat -- illetve eddig nem csinált mást.

Az új verzió -- ami egyelőre csak a Beta Zone-ban érhető el -- már a memóriatöredezettséget is érzékeli, és valamilyen úton-módon vissza tudja szorítani (hogy pontosan hogyan, azt nem köti senkinek az orrára a BlackBerry), illetve elég kézenfekvő módon szól, ha elfogyott a memória, és felajánlja a felhasználónak, hogy indítsa újra a telefont -- kösz szépen!

Akinek van elérésre a BlackBerry Worldhöz, elérheti a program 2.0-s tesztverzióját az alábbi linkről.