Év Internetes Kereskedője Díj 2017

Valamikor a tavalyi év során egy felhasználói szempontból határozottan kedvező folyamat kezdett begyűrűzni a magyar bankszektorba: 2016-ban három nagybank is (MKB, K&H, CIB) vadonatúj netbankos alkalmazással rukkolt elő, melyek aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember az ideje minél kevesebb részét töltse egy bankfiókban ácsorogva, a pénzügyeit pedig akár út közben is kényelmesen intézhesse.

A fenti trióhoz múlt hónapban csatlakozott a legnagyobb magyar kereskedelmi bank, az OTP is, melynek ugyan korábban is egész jól használható mobilappja volt, az újat viszont sokkal kényelmesebb használni - például mert jóval egyszerűbb vele a bejelentkezés.

kh_fingerprint.jpg

Az említett bankok mobilos alkalmazásaiban éppen ez az egyik legfontosabb közös tulajdonság, vagyis konkrétan az, hogy a hagyományos, többnyire PIN-kódos beléptetés mellett már támogatják az ujjlenyomat-alapú azonosítást is. Persze ehhez nem árt egy ujjlenyomat-olvasó a telefonra, illetve egy olyan operációs rendszer, ami támogatja annak a használatát (mondjuk ez utóbbi többnyire egyenesen ered az előbbiből). 

Míg a PC-k esetében a biometrikus azonosítás nem vált különösebben népszerűvé, addig az okostelefonok esetében, ahol adott esetben kényelmetlenebb lehet bepötyögni mindenféle azonosítókat, a rendszer használata magától értetődő és kézre álló (vagyis ujjra álló). Emellett - ahogy a bankok bizalma is mutatja - kellően biztonságos is, bár biztonsági szakértők időről-időre igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a biometrikus azonosítás inkább kényelmes, mintsem biztonságos, ami elsősorban abból adódok, hogy

a biometrikus azonosítónkat nem tudjuk olyan könnyen lecserélni, mint a jelszavunkat.

Az mindenesetre azért könnyen belátható, hogy elég kevés az esélye annak, hogy valaki egyszerre jusson hozzá a telefonunkhoz és az ujjlenyomatunkhoz, és a biometrikus azonosítót valamilyen módon reprodukálva pénzügyi műveleteket hajtson végre a készüléken futó netbank appon keresztül. Bár lehet, hogy abban az esetben, ha valakinek ELKÉPZELHETETLENÜL sok pénze van a bankszámláján, megéri ezzel próbálkozni, az átlagemberek pénzére inkább a különböző adathalász támadásokkal vadásznak előszeretettel a bűnözők.

Egy szó mint száz, ha a fenti bankok valamelyikénél vezeted a számláját, és a készüléked megfelel a rendszerkövetelményeknek (BlackBerryk esetén egyedül a DTEK60-on van ujjlenyomat-azonosító, illetve a KEYone-on lesz a szóköz billentyűben), használd bátran a biometrikus azonosítást.

Most már csak annyi van hátra, hogy a bankok többsége az ósdi és drága SMS-értesítést kiváltsa push üzenetekkel, de talán már erre sem kell olyan sokat várni.

Ki gondolná, hogy a nyomógombjaival ikonikussá vált BlackBerry éppen nyolc éve van jelen az érintőkijelzős okostelefonok piacán? Pedig a kanadai cég első próbálkozása (ez volt a BlackBerry 9500, vagyis a Storm) éppen 2008 novemberében vált elérhetővé, és viharos gyorsasággal el is tűnt az igazi okostelefon-korszak hajnalára. A BlackBerrynek nem áll jól ez a formátum, a cipész maradjon a kaptafánál, egy BlackBerry csak gombokkal BlackBerry - a sajtó és a felhasználók egy személyben mondtak nemet az új irányvonalra. Az azóta eltelt nyolc évben aztán bebizonyosodott, hogy a nagy tömegek számára csakis ennek a formátumnak van stabil jövője, a BlackBerry pedig többször is nekifutott a full touch szegmensnek, de a kép valahogy csak nem állt össze az évek során. 

A sors különös fintora, hogy a BlackBerry azután tudott csak igazán ütőképes, a konkurenciával gyakorlatilag teljesen pariban álló csúcskategóriás érintős telefont letenni az asztalra, amikor nem csak a gyártást, hanem a készülékek tervezését is kiadta a kezéből. Itt van a DTEK60, ami eljutott végre a csúcsra akkor, amikor a BlackBerry már régen túl van a csúcson.

"Még a kamerán sincs ott a hivalkodó felirat, hogy "ezt nézd bakker, 21 megapixel!", pedig ha valamivel lehetne hivalkodni, akkor ez biztosan az."

A DTEK60 a BlackBerry harmadik androidos modellje, egyben a második olyan, melyet egy külső partner -- jelen esetben a kínai TCL -- referenciadizájnjára építenek. A középkategóriás kistesóhoz, a DTEK50-hez képest azonban lényeges különbség, hogy pontosan ez a kiszerelés, pontosan ebben a formában nem öltött testet más márkanév alatt, azaz ezúttal a BlackBerry számára egyedileg tervezett modellről van szó, noha kétségtelen, hogy a mobil magán visel bizonyos "Alcateles" vonásokat.

dtek60_001.jpg

A DTEK50 kapcsán augusztusban lelkesen ecseteltem, hogy középkategóriás áron mennyire minőségi darab a telefon, az elegáns formával, a fém kerettel és a hibátlan összeszereléssel. Ezt az arányt szerencsére a DTEK60-nál is sikerült megtartani. Az új csúcskategóriás androidos BlackBerry a manapság több gyártónál is megjelent, divatosnak tekinthető elől-hátul üveg formát követi, fém keretbe ágyazva, teljesen minimalista megközelítéssel. A sötétszürke hátlap az egyetlen, ahol feltűnik a BlackBerry logó, egyébként sehol semmilyen felirat vagy egyéb jelölés nem töri meg a formát (na jó, a hátlapon nagyon halványan ott van azért a kötelező CE tanúsítás). Még a kamerán sincs ott a hivalkodó felirat, hogy "ezt nézd bakker, 21 megapixel!", pedig ha valamivel lehetne hivalkodni, akkor ez biztosan az.

