A címben feltett kérdésre gondolom mindenkinek teljesen magától értetődően az a válasza, hogy ahány telefonszám, annyi SIM, aztán ízlés vagy megszokás szerint ezt mindenki vagy külön-külön készülékekbe pakolgatja, vagy egy olyan telefonba, amiben két (ad abszurdum még több) kártyahely is van. Pedig ma már technológiai szempontból semmi akadálya annak, hogy egy SIM-re több telefonszámot, azaz előfizetést is rátegyenek, aztán majd egy szoftver szépen eldönti, milyen helyzetben éppen melyiket kell használni. Ez a szoftver szoros együttműködésben áll a mobilszolgáltatók belső rendszereivel, de alapvetően egy külső cég fejleszti, szolgáltatja. Az egyik ilyen szolgáltató mától a BlackBerry.

A kanadai cég ma bejelentette, hogy megvette a londoni székhelyű Movirtu nevű vállalatot, melynek fő profilja a virtuális SIM-platform fejlesztése és támogatása - magyarul egy olyan rendszert alkottak meg, melynek segítségével egyetlen SIM-plasztikhoz több telefonszámot is hozzá lehet rendelni. A felvásárlás a BlackBerry talán legnagyobb szabású, legnagyobb jelentőségű tranzakciója lehet a QNX-üzlet óta, egyben olyan technológiát juttat a vállalat kezébe, mellyel egyetlen versenytársa sem rendelkezik.

sim_cards.jpg

Az eléggé úttörőnek számító módszer előnyeit nyilván senkinek nem kell ecsetelni, de legalábbis annak a világszerte mintegy 2,8 milliárd mobilos előfizetőnek semmiképen, akik egynél több SIM-mel rendelkeznek. A Movirtu megoldásának köszönhetően ezeknek az előfizetőknek nem kell (majd) maguknál hordaniuk második telefont, vagy duál-SIM-es készülékeket ahhoz, hogy mindkét számukat használni tudják - akár egyszerre is. Az egyetlen feltétel, hogy minden telefonszámnak ugyanahhoz a szolgáltatóhoz kell tartoznia.

A BlackBerry számára azért óriási jelentőségű ez az akvizíció (aminek az anyagi részleteit egyébként nem hozták nyilvánosságra), mivel a társaság ezzel céges környezetben olyan szolgáltatást tud nyújtani a mobilszolgáltatókon keresztül, amely abszolút beleillik a cég jelenlegi profiljába, illetve a BYOD trendekbe. Nem beszélve arról, hogy ezzel tulajdonképpen mindenki jól jár, az előfizetőtől kezdve a cégen át a mobilszolgáltatóig bezárólag.

A felvásárlást bejelentő sajtóközleményből emellett az is kiderül, hogy a rendszer működése nem korlátozódik kizárólag a BlackBerry-készülékekre, hanem pont annyira gyártófüggetlen, mint maga a mobilszolgáltatás. Éppúgy gyártófüggetlenül összeköthető a BlackBerry saját, multiplatformos menedzsment-rendszerével, így beállítható például, hogy a vállalati virtuális SIM-en keresztül milyen szolgáltatásokat érhet el az ügyfél. A rendszer természetesen a számlázást is külön kezeli, vagyis ha egy hívást a privát számáról indít a mobil tulajdonosa, akkor az összes egyéni előfizetőhöz hasonlóan a lakására kap róla számlát, ha pedig a cégesről, akkor a céghez érkezik be utána a sárga csekk. És hangsúlyozom, mindezt ugyanazzal a mobillal, egyetlen SIM-mel, de két, egymástól teljesen független előfizetéssel.

Persze mindehhez az is kell, hogy a mobilszolgáltató fel legyen készülve a rendszer kezelésére, de ezzel aligha lesz gond, hiszen a BlackBerrynek régóta bejárása van az operátorokhoz, a cég hosszú-hosszú évekig üzemeltette (illetve üzemelteti most is) saját adatszolgáltatását a mobilszolgáltatók infrastruktúráján keresztül.

