Kövezzetek meg, vessetek az oroszlánok elé, köpködjetek le, de szerintem a Facebook igenis jó dolog. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen és annyi mindenre tudjuk használni, és azért van egyfajta tagadhatatlan közösségépítő, közösségösszetartó szerepe is, elég csak a BerryBlog oldalára gondolni, amit nyilván nem mi, hanem a tagok tették azzá, ami jelenleg: Az egyik legösszetartóbb közösséggé a kis magyar Facebookon. Ennek az is egyik legfőbb oka, hogy a BlackBerry-használók legendásan aktívak a közösségi oldalakon.

facebook104.png

Éppen ezért érthetetlen számomra, hogy a BlackBerry ilyen hosszú ideje miért nem képes egy normálisan működő Facebook-klienst kiadni a kezei közül BlackBerry 10 operációs rendszerre. A funkciók hiányával még valahogy együtt lehet élni, de az alkalmazás legfrissebb, 10.4-es verziójának telepítését követően sokaknál gyakorlatilag teljesen használhatatlanná vált a rendszer, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy a posztok teljesen össze-vissza jelennek meg a kliensben.

A hibával úgy tűnik, a BlackBerry is tisztában van, ezért már készül a javítás, amit tegnap közzé is tettek a (Magyarországról hivatalosan továbbra sem elérhető) Beta Zone-ban. Akik letöltötték a bétát, vegyes eredményekről számolnak be, szóval elképzelhető, hogy lesz még a javításnak is javítása, addig meg átmeneti megoldásként tovább lehet böngészőben fácsézni.

Ha ezek a hibák megoldódtak, akkor jöhetnek az újabb funkciók, például amire nagyon sokan (köztük én is) nagyon régóta várunk: az Active Frame-támogatás.

Címkék: facebook blackberry bb10

Ma az egyik legnagyobb hír a médiában az volt, hogy a BlackBerry első embere felvetette, ha nem termel pénzt az üzletág, a cég megfontolja, hogy kivonuljon a telefonok piacáról. Az interjúról, amiben ezt mondta sugallta John Chen, mi is írtunk egy összefoglalót, ugyanakkor más helyeken már kész tényként jelent meg, hogy a BlackBerry hamarosan kiszállhat a partiból.

q10_z10.png

Ez utóbbi kijelentést cáfolja a leghatározottabban Chen az Inside BlackBerry blogon közzétett mai posztjában, kijelentve, hogy nem áll szándékában megválni ettől az üzletágtól, legyen szó leépítésről vagy eladásról:

Tudom, hogy szeretitek a BlackBerryteket. Én is szeretem a sajátomat, és tudom, hogy ezek a készülékek teremtették meg a cégünk alapjait. Ma az az egyik legfőbb célunk, hogy ezt az üzletágat nyereségessé tegyük.

(...)

Mindent megteszünk a jövőben annak érdekében, hogy újjáépítsük a készülékgyártást, hogy a jövőben is meg tudjunk jelenni az ikonikus billentyűzettel és minden olyan egyéb funkcióval rendelkező készülékekkel, melyeket ettől a márkától vártok.

(...)

Ne féljetek, tovább harcolunk. Nem adtuk fel és nem hagyjuk ott a készülékpiacot.

Ennél szebb befejezést én még soha nem láttam blogposztban!

Via Inside BlackBerry blog.

Címkék: blackberry john chen

Menni, vagy maradni? Mármint az okostelefon-bizniszben -- úgy tűnik, a BlackBerry jövőjét érintően ez még mindig nem teljesen eldöntött kérdés. Ám ha a cég menedzsmentje úgy is dönt, hogy otthagyja ezt az iparágat, az nem jelent egyet azzal, hogy a BlackBerry végleg bedobta a törülközőt. Többek közt ezekről beszélt a cég első embere, John Chen a Reutersnek adott legfrissebb interjújában.

Chen az interjúban következetesen ragaszkodott ahhoz a stratégiai irányhoz, amit tavalyi érkezésekor jelölt ki a vállalat, és aminek nagyjából az a lényege, hogy a BlackBerry visszanyúlva a gyökerekhez elsősorban a vállalati ügyfelek kiszolgálására koncentrál különböző megoldásaival. Ezeknek a megoldásoknak csak egy része a készülék, amin mint tudjuk, nem keresnek manapság túl jól a gyártók. Ha ez ráadásul együtt jár azzal, hogy a forgalom a minimálisra zuhan, újra és újra felvetődik a kérdés, van-e értelme erőltetnie a BlackBerrynek a telefonok gyártását (most már inkább gyártatását)?