A DTEK60 ennek hatására nem csak minimalista, hanem rendkívül elegáns, kecses telefon is lett, ami a full üveg felépítésen túl mindenekelőtt a nagyon durván vékony, mindössze 7 milliméteres vastagságú készülékháznak köszönhető. Ebből egyedül a kamera lencserendszere emelkedik ki, de az meglehetősen, nagyjából 2 millimétert, ami így elsőre nem tűnik olyan soknak, de jelen esetben a telefon vastagságának csaknem harmadáról beszélünk. 

Az üveg hátlap mellett lehet pro és kontra is érvelni, a tapasztalat mindenesetre azt mondatja velem, hogy aki nem érzi abszolút biztos kezűnek magát, az inkább bújtassa valamilyen tokba a telefont, mert egy közepesen ügyetlen kézmozdulatnak elég csúnya vége lehet ez esetben. Az üveg hátlap egyébként semmivel sem gyűjti jobban az ujjlenyomatokat, mint a kijelzőüveg, illetve állítólag a karcolásoknak is hasonlóképpen áll ellen, amit őszintén szólva nem volt alkalmam (vagy merszem) kipróbálni, mivel a DTEK60-at a fenti okokból kifolyólag jobbnak láttam mindvégig a gyári szilikontokban tartani.

"...nagyra nőtt férfi kezet kíván, lehetőség szerint balkezes férfiét..."

Érdemes még azért pár szót ejteni a telefon ergonómiájáról, aminek ugyanúgy része a csúszós hátlap, mint maga a fizikai méret. Igen, a DTEK60 az 5,5 hüvelykes képátlójú kijelzőnek köszönhetően meglehetősen nagy telefon, nagyra nőtt férfi kezet kíván, lehetőség szerint balkezes férfiét (szerencsére én pont ebbe a halmazba esek). Ahogy a Mobilarena tesztjében is szóba került, illetve néhány ismerősom megjegyezte, a ki- és bekapcsológomb a fém keret bal felső részén egy jobbkezes számára kissé nyakatekert módon, mutatóujjal érhető el, míg a balkezeseknek sokkal jobban kézre, pontosabban hüvelykujjra áll a gomb. 

Szerencsére a BlackBerry (pontosabban a TCL) ugyanezt a kiosztást fordítottan is elhelyezte a DTEK60-ra (meg a DTEK50-re is), a jobb oldalt középen található, programozható Convenience key személyében, amit a balkezesek mutatóujjal, a jobbkezesek hüvelykujjal nyomogathatnak. A hangerőszabályzó gombok a jobb oldalon már jóval kommerszebb helyre kerültek, a BlackBerryknél első alkalommal feltűnő USB-C csatlakozó viszont alul jobb oldalra csúszott, mivel középen minden helyet elfoglal a sztereó hangszórópár egyik darabja. Ez különösen az autós tartók használatát nehezítheti meg, az ilyen eszközök vásárlása során oda kell figyelni rá, hogy a tartóperemek ne takarják a töltőcsatlakozót.

dtek60_003.jpg

A DTEK60 hátlapjára kicsit visszatérve érdemes kiemelni, hogy ez a telefon a BlackBerryk közül elsőként tartalmaz biometrikus azonosító rendszert, azaz ujjlenyomat-olvasót. A szkenner a kamera alá került, nem szolgál nyomógombként, nincs semmilyen funkciója az ujjlenyomat-olvasáson kívül. Az olvasó számomra megfelelően pontosnak bizonyult, bár tény, hogy az ujj pozicionálást alapesetben semmi sem segíti a hátlapon, ezért a tok itt is jól tud jönni. A beolvasás kellően gyors is, extra kényelem, hogy azonnal fel is ébreszthető így a telefon (a bekapcsológomb megnyomása nélkül), de azt azért nem árt észbe vésni, hogy az efféle biometrikus azonosítás inkább kényelmes, mintsem szuperbiztonságos, még akkor is, ha James Bond még az elektromos fogkeféjéhez is ezt használja.

"...ennyire penge kijelzőt én BlackBerrynél még nem láttam..."

Az új csúcs-BlackBerry a kategóriájához teljes mértékben méltó felépítés és összeszerelés mellett kategóriájának egyik legjobb kijelzőjével is rendelkezik. Az 1440 x 2560 pixeles (ez kb. 534 ppi-s pixelsűrűséget jelent) AMOLED kijelzőt leginkább a PRIV paneljéhez érdemes hasonlítani, annál pedig mind fényerőben, mind színhelyességben jobb a DTEK60 panelje. Továbbmegyek, ennyire penge kijelzőt én BlackBerrynél még nem láttam, az olvashatósággal még napfénynél sincs gond (jó-jó, őszi napfénynél), a fehér pedig ránézésre sokkal közelebb áll a tényleges fehérhez, mint a PRIV esetében (de lehet állítgatni is rajta, ha valakinek a gyári érték ne felelne meg).

A panel jelen esetben szakít a PRIV-nél tapasztalható látványos lekerekítésekkel, de az éleken azért minimálisan így is vannak ívek, szemben például a DTEK50-nel, ahol a kijelző szélén egy leheletnyi perem tudatja az ujjunkkal, hogy itt van vége a telefonnak. Félig-meddig a panelhez tartozik a felső hangszóró és a panel között villogó értesítési LED, mely egyedül vörösen tud csak világítani, és minden ellenkező híreszteléssel szemben ez jó eséllyel így is marad, mivel a többszínű (RGB) LED teljesen eltérő elektronikát kíván, amit egy szoftveres módosítás aligha tud belecsempészni a telefonba. Ez egyébként számomra az egyik legnagyobb szívfájdalom a DTEK60-at érintően, és alighanem mindenkinek az lesz, aki egynél több e-mail fiók tartalmát böngészgeti az okostelefonján.

