A mai nap több szempontból is jelentőségteljesnek minősíthető a megrögzött BlackBerry-fanatikusok számára: egyrészt ma indul a 10.2.1-es OS frissítési hulláma, ami remélhetőleg rövid időn belül eljut a magyarországi felhasználókhoz is. Másrészt pedig ma kezdődött Jerezben a 2014-es Formula 1-es szezon első tesztnapja.

A Formula 1 -- melyet szokás az autósport királykategóriájának is nevezni -- a BlackBerry, illetve a rajongók szempontjából tavaly óta igazán érdekes, ekkor kötött ugyanis szponzori szerződést a cég a Mercedes AMG Petronas F1-es csapattal. Lehet, hogy az elvakult autóverseny-rajongó beszél belőlem, mindenesetre szerintem a néhai marketingigazgató, Frank Boulben egyetlen használható ötlete volt ez (már ha az övé volt), valószínűleg nem véletlen, hogy a szponzori szerződést meghosszabbították 2014-re.

f1_2014_ham.jpg

Ami azt jelenti, hogy idén is ott lesz a Merciken és a pilóták overálján a BlackBerry logó, úgyhogy remélhetőleg minél többször látjuk majd Hamiltont vagy Rosberget az élen, vagy a dobogó valamelyik fokán. Az első tesztnap eredményei mindenesetre biztatóak, Hamilton volt eddig a leggyorsabb, kár, hogy aztán rommá törte az autóját egy tempósabb kanyarban. A fenti képen így alighanem az ép autó utolsó óráit örökítette meg a világbajnok, aki köztudomásúlag nagy BlackBerry-rajongó.

A Formula 1-es mezőnyben jelenleg legjobb tudomásom szerint egyetlen okostelefon-gyártó szponzor van, mégpedig a BlackBerry (ha tud valaki másról, szóljon), a cég logója az év eleje óta van rajta Hamilton és Rosberg kocsiján, meg mezén, és persze az egész csapat (beleértve a pilótákat) zsebében ott lapulnak a BlackBerryk. Mint kiderült, nem a Mercedes AMG Petronas az egyetlen csapat, mely a BlackBerry mellett tette le a voksát, van olyan istáló is, amely kizárólagosan BlackBerryt használ, ráadásul nem is a szponzori szerződés jelentette kényszerből.

force_india.jpg

Ez a csapat az indiai milliárdos, Vijay Mallya kezében lévő Force India, Paul Di Resta, és Adrian Sutil csapata. A team IT-vezetője a minap közölte a Computing című brit lappal, hogy az istálló jelenleg kizárólagosan BlackBerryt használ, bár tény, hogy felmerült olyan opció is, miszerint iOS és Android eszközöket venne a csapat, melyeket a kanadai cég mobilmenedzsment-rendszerével tartanának kordában. 

A csapat 300 fős kollektívája tehát kivétel nélkül BlackBerryt használ, különféle tudású és korú változatokat, van BB6-os készülék is a flottában, meg a legújabb BB10-es telefonok is megtalálhatók a mérnököknél és más csapattagoknál. A számítástechnikai részleget vezető mérnök szerint egyébként a BlackBerryt a biztonság miatt választotta a csapat, hiszen a kanadai gyártó megoldásai olyan biztonsági szinten nyújtanak már alapesetben is, melyre egyik más platform sem képes önállóan.

Fenébe, ha ez így megy tovább, egyre nehezebb lesz eldönteni, hogy kinek szurkoljak a Forma 1-ben!

Via Computing.

Címkék: f1 india 1 formula force

Formula 1-rajongó vagy? Király! Ráadásul éppen Lewis Hamilton, vagy Nico Rosberg a kedvenced? Még jobb! (ha nem, szerintem akkor is jóban leszünk azért) Most kis szerencsével megnézheted a száguldó cirkuszt élőben, július utolsó hétvégéjén a Hungaroringen.

A BlackBerry, a Mercedes AMG Petronas csapat és a Magyar Telekom együttműködésében rendezett játékban való részvételhez feltétel, hogy július 5-től 21-ig vásárolj egy BlackBerry Q10 vagy Z10 típusú okostelefont a Telekomnál, majd regisztrálj a http://blackberryfanexperience.hu/ weboldalon. Érdemes regisztrálni, mert a szerencsés nyertes a teljes futamot végigizgulhatja a helyszínről partnerével!

f1nyeremeny.jpg

A nyereményjátékkal kapcsolatos minden részletet ugyanezen a weboldalon találsz. Felhívjuk a figyelmed, hogy a BerryBlog semmilyen szinten nem vesz részt a játék lebonyolításában, így a nyereményjátékkal kapcsolatos észrevételeidet, kérdéseidet se nekünk címezd, hanem a fenti oldalon található elérhetőségek valamelyikére.

Hajrá Mercedes, hajrá BlackBerry!

