Bevallom én rohadtul kedvelem az Indexet, szinte minden nap többször ellátogatok oda, átböngészem a híreket, szórakozom, blogokat böngészek rajta keresztül (többek közt néha a BerryBlogot is). Jóban vagyok több szerkesztővel is, Sixx vette meg például az előző BlackBerrymet és tudtommal máig lelkes BB-felhasználó, Magyarósi Csabiékkal meg ugye együtt csináltuk anno a SmartEastet, a tech rovat több tagjával pedig úton-útfélen találkozom mindenféle sajtórendezvényeken. Éppen ezért kicsit fáj, amikor az Indexen baromságok, vagy legalábbis félinformációk jelennek meg a BlackBerryvel kapcsolatban.

Tegnapi cikkük a BlackBerrynél zajló "kirúgásokról" alkalmas némi hangulatkeltésre, éppen ezért érdemes vele kicsit (na nem túl sokat) foglalkozni. Például tisztázni a kontextust és a nagyságrendet, ha már a szerző nem vette rá magának a fáradtságot -- végülis miért vette volna, jóval egyszerűbb a prekoncepciók alapján odavetni valami ordas butaságot az adminra.

bbry_hq.jpg

Már a cím is erősen csúsztat, hiszen a BlackBerrynél nem most kezdődtek a kirúgások, hanem jóval korábban, abban az átszervezési hullámban, amit tavaly jelentett be a kanadai gyártó (sőt, igazság szerint már 2011-ben volt nagy leépítés a cégnél). Másrészt hatvan (60!!!) emberről van szó, akiket a BlackBerry nyilatkozata szerint nem is biztos, hogy kirúgtak, egyszerűen arról van szó, hogy az Észak-Amerikai piacért felelős sales-es emberek közül hatvanat áthelyeztek Kanadából az USA-ba. Ez egy ilyen multicégnél teljesen természetes, magától értetődő jelenség, bár technikailag igaz, hogy a BlackBerry ezzel megszabadult 60 kanadai munkavállalótól. 

De még ha mind a hatvan embert ki is rúgták. A BlackBerry átstrukturálási, működési racionalizálást célzó programja, a CORE indulása tavaly júniusban egyetlen hónap alatt 5000, vagyis majdnem százszor ennyi munkavállaló elbocsátását jelentette. A cégnek még ma is több mint 10 ezer dolgozója van világszerte. Ehhez képest úgy vélem kissé túlzott médiafigyelmet kapott mind a nemzetközi, mind a magyar sajtóban ez a téma.

Úgyhogy innen üzenem mindenkinek, hogy tessék most már kicsit a multiplatformos BBM-re, a Z30-ra, az OS 10.2-re, az érkező új alkalmazásokra is koncentrálni, keziccsókolom!

Címkék: elemzés core bbry
süti beállítások módosítása