A DTEK60 a külső és a panel mellett belül is ízig-vérig csúcskategóriás gépezet, a jelenleg elérhető egyik legnagyobb teljesítményű processzorral, 4 GB memóriával és 32 GB-nyi, bővíthető háttértárral. Köztudott, hogy az Android talán a legrosszabbul skálázódó mobil operációs rendszer, ehhez képest az alapvető napi használat során már a DTEK50-be épített, jóval szerényebb képességű CPU-GPU páros, és a kevesebb (3 GB) memória is szépen elmuzsikált, a DTEK60-on pedig valósággal szárnyal az Android 6.0, még a legintenzívebb igénybe vétel esetén is, dacára a brutálisan magas felbontásnak.

dtek50_vs_dtek60.jpg

Mégis, úgy gondolom, hogy a DTEK60 nem feltétlenül a csúcs Snapdragon processzor, sokkal inkább a 4 GB-ra növelt rendszermemória révén válhat általában véve használhatóbb és időtállóbb darabbá. Az Androidról ugyanis az is köztudott, hogy nem bánik éppen takarékosan a memóriával, ez a probléma pedig onnantól kezdve látványosan, meg-megakadások képében kezd jelentkezni, hogy a processzor nem tudja előbányászni a rendszermemóriából azt a programrészletet, amire éppen szüksége van.

A DTEK60-at immár több mint két hete használom, és nem állítom ugyan, hogy nem találkoztam ilyen akadással, de ez telefon eddig a legsimább android-élményt nyújtotta a számomra, bosszantó lefagyások vagy egyéb, jelentős szoftveres problémák, incidensek nélkül. Ez részben annak is köszönhető, hogy a PRIV-vel éppen egy éve megjelent gyári, BlackBerry-alkalmazások az elmúlt egy év során rengeteget fejlődtek, így aki napi szinten rá van utalva például a Hub-ra, vagy a BlackBerry Launcherre, az ma már nem csak több funkciót ér el ezeken az appokon keresztül, mint egy éve, de minden sokkal üzembiztosabbá is vált az idők során.

"...eddig - eszköztől függetlenül - senkinek nem sikerült még dokumentáltan feltörnie androidos BlackBerryt..."

És ha már szóba került az üzembiztosság, akkor a biztonság kérdéskörét is érdemes kissé boncolgatni: A DTEK60-on alapvetően ugyanaz az átalakított, több ezer kernelszintű módosítást tartalmazó Android fut, mint a PRIV-en vagy a DTEK50-en. Erről azt kell tudni, hogy eddig - eszköztől függetlenül - senkinek nem sikerült még dokumentáltan feltörnie androidos BlackBerryt, így legalábbis kérdéses, hogy a manapság oly divatos, emelt szintű jogosultságra épülő sebezhetőségeket milyen hatékonysággal lehet ezeken a telefonokon kihasználni. Mindezt tetézi a havi szintű biztonsági frissítés, amit a Google-lal karöltve rendszeresen, a hónap elején tesz közzé a BlackBerry.

Ami a DTEK60 egyéb, mondjuk úgy, alapvetően telefoncélú felhasználását illeti, a tapasztalataim vegyesnek bizonyulnak. Egyrészt én a beszédminőséget mind a DTEK50, mind a DTEK60 esetében rosszabbnak éreztem hagyományos telefonmódban, mint mondjuk a PRIV-nél vagy a Passportnál (utóbbi abszolút etalonnak számít). Kihangosítva már lényegesen jobb a helyzet, a DTEK60 két hangszórója (telefonbeszélgetés közben csak az egyik szól!) jó szolgálatot teljesít, de a hangszórópár inkább valamilyen médiatartalom lejátszása esetén tudja kivillantani a foga fehérjét. Itt szerepet játszhat a telefonra gyárilag telepített Waves MaxxAudio alkalmazás, mellyel apró trükkökkel igyekszik átverni a fülünket, több-kevesebb sikerrel. Az app egyébként - érthetetlen módon - headsettel nem kompatibilis, bár ez talán annak fényében kevéssé zavaró, hogy a telefon gyári fülese továbbra is kiemelkedően jól szól ahhoz képest, hogy standard gyári tartozék.

A DTEK60 vételi képességei a Telekom mobilhálózatán, illetve Wi-Fi-n használva általában véve egyaránt kitűnőnek bizonyultak, ami jól kialakított antennafelépítésre és tunerre/rádiós modulra utal. Manapság egy telefon vásárlása során ez már nem feltétlenül játszik elsődleges szerepet, belátom, azt mindenesetre valószínűsítem, hogy aki a DTEK60-at választja, annak jó eséllyel nem lesz komoly vételi problémája olyan helyeken, ahol más okostelefonok már régen elvéreznek.

Aki a mobiljára mint elsődleges képrögzítő eszközre tekint, annak manapság elengedhetetlen egy nagy felbontású, jó fényerejű, jól paraméterezhető szoftverrel ellátott kameraegység. A DTEK60 kamerája a tapasztalataim szerint alapvetően fel tud nőni ezekhez az elvárásokhoz, a 21 megapixeles hátlapi szenzor típusra ugyanaz, amit a PRIV is használ (a hasznos felbontás közti különbséget a lencserendszer és az optikai képstabilizátor okozza), a szenzor egy f/2.0 fényerejű autófókuszos lencserendszeren keresztül lát ki a világra. A lencsetagok nem kaptak optikai képstabilizátort, ami az éjszakai felvételek készítésénél problémás lehet, de legalábbis nem árt stabil(abb) kéz, törzshöz szorított könyökökkel.