A Mercedes AMG Petronas csapata keményen küzd a Formula 1-es mezőnyben, és bár az eddigiek alapján túl sok babér nem termett nekik, Ross Brownék, illetve Hamilton és Rosberg versenyről-versenyre bizonyítják remek versenyzői képességeiket. A csapat pedig közben a serényen dolgozik a háttérben, a legmodernebb technológiával.

Ebbe a modern technológia-tárházba a BlackBerryk is beletartoznak, a kanadai cég éppen most tett közzé egy videót, amiben azt mutatja be a csapat és a gyártó közösen, hogyan használják a napi rutin során a mérnökök például a Q10-et. Ha BB QWERTY-párti vagy F1-es autópárti vagy (netán mindkettő), feltétlenül nézd meg a fenti videót!

Holnapután kezdődik az év legpatinásabb Formula 1-es versenye Monacóban, ahol szűk utcákon száguldozik közel két órán keresztül a mezőny, cserébe kábé az egész várost lezárják napokra és óriási a tömeg a környéken (főleg a yachtkikötőben). De mindez persze zavarja csak a monacóiakat, a lényeg az, hogy az igazi rajongók itt mindig nagyszerű versenyt és falhoz csapódó autókat láthatnak. Ha van BlackBerryjük vagy PlayBookjuk, akkor pedig akár ennél is többet.

f1_2012_livetiming2.jpg

A Soft Pauer által fejlesztett F1 2012 Timing App CP a nevéhez méltón az élő közvetítés kiegészítőjeként funkcionál, vagyis valós időben jelenít meg indformációkat, elsősorban időeredményeket a versenypályán zajló eseményekről. Az app tulajdonképpen ugyanazokat az információkat küldi ki a mobil kütyükre, amit a közvetítőállásban látnak a kommentátorok, vagyis az időeredmények mellett mindenféle hasznos információk is megjelennek a kijelzőn, kezdve a pálya állapotától az éppen érvényben lévő zászlójelzéseken át az egyes versenyzőkkel, csapatokkal kapcsolatos extra információkig.

f1_2012_livetiming1.jpg

A program érdekessége, hogy az edzések, időmérők és versenyek utólag is végigkövethetők vele, ami leginkább a sematikus pályarajz-nézetben lehet érdekes, ahol minden pilóta aktuális helyzetét láthatjuk a pályán - folyamatosan, mozgás közben. A pályarajz-nézet egyébként elképesztően részletes, igaz az autók mozgása néha kicsit meg-megbicsaklik, meg persze az élő közvetítés és a készülék által mutatott pillanatnyi helyzet közt nem feltétlenül van tökéletes szinkron a közvetített jel csúszása miatt.

A program egyik legfontosabb előnye, hogy az App Worldben található alkalmazások nagy részével ellentétben BlackBerrykre ÉS PlayBookra egyaránt telepíthető, vagyis elég egyszer megvenni és ezután mindkét eszközön használható. Ami azt illeti, az eddigi beszámolók szerint az élmény nem minden BlackBerryn egyforma, de aki újabb, OS7-es típussal rendelkezik, annak bátran ajánlható az alkalmazás, aminek egyébként van iOS- és androidos verziója is.

Az F1 2012 Timing App CP letölthető az App World storefrontból, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével a mobiltelefonos klienssel. A program ára 14,75 euró, vagyis több mint 4000 forint, de igazi rajongóknak ettől függetlenül kötelező darab.

Már csak pár nap, és elrajtol az idei Formula 1-es szezon, annyi világbajnokkal, amennyi eddig még soha nem volt egy idényben. A száguldás szerelmeseit most nagyjából kéthetente nem lehet majd levakarni a tévéről, vagy ha mégis így alakul, jó, ha ott van a zsebükben egy BlackBerry, amivel nyomon követhetik a pályán zajló eseményeket.

Az idei F1-es alkalmazás a meglehetősen beszédes F1 2012 Timing App CP névre hallgat, és a legjobbkor, egy héttel a szezon első versenyének rajtja előtt jelent meg az App Worldben. Az eddigi verziókhoz képest ez a változat egy sor érdekes újdonságot tartogat, így az élő közvetítés mellett kiválóan használható live timing mellett minden korábbinál teljesebb adatbázis áll a rajongók rendelkezésére, emellett - és ez kétségkívül a legászabb az egészben - az alkalmazás valós időben képes megjeleníteni a pilóták helyzetét a pályán.

Aki kedvet kapott az F1 2012 Timing App CP letöltésére, megtalálja a programot az App World storefrontban, valamint az alábbi QR-kód beszkennelésével letöltheti a telefonjára telepített klienssel is. A program talán egyetlen szépséghibája, hogy a tavalyival ellentétben nem ingyenes, sőt, meglehetősen komoly összeget (14,75 eurót) kell érte fizetni.

De aki az F1-et szereti, az úgyis tudja, hogy ez egy drága sport, nem?...

süti beállítások módosítása