Felesleges lenne kertelni, a BlackBerry ma csupán árnyéke önmagának, annak a cégnek, mely az előző évtized végén meghatározta az okostelefon-piacot, elsők közt épített ki cloudalapú szolgáltatást és a világ leghatékonyabb mobilos infrastruktúráját működtete a szolgáltatókkal karöltve. Amellett, hogy ebben a témában elég sok, tényszerűnek és szakszerűnek csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető cikk jelent meg az utóbbi napokban, akadnak kiváló írások is. A kanadai Globe and Mail például egy brutálisan hosszú cikkben foglalta össze azt, hogy mi vezetett a BlackBerry hanyatlásához.

web-blackberry-balsillie-lazaridis-heins.jpgJim Balsillie, Mike Lazaridis, Thorsten Heins
fotó: Globe and Mail

A cikk a következő tételeket summázza, több belsős forrásra és szakértőre hivatkozva:

  • Az iPhone megjelenése után a Verizon megkereste a BlackBerryt, hogy a kanadaiak készítsenek egy "iPhone-killer" telefont. Ez lett az érintőkijelzős Storm, de mivel túl gyors volt a fejlesztési tempó, a termék megbukott, a Verizon pedig a Motorolához és az Androidhoz fordult (időközben már ők is árulnak iPhone-t),
  • Jim Balsillie, a RIM egykori társelnök-vezérigazgatója 2012-ben azért lépett ki az igazgatótanácsból, mert a cégvezetés nem fogadta el azt a tervét, mellyel egy a BBM-re épített univerzális, SMS-helyettesítő szolgáltatást álmodott meg. Az ötletet konkrétan az új elnök-vezérigazgató, Thorsten Heins torpedózta meg,
  • Mike Lazaridis, a másik társelnök-vezérigazgató a kezdetektől fogva ellenezte a teljes érintőkijelzős készülékek megjelenését és a BB10 rajtjának jelentős csúszása is rajta múlt. Heins a rajt során mindenáron a teljes érintőkijelzős Z10-re kívánta helyezni a fókuszt, a telefon azonban lényegében megbukott, az előző negyedévben több mint 900 millió dollár értékű raktárkészletet írtak le belőle.
  • A két társelnök-vezérigazgató (Lazaridis, Balsillie) által irányított szervezet összességében, menedzsment szempontból rendkívül rossz hatékonysággal működött,
  • A BlackBerry 10 marketingszempontból lényegében katasztrofálisan (le)szerepelt, a reklámok zavarosak és rosszul pozicionáltak voltak.

Minden poént nem lőnék le, akit komolyan érdekel, miért történik az a BlackBerryvel, ami történik, olvassa el a cikket, ami angolul az alábbi linken érhető el:

The Globe and Mail - Inside the fall of BlackBerry

Címkék: blackberry vezetés mike jim thorsten balsillie lazaridis heins bb10

A BlackBerry negyedéves üzleti jelentését követő konferenciahívás egyik sokkoló híre az volt, hogy a kanadai gyártó bejelentette, az előzetes tervekkel ellentétben nem készül el a több mint kétéves múltra visszatekintő PlayBook tabletre a BlackBerry 10 operációs rendszer speciális változata. Ezzel a cég nem csak azoknak a PlayBook-tulajoknak a pulzusát küldte az egekbe, akik kimondottan a BB10-es ígéretek miatt vettek BlackBerry-tabletet, hanem a régi, lojális ügyfeleinek is adott egy jó nagy pofont.

heins_bb10_2.jpg

De azért közben legalább jó szarul érezte magát, legalábbis ez derül ki Thorsten Heins nyilatkozatából, aki a CrackBerrynek így foglalta össze a döntés, illetve a bejelentés hátterét:

Nagyon kemény döntést kellett hozni a PlayBookkal kapcsolatban. Betarthattuk volna az ígéretünket, de akkor meg tele lett volna az oldalatok csupa olyan kommenttel, hogy "Hogy engedhetett ki Thorsten ilyen silány terméket a kezei közül?"...

Az egyik legnehezebb eddigi döntésem volt ez, mert tudtam, hogy ezzel megszegem egy korábbi ígéretemet, de közben meg korábban amellett is kiálltam, hogy minőségi termékeket csinálunk...

Nem tudom visszavenni a tabletet és kibővíteni a memóriáját 2 GB-ra (ennyi kell a BB10 megfelelő futtatásához -- BerryBlog). Nem tudom kicserélni a memóriachipet, ez sajnos képtelenség. Elnézést kérek minden felhasználótól, hogy nem tudtuk megoldani ezt a problémát...

Nem azt mondom, hogy ezzel minden el van intézve, de azért ilyen bocsánatkérést is ritkán látni hardvergyártó cég elnök-vezérigazgatójától -- nem egy őrületes damage control, de azért kezdetnek megteszi. Ezután meg jöhet a raktáron maradt PlayBookok még nyomottabb áron történő értékesítése, bár ez aligha vigasz azoknak, akik már jóval korábban megvették a terméket.