A kamerarendszer agyát jelentő mobilapp, a BlackBerry Camera a hagyományos, point and shoot jellegű fotózáson túl szerencsére manuális beállítások tömkelegét kínálja, plusz még automata módban is ott van az expozíció korrekció csúszka, aminek azonnal látszik is az eredménye a keresőképen. A fókusz és az expozíció érzésre valamivel gyorsabb, mint a PRIV-nél, az eredmény pedig többnyire azt a szintet hozza, amit egy hasonló kategóriájú készüléktől elvárhat az ember. A videofelvételek felbontása egészen 4k-ig növelhető (nem árt egy nagy kapacitású memóriakártya sem a rendszeres videózáshoz), illetve adott a lassított felvétel készítésének a lehetősége is.

Aki azt gondolja, hogy a nagyobb kijelző, és a nagyobb teljesítményű processzor rossz hatással van az akkus rendelkezésre állásra a DTEK60-nál, annak van egy jó hírem: a telefonba fixen beépített, 3000 mAh-s akkumulátor a tapasztalataim szerint ugyanazt a nyüstölést lényegesen jobban bírja, mint a PRIV, a több mint tíz százalékkal több áramot tároló akkuja dacára. Ennek szerintem csak részben a nagyobb összteljesítmény mellett energiatakarékosabb felépítésű processzor az oka.

dtek60_004.jpg

A DTEK60 esetében már használat közben is érezni, hogy jóval kevésbé fárasztja a munka, azaz lényegesen kevésbé melegszik fel működés, vagy töltés közben, mint a PRIV. A DTEK60 már kompatibilis a QuickCharge szabvány 3.0-s verziójával, ami fél óra töltéssel nulláról elméletileg akár 75%-nyi töltésig is képes felpumpálni az akkut. Én egy 2.0-s töltővel használom rendszeresen a DTEK60-at, de tapasztalataim szerint a fél óra alatt ez esetben is megvan legalább az 50 százalékpontnyi töltöttség plusz. Összességében a DTEK60 töltés nélkül is bőven kibír nálam egy napot, pedig én aztán nem kímélem, de ha netán szorulna a hurok, negyed órányi töltési szünet beiktatásával nagyon-nagyon jó esély van rá, hogy a nap végén előbb dőlök ki én, mint a telefon.

"...a DTEK60 hosszú évek óta az első olyan BlackBerry, mely nem elsősorban, vagy nem kizárólag üzletembereknek ajánlható jó szívvel..."

Emlékszem pár évvel ezelőtt, amikor a BlackBerry Z30-at először a kezembe fogtam, mennyire taszított a puritán, "tepsifonos-samsungos" formavilága a készüléknek. Aztán később megbarátkoztam vele, bár írni máig nem tanultam meg rendesen virtuális gombokon. A DTEK60 leginkább a Z30 örökségét viszi tovább, azzal a lényeges különbséggel, hogy jóval szélesebb felhasználási lehetőséget biztosít, mint a BlackBerry három évvel ezelőtti csúcsmodellje, ráadásul a kategóriájának megfelelő, egyáltalán nem túlzó áron.

Meggyőződésem, hogy a DTEK60 hosszú évek óta az első olyan BlackBerry, mely nem elsősorban, vagy nem kizárólag üzletembereknek ajánlható jó szívvel, hanem olyan egyéni felhasználóknak is, akik időtálló befektetésként tekintenek egy okostelefonra, emellett fokozott figyelmet fordítanak a telefonon keresztül zajló kommunikáció biztonságára, valamint a készüléken tárolt adatok védelmére.

dtek60_005.jpg

A BlackBerry új zászlóshajója ezúttal szinte mindenben versenyben marad a konkurenciával, egyedül olyan apróságok hiányozhatnak, mint a vezeték nélküli töltés, meg a vízálló működés, illetve bizonyára vannak olyan csúcsmobilok a kínálatban, melyeknek a kamerája is jobb. Azok a modellek viszont, melyek mindezt egyben nyújtják, adott esetben lényegesen drágábbak, mint az itthon 200 ezer forintért rajtoló DTEK60. Szóval ha az új üzleti stratégiája alapján a továbbiakban is ilyen készülékeket tesz le a BlackBerry partnerei révén az asztalra, nem lesz itt nagy gond. Kár, hogy az első, lényegi kompromisszumoktól mentes full touch csúcs-BlackBerry megjelenésére 2016-ig kellett várni.

BlackBerry DTEK60 tulajdonságok
Kijelző 5,5 hüvelykes, 2560x1440 pixeles felbontással (kb 534ppi), AMOLED
Processzor Qualcomm Snapdragon 820 (MSM8996), 2+2 Kryo 2.15GHz / 1.6GHz maggal. GPU: Adreno 530
Memória 4 GB rendszermemória, 32 GB háttértár, microSD-kártyával bővíthető 2 TB-ig
Rádiós egységek 4G/LTE (Cat9 450/50 Mbps maximális sávszélesség), 802.11ac Wi-Fi, Bluetooth 4.2LE, NFC
Bevitel BlackBerry virtuális billentyűzet
Kamera 21 MP, autofókuszos kameraegység, képstabilizátorral, villanóval, 4k felbontású videorögzítési lehetőség (előlap: 8 MP, f2.2 fixfókuszos kamera)
Akkumulátor 3000 mAh kapacitású, nem eltávolítható Li-Ion, Qualcomm Quick Charge 3.0 kompatibilis töltőrendszerrel
Operációs rendszer Android 6.0.1 (Marshmallow)
Csatlakozás USB Type-C csatlakozó, OTG támogatással
Méretek és tömeg 153,9 x 75,4 x 7 mm, 165 gramm

A DTEK60 megvásárolható a BerryBoltban, két év gyári jótállással, ingyenes házhozszállítással.

A BlackBerry legújabb androidos okostelefonja, a DTEK60 mondhatni szokatlanul pozitív fogadtatásban részesült tőlünk nyugatabbra, ahol a készüléket tudása alapján egy lapon említik a legnagyobbakkal, ugyanakkor kiemelik, hogy kevés modell nyújtja ezeket a szolgáltatásokat és képességeket ilyen áron.

