Az alábbi kompetitív analízist Horváth Balázs, a magyar mobilos szaksajtó fenegyereke, jelenleg a BitPort munkatársa készítette a BerryBlog számára. Balázsnak velem ellentétben nincs BlackBerryje, tehát garantáltan pártatlan, egyben szakmai kontent következik:

Megszületett, létezik, de vajon hogyan viszonyul a piac többi nagyformátumú szereplőjéhez? Mérlegen a PRIV és a többiek!

Kétség sem férhet hozzá, hogy ebben az évben a BlackBerry szállította a legnagyobb meglepetést a mobilgyártásban. Biztos vagyok benne, hogy a hivatalos megerősítésig úgy igazán senki sem merte elhinni azt, hogy John Chen és csapata van annyira merész, és bedobja az Android-bombát.

Kicsit hasonló volt a helyzet, mint a Nokia nagy döntésének idején, még ha a BlackBerry gazdasági, piaci helyzete nem is abban az állapotban van, mint a finneké volt akkor. A közvélemény egyöntetűen Androidot akart, helyette azonban Windows Phone-t kapott, a többi pedig meg már (kicsit szomorú) történelem. A nagy kérdés most az (persze több is van), hogy a PRIV hogyan fog teljesíteni egy teljesen új terepen, illetve hol és milyen helyet foglalhat el a palettán.

PRIV vs. iPhone

Ez lesz a legnehezebben kivitelezhető összevetés, mivel az iPhone sikere már régen nem a hardverről, a 3D Touch kijelzőről, a Live Photo funkcióról, hanem az iOS-ről, illetve az egész körül kialakult, időnkét hisztériába hajló hype-ról szól. Ahogy más csúcsmobilok esetében, itt is két olyan oprendszer ütközik meg, amelyek magabiztosan uralják az egész piacot.

Ha mégis összehasonlítjuk a hardveres képességeket, akkor számok, adatok terén egyértelműen a Priv az erősebb. A Quad HD (1440 x 2560 pixel) kijelző 540 ppi képpont sűrűséget ad az 5,4 colos, AMOLED panelen, amihez képest az iPhone 6s Plus 1080 × 1920 képpontot, 401 ppi-t, illetve egy IPS panelt tud felmutatni.

iphone6s.jpg

Processzor, memória szempontjából a PRIV Snapdragon 808-cas chipset és 3 GB RAM kombója nagyobb teljesítményre képes az Apple A9 CPU-jához képest, de ott van az a tény is, hogy a PRIV 32 GB-os tárhelye microSD-vel bővíthető, ami az iPhone esetében csak a vásárláskor oldható meg azzal, ha a legnagyobb kapacitásút választjuk.

A sor persze folytatható: az iPhone-on van ujjlenyomat olvasó, a PRIV viszont a piac legkomplexebb biztonsági szoftverezettségével rendelkezik. Az iPhone-ban van NFC, de az Apple határozza meg, hogy mire használható, a PRIV esetében az NFC bármire bevethető. Az Apple mobiljában a nyomás erősségét érzékelő 3D Touch kijelző került, a PRIV azonban a szélén lekerekített panelt kapott, ahhoz passzoló funkciókkal. Végül ott az adu ász: a PRIV teljes, fizikai billentyűzettel bír, amit jelenleg senki nem tud felmutatni, így ezt a témát a poszt végén fejteném ki egy kicsit bővebben.

Pénteken a BlackBerry amellett, hogy ismertette a 2016-os második pénzügyi negyedévének eredményeit, hivatalosan is bejelentette, hogy piacra dobja első androidos okostelefonját Priv néven. Ez a döntés kétségtelenül a BlackBerry eddigi fennállásának egyik legnagyobb horderejű változása, hiszen mióta világ a világ, a kanadaiak saját fejlesztésű hardver mellé saját fejlesztésű szoftvert, vagyis operációs rendszert biztosítottak. Nem csoda, hogy a Priv, meg a Google-BlackBerry összeborulás kiakasztotta a megmaradt rajongók egy részét -- nem mondom, hogy teljesen alaptalanul, de a hétvégén olvastam jó sok sületlenséget a témával kapcsolatban, ezeket szeretném most mintegy letisztázni.

Naponta átlag öt új androidos mobilgyártó születik, a BlackBerry ezzel csak egy lesz közülük.