chen_bb.JPG

A BlackBerry mostani vezetése ebből láthatóan nem csinál érzelmi kérdést (részvényesként megjegyzem nagyon helyesen), John Chen a mostani interjújában közölte, ha a cég nem tud pénzt keresni a telefonokkal, akkor otthagyja ezt a szegmenst, vagy csak részben marad benne (például szoftverháttérrel). Ezt persze ne úgy értsétek, hogy a BlackBerry azonnal eltűnik a süllyesztőben, a készülék üzletágat ugyanis hogy mást ne mondjak, el lehet adni, más kérdés, hogy Heinsék sem találtak megfelelő vevőt (vagy csak túl válogatósak voltak) tavaly.

Másfelől pedig az interjúból az is világosan kiderül, hogy a cég ragaszkodik a mobilmenedzsment-üzletághoz, a szervertermékekhez, valamint a BlackBerry 10 operációs rendszer fejlesztéséről sem mond le, amit teljes mértékben meg is értek, hiszen ez az a két terület, ahol a kanadai vállalat jelenlegi know-how -ja összpontosul.

Azért persze vannak azzal ellentétes jelek is, hogy a BlackBerry rövid távon szabadulni kíván az okostelefon-piac fojtásából. Ezek közül tán a legfontosabb, hogy pont Chen írt alá tavaly év végén egy ötéves gyártói együttműködést a világ legnagyobb szerződéses bérgyártójával, az iPhone-t is gyártó Foxconnal. A cég a tervek szerint még ebben a hónapban piacra dobja a Z3-at, az együttműködés első gyümölcsét, ezen kívül pedig még legalább két másik új készülék piacra kerülhet az idén (bár ebből csak egyet jelentettek eddig be, a Q20-at, amiről kis túlzással máig nem tudni semmit a nevén kívül). Itt érdemes hozzátenni, hogy a BlackBerry ezeket a telefonokat lényegesen olcsóbban és hatékonyabban tudja majd gyártatni, mint bármelyik korábbi modellt, melyektől az utóbbi időszakban nem ritkán veszteséggel volt kénytelen szabadulni.

A menjek vagy maradjak kérdésre tehát úgy tűnik, továbbra sincs egyértelmű válasz, talán az említett újabb modellek piaci helytállása lehet a végső választóvonal, mely mentén eldől, hogy a "régi" BlackBerry, mely a jellegzetes készülékeiről kapta a nevét, és amely megteremtette egykor az okostelefonok piacát, továbbra is ringben marad-e, vagy inkább más sportágat választ.

Via Reuters.

Címkék: elemzés blackberry készülékek okostelefon-piac

A BlackBerry Q5, a kanadaiak kissé méltatlanul mellőzött QWERTY-s okostelefonja az eredeti tervek szerint kapott volna egy vérfrissítést valamikor idén év elején, ám egyelőre kérdéses, hogy az utódból (ami a Kopi kódnéven fut, illetve futott) lesz-e valaha valami. John Chen intelmei ellenére erről a készülékről is kikerült az internetre pár fotó, de az az érzésem, hogy ez esetben a BlackBerry azért is elnéző(bb), mert a Kopi valójában soha nem fog a boltokba kerülni.

A telefon egyébként szinte egy az egyben mása a Q5-nek, a két készülék közti különbséget leginkább úgy tudnám jellemezni (legalábbis kívülről), mint ami anno a 8520 és 9300-as Curve-ök esetében is látható volt. Vagyis a BlackBerry rakott egy fémes (de valójában műanyag) keretet a készülék köré, és kész. Ez a most kiszivárgott fotókon egyébként remekül látszik is, hiszen a Kopi mellé odakerült egy fekete Q5 is, pusztán viszonyításképpen.

Hogy a Kopi belül mennyire változott volna a Q5-höz képest, az most már szerintem soha nem fog kiderülni, annál is inkább, mivel működő példányt eddig nem sok mindenki látott a telefonból, és legalábbis gyanús, hogy a kiszivárgott fotók egyikén sincs bekapcsolva a készülék.

Via genk.vn.

Címkék: blackberry q5 kopi

Bár John Chen, a BlackBerry első embere nemrég kijelentette, hogy mindenki kemény retorziókra számíthat, aki idő előtt kiszvirágotat mindenféle infókat (termékfotókat is beleértve) az új BlackBerrykről, ez láthatóan nem veszi el a kedvét egyeseknek, így most újabb fotók jelentek meg az interneten a Mobile World Congressen egyébként már bejelentett, állítólag még ebben a hónapban piacra kerülő alsó-középkategóriás BlackBerryről a Z3-ról.

