Végre nem kell többé sötétben tapogatóznunk, hála az UTB Blogs csapatának immár véglegesen kijelenthető, hogy a BlackBerry PRIV, a BlackBerry első androidos okostelefonja Android 6.0-val fog végleg nyugdíjba vonulni, azaz nem kapja meg az operációs rendszer -- a BlackBerryk közül jelenleg egyedül a KEYone-on futó -- 7.1.1-es verzióját. A tényt maga Alex Thurber, a BlackBerry mobilmegoldásokért felelős fejese mondta el a blog századik podcastjában, ami után persze azonnal forrni kezdtek az indulatok a különböző rajongói közösségekben, fórumokon.

Egyfelől megértem egyes felhasználók felháborodását, hiszen hiába lesz pár hét múlva kétéves modell a PRIV, az Apple például még négy-ötéves iPhone-okra is kiadja az új iOS-t, márpedig a PRIV anno ezeknek a készülékeknek az árával vetekedett, mondhatni direkt iPhone-konkurensnek szánta őket a cég.

android_6_priv.jpg

Másfelől sajnos az Android világa több okból kifolyólag nagyon más, sokkal szerteágazóbb típusválaszték és hardverek érhetők el (elég csak a PRIV egyedi billentyűzetére gondolni), ezért nem feltétlenül a BlackBerry akarásán vagy nem akarásán bukott el az ügy -- Thurber egyébként a podcastban úgy fogalmazott, hogy olyan összetett koordinációt igényelt volna az Android N elkészítése a PRIV-re, hogy "szinte lehetetlen" lett volna a frissítést legyártani.

Függetlenül Thurber nyilatkozatától a BlackBerry mellett szóljon, hogy a magam részéről egyetlen olyan androidos gyártót sem ismerek, mely a megjelenést követő 23 hónappal fő verziófrissítést adott volna ki egy típushoz -- más kérdés, hogy az Android 7.1.1 upgrade éppenséggel akár már egy évvel ezelőtt is kijöhetett volna a PRIV-re. Szintúgy nem sok olyan gyártót ismerek, mely a termék 23 hónapos életciklusa alatt kb. ugyanennyi rendszerfrissítést adott volna ki bármelyik modelljére. A BlackBerry ráadásul továbbra is támogatja a típust, vagyis nincs hír róla, hogy a PRIV-re ne jelennének meg a következő hónapokban újabb biztonsági frissítések.

Kissé más a leányzó fekvése az elég mostohán kezelt DTEK szériánál, ami már távolról sem olyan koros, mint a PRIV, ám mégsem vennék rá mérget, hogy valaha látunk ezekhez a típusokhoz a jelenlegi, 6.0-nál frissebb OS-t. Nem úgy a KEYone-ra, amire már pár hete megerősítették a kurrens android, a 8.0-s verzió (Oreo) érkezését. De vajon tényleg ennyire fontosak ezek a verziófrissítések mindenkinek?

Via UTB Blogs.

A nyár közepe-vége már-már hagyományosan az új android-verzió megjelenését is hozza. Ezúttal a 8.0-s kiadáson a sor, amit korábban csak Android O-ként emlegettek, és - micsoda meglepetés! - végül csak bebizonyosodott, hogy az a bizonyos O betű a népszerű tejkrémes kekszre, az Oreo-ra utalt. Szóval tegnap megjelent az Oreo, ami ezúttal is hoz majd kisebb-nagyobb rendszerszintű változásokat, elsőként a Google Pixel készülékekre, később pedig majd a többi androidos gyártó kurrens termékkínálatába.

Egy BlackBerry biztos frissül majd Android 8.0-ra, ez pedig a nyár elején megjelent, gyárilag 7.1.1-es verzióval érkező KEYone.

A KEYone-hoz érkező Android rendszerfrissítésről egyelőre csak annyit tudni, hogy lesz, legalábbis a BlackBerry Mobile hivatalosan is megerősítette, hogy fejlesztés/tesztelés alatt áll a szoftver. Hogy mikor? Remek kérdés, de szerintem nagyjából az év vége lehet reális forgatókönyv az új update érkezésére -- ennyi idő szinte biztos kell majd, mire az egyéb tekintetben egyébként teljesen szűz, gyári Androidot a BlackBerry átgyúrja úgy, hogy az a lehető legkevesebb támadási felületet nyújtsa.

android_o.jpeg

Az Android 8.0 egyébként semmi bődületesen nagy újdonságot nem hoz majd, a Google már évek óta csak a rendszer megfelelő keretek közti finomhangolását végzi, és ez ezúttal sem lesz másként. Elméletben az Android 8.0 jobb memóriakezelést és akkuidőt kínál majd, lesznek új multitasking-fejlesztések (amivel az Android még mindig a közelébe nem ér a BB10 multitask-képességeinek) és hasonló nyalánkságok.

