Még javában tombol a nyári uborkaszezon, az idestova nyolc hónapja tartó KEYone hype-ot viszont ilyenkor is igyekszik fenntartani a BlackBerry Mobile, félig-meddig az indiai piacon mától elérhető limitált kiadású, fekete színű változat segítségével. Amit egyébként mint kiderült, a TCL gyárt, nem is az Optiemus, vagy legalábbis most még, mert később majd azért Indiába kerül a gyártás. Te sem tudod lassan követni? Nem vagy egyedül!

A fekete KEYone bemutatkozása óta elég sok potenciális vásárlót és rajongót foglalkoztat a kérdés, hogy ez a változat vajon kapható lesz-e a nyugati világban, mondjuk mifelénk Európában. A magánimportra építők számára nem túl jó hír, hogy az egyetlen indiai forgalmazó, az indiai Amazon egyáltalán nem végez exporttevékenységet, illetve egy vevőnek legfeljebb egy telefon jár, vagyis aki fekete KEYone-okkal megrakodva tervez hazatérni Újdelhiből, az így vagy úgy, de komoly problémákba fog ütközni, már a vásárlás során.

A fentebb említett kérdésre (vagyis mikor jön Európába a fekete KEYone) szerencsére ha minden igaz, hamarosan választ kapunk, legalábbis egy elég gyanús posztot tett ma ki a BlackBerry Mobile a Twitter-oldalára (lásd fent), melyben feltűnően bőkezűen bánnak a fekete színnel. Másfelől pedig feltűnik az IFA / BERLIN felirat is a szpotban (jobb szót nem találtam rá), ami nem mellesleg az egyik legnagyobb elektronikai szakkiállítás a világon.

Az idei expó szeptember 1-jén kezdődik és szeptember 6-ig tart, a többit mindenki gondolja/képzelje hozzá (segítség, van még egy koordináta is a tweetben).

Via Twitter.

Tegnap írtam róla, hogy küszöbön a BlackBerry KEYone egy új kiadásának megjelenése Indiában, ma délelőtt pedig annak rendje s módja szerint le is rántották a leplet Újdelhiben a fekete színű limitált változatról, ami konkrétan így néz ki:

keyone_black_limited.jpg

Az eseményen kiderült, hogy nagyjából minden előzetesen terjengő pletyka igaz volt a készülékről, azaz az Optiemus által gyártott KEYone az eredeti változathoz képest picit kraftosabb, legalábbis ami a rendszermemóriát (3 vs. 4 GB) és a háttértárat (32 vs. 64 GB) illeti, valamint egy további, lényeges ponton különbözik még: két SIM-et képes fogadni.

A limitált kiadású KEYone egyébként egy az egyben az eredeti mása, azt leszámítva, hogy annyira fekete lett, hogy még a hátlapon lévő BlackBerry logót is beszínezték. Nem véletlen, hogy Mr. Mobile rövid videobemutatójában Star Wars limited edition-nek nevezi a készüléket, és hát lássuk be, van igazság benne, egy ilyen telefon remekül passzolna Darth Vader kezébe.

Félre a tréfával, a video természetesen választ keres arra is, hogy a több memória befolyásolja-e a bármilyen szinten a teljesítményt vagy a felhasználói élményt, aki kíváncsi a részletekre, nézzen bele a fenti klipbe és megtudja.

A fekete KEYone egyelőre csak Indiában lesz elérhető augusztus 8-tól, és csak az indiai Amazon választékában, de azt csiripelik a verebek, hogy később nem kizárt, hogy Európában is megjelenik majd.

Már jó ideje hallani mindenféle mendemondákat arról, hogy az idén év elején gyakorlatilag végleges formát nyert, ám csak mostanában forgalomba került BlackBerry KEYone még 2017-ben boltokba kerülhet kicsit átalakított külsővel és belsővel. Egyes források annyira kész tényként kezelik a kérdést, hogy szerintük már csak a "mikor", legfeljebb a "hol" kérdése lehet nyitott.

A különféle források abban egyetértenek, hogy az új kiadás teljesen fekete lesz majd, mi több, a héten már elcsípett fotó is került az internetre erről a variánsról, ami csakugyan úgy néz ki, mintha befestettek volna egy KEYone-t teljesen feketére (még a gombsorok közti ezüst sáv is fekete lett). A BlackBerry múltjában azért volt már példa ilyesmire, például a szép emlékű Bold sorozatból a 9700-as és a 9780 között külsőre éppen az volt az egyetlen különbség, hogy az egyik króm, a másik fekete kerettel jött - belül azért volt még más is, ami különbözött.

black_keyone.png

A pletykák szerint így lesz ez a fekete KEYone-nal is, ami az eredeti változathoz képest állítólag több rendszermemóriát (3 helyett 4 GB) és dupla akkora háttértárat (32 helyett 64 GB) kap majd. Ha pedig a fekete KEYone egyenlő lesz azzal a típussal, amit az indiai piacra gyártanak (merthogy ilyen pletyka is terjed), akkor egy helyett két SIM-et is tud majd fogadni.

A BlackBerry Mobile persze semmit nem kommentál, én is hülye lennék a helyükben nyilatkozni a témában, pláne mivel az "eredeti" KEYone éppen csak piacra került, jól is fogy, nem nagyon indokolt máris leváltani egy picivel erősebb modellel.Ti mit gondoltok?

Via BlackBerrys.ru