Tény, hogy az androidra építő gyártóknak, illetve brandeknek se szeri-, se száma, a mezőny pedig rendkívül széttagolt, a BlackBerry márkaértéke azonban a látszat ellenére még mindig elég nagy, emellett a cég láthatóan még mindig tud olyan telefont letenni az asztalra, amivel meg tudja magát különböztetni a sokaságtól (lásd például a Priv fizikai billentyűzetét).

smartslide_1.jpeg

 Emellett szintén lényeges szempont, hogy a BlackBerry évtizedes kapcsolatot ápol a mobilszolgáltatókkal, melyek az értékesítési lánc legfontosabb tagjai. Ezek a tényezők önmagában elegek lehetnek ahhoz, hogy a vállalat készülékgyártó részlege ismét egészséges eladásokat produkáljon. 

Az Android és a biztonság nem fér meg egymás mellett, ezzel a BlackBerry pont a lényegét veszti el.

Tény, hogy jómagam is viccelődtem azon korábban, hogy kultúrember nem említi egy mondatban az Android és biztonság szavakat, emellett tény az is, hogy pusztán a felépítéséből és népszerűségéből adódóan a Google rendszere sebezhetőbb bármi másnál, ám megfelelően körülbástyázva (vagy manapság népszerű szóhasználattal körbekerítve) ez a rendszer is biztosíthat magas szintű adatvédelmet. A BlackBerry részéről ezzel kapcsolatban egyelőre nem sok konkrétum hangzott el, mindössze csak annyit mondott John Chen elnök-vezérigazgató, hogy a cég a Google-lel együttműködve a BlackBerryk biztonsági és produktiv funkcióinak jelentős részét átültette, illetve átülteti Androidra. Tekintve, hogy ebben a szakmában a megbízhatóság és a szavahihetőség különösen fontos tényezők, Chennek valószínűleg lehet némi alapja arra, hogy kijelentse, a teljes BlackBerry-ökoszisztémával kiegészítve a létező legbiztonságosabb androidos mobilt alkotta meg.

Ezzel vége a BlackBerry 10-nek/nem lesz több BB10-es telefon

 Először is érdemes kicsit feleleveníteni a számokat a BlackBerry előző pénzügyi negyedéves jelentéséből: A cég három hónap alatt mindössze 800 ezer BlackBerry készüléken adott túl, Passportostul, Classicostul. Tekintve, hogy egy uszkve egymilliárdos piacról beszélünk, ez már most olyan, mintha nem is létezne a platform. Ettől függetlenül arról szó sincs, hogy a BlackBerry hirtelen lehúzná a rolót, a vezetés kijelentette, hogy folytatódni fog a BB10 fejlesztése, márciusban például jön a 10.3.3-as verzió. Hogy utána mi lesz, az jó kérdés, de látva a rendszer penetrációját, kevéssé tartom valószínűnek, hogy a BlackBerry komoly erőforrásokat áldozna a továbbiakban az új funkciók beépítésére, ami végeredményben kevéssé látványos, ám annál lényegesebb hibajavítási ciklusokhoz vezethet a jövőben.

bb10_devices.jpg

A készülékportfólió kapcsán mindössze annyi hangzott el a pénteki konferenciahíváson, hogy idén nem lesz új BB10-es telefon a boltokban. A jövő szerintem még minimum kérdéses, bár tekintve, hogy a BES12 multiplatformos rendszer, a BlackBerry jelenlegi fontosabb partnerei sincsenek hozzákötve a BB10-hez, szemben mondjuk a BES5-BBOS időkkel. Vagyis a cégek az infrastruktúra-hátteret megtartva bármikor lecserélhetik a teljes mobilflottájukat mondjuk iPhone-ra, vagy éppen androidos BlackBerrykre. Ez kétségtelenül nem sok jót jelent a BB10-es készülékportfólió jövőjét illetően. Fontos, hogy a meglévő modellek támogatása azonban ettől még nem szűnik meg egycsapásra!

