Az IDC adatai szerint a harmadik negyedévben a RIM 7,7 millió BlackBerryt szállított le, amivel harmadik lett a gyártók versenyében -- megelőzve például a HTC-t vagy a Nokiát is.

idc_q312.jpg

Na persze mindez nem a RIM szárnyalásának köszönhető, hanem annak, hogy a Nokia symbianos kínálata teljesen összeomlott, miközben a Lumiák még nem fogynak elég jól, és a platformfüggetlen HTC is elvesztette a fonalat a Samsung árnyékában -- de szenved az LG és a Motorola is a roppant nyomás alatt. A piac fele a Samsung és az Apple kezében van.

Részletek a HWSW-n.

Ha tényleg létezik olyan, hogy az élet császára, akkor a különböző piaci jóslatokat beböfögő elemzők aztán tényleg azok. Körülbelül egy meteorológus felelősségével (ami köztudottan zéró) azt mondhatnak, amit akarnak, csak itt nem az a tétje egy prognózisnak, hogy mondjuk ronggyá ázik vagy szétfagy pár ezer ember, hanem hogy egy cég teszemazt veszít az értékéből rongyos pár millát és olyan sajtója lesz, hogy a PR hónapokig küzdhet a kármentéssel.

De ne feledjük, hogy az elemzőcégeknél is emberek dolgoznak és bár mostanában nem sok jót jósolnak a RIM-nek, volt már rá párszor példa, hogy tévedtek. Az okostelefon-piacon maradva mindjárt két vicces példát is szeretnék elétek tárni, az egyik az IDC jóslata 2010 januárjából, a másik a Gartneré 2009 októberéből. 

Ezt mondta az IDC 2010-ben:

Az IDC arra számít, hogy 2013-ra az okostelefonok piaca 391 millió darabra emelkedik, ezek közül 132 millión fut majd Symbian, 68 millión Android, 66 millión Blackberry OS, 51 millión Windows Mobile, 49 millión pedig iPhone OS. A hatodik legnépszerűbb mobil platform a Palm-féle WebOS lesz az IDC szerint.

...ezt pedig a Gartner 2009-ben:

A piackutató úgy látja, három év múlva világszerte 525 millió okostelefon talál majd gazdára, ezekből 195,5 millión, azaz 37,4 százalékukon fut Symbian operációs rendszer, 94,5 millión, azaz 18 százalékukon Android, 73 millión (13,9%) BlackBerry OS, 71,5 millión (13,6%) iPhone OS és csupán 47,7 millión (9%) Windows Mobile. A cég úgy számol, hogy 2012-ben már jelentős piaci részt hasítanak ki maguknak a Maemo-alapú készülékek (23,5 milliós eladási darabszámmal, 4,5 százalékos arányt képviselve).

Hát fiúk, ez annyira nem jött be. Annyira nem, hogy a Symbian mára tulajdonképpen az életéért küzd, a Windows Mobile gyakorlatilag eltűnt, vagyis van helyette Windows Phone, Palm dettó eltűnt, Maemo - na ne röhögtessetek! Az iOS-t meg kábé olyan szinten alábecsülték az elemzésekben, mintha Véber István azt mondaná ma este az RTL-en, hogy holnap mínusz tizenöt fok lesz.

Gartner-Q1-smartphone-sales.jpg

A tényleges, friss adatokról álljon itt a fenti táblázat, ami szintén a Gartnertől származik, és szintén becslés, de legalább utólagos becslés. Ha nagyon akarnék, biztos egy éves jóslatot is előkotorhatnék valahonnan, de őszintén szólva nem látom sok értelmét, meg nem is akarom annyira.

Zárásként itt a legfrissebb IDC prognózis 2016-ra, mindenki döntse el, mennyire hisz ezek után nekik:

idc_2016.jpg

Idézetek: HWSW

Nem fest túl rózsás képet az IDC tegnap publikált 2010-es negyedik negyedéves körképe a RIM kilátásairól az okostelefonok világpiacán. A kanadai cég ugyan továbbra is a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártónak számít, és növelte is forgalmát tavaly év végén, de eladásainak növekedése nem tudta tartani a lépést a piac bővülésével, vagyis fokozatosan teret vesztett.

A RIM konkrétan 14,6 millió BlackBerryt szállított tavalyi utolsó negyedévben, ami 36,4 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi eredmény (akkor 10,7 millió készülék fogyott), miközben az Apple csaknem megkétszerezte az eladásait, gyakorlatilag egy az egyben a piaccal együtt nőve, a Nokia pedig harmatgyengén teljesítve csupán nyolcmillióval több okostelefonon tudott túladni, ezzel piaci részesedése éves szinten több mint tíz százalékot esett vissza. A fentieknek köszönhetően a RIM piacrésze egy év alatt 19,9 százalékról 14,5 százalékra apadt.

Címkék: apple nokia rim idc
süti beállítások módosítása