Van ez a Szürke ötven árnyalata, tudjátok, a baszós lányregény, aminek a filmadaptációját nemrég mutatták be a mozik, természetesen ahogy az várható volt, túláradó sikerrel. Sajnos a regényből készül film itt sem teljesen hű az eredeti történetvonalhoz, mint manapság oly sok filmre vitt kultikus mű esetében. Mert azt még csak-csak elnézem, hogy Legolast belerakták a Hobbitba, de hogy a Szürke ötven árnyalatában a férfi főhős mobilját, egy BlackBerryt lecseréltek egy iPhone-ra? WTF???

christiangrey.jpg

Mondjuk azt nem állítanám, hogy pusztán ettől a momentumtól mozinézők milliói követelnék vissza a kasszáknál a jegyek árát, bár éppenséggel megtehetnék, mivel maga a film állítólag nem is olyan nagy durranás, hiszen pont azt öli meg, ami a könyvet annyira sikeressé tette: a fantáziálást. Ettől függetlenül a Twitter elégedetlen rajongóktól hangos és bár jómagam sem a könyvet nem olvastam, sem a filmet nem láttam, maximálisan egyetértek velük.

Egyébként ha már itt tartunk, az azóta dúsgazdag milliomossá vált szerző, E.L. James még 2012-ben bevallotta az ABC Newsnak, hogy a regénye túlnyomó részét a BlackBerryjén írta, majd onnan küldte át a fejezeteket az otthoni Mac-jére, ahol letisztította, összefésülte a szövegeket. 

A milliomos íróknál már csak így megy ez.

Via Business Insider.

A BlackBerry App Worldnek éppen a napokban intettünk búcsút, a RIM pedig pár nappal később világossá tette azoknak, akinek nem esett volna le már akkor, hogy miért lett a piactér neve BlackBerry World. A BlackBerryken és PC-s webböngészőkön elérhető online áruház katalógusa rövidesen filmekkel, tévésorozatokkal és zenékkel bővül ki, pont úgy, mint az iTunes (vagy a Google Play Store) esetében.

A BlackBerry World új választékáról egyelőre annyit lehet tudni, hogy várhatóan elég bőséges lesz, vagyis az összes fontosabb filmstúdió és zenekiadó szerepeltetni fogja tartalmát, vagy annak nagy részét az áruházban. A filmeknél és a sorozatoknál működik majd a kölcsönzési lehetőség, a zenéknél viszont csak vásárolni lehet majd -- hogy milyen formátumban, arról egyelőre hallgat a RIM (DRM másolásvédelem mindenesetre nem lesz a zenéken, ami jó hír).

blackberryworld.jpg

Bár a kanadaiak kvázi az Apple disztribúciós modelljét veszik át, sajnos az elérést nem sikerült kezdetben úgy kiterjeszteni, mint ahogy az most az iTunes-nál tapasztalható. Vagyis a filmeket és sorozatrészeket csak az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban élők érhetik majd el, míg a zenéket 18 országra kiterjedően lehet majd letölteni -- a listában mondhatni természetesen egyetlen kelet-európai ország sem szerepel.

Remélhetőleg ez a tarthatatlan helyzet hamarosan változni fog és mi is elérhetjük legalább a zenekatalógust a BlackBerry Worldből -- bár attól tartunk ehhez a RIM-nek a jelenleginél jóval több BlackBerryt kell majd eladnia hazánkban. Drukkolunk, hogy sikerüljön.

A RIM vadonatúj mobilos platformjának, a BlackBerry 10-nek egyik érdekes saját, gyári alkalmazása lesz a Story Maker, mellyel elméletileg kis kreativitással és vizuális látásmódal bárki kisfilm-rendezővé válhat, különféle menő effektek, aláfestő zenék, vágások segítségével.

storymaker1.jpg

storymaker2.jpg

Az alkalmazásról tudni kell még, hogy a JayCut felvásárlásával került a RIM-hez, és most először szivárgott ki róla néhány képernyőmentés, mely viszonylag egyszerű kezelésről árulkodik, míg a végeredmény alant látható (a lenti videót teljes egészében egy BlackBerry 10 telefonnal rögzítették, illetve azon is végezték az utómunkálatokat). Jó buli lehetett.

Te miről fogod forgatni az első mozgóképes sztoridat?

Via iDBerry.com

Hölgyeim és uraim, ismét történelmi pillanathoz érkezett a BerryBlog, a blog közelgő féléves születésnapja alkalmával megosztjuk veletek a nigériai filmgyártás egyik remekét, egy egész estét mozifilmet, melynek címe:

BlackBerry Babes

Aki a cím, valamint az első pár perc alapján - némileg joggal - valamiféle csokipornóra számít, annak csalódást kell okozzunk, az alkotás ugyanis amennyire tudjuk, mentes a durvább felnőtt tartalomtól, ellenben van benne legalább három végletekig emancipált nő, meg sok BlackBerry (ki gondolná).

A filmhez jó szórakozást, mi a magunk részéről képtelenek voltunk végignézni, úgyhogy aki átszenvedte magát rajta, legyen oly kedves és egy kommentben ossza meg velünk a sztori fontosabb részleteit. Örökké hálásak leszünk érte.

Aki dupla élvezetre vágyik, annak ajánljuk a nagy sikerre való tekintettel elkészült második részt is!

Ha szeretnél értesülni a BlackBerrykkel kapcsolatos új hírekről, információkról, valamint szívesen megosztanád tapasztalataidat más tulajokkal, netán segítséget kérnél tőlük, csatlakozz Te is a BerryBlog Facebook-csoportjához! Garantáljuk, hogy senki nem fogja megbánni!

süti beállítások módosítása