Címkék: blackberry felvásárlás sim movirtu

Az, hogy a BlackBerry végül nem került új tulajdonoshoz, alighanem többeknek fájhatott (egyebek mellett Thorsten Heinsnek is, aki így "csak" 22 millió dollárhoz jutott hozzá), köztük azoknak, akik egy Lenovo-BlackBerry frigyről ábrándoztak álmukban. Szó se róla, a világ legnagyobb PC-gyártója egyszer már végrehajtott egy sikeres technológiai és brand akvizíciót a PC-iparban, melynek mintájára akár létrejöhetett volna az okostelefonok ThinkPadje, csak éppen BlackBerry néven. Végül mégsem jött létre, elsősorban a kanadai kormányzat hathatós közreműködése révén.

kanada_zaszlo.jpg

Ahogy ugyanis az várható volt, a helyi vezetés megvétózta a BlackBerry felvásárlását a Lenovo által, legalábbis ezt írja a helyi sajtó bennfentes információkra hivatkozva. Az ok nagyon prózai: a Lenovo egy kínai gyártó, a kanadai kormány pedig nemzetbiztonsági okokból nem engedhette az üzlet létrejöttét. Az illetékesek azért gyorsan hozzáteszik: egyébként nagyon szívesen látják a kínai tőkét (ki nem?) az országban, de azért a nemzetbiztonsági érdekek előrevalóbbak holmi gyarló anyagi motivációknál.

Pedig a Globe and Mail cikke szerint a Lenovo nagyon szeretett volna hozzájutni a kanadai gyártóhoz, illetve elsősorban értelemszerűen annak márkaismertségéhez, hiszen a kínaiak egyébként benne vannak a világ top5 legnagyobb okostelefon-gyártójának listájában, csak éppen Kínán kívül nem nagyon tudnak eladni senkinek sem telefont. A leányzó fekvése egész más lehet(ett volna), ha a telefonokra a Lenovo logója helyett, vagy mellett felkerül a BackBerry is, ahogy például máig megtalálható a ThinkPad felirat az ikonikus fekete notebookokon, melyeket amúgy mit tesz Isten éppen az üzleti szférában használnak előszeretettel.

Via Globe and Mail.

Címkék: lenovo kanada blackberry felvásárlás

Bár a hét eleje óta többen kész tényként kezelik, hogy a BlackBerryt felvásárolta az a bizonyos, eddig itthon még hírből sem hallott Fairfax Financial Holdings nevű kanadai befektetői csoport, azért még nem eszik olyan forrón a kását. Még egy ilyen szervezetnek is pénzt kell szereznie az üzletre, bármennyire is olcsón adja magát a BlackBerry. Kanadai lapértesülések szerint egész pontosan egymilliárd dollár (meg az apró) egyelőre hiányzik a vételárból.

A kanadai Globe and Mail nem hivatalos értesülései szerint Prem Watsa, a BlackBerryre ajánlatot tévő befektetői csoport mögött álló milliárdos több kanadai és amerikai befektetési és nyugdíjalapot megkeresett már, hogy csatlakozzanak ahhoz a pénzügyi konzorciumhoz, mely a BlackBerryt felvásárolja. Csakhogy a hírek szerint eddig mindössze egyetlen nyugdíjalap, az ontariói tanárok befektetései számára létrehozott Ontario Teacher's Pension Plan jelentkezett, hogy csatlakozna. Máris szimpatizálunk az ontarioi tanárokkal, pláne ha olyanok, mint ő!:

bad_teacher.jpg

Watsa egyébként a hírek szerint bankkölcsönből és az egymilliós tőkealapból finanszírozná a felvásárlást, ami egyébként csak a BlackBerry 90 százalékára vonatkozik, hiszen 10 százalék már így is a Fairfax kezében van. Ha végül senki nem csatlakozna a konzorciumhoz, a Fairfax B-tervként rövid távú kölcsön felvételével fedezné a maradék összeget, amit gyakorlatilag a BlackBerry jelenlegi, mintegy 2,6 milliárd dolláros készpénzállományából fizetne vissza a csoport.

Már csak az ontariói tanárok nyugdíja érdekében is remélem, hogy Watsa jól átgondolta ezt az üzletet.