És itt az "ilyen ár" alatt most nem a BlackBerry által előszeretettel alkalmazott árprémiumot értem, bár az is nyilvánvaló, hogy Magyarországon semmi sem lehet elég olcsó, és hát lássuk be, nem mindenkinek van 200 ezer forintja egy okostelefonra (bár ez legkevésbé sem a BlackBerry hibája). 

dtek60_threeangle.png

Bár a DTEK60 hosszú idő óta talán az első olyan BlackBerry, mely nyugodt szívvel, kompromisszumok nélkül ajánlható a hardcore egyéni felhasználóknak is (erről majd a tesztben részletesebben), valójában egy csúcskategóriás üzleti készülékről van szó. Hogy mi teszi üzletivé? Nagyjából ez:

  1. Biztonság: A DTEK60 a többi androidos BlackBerryhez hasonlóan számos pontont megerősíti az Android sokak szerint foghíjas biztonsági védvárát. Az átalakított, kipucolt kód, a bootolási folyamat átható kontrollja, valamint a havonta érkező biztonsági javítások mind-mind azt szavatolják, hogy a DTEK60 az iparági átlagot jócskán meghaladó szintű (mobil)biztonságot nyújt.
  2. BlackBerry Hub: A BlackBerry a BB10-es időkből származó Hub-ban összegyúrt egy elég sokrétűen paraméterezhető értesítési központot és egy mobilos e-mail klienst. Bár a Hub-ból megnyíló üzenetek (az e-mailek kivételével) külső alkalmazásban olvashatók teljes terjedelmükben, a BlackBerry megoldása így is áttekinthetőbbé és kezelhetőbbé teszi az okostelefonra érkező üzenetkavalkádot.
  3. Gyorsgomb: Az ős-BlackBerry időkben minden készülék oldalán ott volt egy gomb, amire tetszőleges funkciót (például program indítása) lehetett programozni. Ez a gomb a DTEK50-nel és a DTEK60-nal visszatért, így például egy gombnyomással elindítható a Hub, vagy kapcsolgathatók bizonyos funkciók (pl. Wi-Fi vagy zseblámpa).
  4. Swipe up gesztus: A BlackBerry a BB10-es idők óta nagy hangsúlyt fektet a gesztusvezérelt működésre, így saját androidos felületén lehetővé teszi, hogy a BB10-hez hasonlóan bizonyos funkciókat mindenhonnan elérj egy a kijelző aljáról felfelé simító ujjmozdulattal. A funkciók a gyorsgombhoz hasonlóan egyedileg programozhatók.
  5. Értesítések extrákkal: A BlackBerry Hub e-mail klienséhez köthető egyik izgalmas funkció, hogy az e-mailek esetén már az értesítési panelen el lehet dönteni, mihez akarunk kezdeni az üzenetekkel. Így lehet például olvasatlanul törölni, megjelölni elintézendőként, vagy archiválni - mindezt anélkül, hogy be kéne lépni a Hub-ba.
  6. Produktivitás fül: A kijelző jobb oldaláról behúzható produktivitás fül igazi jótétemény azoknak, akiknek mindig zsúfolt a naptáruk, az e-mail fiókjaik és a névjegyzékük. Ezen a mindig kéznél lévő panelen ott van minden információ, amire nekik szükség lehet, egyfajta digitális filofaxként.
  7. BlackBerry billentyűzet: A BlackBerryk billentyűzete mindig is legendás beviteli eszköznek számított, és a cég sikerrel vitte tovább ezt az örökséget a virtuális klaviatúrák világába - Androidon is. Az egyelőre kizárólag a PRIV-en, a DTEK50-en és a DTEK60-n elérhető BlackBerry virtuális billentyűzet az egyik legjobb szoftveres klaviatúra, amit az Android valaha látott, egyedi, gesztusalapon működő prediktív motorral, automatikus nyelvfelismeréssel és külön kezelt privát és céges szótárfájllal.
  8. Android tisztán, sallangok nélkül: Manapság elég sok androidos gyártó megpróbálja a saját ízlésére formálni az operációs rendszer kinézetét, több, de inkább kevesebb sikerrel. Emellett sok cég telepakolja a rendszert eltávolíthatatlan komponensek sokaságával, melyek inkább bosszantóak, mint hasznosak. A BlackBerry ezzel szemben a lényegre, a hatékonyságra és az üzleti alapfunkciókra fókuszál a gyári app kínálattal.
  9. Memóriakártya kapacitása belső tárhelyként: A DTEK60 azon kevés okostelefonok közé tartozik, melyek a behelyezett memóriakártya kapacitását az Android 6.0-ban megjelent fejlesztésnek köszönhetően fel tudják használni a belső tárhely növelésére. Ez esetben a memóriakártya kvázi összeolvad a belső tárhellyel, és a készülék részévé válik, csak a teljes adattörlés után használható fel újra különálló adattárolóként.
  10. Gyorsfunkció ikonok a kezdőképernyőn: A nyomógombos BlackBerryk egyik leghatékonyabb funkciója az egy gyorsgombbal előhívható parancsok, programok. Az androidos BlackBerryken ezek a funkciók szintén jelen vannak, még ott is, ahol nincs fizikai billentyűzet. Ez esetben ikonokkal lehet meghívni ezeket a funkciókat, így például külön ikonnal lehet elérni bizonyos menüpontokat és funkciókat (pl. akkumulátor állapotának ellenőrzése, Wi-Fi ki- és bekapcsolása), illetve ugyanilyen módon egy-egy ikonnal elindíthatók egyes műveletek (pl e-mail írása, jegyzet készítése, naptárbejegyzés beillesztése stb.).

Bár ezek a funkciók tulajdonképpen az összes androidos BlackBerryn elérhetők, illetve a Hub letölthető más márkájú készülékekre is, a DTEK60 nyújtja mindezt a legkevesebb kompromisszum mellett, mint a legnagyobb teljesítményű, egyik legelegánsabb BlackBerry, amelyik valaha létezett.

