A Magyar Telekom ma az országban elsőként előrukkolt az egyik legmenőbb mobilfizetési megoldással, ami csak létezik: a MobilTárca szolgáltatás lényegében egy virtuális MasterCard PayPass bankkártyát integrál az NFC-képes okostelefonba, meg persze ezen kívül vannak mindenféle hűségkártyák és pontgyűjtő megoldások is a rendszerben, de ezek nyilván a kutyát sem érdeklik.

Szóval itt van ez a csodálatos technológia, amit tavaly nyártól kezdve egy éven keresztül én is tesztelhettem (meglehetősen felemás tapasztalatokkal, de ez most nem lényeges), és most már aztán mindenki használhatja az okostelefonját bankkártyaként. Vagyis majdnem mindenki.

A telekomos MobilTárca ugyanis értelemszerűen csak Telekom-előfizetőknek érhető el, virtuális PayPass kártyát pedig jelenleg csak az OTP bocsát ki, szóval a potenciális felhasználók köre már ezen a ponton beszűkül. Emellett a MobilTárca jelenleg kizárólag androidos okostelefonokkal működik, azok közül sem mindegyikkel, szóval ha BlackBerryvel (meg Windows Phone-os mobillal) rendelkezel, marad az ósdi plasztikkártya, hiába lenne egyébként tökéletesen alkalmas a telefonod a rendszer működtetésére, hiszen ott van benne a MasterCard által jóváhagyott NFC-modul.

mobiltarca_sim.jpg

Azért a helyzet szerencsére távolról sem olyan fekete-fehér, mint mondjuk a 4G/LTE és a blackberry.net APN esetében, itt ugyanis kis trükközéssel simán megkerülhető a platform korlát. Ennek oka, hogy a mobiltárcás fizetés valójában olyan iparági szabványokkal működik, melyeknek az összes NFC-s BlackBerry (illetve az újabb Windows Phone-os okostelefonok szinte mindegyike) megfelel, egyedül a kezeléséhez, pontosabban a kezdeti beállításhoz szükséges alkalmazást nem fejlesztették le a telekomosok ezekre a mobilokra. A lusta disznók!

Nem beszéltem még a Telekom-féle mobiltárca megoldás egyik nagyon fontos, nélkülözhetetlen eleméről, ez a speciális, az átlagnál erősebb titkosítással ellátott SIM, ami tulajdonképpen minden kártyaadatot tárol, és a tranzakciók során csak simán átadja a kártyaazonosítót az NFC-s modulnak, illetve antennának, amit aztán a terminál kiolvas. Ehhez elvileg az sem szükséges, hogy fusson a telefonon az alkalmazás, sőt, a kijelzőt, vagy akár az egész telefont is ki lehet kapcsolni, ez sincs befolyással a működésre. 

Tulajdonképpen ez az a kiskapu, amit az "alternatív" platformokat választó júzerek ki tudnak használni. Hiszen miután megigégenyelték a szolgáltatást és megkapták a fentebb említett szupertitkosított SIM-et, elég azt egy, a MobilTárca appal kompatibilis androidos mobilban felkonfigurálni, ezt követően csak át kell tenni a kártyát a BlackBerrybe/WP-s mobilba, és lőn csoda, mindjárt működik az NFC-s fizetés a telefonnal (persze ehhez azért nem árt, ha be van kapcsolva az NFC-s kommunikáció a rendszerben).

Címkék: blackberry nfc mobiltárca

Előfordult már veled, hogy otthonról elindulva az eszedbe villant, hogy valamit - pénztárcát, kulcsot, telefont - nem tettél el, és vissza kellett rohannod érte? Az efféle eset kiváltképpen kellemetlen tud lenni, ha ráadásul sietned kell valahová, akkor meg aztán végképp, ha visszarohanva a házba újságírók hada szegezi neked a kérdést: Mit hagytál otthon?

obama-pix.jpg

Ha szerinted ez valamiféle fantazmagória, nagyon tévedsz, itt van mindjárt Barack Obama példája, aki a múlt héten a Marine One-ról (az elnöki helikopter) rohant vissza a Fehér Házba valamiért. "Fiúk, magukkal még sosem fordult elő, hogy elfelejtettek valamit?" -- vetette oda a kérdést az elnök az újságíróknak, majd visszafelé rohanvást a sajtó mindig kíváncsi munkatársainak azért elárulta, mit hagyott otthon. A válasz a lenti videóban.

