Minden gyártónál vannak bizonyos kulcsfigurák, akik kemény munkával járultak hozzá egy-egy termék kifejlesztéséhez, megjelenéséhez, vagy éppen prezentációjához. A BlackBerry 10 operációs rendszer esetén egy fiatal indiai mérnök, Vivek Bhardwaj az egyik ilyen kulcsfigura, ő az, aki a szoftverportfólióért felelős vezetőként ténykedett a BlackBerrynél a Heins érában.

Vivekről az utóbbi időszakban meglehetősen keveset lehetett hallani, az N4BB ezért megkereste őt, és egybőlkiderült, hogy nem volt teljesen véletlen a csend az utóbbi időben vele kapcsolatban: A szakember nemrégiben saját döntése alapján otthagyta a BlackBerryt, vagyis -- legalábbis állítólag -- nem elküldték, hanem ő döntött úgy, hogy a kemény meló után egy kicsit lazulni szeretne (azóta sem ment el a konkurenciához dolgozni, ami ebben az iparágban nem lenne teljesen példa nélküli).

vivek_bhardwaj.jpg

Vivek Bhardwaj egyébként tipikusan az a figura, aki szinte minden BB10-es rendezvényen kint volt a színpadon, ő volt ott a BlackBerry 10 januári bemutatóján is Heins mellett, illetve az ő demói által ismerhette meg először a nagyközönség a BlackBerry Hub-ot, a BB10 egyedi gesztusait vagy éppen a BBM új funkcióit. Egyszer én is találkoztam vele, rendkívül visszafogott és szimpatikus figura benyomását keltette, pedig abban az időszakban (a BB10 megjelenése előtt kb. fél évvel) elég komoly nyomás nehezedhetett rá. Innen is köszi az áldozatos munkát Viveknek, akinek reméljük a legjobbakat!

A fentiekhez kapcsolódó hír, hogy szintén saját döntésével távozik a BlackBerrytől Marty Mallick, aki a sokat mondó "VP of Global Alliances and Ecosystem" pozíciót töltötte be a cégnél, egyébként pedig magyarra fordítva kb. ő volt a felelős azért, hogy a nagyobb alkalmazásfejlesztőkkel letárgyalja, hogy miként jelenhetnének meg fontos, új appok a BlackBerry Worldben. Nem tudom, hogy az Amazon App Store-ral kötött statégiai megállapodásban mennyire volt szerepe, valószínűleg már kevéssé, hiszen az általa vezetett csoport az utóbbi időszakban inkább a vállalati megoldásokra, illetve vállalati appokra fókuszál, kevésbé arra, hogy az Instagram vagy a Skype megjelenjen BlackBerry 10-re. Természetesen Martynak is sok sikert a továbbiakhoz, tőle mint rocksztártól is búcsúzunk, az alábbi klippel (amiben Marty a billentyűs).

Via N4BB.

süti beállítások módosítása