Végül pedig az új Android egyszerűbbé teszi a gyártóknak a következő főverzióra frissítést a "Project Treble" kezdeményezéssel. Erre egyébként óriási szüksége is van a cégnek, cégeknek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy

az egy éve megjelent Android 7.1 (vagy 7.1.1) a mai napig csak az androidos mobilok 13,3%-án (!) fut.

Az egyik első Android 8.0 tesztet megtaláljátok az Androidcentralon (angol nyelven), akit az újdonságok rövid listája érdekel, olvassa el a HWSW vagy az Index cikkét.

Becsszó nem az elvakult fanatikus beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy a BlackBerry Messenger a mobilos chatalkalmazások őse, ami talán kicsit túlontúl sok ideig maradt az őskorban, míg versenytársai szépen a fejére nem nőttek és jól elléptek mellőle. A BBM mélyrepülése tulajdonképpen egybe esik a BlackBerry mélyrepülésével, amin a cég ugyanúgy próbál javítani, mint a hardvereknél -- licencelte a brandet és a fejlesztést átadta egy ázsiai cégnek, az Emteknek. Azóta a BBM próbálja követni a divatot, ez irányba tett egy nagy lépést a legutóbbi verzió, melyet egyelőre Androidra lehet csak elérni.

bbm.jpg

A hétvégén frissült BBM leginkább a kezelőfelület ráncfelvarrásáról szól, ami a fejlesztők szándékai szerint alapvetően letisztultabb és modernebb lett, mint korábban. Ehhez képest a fórumokon és a Play Store-ban felhasználók tömege őrjöng, amiért:

  • a chatüzenetek státuszát jelző betűk (kézbesített - D, olvasott - R) túl kicsik lettek, és elvesztették a színes hátterüket is, így alig lehet látni, hogy mi történt az üzenettel,
  • a chatablak kapott valami gyereket háttérmintát, amit -- legalábbis egyelőre -- nem lehet sem kikapcsolni, sem megváltoztanti,
  • összességében az új BBM tök olyan, mintha a WhatsApp mása lenne, csak lényegesen kevesebb opcióval,
  • továbbra is hiányzik az SMS integráció az appból.

Őszintén szólva engem sokkal jobban zavar, hogy a BBM-csatornákat kiszolgáló motorhoz jó ideje nem piszkált már hozzá a fejlesztő. Kicsit olyan, mintha fel is adta volna a dolgot az Emtek, így a csatornák kezelése továbbra is hemzseg a bugoktól és más közösségi platformokhoz képest finoman szólva is fapados élményt nyújt mind az adminoknak, mind a feliratkozóknak.

Felmerül hát a kérdés, hogy miért használja ezek után az ember a BBM-et, ami ráadásul csak a fizetős BBM Enterprise kliensben nyújt végponti titkosítást, ennek az appnak a fejlesztése viszont maradt a kanadai BlackBerry kezében, vagyis például a mostani ráncfelvarrás egyáltalán nem érinti.

Remélem a fenti hiányosságokra hamar érkezik majd valami válasz a fejlesztőktől, különben a BBM végképp elszigeteli magát mindentől, ami Ázsián (pontosabban Indonézián) kívül történik.

Egyébként a BBM pont ebben a hónapban lesz 12 éves...

Címkék: frissítés bbm

A BlackBerry androidos alkalmazáskínálata ma már szinte kivétel nélkül használható tetszőleges androidos okostelefonokon. A két említett kakukktojás a DTEK biztonsági-ellenőrző app és a BlackBerry virtuális billentyűzet, ezeket ugyanis kizárólag androidos BlackBerrykre lehet telepíteni - legalábbis hivatalosan.

A megjelenése óta egyre jobb és jobb funkciókkal megspékelt BlackBerry virtuális billentyűzet rövidesen újabb, elképesztően hasznos - és a BlackBerry nevéhez méltón - produktív újdonságokkal bővül, melyeket a tegnap kiadott bétaváltozatban láthatott először a nagyérdemű. 

Az angolul Keyboard Extensions-nak (a magyar nevét még nem tudom, bocs) keresztelt extra lényegében egy különböző kiegészítő funkciókat tartalmazó ikonsávot takar, ami a virtuális gombok felett jelenik meg, akár fixálható, akár valamilyen gesztus-billentyűkomóval előcsalogatható formában.

Az interneten megjelent képernyőmentések (lásd fenti Tweet) szerint lesz szövegkijelölő eszköz. Ilyenkor a gombok eltűnnek és az egész klaviatúra egyetlen tapipaddá alakul, néhány funkciógombbal, mint például kivágás-másolás stb. Lesz vágólap-nézet, ahonnan könnyen beilleszthetők a vágólapra másolt szövegek, melyek szintén a virtuális gombok helyén jelennek meg, illetve kapnak egy fix gyorselérést az emotikonok is, kábé mint a chatprogramokban (lásd BBM és társai).