Via CrackBerry.

Címkék: playbook thorsten heins bb10

Ismét eltelt egy hét, és számos esemény történt a BlackBerry világában, némelyikük fontos, némelyikük inkább csak szaftos.

  • A cég szempontjából a legfontosabb valószínűleg az, hogy péntek óta Indonéziában is kapni lehet a Z10-et. Az indonéz piac a BlackBerry legnagyobb nem angol nyelvű piaca, az ország lakossága közelíti a 250 milliót, a gazdaság gyorsan bővül, folyik a globális léptékben is már egyre jobban kereső középréteg kialakulása. Az országban több millió lelkes BlackBerry felhasználó van már most is, akik megrohamozták a boltokat a Z10-ért. Híradások szerint ezt kihasználva viszonteladók és nepperek súlyosan megemelték az árakat, akár 40 százalékkal a hivatalosan ajánlott végfelhasználói árhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a SIM független készülékekért akár több mint 1000 dollárt, vagyis több mint 240 ezer forintot is van arcuk elkérni -- a feketepiacon állítólag jóval e fölé mennek az árak. Konkrét eladási adatokat persze megint nem tudunk.

  • Ha már eladási adatok, akkor az RBC Capital 500 ezerben állapodot meg magával, már ami a Z10 februári eladásaitilleti -- a korábbi becslés 350 ezer volt. A BlackBerry március 28-án teszi közzé negyedéves jelentését, vagyis jövé héten, a piac megfeszülten várja az adatokat, a részvények egyelőre nyugalommal csúsznak 15 dollár alá.

  • A Z10 eladásai és a média támogatása láttán Heins eléggé kottásnak érezte magátahhoz, hogy egy ausztrál interjúban azt fejtegesse, hogy az iPhone és annak kezelőfelülete mára elavult, megporosodtt, hiába tiszteli azért az úttörő munkáért, amelyet végzett. Nos, nekünk erről is hasonló a véleményünk, viszont mi nem vagyunk a BlackBerry CEO-ja, így Heins ebben a kapacitásában lehetne szerényebb, mert iPhone-ból mégiscsak úgy kb. százszor több fogyott eddig. Egyébként Ausztráliában is elindult a Z10.

  • Megjelent a méltán népszerű WhatsApp Messenger BB10-es változata, így majdnem BBM-szintű chatklienst kapott a Z10 is, hogy azokkal is tudjunk chatelni és képeket küldözgetni, akik istenkáromló módon nem BlackBerry hívők. Vagyis a többséggel. Neked hány BBM ismerősöd van? Nekem csak 3 :(.

  • Végezetül a BlackBerry bétáztatja a Secure Work Space technológiáját, amely az iOS és Android platformokra viszi el a BB10 beépített képességét, a Balance-t: szeparált munka- és magánkörnyezet egy telefonnal. A szolgáltatást a BlackBerry Enterprise Service 10 verziója fogja menedzselni. A funkció a második negyedévben válik elérhetővé a nyilvánosság számára, további részleteket a BlackBerry a májusi BlackBerry Live konferencián fog közzétenni. Ezzel együtt is a Balance a natív integráció miatt néhány dologban még mindig elegánsabb és kényelmesebb marad, például az üzleti naptár jelzi, ha magánprogrammal ütközne egy vacsora - az iPhone és Android felhasználóknak sajnos választaniuk kell majd, hogy bénának tűnnek az üzleti partner előtt, vagy tajtékzó párhoz akarnak hazamenni.

  • Még mindig nem tudjuk, mikor érkezik a Q10, pláne hogy mennyiért.
Címkék: blackberry heins bb10 z10 secureworkspace

Kanada népe nemzeti büszkeségként tekint a BlackBerryre, ezt a nyilvánvaló tényt a BlackBerry 10 születésekor többször bizonyította a helyi lakosság és a média -- pedig a lakosság főleg azon részének minden oka meglett volna gyűlölni a céget, akik valaha ott dolgoztak, de az átszervezéssel járó létszámcsökkentések miatt el kellett búcsúzniuk a munkaadójuktól. A kanadaiak ráadásul a jelek szerint arra az emberre sem akadtak ki, aki az ominózus létszámcsökkentésről szóló döntést aláírta.

heins.jpg

Thorsten Heinsről van szó, aki tavaly év eleje óta a gyártó elnök-vezérigazgatója, és aki most minden jel szerint kivezeti a BlackBerryt az ingoványból. Heins, aki egyébként a németországi Gifhornban született, most mindezért megkapta az egyik legnagyobb elismerést a kanadai állam részéről: a kanadai állampolgárságot.

Ezzel Mike Lazaridis és Jim Balsillie után újból kanadai elnök-vezérigazgatója van a BlackBerrynek, aki talán kicsit németesen beszéli az angolt, meg bizonyára a franciát is, de mindez mit számít, amikor a vezetésével a vállalat minden jel szerint jó irányba halad?