John Chen elárulta a BlackBerryt, és a kínaiak kezére játszik

A végére hagytam az egyik legmókásabb összeesküvés-elméletet, miszerint John Chen eleve azért állt a BlackBerry élére 2013-ban, hogy végképp lezüllessze a céget, hogy aztán aprópénzért eladja valamilyen kínai multinak. Mert hát Chen is ferde szemű, érted. 

john-chen-blackberry.jpg

Egyrészt azt javaslom, hogy aki ilyeneket talál ki, menjen kicsit ki a levegőre, járjon egy jót és merüljön el az élet valódi szépségeiben. Másrészt pedig szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy egy multicég (meg úgy általában, minden cég) irányítása nem érzelmii alapokon kell működjön, ez pedig eleve komoly konfliktusban áll a rajongói preferenciákkal, mi ugyanis hajlamosak vagyunk érzelmeket vinni a márkához fűződő viszonyunkba. Ami persze nem baj, hiszen ettől leszünk rajongók.

Chen feladata az volt, amikor 2013-ban átvette az irányítást, hogy megmentse a BlackBerryt, és megfordítsa a szerencséjét. Meggyőződésem, hogy nélküle most nem létezne a cég, talán már BerryBlog sem lenne. Csupán csak azt kell megérteni, hogy ez egy másik BlackBerry, méretét és súlyát tekintve is, ugyanakkor mindmáig megőrizve a korábbi értékeit. Vagy ahogy a cégvezető fogalmaz legutóbbi blogbejegyzésében:

Ez egy új BlackBerry. Új életünk van. A jövőben újabb meglepetésekkel készülünk ügyfeleink és az iparág számára egyaránt. Ez csak egy újabb lépés volt ezen az úton...

Ismét kapott némi reflektorfényt a BlackBerry a múlt hét végén, miután kikerült a netre az a videó, mely a cég első androidos okostelefonját, a Venice-t, vagy annak inkább egy prototípusát mutatja be röviden működés közben. A kanadaiak minden korábbi tervet és stratégiát felrúgni látszó lépése úgy tűnik, mindenkinél alaposan felkorbácsolta a kedélyeket, legyen szó rajongókról, ex-rajongókról vagy akár közömbösnek tűnő felhasználókról. Mindezt úgy, hogy hivatalos bejelentés még nem történt, azt sem tudni, mikor és mennyiért kerül piacra a mobil, meg egyáltalán, mit fog tudni a vas és a rendszer.

Na jó, ez utóbbi kapcsán az egyik legkarakteresebb pont, a kicsúsztatható billentyűzet már régóta megmutatta magát, csakhogy amikor a BlackBerry először mutogatta a Venice-t idén márciusban a Mobile World Congressen, még szó sem volt róla, hogy a telefonra Android kerül majd. 

venice_kb.jpg

Ez az egy "aprócska" változtatás azonban merőben új helyzetet teremtett minden szempontból: Én is meglepődtem rajta, hogy a keményvonalas BlackBerry-hívőket mennyire kirázza a hideg pusztán attól a gondolattól, hogy androidos BlackBerry kerülhet forgalomba. Szakmai érvet viszonylag keveset látok a kontra oldalon, emocionális töltetű megjegyzéseket annál inkább, amit hosszú évek óta BlackBerry-felhasználó, magam is tökéletesen megértek. Sőt, John Chen is megérti:

"Az okostelefonok elképesztően emocionális tárgyak - lehet, hogy még az ágyba is magukkal viszik őket. Na jó, igazából tudom, hogy magukkal viszik. Utazás közben én is többet alszom a telefonommal, mint a feleségemmel."

-vicceli el szokásosan Chen a témát, de azt alighanem ő is tudja, hogy a BlackBerrynek ezen túl kell lépnie. Pontosabban a BlackBerry felhasználóinak. Mégpedig annak érdekében, hogy a cég okostelefonjai még évekig színesíthessék az egyre szürkülő palettát.

Szóval első körben be kell látni, hogy a BlackBerry nem a BlackBerry 10-től lett BlackBerry, és az Androidtól nem válik egycsapásra valami egészen mássá. A BlackBerry az iparágban semmihez sem mérhető mobilbiztonság és a mobilkommunikáció ikonja, márpedig ha ezt az örökséget sikerül jól átültetni Androidra, azzal mindenki jól jár.

