Indonéziában elméletileg a mai naptól kapható a BlackBerry első licencpartnere, a BB Merah Putih által gyártott BlackBerry Aurora, mely két szempontból is korszakalkotó a BlackBerryk történelmében. Egyrészt ez az első dual SIM-es BlackBerry, másrészt ez az első BlackBerry, mely az Android legfrisebb, 7.0-s verziójával (Nougat) érkezik. A mai rajtra megérkezett az első promóciós videó, ami elég jól megmutatja, kik fogják venni ezt a telefont, és ők aztán mire fogják használni.

A rövidebb természetfilmnek is beillő klip elég hangsúlyosan egy funkcióra, a fotózásra összpontosít, egész pontosan egy vízesés fotózására, amivel a főszereplő (nevezzük mondjuk Angkasának) hosszasan elbíbelődik, ám a végeredmény magáért beszél. 

Ha már a fotózásnál tartunk, az Aurorának egy 13 megapixeles kamerája van, autófókusszal, és egy rakás kreatív, manuális üzemmóddal (érdekesség, hogy a klipben látható kameraalkalmazás nem a BlackBerry saját fejlesztésű appja, a BlackBerry Camera). A szelfikamera 8 megapixeles.

Az Aurora egyéb képességei szóba se kerülnek ebben a videóban (ezért sem kizárt, hogy egy egész sorozat lesz majd belőlük), vagyis konkrétan az, hogy mitől BlackBerry egy BlackBerry. Feltételezem ennek valami olyasmi oka lehet, hogy a gyártó kizárólag a márkanévre építve akarja eladni az országban a készülékeket, márpedig a BlackBerry márkának elég jó csengése van Indonéziában, ahol egyébként a drágább, mifelénk csúcskategóriás okostelefonok a lakosság számára elérhetetlen luxusnak minősülnek.

Minden különösebb hajcihő nélkül ma élessé vált a BlackBerry indonéz licencpartnere, a BB Merah Putih első termékoldala, ezzel egyben hivatalossá vált a BlackBerry Aurora, az első, helyi piac számára készült, helyben gyártott BlackBerry.

aurora_colors.jpg

A készülék, melyről az első kiszivárgott képek pont pár napja jelentek meg, az indonéz felvevőpiac lehetőségeinek megfelelően - legalábbis számunkra - belépőszintű modell, bár egy-két ponton azért vannak furcsa anomáliák. Például a 4 GB rendszermemória és a 32 GB háttértár egyáltalán nem a belépőszint sajátja, ráadásul a készülék gyárilag a legfrissebb Androiddal érkezik, holott azt még a felsőkategóriás DTEK60, vagy a PRIV sem kapta meg.

aurora_2.jpg

Az Aurora egyébként ezeket tudja még:

  • 720 x 1280 AMOLED 5.5 hüvelykes kijelző
  • Dual micro SIM card
  • Android 7.0, gyorsgomb
  • MSM8917 1.4GHz Qualcomm Snapdragon 425 SoC
  • 3000 mAh-s akkumulátor
  • 13-megapixeles kamera, autófokusszal, vakuval
  • 8-megapixel előlapi kamera, vakuval
  • 4 GB RAM, 32 GB ROM, 256 GB-ig bővíthető
  • Méretek 152 x 76.8 x 8.55 mm
  • Tömeg: 178 gramm

Az Aurora várhatóan még a KEYone előtt, március közepén a boltokba kerül a helyi piacon összesen négy színben, az ára pedig átszámítva nagyjából 77 ezer forint lesz, vagyis akár egy kiváló androidos Leap is lehetne belőe - kár, hogy itthon nem kerül majd hivatalosan forgalomba.

Noha a KEYone lázban tartja a rajongók nagy részét, és az érdeklődés a média részéről is ígéretesen erős, szép lassan lehullhat a lepel egy másik BlackBerryről is, amit egy olyan országban kezdenek árulni, ahol a KEYone nagyjából a megfizethetetlen kategóriába tartozik. Volt már itt a blogon szó többször is az indonéz PT BB Merah Putih által gyártott olcsó BlackBerryről, nos úgy tűnik, hogy ennek a megjelenése is kézzelfogható közelségbe kerül lassan. De legalábbis megjelentek róla az első kiszivárgott fotók, íme.

bb_cb_merah_putih.jpg

A BBC100-1 -es típusszámot viselő készülék a KEYone-nal ellentétben egy vérbeli belépőkategóriás okostelefon lehet, ennek megfelelő tulajdonságokkal. A legérdekesebb mind közül kétségtelenül a dual SIM támogatás, mely az indonéz piacon mondhatni kötelező megoldás, egyben ezzel a készülékkel le is zárul egy korszak a BlackBerryk történelmében, hiszen a cégnek eddig soha nem volt dual SIM-es megoldása.