Gratulálunk, Mr. Heins!

Címkék: blackberry thorsten heins

Bármennyire is kemény munka zajlik mostanság a RIM irodáiban, az alkalmazottaknak, sőt a mellékelt ábra tanúsága szerint olykor a cégvezetőknek is jár egy kis kikapcsolódás. Persze olyan nagyon akkor sem szakadhatnak el a munkájuktól, ahogy szintén látszik a mellékelt ábrán. Thorsten Heins, a RIM elnök-vezérigazgatója itt például a saját BB10-es telefonjával lett lekapva egy NBA Lakers meccsen. Nofene, ennyit a nagy titkolózásról a készülékek körül!

heins_nba1.jpg

A cégvezető melletti széken Andrew Bocking ül, aki amellett, hogy nyilván szereti a kosárlabdát, a RIM szoftverfejlesztésért felelős alelnöke is, ráadásul neki is pont ugyanolyan telefonja van, mint Heins-nek, szóval dupla lebukás esete forog fenn. Egyébként Bocking kezében az egyik fotón van egy elég jellegzetes BlackBerry-tartozék is, egy bőrtok, vagyis egyes, korábbi spekulációkkal ellentétben várhatóan a BB10-es BlackBerryknél is lesz mágneses érzékelővel ellátott tok a repertoárban.

bocking_bb10.jpg

A fotók alapján nem derül ki egyértelműen, milyen telefon van Heinséknél, azon kívül, hogy érintőkijelzős, de tekintve, hogy a Dev Alpha B-nek nem lekerekítettek a sarkai, ezek a készülékek pedig határozottan kerekítettek, ezért azt gyanítjuk, hogy ez már bizony a közel végleges L-sorozatú telefon a két vezető kezében (az első Dev Alpha meg azért nem lehet, mert annak a teljes előlapja üveg, ez ellenben láthatóan nem az).

Egyébként azt is gyanítjuk, ahogy ott tartják egymás mellett a két készüléket ők ketten, hogy nem véletlen ez a nyíltság. Erre egyébként más is gondolhatott, legalábbis az interneten hamar megtaláltuk az első mémet a fotóról.

heins_bb10shutup.jpg-Kiszúrta már valaki?
-Pofa be, csinálj úgy, mintha fotóznál!

Aztán lehet, hogy ez már merő paranoia a részünkről.

Via BBin.

Címkék: thorsten heins bb10

Amikor egy új csúcskategóriás okostelefon, vagy egy vadonatúj platform piacra kerül (de igaz ez többféle szórakoztatóelektronikai termékre, például a videojátékokra is), rendszerint nem egyszerre, a világ minden pontján egy időben kerülnek a boltokba az újdonságok. Így volt ez eddig a BlackBerrykkel is, és így is lesz az új, BB10-es készülékek esetében is, derült ki Thorsten Heinsnek, a RIM elnök-vezérigazgatójának a szavaiból.

Az újdonságok a cégvezető nyilatkozata alapján három hullámban kerülnek forgalomba a jövő év első hónapjaitól a világ legkülönfélébb országaiban, régióiban. Hogy pontosan mi az ütemezés, azt egyelőre nem tudni, annyi tűnik mindössze biztosnak, hogy Dél-Afrika és Nigéria Heins ígérete szerint az első hullámban lesz, ami nem kis meglepetés, lévén az első löketet többnyire kizárólag Észak-Amerikának és a nagyobb európai országoknak tartogatják.

Korábban olyan - hangsúlyozottan nem megerősített - pletykák is előkerültek, hogy az USA-ban csak az utolsó hullámban kerülnek a boltokba a BB10-es újdonságok, ami ha így lenne, véleményünk szerint bődületes taktikai melléfogást jelentene. Azt viszont valószínűsítjük, hogy Magyarország - ahogy eddig is - valahol a lista végén áll majd, így egy-két hónapos késés biztosan lesz a honi premierrel az első hullámhoz képest. 

Némi bizakodásra adhat okot, hogy a RIM az utóbbi időszakban azért ezen a téren kicsit összekapta magát, hiszen a jelenlegi csúcsmodell, a BlackBerry 9900 tényleg legfeljebb pár hónap csúszással jött ide (a készülék tavaly szeptember magasságában került forgalomba az Egyesült Államokban, nálunk meg decembertől volt kapható), míg az első Torch, a 9800 szinte napra pontosan fél évvel a bejelentés után jelent meg itthon a mobilszolgáltatóknál.

Nem mintha bármi jelentősége lenne a számunkra, de ezen a héten mellékesen megkezdődik az iPhone 5 magyarországi árusítása - egy héttel az amerikai és nyugat-európai premiert követően. Ha a RIM tudná tartani ezt az ütemet, mi lennénk a legboldogabb bloggerek a földkerekségen.

Via Gadget.co.za

Címkék: premier thorsten heins bb10