Számos rajongótól hallottam vissza az elmúlt hetekben, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, most aztán azonnal megy iPhone-t venni. Ezt egyszerűen akkora badarságnak tartom, hogy nem is tudok hirtelenjében mit kezdeni vele. Pedig semmi bajom az Apple-lel, meg a termékeivel, sőt. Csakhogy iPhone-on soha nem lesz BlackBerry Hub, meg fizikai billentyűzet. Ja, hogy igazából eddig sem használtad ezeket? Akkor oké, állj be Te is szépen a sorba, jó lesz az az iPhone.

Plusz nagyon úgy tűnik, hogy Android ide, Android oda, a Venice nagyon nem lesz tucattelefon. Én legalábbis nem nagyon látok olyan androidos mobilt a piacon, amelyiknek teszemazt kapacitív fizikai QWERTY-billentyűzete lenne. Ez amúgy a jelek szerint teljesen felcsigázta az androidos oldalt is, elég csak ezt a cikket elolvasni, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a BlackBerrynek sikerülhet valami olyan egyedit alkotnia ebben a rendkívül sok gyártóval tarkított mezőnyben, amit eddig senki nem tudott prezentálni. 

Pont egy BlackBerrynek!

Pedig igazán nem kellett hozzá sok, mégis, ez a kissé múltba révedő, ám modern formában megvalósított funkció (aka fizikai QWERTY) hasznosabb, különlegesebb az elmúlt három évben látott okostelefonos "fejlesztések" 95%-ánál. A Venice zseniálisan képezi le John Chen cinizmusát, minden ott van benne, amivel a BlackBerry végleg fricskát mutathat az iparágnak, melynek éppen ő az egyik "nagy öregje".

Ne értsetek félre, azt azért így sem állítom, hogy a Venice 180 fokot fordít a BlackBerry szerencséjén, de jó ideje tudni, hogy szükséges és elkerülhetetlen lépés volt valamilyen irányváltás a kanadaiak telefon üzletágánál. Amihez mint többször is elhangzott, ragaszkodik Chen, hiszen csak így biztosítható egy olyan megoldáscsomag, mely páratlan mobilbiztonságot garantál a piacon.

John Chen idén év elején azt ígérte, hogy abban az esetben gyárt majd androidos telefont a BlackBerry, ha képes azt biztonságossá tenni. Ha a Venice csakugyan megjelenik Androiddal, az a számomra azt jelenti, hogy Chenék sikerrel jártak, és én a magam részéről egész biztosan bizalmat is fogok szavazni nekik.

És Te?

A BlackBerry és az Android összebútorozásáról szóló legkülönfélébb pletykákat olvasva már egy ideje John Chen, a BlackBerry elnök-vezérigazgatójának alábbi, júniusi nyilatkozata cseng a fülemben:

"Kizárólag biztonságos telefonokat gyártunk, és a BlackBerry a legbiztonságosabb telefon. Ha megtaláljuk a módját annak, hogy biztonságossá tegyünk egy androidos telefont, akkor olyant is fogunk gyártani."

Márpedig mostanra gyakorlatilag nyílt titok, hogy a BlackBerrynek lesz egy vagy több androidos telefonja, szóval Chenék valahogy csak megtalálták a módját annak, hogy biztonságosabbá tegyék az Androidot.

A neten már erre is gyártódtak teóriák, az egyik legérdekesebb ezek közül kétségtelenül az, hogy a BlackBerry a Google-lal karöltve nemes egyszerűséggel lecseréli az Android operációs rendszer alapjait képező Linuxot (pontosabban a linux-kernelt) a kanadaiak tulajdonában lévő QNX operációs rendszerre (mikrokernelre). Laikus szemmel nézve egy nagyjából azzal egyenértékű, mintha egy autó motorját lecserélnék dízelről hibridre, anélkül, hogy a jármű külsejéhez hozzányúltak volna. Ezen az analógián elindulva ez egy közönséges androidos mobilnak látszik, de lehet, hogy a látszat csal:

venice_android.png

És akkor innen következzen a kevéssé laikus megközelítés: Az Android alapjául jelenleg szolgáló, módosított Linux és a BlackBerry által 2010-ben felvásárolt QNX gyökeresen más felépítésű operációs rendszerek, már kernelszinten, vagyis az alapokat tekintve. Míg az Android egy módosított, monolítikus Linux-kernelre épül, addig a QNX mikrokernel-alapú operációs rendszer, azaz eredendően alkalmasabb lehet mobileszközökön való használathoz (erről később). Mindez nagy mértékben meghatározza azt, hogy a rendszer mennyire könnyen védhető meg a legsúlyosabb, kernelszintű támadásoktól, melyek végeredményben oda vezethetnek, hogy egy rosszindulatú támadó akár a teljes kontrollt átveszi az eszköz felett.