Ami a képeket illeti, az indonézek által indonézeknek gyártott BlackBerry külsőre kicsit olyan, mintha a Z10-et és a Z30-at gyúrták volna egybe, leszámítva a hátlapi kamera elhelyezését. A hátlapi mintázat mintha egy az egyben a Z10-é lenne, az egész előlapra kiterjedő kijelzőüveget pedig a Z30-nál alkalmazták először (kivéve a készülék alját). További képek híján nehéz megmondani, hogy a készülék mennyire lesz vastag, hová kerül a SIM (pardon, SIM-ek), meg a többi gomb, de szerintem rövidesen minden kérdésre válasz érkezik.

Mielőtt még azonban hosszú távú terveket kezdenél szövögetni a jóárasított, dual SIM-es BlackBerryvel, nem árt, ha tudod, hogy a BBC100-1 jó eséllyel nem fog hivatalosan forgalomba kerülni Európában, bár az okostelefon-importa szakosodott leleményes vállalkozások biztosan áthidalják valahogy ezt a problémát is. Viszont még ha be is tudod szerezni, ne számolj vele, hogy olyan 4G-s szolgáltatás-lefedettséget érsz el a készülékkel, mint az Európába szánt modellekkel, a típus ugyanis nem támogatja az egyik legfontosabb európai 4G-s frekvenciasávot.

Via CrackBerry.

Dual SIM ide- dual SIM oda, itthon valószínűleg nem lesz olyan jó vétel az a még megjelenés előtt álló BlackBerry, melyet kifejezetten az indonéz piacra szánt a BlackBerry első licencpartnere, a PT BB Merah Putih. Nem csak azért, mert az egyébként BBC100-1 -es típus nem kerül forgalomba hivatalosan Európában, hanem egy ebből egyenesen eredő másik probléma miatt is, mely egyébként a gyanúsan olcsó, Kínából importált telefonok zömére éppúgy jellemző.

merahputih_flag.jpg

A helyi hatóságok által nemrég jóváhagyott típus kiszivárgott adatlapja (lásd lent) alapján a legolcsóbb BlackBerry nem támogatja az európai 4G/LTE-hálózatoknál használt B20-as frekvenciasávot, vagyis egy ilyen készüléket Magyarországon használva nem áll rendelkezésre a szolgáltatók teljes 4G-s lefedettsége, ami egyébként éppen a 20-as sáv (ez egyébként a 800 MHz-es digitális hozadéksáv, ha valaki tudni akarja) miatt lehet annyi, amennyi - több mint 98 százalék kültéren a Telekomnak és a Telenornak és több mint 93% a Vodafone-nak.

bbc100-1.jpg

Szerencsére a másik két, általánosan használt európai LTE-sávot támogatja majd az új modell, illetve természetesen telefonálni is lehet vele Magyarországon és a környező országokban, ettől függetlenül bármennyire is csábító lesz az ár, a fentiek miatt erősen meggondolandó a készülék beszerzése itthon.

Érdemes lehet tehát kicsit várnia, vagy gyűjtögetnie azoknak, akik olcsóbb BlackBerryt szeretnének vásárolni, míg vagy a DTEK50 ára csökken, vagy a BlackBerry Mobile piacra nem dob Európában egy olcsóbb típust, ami egyébként egyes pletykák szerint akár még idén megtörténhet.

Via Twitter.

A BlackBerrytől eddig mondhatni mi sem állt távolabb a kétkártyás, vagy iker SIM-es telefonoknál, ami részben az egész BlackBerry ökoszisztéma működésének, másrészt meg a célpiac igényeinek volt betudható, ám az újabb piacokkal úgy tűnik, ennek a korszaknak is vége lesz, nem is olyan sokára. 

Míg a nyugati világ QWERTY-rajongóit a Mercuryról szóló hírek hozzák lázba, addig Indonéziában már javában készül a helyi piacra szánt, Indonéziában gyártott BlackBerry, ami a kiszivárgott pletykák szerint a BBC100-1 -es modellszámot viseli majd, a végleges neve pedig pont akkora rejtély, mint a Mercurynál. Most viszont -- első alkalommal -- megjelentek az interneten a nem hivatalos műszaki részletek a telefonról, amit például ők is használhatnak majd:

indonesia-selfie.jpg

E szerint a PT BB Merah Putih által gyártott BlackBerrybe egy Qualcomm Snapdragon 425-ös SoC kerül, ami egy négymagos, 1,5 GHz-es CPU-t és egy meglehetősen gyengécske grafikus processzort takar. De sebaj, mert az egyébként meglehetősen nagy, a pletykák szerint 5,5 hüvelykes képátlójú kijelző felbontása csak 720p lesz, cserébe tele lesz nyomva memóriával a készülék: a rendszermemória 4 GB-os, a háttértár 32 GB-os lesz.

