A mobiltelefonokat gyártó cégek vezéreinek élete nem vitás, csupa stressz, különösen olyan időkben nehéz megfelelni a részvényesek és nem utolsósorban a vevők követelményeinek, amikor a szekér nem gurul olyan jól, mint korábban. Persze van ellenpélda is, Steve Jobs, aki a világ egyik legmenőbbnek tartott tech cégét vezeti, hatalmas ember, a sors kegyetlen fintora, hogy éppen a saját teste győzi le.

Amint az mondhatni közismert, Jobs egy ideje immár sokadik betegszabadságát tölti, és most csatlakozik hozzá a RIM egyik operatív igazgatója, Don Morrison is, aki idestova tizenegy éve dolgozik a kanadai vállalatnál, és a cég hazai és nemzetközi piacaiért felel (a RIM tegnap bejelentett eredményeit látva meg tudjuk érteni, hogy nem érzi magát túl jól a bőrében). Morrison a tervek szerint még idén visszatér, addig is egy korábbi COO, Larry Conlee veszi át a helyét, aki 2009-es nyugdíjba vonulása óta többször is külsőzött már a vállalatnak.

A RIM-nek egyébként még két COO-ja van, Jim Rowan a gyártásért és a logisztikáért felel, Thorsten Heins pedig a termékfejlesztésért. A részvényesek egy része egyébként korábban jelezte, hogy kifejezetten örülnének neki, ha néhány topmanager távozna a vállalattól (mondjuk nyilván ők sem betegszabadságra gondoltak), amiért az utóbbi hónapokban üzletileg megkérdőjelezhető döntések sorát hozták, és szerintük becsapták a befektetőket.

Akár köze van ehhez, akár nincs, jobbulást, Mr. Morrison!

süti beállítások módosítása