A kiszivárgott fotók pont olyanok, mint amilyennek egy ilyen fotónak lennie kell, vagyis alig látszik rajtuk valami -- mintha az iroda legsötétebb szegletében, vagy a pihenőszobában, a takaró alól csinálták volna a felvételeket. A lényeg, hogy -- ahogy a fotókon is látszik -- a Z3 pont úgy néz ki, mint egy átlagos érintőkijelzős okostelefon, már-már megkockáztatnám az unalmas jelzőt, de legalábbis sokkal szívesebben látnék pár lopva készült felvételt egy igazi egyéniségről, mondjuk egy BlackBerry Q20-ról.

Via BerryReview

Címkék: blackberry leak z3

Kezdjük azzal, hogy a hét elején a BlackBerry hivatalos sajtóközleményben jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az amerikai T-Mobile licencét a telefonok értékesítésére, vagyis májustól a cég nem rendelhet több készüléket a gyártótól, de ami még van készleten, azt kiárulhatja. Utána pedig kalap-kabát, adjon el mindenkinek azt, amit csak akar (és tud). Sokáig tűnődtem azon, hogy egy ilyen bejelentés mennyire releváns kis hazánkban, ahol a háromból két mobilszolgáltató már eleve csak akkor foglalkozik a BlackBerryk eladásával, ha nagyon muszáj. Aztán ez a jó kis mobilos szappanopera azóta újabb fordulatot, fordulatokat vett, illetve az egész ügy olyannyira abszurddá vált, hogy mindenképpen érdemes róla egy-két mondatot összehordani.

Szóval csak emlékeztetőül ez az egész szappanopera-sorozat valamikor februárban kezdődött, amikor is az amerikai T-Mobile gondolt egyet, és kiküldött minden BlackBerry-előfizetőnek egy promóciós ajánlatot, hogy ha a delikvens most vált iPhone-ra, azzal megütheti a főnyereményt, de legalábbis egy csomó pénzt spórolhat. A BlackBerry érthető módon kiakadt a reklámon, maga John Chen üzente meg egy blogbejegyzésben a T-Mobile-nak, hogy úgy emlékszik egykor egészen gyümölcsöző volt a két cég kapcsolata, és reméli, hogy születik erre a problémára egy mindenki (de leginkább az előfizetők) számára megnyugtató megoldás.

legere.jpgJohn Legere

Már-már úgy tűnt, hogy a helyzet megoldódik egy újabb készülékcsere-akció keretében, csakhogy kiderült, hogy ez az akció is leginkább csak arra volt jó, hogy a BlackBerry-felhasználókat más paltformok felé terelje. Nyilatkozat-riposztok meg a twitteres üzenetváltások jöttek-mentek, végül a BlackBerry felsővezetése láthatóan megelégelte, hogy napi szinten kell minden bizonnyal sűrű anyázásokba torkolló telefonbeszélgetéseket folytatni a T-Mobile fejeseivel (akik közül a főnök, John Legere közudottan kemény diónak számít), és elvarrtak minden szálat a szolgáltatóval.

A sajtóközlemény egyébként utal rá, hogy a szakítás nem feltétlenül végleges a két cég közt, Chen szerint a BlackBerry reméli, hogy a jövőben újra együtt dolgozhat a T-Mobile-lal, ha a két cég üzleti stratégiája közelebb kerül egymáshoz. Egy apró, utolsó beszúrásként még hozzáteszi, hogy a BlackBerry minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a meglévő szolgáltatópartnereknél lévő ügyfeleket támogassa, vagy hozzásegítse az ügyfeleket ahhoz a szolgáltatóváltáshoz, aminek egyébként éppen a T-Mobile a legnagyobb élharcosa az Egyesült Államokban.

Végül pedig a slusszpoén: a BlackBerry saját webshopjában tegnaptól 100 dolláros, kuponnal beváltható kedvezményt ad a szolgáltatófüggetlen Q5, Q10 és Z10 készülékekre. Az akció részleteiről minden T-Mobile-os BlackBerry-előfizető e-mailt kapott...

A sztori egyébként a maga nemében tényleg páratlan az egész mobilos iparágban, legalábbis én nem emlékszem rá, hogy egy operátor és egy mobilgyártó viszonya korábban idáig fajult volna, vagy legalábbis ekkora nyilvánosságot kapott volna az ügy. Bár ne feledjük, Amerikában vagyunk, a rocksztárok, a cowboyok és Miki egér hazájában, ahol mindenféle elképesztő őrültség megtörténhet.

Címkék: t-mobile elemzés blackberry