Az amerikai YouGov piackutató legfrissebb BrandIndex jelentése szerint, amely napi több ezer megkérdezésből felépülő adatbázisra alapoz, a BlackBerry megítélése a Z10 rajtjának hatására meredeken erősödött, és köze sincs ahhoz a negatív pangáshoz, amely egy évvel ezelőtt jellemezte a márkát és felhasználóit. A cég által publikált két metrika közül az egyik a fogyasztók friss márkapercepciójának, a másik a felhasználók lojalitásának alakulását igyekszik nyomon követni. Előbbi egyszerűen az elmúlt két hétben szerzett összes benyomását (hír, reklám, ismerősök) igyekszik összegezni, utóbbi pedig az újravásárlási hajlandóságot.

Ezek szerint a BlackBerry "cool" faktora egy év alatt megfordult, és a korábbi negatív tartományból immár magabiztosan a pozitív tartományba került -- igaz, a Samsung Galaxy és iPhone hype-ot még nem éri el, de előbbitől már nincs messze, míg utóbbi ereje drasztikusan megkopott mindössze néhány hónap alatt, az iPhone 5 rajt után. Jóslatokba nem bocsátkoznék, de ha a tendencia még egy kicsit kitart, amire a Z10 USA rajtjának, majd a Q10 közeledtével minden esély megvan, a BlackBerry menősége az iPhone közelébe kerülhet a világ vezető okostelefon piacán.

Ami a lojalitást illeti, a BlackBerry-felhasználók kevesebb mint ötöde, 18%-a mondta azt egy évvel ezelőtt, hogy maradna a márkánál, ha új telefont kellene választania. Ez az arány a BrandIndex eredménye szerint most 43%. Ez messze elmarad a fanatikusan ragaszkodó iPhone-os tábor 85%-ától, de itt is a dinamika az érdekes -- egy éve az iPhone még 92%-on állt, vagyis az iPhone 5 alulteljesít. Érdekes szerintem, hogy a Galaxy is csak 53%-ot tudott elérni, ebben természetesen bele kell hogy játsszanak a középkategóriás Galaxy modellek, illetve a régebbi Android release-ek kiforratlanságai -- kétlem, hogy az SIII tábora ennél ne volna sokkal elégedettebb.

Aki érdekel az eredeti jelentés, és utána akar nézni a metodikának, az ide kattintson.

Tudom-tudom, néhányan azt gondoljátok, hogy a RIM-nek egyáltalán nem kellett volna beszállnia a tablet bizniszbe, és óriási zakó lesz a PlayBookból, mindenesetre így a piaci premierhez közeledvén érdemes kicsit elmélkedni azon, hogy a kanadaiak milyen hírverést keltenek (illetve nem keltenek) a PlayBooknak.

Az egész azzal kezdődött, hogy tavaly szeptember 28-án San Franciscóban Mike Lazaridis többek megdöbbenésére közölte, a RIM is készít egy tabletet, mely fel fogja venni a versenyt az Apple iPadjával (hogy pontosan melyik generációval, az jó kérdés, valószínűleg ezt még ő sem merte feltenni akkor magának). Teltek-múltak a hónapok, és a PlayBookról egyre több infó és pletyka látott napvilágot, már-már úgy tűnt, hogy tényleg komolyan gondolja a RIM, hogy hadjáratot indít az Apple ellen.

Aztán idén év elején a CES-t követően nagyjából annyi történt, hogy Steve Jobs bejelentette az iPad 2-t, és ezzel jó szokásához híven minden figyelmet az Apple-re és új termékére irányított. A RIM ezen a ponton mintha kicsit elbizonytalanodott volna, a PlayBook kapcsán, végül március 22-én (!) bejelentette, hogy a tablet forgalmazása április 19-én kezdődik a tengerentúlon, és előrendeléseket felvesznek.

Címkék: hype playbook tablet
süti beállítások módosítása