Némi iróniát merítve akár ennek a posztnak a címe is lehetne a legfőbb üzenete annak, hogy a BlackBerry saját alkalmazás-piacterén a BlackBerry Worldon kiemelten ajánlja felhasználóinak az Amazon App Store-t, vagyis a világ egyik legnagyobb, független (androidos) alkalmazás-piacterét. Azt a piacteret, ami egyébként a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verziójának megjelenésével felkerült mindegyik BB10-es BlackBerryre. 

Nincs ezen mit szépíteni, a fejlesztők a kezdeti, eleve nem túlságosan felfokozott érdeklődést követően mostanra gyakorlatilag teljes nihillel tekintenek a BlackBerry 10 platformra, melynek valószínűleg több, egymással szorosan összefüggő oka is van. Ennek mára az lett az eredménye, hogy a BB10 minden elvitathatatlan érdeme ellenére új appok alig jelennek meg a platformra, a régieket pedig alig-alig frissítik, így a BlackBerry World szép lassan már csak a kanadai cég saját fejlesztésű alkalmazásainak nyújt táptalajt -- vagyis legfeljebb akkor nyitja meg az ember, ha frissült mondjuk a BBM, vagy a Facebook app.

amazon_appstore_classic.jpg

Kész szerencse tehát, hogy ott az Amazon App Store, mely a fejlesztők által mellőzött BB10 platform alatt zseniális huszárvágással igyekszik megszabadítani az alkalmazáshiány jelentette fejfájástól a BlackBerry vezetését, élén John Chennel, a hongkongi származású üzleti stratégával. Az, hogy az Amazon piactere elérhető a BlackBerry operációs rendszere alatt is, az ott található alkalmazások pedig többé-kevésbé működnek a BB10-es telefonokon, nem különösebb újdonság, mindazonáltal az nagyon feltűnő, hogy a BlackBerry az utóbbi hónapokban mennyit kommunikál erről a külső alkalmazásbeszerzési forrásról.

Először jön az androidos alkalmazás-toplista a céges blogon, most pedig már a saját piacterén is az Amazon App Store-t reklámozza a cég. Ezek alapján csak a hülyének nem nyilvánvaló, hogy a BlackBerry ahogy a fogyasztói piacot szépen háttérbe tolta, úgy a fogyasztói alkalmazásokkal is ugyanezt teszi, azaz a Cut the Rope, Pinterest, Instagram és társai fejlesztőstül-mindenestül mentek a levesbe. Vagyishát akinek ez kell, az megtalálja őket az Amazonnál, köszönjük, hogy felkereste alkalmazásboltunkat, a viszont látásra!

Ez a tendencia márpedig egész biztosan folytatódni fog, az Androiddal felvértezett BlackBerrykről érkező spekulációk, hírfoszlányok (videofoszlányok - lásd fent) mind-mind nagyon egyértelmű jelei a folyamat erősödésének. Persze -- ahogy ezt Chenék az elmúlt hetekben többször is nagyon világosan egyértelművé tették -- az igazi nehézfiúk számára továbbra is megmarad majd opcióként a BlackBerry 10, pánikra tehát semmi ok, az a kisebbség, akinek többet ér a teljesen egyedi, atomstabil és szuperbiztonságos rendszer, még eljátszhatja egy darabig a különcködő eminens szerepét.

Hogy aztán a cég milyen formában kínálja majd fel a platformválasztást a vásárlói, vagy inkább új vásárlói számára, azt máig rejtély övezi, de nem kizárt, hogy lesznek még nagy meglepetések azzal kapcsolatban, hogy a BlackBerry hogyan is kívánja megoldani az alkalmazásháttérrel, platformtámogatottsággal kapcsolatos hiányosságokat.