Címkék: blackberry obama

A tepsifonok, vagyis a csak érintőkijelzős mobilok megjelenésével, ezzel párhuzamosan a nyomógombos mobilok eltűnésével nem csak a gépelési szokások változtak meg, hanem eltűnt valami, aminek szerintem sosem lett volna szabad eltűnnie a készülékekről: Ezek a billentyűzet gyorsgombok, vagy angolul shortcutok.

Szerintem az itt jelenlévők közül senkinek sem kell bemutatni, mennyire menő dolog az, amikor egy funkcióhoz (például némítás, valamelyik program elindítása, netán egy névjegyzékben szereplő ismerős felhívása) nem kell a menükben kotorászni, elég csak egy gombot megnyomni a (QWERTY) billentyűzeten, és a telefon máris teszi a dolgát. Vagy egy listában a lapozgatáshoz nem kell tapicskolni a kijelzőt, elég megnyomni a szóközt, vagy pikk-pakk a lista tetejére visz a "T" gomb lenyomása és még sorolhatnám.

A BlackBerry Classic, illetve a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verziója visszahozza, pontosabban kibővíti a gyorsgombok intézményét, így egy gombnyomással olyan funkciók is elérhetők lesznek a BlackBerryken, melyekhez eddig a menüben kellett matatni. Már persze ha az adott BlackBerryn vannak gombok. Az Inside BlackBery blog a következő gyorsfunkciókról ír, de a legjobb az az egészben, hogy a listát egyedileg is lehet majd bővíteni, mindenféle külön alkalmazás (pl. ShortcutMe) telepítése nélkül:

  1. Böngésző indítása: B
  2. Üzenetírási ablak megnyitása a Hub-ból: C
  3. Az Időjárás app megnyitása: W
  4. Számológép megnyitása: U
  5. BBM megnyitása: N
  6. Készülékzár aktiválása: K
  7. Néma profil aktiválása: Q
  8. Beállítások megnyitása: O
  9. Névjegyzék megnyitása: A
  10. Súgó megnyitása: H

Elképzelhető, hogy a gyorsgombok közül egyik-másik a magyar nyelvű környezetben nem működik majd, illetve más gomb lenyomásával lehet majd elérni az adott funkciót, erre legalábbis volt már példa korábban, még a BBOS időkben, ahol több esetben a magyar elnevezés kezdőbetűjéhez igazodott a gyorsbillentyű.

Via Inside BlackBerry blog.

Címkék: blackberry shortcut classic qwerty gyorsgomb

A BlackBerryt ma gyakorlatilag mindenki a nyomógombos (és elavult) készülékekkel azonosítja, ami nem minden alap nélküli (mármint a nyomógombos rész), ettől függetlenül a cégnek azért volt, illetve van jó néhány próbálkozása az érintőkijelzős szegmensben is, ahol a többi gyártó már rég letett a gombokról. Bár legutóbb éppen John Chen elnök-vezérigazgató közölte a tőle szokásos racionalista-vehemenciával, hogy esze ágában sincs a BlackBerrynek beállni a tucat-tepsifon gyártók közé, a legfrissebb pletykák szerint nem kizárt, hogy ennek ellenére lesz full touch csúcskészüléke a cégnek. 