És akkor visszakanyarodva végre a bevezetőre, a készülék a pletykák szerint két SIM-et fogad majd, ami azt jelenti, hogy ez lehet az első iker SIM-es BlackBerry a piacon. Ez a megoldás egyébként nyugatabbra nem annyira megszokott és népszerű, a feltörekvő ázsiai piacon viszont felettébb kedvelt, és bizonyára itthon is lenne egy-két előfizető, aki hasznát tudná venni. Hogy ebből a modellből kerül-e Magyarországra, az jó kérdés, hivatalos úton szinte biztos nem, a hátizsákjában meg ugye mindenki azt hoz(at) haza Indonéziából, amit akar (és amit nem vesznek el tőle a vámon). Hivatalos részletek hamarosan...

Via Twitter.

Miközben egyes országokban, sőt régiókban tíz emberből kilenc és fél azt sem tudja, mi az a BlackBerry Messenger, vagyis a BBM, van egy olyan ország a világon, ahol minden ötödik ember használja. Ami azt illeti, ez az ország népességszámát tekintve a világ negyedik legnagyobb országa, Indonézia. 

A délkelet-ázsiai ország igazi BBM nemzetnek számít, hiszen csak ebben az egy országban 55 millió aktív felhasználója van a BlackBerry üzenetküldő platformjának, ráadásul az egyetlen olyan ország a világon, ahol a BBM-ezők többen van a WhatsApp- és Facebook Messenger felhasználóknál. 

A Wall Street Jorunal blogja egész hosszú posztban próbálja boncolgatni, hogy egy 260 milliós, a mobilpiacát tekintve (meg úgy egyébként is) fejlődő országban minek köszönhető, hogy a BlackBerry ilyen pozícióban van, pláne, mivel pár évvel ezelőtt még hírből sem nagyon ismerték az országban a szolgáltatást, illetve csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy BlackBerryvel a zsebükben járják Dzsakarta utcáit.

indonezia_okostelefon.jpg

Bár a blog végül sajnos nem ad választ a kérdésre (azon kívül, hogy a BBM-et a biztonsági és kényelmi funkciói miatt kedvelik sokan az országban - you don't say that!), azt hiszem valahol itt lehet a kutya elásva. A BlackBerry ugyanis pont úgy egyfajta státusszimbólumnak számított eleinte Indonéziában, mint a nyugati világban mondjuk az iPhone, azzal a fontos különbséggel, hogy a helyi átlagkereset alapján egy iPhone-t még ma is rendkívül kevesen engedhetnek meg maguknak arrafelé, az egyetlen elérhető ikonikus nyugati telefonmárka tehát a BlackBerry maradt -- aminek történetesen van saját chatplatformja is.

Persze ez nem jelenti azt, hogy tízmilliók vennék a BlackBerryket Indonéziában, hiába gyártott az országnak kvázi saját típust a kanadai cég (emlékszik még valaki, mi volt a Z3 kódneve?). De a multiplatformossá vált BBM mellett ez már szinte teljesen irreleváns, a készülékpenetráció meglehetősen költséges növelése helyett a gyártó arra fókuszált, hogy olyan extra szolgáltatásokkal erősítse meg a platformot a helyi piacon, melyet senki más nem nyújt rajta kívül. 

Valószínűleg nagyrészt Indonéziának köszönhetők a BBM Csatornák is, illetve a BBM-be ágyazott reklámok, hiszen egy ekkora felhasználói elérés már elég jól értékesíthető. Ami pedig a csatornákat illeti: csak Indonéziában 750 ezer BBM Csatornát üzemeltetnek, a legtöbb nagy helyi kereskedelmi és szolgáltatócég fel is használja ezeket értékesítési céllal, és akkor még nem beszéltünk a BBM-be integrált különféle banki- és egyéb mobiltárca-szolgáltatásokról, melyeket kifejezetten a helyi piacra hoztak létre.

A BlackBerry tehát jó alapokkal rendelkezik Indonéziában (és még néhány fejlődő országban) ahhoz, hogy a BBM-ből jó pénzt csináljon, de nem ülhet hátra tett kézzel a cég, hiszen a verseny a chatplatformok frontján borzasztó erős, és a nyugati világ trendjei a történelem tanúsága szerint előbb-utóbb éreztetik magukat keletebbre is.

Via Wall Street Journal.