Címkék: blackberry felvásárlás bbry

Tegnap a Bloomberg megszellőztette, hogy a RIM pénzügyi szakértők (egész pontosan konkrét bankok) közreműködését kérte nemrég pontosan meg nem határozott tevékenységhez, aminek lényege nagyjából annyi, hogy "megvizsgáljanak bizonyos lehetőségeket". A tőzsdének több se kellett, a RIM papírjainak értéke secpec 4 százalékot emelkedett, mivel újra híre ment, hogy eladhatják a céget. Na de ki lehet a potenciális vevő? Erről készítettünk nektek egy rövid összeállítást, pro-kontra érvekkel:

  • Barack Obama (elnök). Vagyona: ismeretlen

Az Egyesült Államok elnöke megrögzött BlackBerry-rajongó, ki tudja, talán annyira, hogy minden követ megmozgatna azért, hogy megszerezze magának a márkát. De bármennyire is ő a legbefolyásosabb ember a Földön, a RIM-re még neki sincs pénze, de talán kölcsön tudna kérni a nemzettől - persze ehhez az is kell, hogy idén újraválasszák.

  • Bill Gates (ex-Microsoft). Vagyona: ~61 mrd dollár

A Microsoft egykori géniuszának, egyben vezérigazgatójának bezzeg lenne elég pénze a RIM-re, tekintélyes, nagyjából 61 milliárd dollárra rúgó magánvagyonából. Kár, hogy Gates már csak tradícióból alighanem Windows-párti, úgyhogy ha meg is venné a RIM-et, a BlackBerry 10 biztosan menne a levesbe.

  • Mark Zuckerberg (Facebook). Vagyona: ~17 mrd dollár

Természetesen nem lehet kihagyni a számításból a Facebook fiatalon lett milliárdos atyját, Mark Zuckerberget sem, aki magánvagyonából most körülbelül két és fél RIM-et tudna vásárolni. A szándék már annál inkább kérdésesebb, mivel az ifjú milliárdos mostanában inkább fotómegosztó-szolgáltatásokra szereti rátenni a kezét cége által.

  • Roman Abramovics (Chelsea). Vagyona: ~12 mrd dollár

A RIM-re Roman Abramovics orosz milliárdosnak is lenne pénze, más kérdés, hogy ha technológiáról van szó, akkor Abramovics inkább jachtokra és repülőkre szórja a pénzét. Nem kizárt továbbá, hogy a RIM felvásárlása előtt el kéne adnia a Chelsea F.C futballcsapatot, amit 2003-ban vásárolt meg tulajdonosától hosszú évek kitartó munkája alatt összekuporgatott pénzén.

  • Kim Dzsongun (Észak-Korea vezetője, a Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára és Központi Katonai Bizottságának elnöke). Vagyona: ismeretlen

A népi Korea szeretett vezére tavaly decemberben vette át élemedett korban jobb létre szenderült apjától a stafétát. A kis Dzsongun már gyerekkorától kezdve a zárt rendszerekhez ragaszkodott, ráadásul a génjeibe van kódolva a paranoia, így egy olyan mobilgyártó biztosan jól jönne neki, melynek készülékei lehallgathatatlanok és kifürkészhetetlenek. 

  • A dalai láma (vallási, politikai vezető). Vagyona: nincs

A dalai láma megélt már kitaszítottságot, megvetést, szeretetet és őszinte, mély tiszteletet miközben bejárta az egész világot, ráadásul ő állítólag Avalokitesvara, az együttérzés bódhiszattvájának a megtestesülése, márpedig a RIM-nek most nagy szüksége van Avalokitesvara-ra. Csak az a gond, hogy Őszentsége tudvalevőleg kevéssé hisz a materiális javakban, így meg elég nehéz lenne rábeszélni a RIM megvásárlására.

Te a fentiek közül kinek adnád el a RIM-et? Vagy más tipped van? Küldd be, megvizsgáljuk a lehetőségeket!

Címkék: felvásárlás rim

Egész pontosan két éve és egy napja jelentette be a RIM és a Harman International Industries, hogy stratégia döntésük alapján a BlackBerry gyártója felvásárolja a QNX nevű, több iparágban, így az autógyártásban vagy éppen az űrkutatásban is elterjedten használt operációs rendszert. A RIM részéről a jövőt meghatározó, fontos mérföldkőhöz értünk ezzel, hiszen két évvel ezelőtt végleg bebizonyosodott, a cég új utakon járva, új alapokkal próbálja felvenni a versenyt az erősödő konkurenciával.