Az N4BB ma megszellőztette ugyanis, hogy a kanadaiaknál a csőben van a sokat mondó Rio nevű projekt, amiről egyelőre éppen csak annyit tudni, hogy egy gombok nélküli, csúcskategóriás BlackBerryt takar, ami talán jövőre kerülhet piacra. Persze egy dolog a tervezgetés, hogy végül mi valósul majd meg a projektből, az jó kérdés, mindenesetre volt már rá példa a nem is olyan régmúltban, hogy  BlackBerrynél elkaszáltak ilyen próbálkozásokat (mond valakinek valamit az, hogy Ontario, netán Manitoba)? És hogy miért lett Rio a Rio? Állítólag a Rio de Janeiroban található Jézus-szobor miatt (megváltó-szimbólum), de szerintem inkább ezért:

rio_carnival.jpg

Őszintén szólva piszkosul nem irigylem azt a csapatot, melynek a BlackBerry termékportfóliójáról kell döntenie, hiszen őrületes vakrepülésnek tűnik a cég elmúlt másfél éve a készülékpiacon: míg a Z10 viszonylagos siker volt, addig a nagyobb méretű Z30 ha nem is bukott, de legalábbis nem hagyott mély nyomot a történelemben, akárcsak a feltörekvő piacokra szánt Z3. Ha ez nem lenne elég, ott vannak a megrögzött, régi BlackBerry-felhasználók, akiknek eszük ágában sincs a gombokat mellőzni, na nekik készül a Classic, esetleg a Passport -- ezek azonban ma már legfeljebb rétegigényt kiszolgáló okostelefonok lehetnek.

Persze itt megint felmerül a kérdés, hogy a BlackBerrynek a jelenlegi stratégiai irányvonal mellett szüksége van-e egyáltalán arra, hogy a hardverbizniszben olyan húzótermékek szerepeljenek a neve alatt, melyekért egy fél világ epekedik, vagy csak úgy legyen, mert hátha jó lesz még valakinek alapon nullszaldósan továbbviszik a hardvergyártást. Ez a kissé ködös helyzet azt hiszem a következő egy-két évben kitisztulhat majd.

Via N4BB.

Címkék: blackberry rio

A sajtó szereti az összehasonlításokat, terméket termékkel, vezetőt vezetővel, országot országgal és még sorolhatnám - a CNN Money a hétvégén közölt rövid összehasonlító cikkében például arra keresi a választ, hogy vajon ki (lesz) az év IT-cégvezetője: Tim Cook (Apple), avagy John Chen (BlackBerry). Félre téve a tényt, hogy a két vezető által irányított cégek bizonyos szempontból eleve összehasonlíthatatlan helyzetben vannak, jómagam is fel tudnék sorolni mindkettő mellett számos pro-kontra érvet, melyek ráadásul egyeznek is azokkal, melyeket a CNN cikkírója megnevezett. De akkor lássuk is szépen sorjában az aspiránsokat, az elsőséget elegánsan Tim Cooknak adva:

Először is mindkét CEO-nak elég jó éve volt eddig, de Cookkal szemben elképesztő lehet a nyomás, hiszen legalább a fél világ azért drukkol, hogy az Apple végre összeomoljon, Cupertinót pedig a földdel tegyék egyelővé a koreai desszantos csapatok, űrhajóstul, mindenestül. Ehhez képest az Apple olyannyira nem akar összeomlani Tim Cook irányítása alatt, hogy a részvényindex csak az elmúlt évben 40%-ot nőtt, a cég pedig konkrétan az egyik legértékesebb vállalat a világon (most olyan 670 milliárd dollárt ér).