Az új androidos virtuális billentyűzet funkciói értelemszerűen azoknak jönnek majd jól, akik valamilyen full érintős androidos BlackBerryt használnak (PRIV, DTEK-sorozat), bár a virtuális billentyűzet a KEYone-nál is előcsalogatható (de minek?), a fix fizikai gombokkal viszont nincs mit tenni, maradnak a helyükön.

Az új BlackBerry virtuális billentyűzet app a többi androidos BlackBerry alkalmazással valószínűleg a következő hetekben frissül le a Play Áruházban.

A BlackBerry már az első androidos modell, a PRIV megjelenésekor igyekezett a BlackBerry 10 operációs rendszer minél több funkcióját átörökíteni a Google-féle környezetbe, egyesek szerint több, mások szerint kevesebb sikerrel. Ennek a kezdeményezésnek volt a része egyebek mellett a "Produktivitás lap" nevű, oldalról beúszó panel, ami kicsit a BB10 Flow-Peek gesztusait próbálja helyettesíteni, némi módosítással.

productivity-tab-horizontal.png

Tegnap az androidos szoftvercsomag átfogó frissítésével ez a felület, illetve alkalmazás is megújult, gyakorlatilag megjelenése óta először -- egyben most már különálló alkalmazásként is megjelent a Play Áruházban (ahol egyébként BlackBerry Termelékenységi lapnak hívják az appot). 

Az új kialakítás átláthatóbb lett és néhány apróbb új funkcióval is bővült, tehát még produktívabb lett. Például a Hub nézetből azonnal lehet válaszolni (reply all-lel) egy levélre, illetve lehet törölni is, a Névjegyzék modul esetében pedig indítható hívás, szöveges üzenet és e-mail írása is a felületről.

A megújult produktivitás fül egyébként abból a szempontból nem teljesen új, hogy a KEYone barcelonai bemutatóján már ez a verzió futott az új QWERTY-s BlackBerryn, és természetesen ez lesz rajta a megjelenésekor is, az Android legújabb, 7.1.1-es verziójával együtt.

Az új app mellett egyébiránt az összes gyári BlackBerry alkalmazás frissítést kapott tegnap, többnyire csak hibajavításokat, melyek feltehetően már a KEYone megjelenésének ágyaznak meg. Ha androidos BlackBerryd van, tessék ellenőrizni a Play Áruházat a frissítésekhez!

...vagy maradsz hófehér, mint eddig voltál? Komoly dilemma ez az androidos Hub+ alkalmazáscsomag felhasználói számára, különösen a BlackBerry Hub üzenetkezelő kliens tegnapi frissítése óta. Az új verzió ugyanis elhozta (többek közt) az egyik leginkább vágyott funkciót, a sötét (egész pontosan sötétszürke) hátterű Hub-ot.

A Hub beállításain belül az általános beállítások részbe elrejtett kapcsolóval átváltható háttér az alkalmazás teljes felületén lecseréli a hátteret sötétszürkére, azaz a beállítások, maga a Hub háttér, valamint az üzenetek háttere is megváltozik. Ennek alapvetően két kézzelfogható előnye is lehet, egyrészt az AMOLED-es kijelzővel szerelt készülékeknél a sötét Hub nézegetése közben kevesebbet fogyaszt a panel, másrészt este, gyér fény mellett nem vakít annyira az üzenetek böngészgetése. Így néz ki pontosan a gyakorlatban:

Őszintén szólva számomra elég szokatlannak tűnnek a sötétszürke hátterű e-mailek, pláne amelyekbe fehér hátterű képeket is ágyaztak, így rövid kísérletezgetést követően vissza is kapcsoltam a világos módot, nagyobb fogyasztás ide- vakítóbb felület oda. A sötét Hub egyébként olyannyira népszerű így is, hogy még a megjelenése előtti szavazásban a poszt olvasóinak több mint háromnegyede a sötétszürke háttérre szavazott.

Azért nem csak az alkalmazás háttérszínének megváltoztatási lehetősége került be az új verzióba. Így például a BB10-es Hub-ból átkerült a csatolmány nézet, vagy angolul Attachment View, amivel kilistázhatók kizárólag az e-mail csatolmányok (ehhez a jobb felső sarokban a keresőikon melletti gemkapocs ikonra kell bökni), a program már meg tudja nyitni a .msg kiterjesztésű csatolmányokat is, valamint integrálja a WeChat és Line értesítéseket is.

Kizárólag az androidos BlackBerryket érintő újdonság, hogy a frissítést követően az S/MIME funkciókat egy FIPS-certifikáióval rendelkező kriptomodul hajtja végre, ami magasabb szintű védelmet jelent az e-mail üzenetek tartalma számára.

Az új Hub elérhető a Play Store-ból,

süti beállítások módosítása