A ZDnet cikke alapján. 

Mától valami megváltozott, többek között a Ti visszajelzéseitek alapján vadonatúj alapokra helyeztük a BerryBoltot, mely idén tölti be az ötödik születésnapját. Az új webshop számos olyan fejlesztést tartalmaz, mely gördülékenyebbé teszi a vásárlást, akár számítógépről, tabletről vagy okostelefonról látogatsz el az oldalra.

dtek60_ujberrybolt.jpg

Az új BerryBolt indulását mindjárt két dologgal is szeretnénk megünnepelni:

November 6-ig mindent ingyen szállítunk, értékhatártól függetlenül

valamint

Az új webshopban már megrendelheted a DTEK60-at, a BlackBerry legújabb csúcskategóriás okostelefonját! A rendeléshez kattints ide!

Az új webshopot természetesen ugyanott találod, ahol a régit, ha pedig korábban már jártál nálunk, és rendelkezel regisztrált felhasználóval, akkor az adataid is szerepelnek a rendszerben. Fontos, hogy az új BerryBolt használatához új jelszót kell kérned, ennek részleteiről rövidesen e-mailt fogsz kapni.

Ami pedig a DTEK60-at illeti, ne feledd, hogy a BerryBolt az országban egyedülállóan 18 ezer forint értékű tartozékot (egy Smart Pocket és egy QuickCharge gyorstöltő) ad ajándékba a készülék mellé.

Látogass el te is a megújult BerryBoltba, és ha észrevételed vagy javaslatod van, ne habozz e-mailt írni az info@berrybolt.hu e-mail címre! És persze gyere vissza máskor is, hiszen ez még nem minden, újabb érdekességek és meglepetések várnak majd az oldalon az év végéig!


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Elmúltak már azok az idők, amikor egy-egy új BlackBerry hivatalos magyarországi megjelenésére hónapokig kellett várni, a cég nevével fémjelzett legújabb, csúcskategóriás androidos mobil ha nem is azonnal, de nagyon rövidesen itthon is forgalomba kerül a hivatalos csatornákon, így a BerryBoltban is.

A cég tegnapi bejelentése alapján készült magyarországi sajtóközleményt lentebb olvashatjátok. Tudom, hogy itthon sokan az árra kíváncsiak, így anélkül, hogy le kéne görgetned a szöveg aljára, elárulom, hogy a DTEK60 bruttó 199.990 forintos fogyasztói áron jelenik majd meg, illetve Magyarországon egyedülálló módon a BerryBolt is csatlakozik a BlackBerry nyugat-európai akciójához, és mindenkinek, aki november 30-ig megrendeli a telefont, ajándékba ad egy Smart Pocketet és egy QuickCharge gyorstöltőt. Az előrendelés hamarosan indul!

400x500_argon_pocketside_eu_eng.png

A BlackBerry bejelentette DTEK60-at, az iparág vezető biztonsági szoftverével ellátott legújabb androidos eszközét

A DTEK60 nagyobb méretű, nagy felbontású kijelzőt, ujjlenyomat-olvasót, hosszú élettartamú akkumulátort, 21 megapixeles kamerát és programozható nyomógombot is kínál

Budapest, 2016. október 26. – A vállalati biztonsági, kommunikációs és mobiltechnológia terén vezető globális szoftverszolgáltató, a BlackBerry bejelentette legbiztonságosabb androidos okostelefon-szériájának legújabb darabját, a DTEK60-at. A DTEK60 hardverét a TCL gyártja, ugyanakkor a BlackBerry védjegyévé vált mobilbiztonságot kínálja csúcskategóriás hardveres képességekkel kiegészítve. A készülék Magyarországon november elejétől elérhető a márka magyar forgalmazójánál, a BerryBoltban.

A DTEK60 a BlackBerry DTEK-szériájának második tagja. A készülék teljes hozzáférést biztosít a cégek és szervezetek számára az androidos ökoszisztémához, a hatékony munkavégzést és a szórakozást a magasabb kategóriákra jellemző tulajdonságok segítik. Megtalálható benne az androidos BlackBerry készülékek összes biztonsági funkciója, beleértve a kategóriájában egyedülállóan gyors biztonsági javításokat és a BlackBerry DTEK alkalmazást, ami lehetővé teszi a felhasználók számára telefonjuk adatvédelmi beállításainak felügyeletét és módosítását.

“A DTEK60-nal a BlackBerry továbbra is arra koncentrál, amiben erősek vagyunk: az élvonalbeli szoftverre és a biztonsági megoldásokra. Ha a logónk feltűnik valahol, az egyenlő a biztonsággal, a kategóriájukban első vállalati szoftverektől a BlackBerry szoftverrel biztonságossá tett eszközökig" - mondta el Ralph Pini, a BlackBerry mobilitási megoldásainak ügyvezető igazgatója és vezérigazgatója.  

A DTEK60 egyebek között a következő adottságokkal rendelkezik:

  • Ujjlenyomat-olvasó: A gyors és egyszerű bekapcsolás és zárfeloldás mellett a BlackBerry ujjlenyomat-olvasója további biztonságot jelent a telefon zárolásának feloldásánál, a jelszótárolóhoz való hozzáférésnél és a vásárlásoknál is.
  • BlackBerry intelligens billentyűzet: A DTEK60-at intelligens billentyűzettel látták el, amely képes tanulni a felhasználótól és fokozni a gépelés pontosságát és gyorsaságát. Gépelés közben javaslatot tesz a szavakra, és akár három nyelv használata is lehetséges párhuzamosan. A szavak a gyors beszélgetéshez könnyen beilleszthetők.
  • BlackBerry Hub: Ez az egységesített postaláda pótolhatatlan eszköz ahhoz, hogy az összes üzenetünket egyetlen felületen gyűjtsük össze – legyen szó e-mailről, naptárról, közösségi oldalak értesítéseiről vagy telefonhívásokról.
  • Programozható BlackBerry nyomógomb: A programozható nyomógomb egyetlen mozdulattal gyors hozzáférést kínál a legtöbbet használt alkalmazásokhoz és egyes funkciókhoz.
  • Borotvaéles képű kijelző: A DTEK60 5.5” Quad HD kijelzője 16 millió szín megjelenítésére képes. A kijelző karcolásmentes üvegből készült, és speciális zsírtaszító bevonatot kapott, ami védi a szennyeződésektől és ujjlenyomatoktól.
  • Bővíthető memória: Az akár 2 TB-os micro SD-kártyák támogatottsága révén a DTEK60 biztosítja a felhasználók számára azt a rugalmasságot, hogy megfizethető és gyorsan cserélhető tárhellyel bővítsék a készüléket letöltéshez, telepítéshez, rögzítéshez és megosztáshoz, igényeik alakulása szerint.
  • Kiváló kamera: A DTEK60-at úgy tervezték, hogy 8 megapixeles elülső kamerája és 21 megapixeles, automata fókuszos hátsó kamerája profi hatású fotókat készítsen. Emellett az olyan lehetőségek, mint a fázisérzékelő automata fókusz és a kéttónusú LED-es vaku azt a célt szolgálják, hogy a kamera folyamatos és pontos fókusszal segítse elő az elmosódásoktól mentes, valósághű fotók készítését még gyenge fényviszonyok mellett is.
  • Hosszú élettartamú akkumulátor: A DTEK60 3000 mAh-s akkumulátora akár 24 órányi folyamatos vegyes felhasználásra is alkalmas. Az akkumulátor töltése a QuickCharge 3.0 gyorstöltő technológiának köszönhetően a megszokottnál lényegesen kevesebb időt vehet igénybe.

 

A készüléket azokkal a biztonsági és hatékonyságnövelő lehetőségekkel is ellátták, amelyek a korábbi androidos BlackBerry készülékeket is jellemezték:

  • Gyors biztonsági javítás: a BlackBerry tartja a rekordot a biztonsági javítások gyorsasága terén, magasra helyezve a lécet az incidenskezelésben és a foltozás-menedzsmentben.       
  • DTEK™ BlackBerry App: a felhasználók számára lehetővé teszi az operációs rendszer és az appok automatikus monitorozását, hogy tudják, a privát adataik mikor kerülhetnek veszélybe, és lépéseket tehessenek a védelmük javítása érdekében. A DTEK app nyomon követi az alkalmazásokat is, és figyelmezteti Önt, ha valaki: képet vagy videót készít a tudta nélkül, bekapcsolja a mikrofonját, üzenetet küld, vagy az elérhetőségeihez vagy földrajzi helyzetéhez akar hozzáférni.       
  • A hardvernél kezdődik a biztonság: a BlackBerry gyártási eljárása során olyan saját technikát alkalmaz, amely a biztonságot a kezdettől fogva előtérbe helyezi. Így minden DTEK60 okostelefon processzora egyedi biztonsági kulcsokkal rendelkezik, melyek eltávolíthatatlanok és megváltoztathatatlanok.     
  • Biztonságos bootolási eljárás: a hardveres kulcsokra építve a DTEK60 biztonságos bootolási láncsora minden betöltődési lépcsőfoknál leellenőrzi, hogy a következő komponens teljesen ép, így biztosítva, hogy az utolsó újraindítás óta nem módosították a készülék szoftverét.  
  • Megerősített androidos operációs rendszer: a BlackBerry kiegészítő biztonsági foltozásokat, javított véletlen számgenerálást, címtartomány generálást és tanúsítványrögzítést nyújt, nehezebbé téve a támadók számára a készülék célbavételét applikáció/rendszer memória túlterhelése által.        
  • FIPS 140-2-nek kompatibilis teljes lemez titkosítás: lopás ellen védi privát adatait, például a fényképeket vagy banki adatokat. A meghajtó-titkosítás minden androidos BlackBerry készülék esetén gyárilag be van kapcsolva.
  • Android™ for Work and Google Play™ for Work: lehetővé teszi vállalati környezetbe való gyors, egyszerű és biztonságos integrálást, ugyanúgy, mint számos üzleti és IT app egyszerű elérését.
  • A vállalati mobilkommunikáció teljes körű támogatása: a DTEK60 támogatja a BlackBerry saját mobilmenedzsment-platformját, a BES12-t és a teljes körű mobilbiztonságot és hatékonyságot nyújtó megoldásainak csomagját, ami a következőket foglalja magába: BlackBerry WatchDox biztonságos fájlmegosztás, Good Work vállalati e-mail és együttműködési rendszer, BlackBerry Strong Authentication virtuális magánhálózati (VPN) megoldás, SecuSUITE for Enterprise biztonságos hang- és azonnali üzenetküldő kommunikáció, BBM Protected titkosított üzenetküldés.

 

Elérhetőség és ár

A DTEK60 november elejétől érhető el Magyarországon a BerryBoltban. A készülék bruttó fogyasztói ára 2 év jótállással 199.990 forint. A BerryBolt akciójában a készüléket 2016. november 30-ig megrendelők egy gyári Smart Pocket védőtokot és egy QuickCharge 2.0 gyorstöltőt kapnak ajándékba összesen 18000 forint értékben.

További információkért a DTEK60 kapcsán keresse fel a BlackBerry.com/DTEK60 oldalt. Kövesse a DTEK60-hoz fűződő friss híreket az Inside BlackBerry blogon itt, illetve YouTube-os BlackBerry csatornánkon itt.

 

A BlackBerryről

A BlackBerry biztonságossá teszi a hálózatos világot, és innovatív megoldásokat szállít a teljes mobil ökoszisztéma számára és azon túl. Biztosítja a világ legkényesebb adatait az összes végpont között – az autóktól az okostelefonokig –, és így megvalósítja a mobilközpontú vállalkozás elképzelését. A BlackBerry 1984-ben jött létre, központja az Ontario állambeli Waterloo-ban található. A vállalat tevékenységét Észak-Amerikában, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában, Ázsia csendes-óceáni térségében és Latin-Amerikában folytatja. A vállalat a torontói tőzsdén „BB”, a NASDAQ-on „BBRY” jelzés alatt kereskedik. További információkért látogasson el a www.BlackBerry.com oldalra.