Az idén 54 éves Cook egyébként 2011 augusztusában lett az Apple CEO-ja, munkastílusáról annyi tudható, hogy legalább olyan munkamániás, mint elődje, Steve Jobs, emellett azért az egészségére is igyekszik vigyázni, talán nem véletlen, hogy a Nike igazgatótanácsában is ott ül 2005 óta. Tim Cook emellett arról is híres, hogy a techvilág cégvezetői közül ő az egyetlen, aki nyíltan homoszexuális.

cook_vs_chen.jpg

Idén a hongkongi születésű John Chennek (eredetileg 程守宗) sincs sok oka panaszra, már ami az általa irányított céget, a BlackBerryt illeti. Chen saját bevallása szerint is kritikus állapotban vette át a kanadai céget elődjétől, Thorsten Heinstől tavaly novemberben, ehhez képest az éves részvényindex már 60% felett jár (tény, hogy volt honnan nőnie). A cég egy év alatt sikeresen kivergődött a vészjóslóan nagy veszteségekből és most már tényleg csak a legidiótábbak hiszik azt, hogy a BlackBerry csődben van, illetve csődbe fog menni.

Mára szinte biztosan kijelenthető tehát, hogy az 59 éves üzletember sikerrel fordította meg Kanada nemzeti büszkeségének a szerencséjét, még ha a mostani BlackBerry nem is ugyanaz a BlackBerry, mint ami három-négy évvel ezelőtt volt. Chen ugyanis a potmétert jól eltekerte a szoftverszolgáltatások irányába, mivel jó érzékkel belátta, hogy a készülékpiacon egy-két gyártót (meg a kínaiakat) leszámítva mindenki csak szív, hiába ad el millió számra telefonokat negyedévente. 

Chen magánéletéről meglehetősen keveset tudni, bár a Financial Times nemrég kiderítette, hogy a neje még nemrégiben is szégyen szemre egy Samsung Galaxy okostelefont használt, de kábé ez minden. Ahogy Cooknak, úgy Chennek is vannak egyéb céges érdekeltségei, a BlackBerry első embere így bent ül a Walt Disney Company és a Wells Fargo & Company igazgatótanácsában.

Cook Pro: Övé a világ legértékesebb vállalata, mi kell még? 

Cook Kontra: Apple Watch, most ez komoly?

Chen Pro: Visszahozta a sírból a BlackBerryt, és német elődjével szemben még humora is van

Chen Kontra: Visszafogta a hardvergyártást, Kim Kardashian ezért biztosan szomorú

Na és akkor most ezek után döntsétek el, ki legyen a győztes!

Via CNN Money.

Címkék: apple blackberry ceo tim cook john chen

Tegnap a BlackBerry San Francisco-i üzleti eseményén a szoftverportfólióé volt a színpad, bemutatkozott a BES12 több vadonatúj komponenssel, illetve olyan partnermegállapodásokról lebben fel a fátyol, mint a BlackBerry-Samsung, vagy a BlackBerry-Salesforce összeborulás. Azért az esemény végén csak előkerült két új készülék John Chen zsebéből, az egyik a már többször demózott, szénné leakelt Classic, a másik pedig a vörös Passport. Vörös últevél, érted.

classic_preorder.jpg

A BlackBerry Classic, a 9900 és a Q10 evolúciójaként létrejött nyomógombos, érintőkijelzős hibrid december 17-én mutatkozik be, de már tegnaptól előrendelhető belőle a GSM-változat, 450 dolláros áron. Mielőtt valaki 110 ezer forintos magyar fogyasztói árat vizionálna, ez áfa nélküli ár (tudom, ez egy-két kereskedőnek nem probléma itthon), ráadásul Európában szinte minden esetben drágább a termék - szóval itthon nagyjából 150 ezer forintos árra lehet majd számítani, de majd meglátjuk, mit hoz a december, január.

chen_redpassport.jpg

Az eseményen bemutatkozott a BlackBerry Passport egy új változata, melyről már korábban is terjengtek pletykák. Ez bizony a vörös Passport, ami korlátozott darabszámban kerülhet forgalomba már a fekete pénteken, vagyis november utolsó péntekén - az amerikai karácsonyi bevásárlási szezon hivatalos kezdetén. Hogy itthon forgalomba kerül-e ez a szín, azt mielőbb megpróbálom megtudni, hátha rajtam kívül mások is vannak, akik irtó dögösnek tartják ezt a színválasztékot.

Címkék: blackberry classic passport