Anélkül, hogy a QNX felépítését és működését különösképpen részleteznénk, annyit azért mindenképpen érdemesnek tartunk megemlíteni róla, hogy az egyik legmegbízhatóbb, legstabilabb és legbiztonságosabb mikrokernelre épülő operációs rendszerről beszélünk esetében. Ebből a szempontból tehát ideális megoldást nyújthat mobil eszközökhöz, pláne azokban az esetekben, ahol sokat nyom a latba a biztonság és a stabilitás. Nem véletlen tehát, hogy a RIM választása erre az OS-re esett.

A felvásárlás után nem sokkal egyértelművé vált, hogy a RIM a jövő BlackBerryjeit a QNX-re kívánja felépíteni, az első olyan hardvert, mely QNX-alapú OS-t futtat, még 2010-ben be is jelentették. Ez volt a PlayBook, mely egy évvel ezelőtt látott napvilágot, és bár lássuk be, átütő sikert máig nem ért el, ez aligha az operációs rendszeren múlott.

A QNX-re épülő PlayBook OS idén februárban elért a 2.0-s verzióhoz, amin azért már látszik, hogy van mögötte fejlesztési munka, emellett nagyon közel vagyunk az első BlackBerry 10-es rendszert tesztverziójának a megjelenéséhez. Ez valamikor egyébként májusban esedékes, az akkor aktuális BlackBerry World konferencián, ahol a RIM szétoszt néhány fejlesztői eszközt a BlackBerry 10 OS alfájával.

Ezt követően újabb fokozatba kapcsol majd a gépezet, a QNX-alapú rendszer készre formálása immár külső fejlesztők bevonásával zajlik tovább. Ekkor, illetve az első BlackBerry 10-es okostelefonok megjelenésekor derülhet ki igazán, hogy a QNX mennyire volt jó vétel, bár a rendszert aligha az alapok fogják eladni, sokkal inkább a vadonatúj felhasználói interfész, amit a The Astonishing Tribe szakemberei fejlesztenek gőzerővel. Aki nem emlékezne, ez az a UX-ben utazó svéd cég, melyet szintén 2010-ben vásárolt fel a RIM...

Bízunk benne, hogy jó munkát fognak végezni.

Címkék: rendszer felvásárlás qnx operációs

Pedig nem is volt tegnap piacnap, mindenesetre már megint áruba bocsátanák a RIM-et, legalábbis BGR egy elég érdekes forgatókönyvvel hozakodott elő "bennfentes forrásaira" hivatkozva: a blog szerint a kanadaiak bármit is mondanak, minden erejüket megfeszítve azon vannak, hogy a befektetőket kártalanítsák, és ebben a mindenben benne van többek közt az is, hogy egyes részlegeket, vagy akár a komplett céget eladnák, ha úgy adódik. És ha már lehet választani, a vevő elsődlegesen a Samsung legyen. Ijesztő, mi?

A vállalat vezetése állítólag nagyjából 12-15 milliárd dollárt kérne a teljes cégért, ami egyébként most tokkal-vonóval nagyjából 8,5 milliárdot ér - az alku többek közt éppen ezért, vagyis a magas árszint miatt nem köttetett meg eddig. a BGR szerint a Samsungnak leginkább a BBM megszerzése lenne a legnagyobb nyereség a dealben, ami nyilván orbitális baromság, legalábbis a RIM a vállalati szegmens révén sokkal többet hozhatna a konyhára a koreaiaknak, nem beszélve a manapság annyira felértékelődött szabadalmi portfólióról. 

A magam részéről nagyon remélem, hogy ez az egész ügy ahhoz hasonló végkifejlettel bír majd, mint a Vodafone-féle felvásárlási spekuláció, amiből persze nem lett semmi (valószínűleg soha nem is volt komolyan terítéken). A Samsung érdemeit nehéz elvitatni, a legnagyobb okostelefon-gyártóról beszélünk (hogy hogy jutott ide a cég, az más kérdés), mégsem hiszem, hogy a BlackBerryk számára a koreai-kanadai házasság kecsegtető végkifejlettel járna. 

De hajlamos vagyok inkább azt gondolni, hogy a BGR jól megetetett mindenkit, aminek a RIM végeredményben örülhet, hiszen a cég papírjainak árfolyama egy nap alatt több mint 8 százalékot emelkedett a New York-i értéktőzsdén.

Via BGR.

Update: A Samsung és a RIM közben egyaránt tagadta a hírt. Akkor ennyit erről, kellemes szerdát mindenkinek!

Címkék: samsung blackberry felvásárlás