 

A BerryBoltról

A BerryBolt 2011-ben, kifejezetten BlackBerry termékek értékesítésére létrejött webáruház, mely a BlackBerry hivatalos magyarországi viszonteladó partnereként a gyártó teljes termékpalettáját kínálja üzleti- és magánfelhasználóknak egyaránt. A BerryBolt tartalmi partnere a BerryBlog, mely a legnagyobb hazai BlackBerry-közösséget látja el napi szintű hírekkel és tanácsokkal immár öt éve. A webshop minden BlackBerry okostelefont 2 év gyártói jótállással értékesít, illetve a vásárlás után az országban egyedülálló szakértői támogatást nyújt ügyfelei számára több csatornán is. A BerryBolt számos magyar vállalkozás, illetve multinacionális nagyvállalat magyarországi képviselete mellett beszállítója több, BlackBerry-flottát üzemeltető kormányzati intézménynek is.

Az utóbbi hetek kissé bizonytalan, nihilizmusba hajló állapotokat tükröző légköre a BlackBerry körül ma végre egy csapásra oszolhat, de legalábbis sok kérdésre választ adott ma a cég azzal, hogy némi késedelem után bejelentette, azonnali hatállyal megkezdi legújabb okostelefonjának, a DTEK60-nak az értékesítését (legalábbis egyes piacokon). Az Argon kódnevet viselő cuccot ugyanaz a külsős cég (a TCL) készíti, mint a DTEK50-et, a különbség csupán annyi, hogy a DTEK60 minden tekintetben magasabbra helyezi a lécet, felnőtt a mai androidos mezőny csúcsához, ugyanakkor azt a biztonsági színvonalat szavatolja, amit csak nagyon kevesek, vagy inkább senki ebben a szegmensben. 

A BlackBerry DTEK60 nem mellékesen egyedülálló darab a piacon, legalábbis abból a szempontból, hogy sem pont ilyen TCL típus nincs forgalomban, illetve végre azt a nyilvánvaló hülyeséget sem írhatja le senki, hogy a DTEK60 csak egy átmatricázott Alcatel, mivel még csak megközelítőleg sincs ilyen erős Alcatel mobil jelenleg a piacon. Ha már így szóba került, a specifikációk már jó néhány héttel ezelőtt kiszivárogtak, így gyorsan ide másolom a táblázatot egy korábbi posztból:

dtek60_original.png

BlackBerry DTEK60 tulajdonságok (végleges)
Kijelző 5,5 hüvelykes, 2560x1440 pixeles felbontással (kb 534ppi), AMOLED
Processzor Qualcomm Snapdragon 820 (MSM8996), 2+2 Kryo 2.15GHz / 1.6GHz maggal. GPU: Adreno 530
Memória 4 GB rendszermemória, 32 GB háttértár, microSD-kártyával bővíthető 2 TB-ig
Rádiós egységek 4G/LTE (Cat9 450/50 Mbps maximális sávszélesség), 802.11ac Wi-Fi, Bluetooth 4.2LE, NFC
Bevitel BlackBerry virtuális billentyűzet
Kamera 21 MP, autofókuszos kameraegység, képstabilizátorral, villanóval, 4k felbontású videorögzítési lehetőség (előlap: 8 MP, f2.2 fixfókuszos kamera)
Akkumulátor 3000 mAh kapacitású, nem eltávolítható Li-Ion, Qualcomm Quick Charge 3.0 kompatibilis töltőrendszerrel
Operációs rendszer Android 6.0.1 (Marshmallow)
Csatlakozás USB Type-C csatlakozó, OTG támogatással
Méretek és tömeg 153,9 x 75,4 x 7 mm, 165 gramm

Ahogy arról korábban is szó volt, a nyers erőről annyit, hogy a ma jelenleg forgalomban lévő legerősebb Qualcomm rendszerchip dolgozik a készülékben, 4 GB rendszermemóriával megtoldva. Az Android 6.0.1-et futtató mobil az első a BlackBerry kínálatában, melynek van ujjlenyomat-azonosítója, ami szerintem továbbra is egy kényelmi extra, mindenesetre most már nem dörgölheti senki a BlackBerry orra alá, hogy nem épít biometrikus szenzort a mobiljaiba. 

Hatalmasat lépett előre a kamera, legalábbis a felbontást illetően, a 21 megapixeles hátlapi szenzor a legnagyobbak egyikének számít az iparágban, az előlapi kamera felbontása mindeközben nem változott a DTEK50-hez képest. A külalak a DTEK50-nel összehasonlítva számottevően nem tér el, újdonság az üveg hátlap (ami alighanem jótékony hatással lesz majd a védőtok-eladásokra), meg az USB-C csatlakozó, ami annyiban jobb a microUSB-nél, hogy nem csak egy irányban lehet bedugni a töltő- és adatkábelt a mobilba. A DTEK60 nem mellékesen az eddig készül legvékonyabb BlackBerry, mindössze 7 milliméteres vastagságával.

Szakállas poén a jack-csatlakozóval jönni, de azt szerencsére nem vették le a mobilról, és nem vették le az üzenetjelző LED-et sem, ami ezúttal nem fehér, hanem vörös (és kizárólag vörös) színnel világít. Tetszik- nem tetszik, az előlapon továbbra sincs BlackBerry logó, csak az üveg hátlapon.

A DTEK60 már mától kapható Észak-Amerikában és néhány nyugat-európai országban, itthon valószínűleg november elején indul majd az értékesítés a hivatalos csatornákon, így például a BerryBoltban is. Az újdonság várható hazai induló ára 199.990 forint lesz, 27% áfával, két év gyártói jótállással.