Egyes vélekedések szerint kultúrember nem említi egy mondatban az "Android" és "biztonság" szavakat -- különösen a hardcore BlackBerry-felhasználók (meg persze pusztán egészséges rivalizálásból az iPhone-tulajok) szoktak élcelődni azon, ha időről-időre kiderül, milyen szinten kínálja magát tálcán a rendszer az egyre körmönfontoltabb hackereknek. A Google azonban az üzleti felhasználókra is igyekszik mindinkább kivetni a hálóját, ez pedig nem tűri ezt a hányavetiséget, vagy legalábbis elér rossz sajtója van e körökben egy súlyos biztonsági sebezhetőségeknek. Változás jön, méghozzá elég jelentős.

A cég bejelentette, hogy mostantól az egész okostelefon-iparban egyedülálló módon havi rendszerességgel küld majd biztonsági frissítéseket egyes, saját kontroll alatt álló típusokra (ezek a Nexusok), illetve gyártói együttműködések révén különböző gyártók meghatározott, elsősorban csúcskategóriás modelljeinél (mintha egy céges flottában nem lehetne középkategóriás okostelefon, na mindegy) átveszik ezeket a tapaszokat. Aki windowsos számítógépet használ, annak ez a jelenség már ismerős, gyakorlatilag ugyanaz fog történni az androidos vonalon, amit a Microsoft az asztali operációs rendszerénél évek óta csinál: egy meghatározott napon egyszercsak a készülék jelez, új frissítést talált, amit NAGYON ajánlott telepíteni.

Persze azért vannak a dolognak szépséghibái, hiszen míg a windowsos frissítések gyártótól függetlenül minden PC-re megérkeznek (feltétel persze az internetkapcsolat), addig a androidos mobilok jelentős részére ez jó darabig nem lesz igaz. Arról nem beszélve, hogy az okostelefonos rendszerfrissítések jóváhagyási procedúrájában ott van egy komoly kerékkötő, mégpedig a mobilszolgáltató (feltéve, hogy mobilszolgáltatónál lett véve a telefon), mely kénye-kedve szerint dönthet arról, hogy egy frissítést szabadjára ereszt-e a hálózatán működő, SIM-lockolt telefonokra. 

Az új androidos frissítési stratégia egyébként teljes mértékben érthető lépés a Google, illetve partnerei részéről, különösen az olyan, súlyos biztonsági sebezhetőségek ismeretében, mint amilyen az alig pár hete napvilágot látott Stagefright. Akinek nem rémlene, ez volt az a súlyos biztonsági hiba, melynek kihasználásához elég volt egy MMS-t küldenie a támadónak ahhoz, hogy a teljes kontrollt átvegye a készülék felett. Gondolom nem kell részletezni, mennyi kellemetlenséget okozhat az, ha ez a készülék történetesen egy milliárdos cég elnök-vezérigazgatójának öltönyzsebében lapul.

android-secured.png

Bár a BlackBerry 10 operációs rendszer ma a világ egyik legbiztonságosabb mobilos platformja, és jelenleg nincs olyan, széles körben kihasznált, kihasználható sérülékenység, mely azonnali javításért kiáltana, azt gondolom, hogy a Google által most kijelölt irány hosszú távon legalábbis megfontolásra érdemes lehet más gyártók, így a BlackBerry számára is. Ehhez persze előbb egyértelműen el kell választani az új funkciókat, jelentős rendszerszintű változásokat eredményező frissítéseket a biztonsági rétegtől, ami az okostelefonos szegmensben egyelőre elég nagy falatnak bizonyul. Mindenesetre hamar eljöhet majd az az idő, amikor egy több mint fél évvel korábban frissített rendszerrel üzemelő modern okostelefon -- futtasson bár BB10-et, iOS-t vagy Androidot -- komoly biztonsági kockázatot fog jelenti egy vállalat számára.

Persze az is járható módszer, amit a BlackBerry a szoftverszolgáltatások oldalán csinál, vagyis konkrétan hogy a cég mobilmenedzsment-platformot kínál a biztonságra törekvő vállalatok, kormányzati szervek számára, rendelkezzenek bármilyen összetételű okostelefon-flottával. A BES12 platform így ma már integráltan kezeli a Secure Work Space és Samsung KNOX konténeres megoldásokat, valamint teljes Android for Work támogatást nyújt. Sőt, még egy saját weboldalt is létrehozott Android Secured hub néven, melyen különböző független cikkek és hasznos információk találhatók az Android biztonságosabbá tételéről, illetve a mobilbiztonság és az Android viszonyáról úgy általában. 

A HWSW cikke alapján.

süti beállítások módosítása