Nem kenyerem kárörvendeni a BlackBerry versenytársain, meg játszani az eszem, hogy bezzeg én megmondtam, ez a bring your own device (BYOD) világ nem mindenhol csak játék és mese, öröm és bódottá. De azért én megmondtam...

A BYOD kapcsán arról van szó ugye nagy vonalakban, hogy a nagyvállalatok és állami szervek dolgozói megveszik az iPhone-jukat meg az androidos csodákat, majd kikövetelik maguknak, hogy munkahelyi környezetben is használhassák. Meg van, amikor a munkahely oszt ki a dolgozóknak telefonokat céges flottában -- ilyenkor az utóbbi időben egyre többen kérnek iPhone-t, vagy valamilyen divatos Samsung Galaxy modellt maguknak, csak néhol a dolgozók nem azt kapják, amit várnak. Mint például az Amerikai Védelmi Minisztérium munkatársai.

the_pentagon.jpg

A Pentagon illetékes hivatala által megszabott szigorú használati kritériumok miatt az iPhone és iPad tulajok sok mindenről kénytelenek lemondani, ha az eszközöket a Pentagon hálózatán is használni kívánják, vagyis például meg akarják rá kapni a "céges" (CÉGes, érted) dokumentumaikat, e-mailjeiket.

Így a hivatal szigorú előírásainak megfelelően az iOS-eszközöket használóknak a következő funkciókról kell lemondaniuk:

  • Safari böngésző használata
  • iMessage használata
  • iTunes használata
  • App Store használata
  • A gyári e-mail kliens használata
  • Wi-Fi elérés a Védelmi Minisztérium által üzemeltetett hotspotokon

Vagyis a Pentagon lényegében kiherélte az összes dolgozói kézben lévő iPhone-t és iPadet. Oh and one more thing, az eszközöket még így is csak akkor lehet használni a belső hálón, ha valamilyen jóváhagyott mobilmenedzsment-megoldás kezeli őket. Mit tesz a véletlen, a Pentagon jelenleg egyetlen mobilmenedzsment-rendszert ismer el biztonságosnak, a BlackBerry Enterprise Service-t (ami egyébként a közhiedelemmel ellentétben gond nélkül kezeli az iPhone-t és az androidos telefonokat).

A Védelmi Minisztérium ezzel egyidőben a BlackBerry Balance kapcsán semmiféle további előírást nem tesz, vagyis a szeparált munka- és privát környezet a hivatal szerint úgy jó, ahogy van.

Via Berryreview.

Címkék: apple iphone blackberry pentagon ipad

Tegnap minden titokra fény derült az Apple háza táján, Steve Jobs leleplezte a második generációs iPadet, mely többé-kevésbé olyan fejlesztéseket és újításokat hozott, amikre számítani lehetett. Félretéve minden előítéletet és márkafetisizmust, az iPad 2 nagyon jóra sikerült, a legnagyobb meglepetés azonban mégsem a specifikációkban rejlik, hanem abban, hogy még márciusban piacra kerül - elméletileg nálunk is.

Kétmagos processzor ide, vékonyabb kialakítás oda, ez a létező legrosszabb hír a RIM-nek, melynek így alaposan fel kell kötnie a gatyát ahhoz, hogy versenyre tudjon kelni egy olyan konkurenssel, mely ennyi piacon és ilyen gyorsan elérhetővé válik.

Nagyon nem mindegy az árfaktor sem. Az iPad 2 belépőszintű változata ugyanannyiba fog kerülni, mint amennyire a kezdeti PlayBookot várják. Ráadásul míg az iPadből lesz olyan változat már a legelején, amivel mobilhálózatokhoz lehet csatlakozni, addig az ilyen PlayBookok megjelenése nem várható az első félévben. Kérdéses, hogy a kanadaiak ezek után meddig tudják vagy akarják lenyomni a PlayBook árát a launch idején, bevállalva esetleg egy kisebb árrést, vagy akár a veszteséget is.

Kemény dió lesz a megjelenéskor elérhető 65 ezer alkalmazást is hoznia a RIM-nek, ez egész biztosan kizárt, hogy menni fog, más kérdés, hogy a BlackBerryk legfőbb vonzereje sosem az alkalmazásokban rejlett, alighanem ez lesz a helyzet a PlayBookkal is. Fontos tényező az is, hogy a iPad 2-vel tízórás akkus rendelkezésre állást ígér az Apple, ha ezt a RIM nem tudja hozni a PlayBookkal, rém kellemetlen lesz.

Címkék: apple 2 rim playbook ipad

Az elemzők eddig nem túlságosan kímélték a RIM rövidesen debütáló tabletjét, elsősorban azt hangoztatva, hogy a PlayBook akkumulátoros üzemidejével komoly gondok lesznek, konkrétan örülhetnek a vásárlók, ha fél munkanapnyi rendelkezésre állást biztosít majd számukra az eszköz egy feltöltéssel. Azóta a RIM cáfolt, sőt, a kanadaiak szerint minden tekintetben felveszi majd a versenyt a konkurenciával a PlayBook (legutóbb éppen a Reutersnek állította Jeff McDowell, a RIM alelnöke, hogy a PlayBook jóval kisebb akkumulátorral tovább húzza majd, mint egy iPad).

A CES-t követően újabb, ezúttal pozitívabb elemzői értékelések jelentek meg a RIM tabletjéről: az RBC Capital Markets a kiállításon szondázta a látogatókat, és a vélemények alapján arra a következtetésre jutott, hogy a PlayBookból a piacra kerülését követő első naptári évben hatmillió darabot fog eladni a RIM. Az elemzőcég szakértője szerint ennek a mennyiségnek a kétharmadát, vagyis négymilliót 2011-ben adhatnak el.

Címkék: tab playbook tablet galaxy ipad

Tavaly év végén nem túl bíztató hírek kezdtek szállingózni a PlayBookkal kapcsolatban. A híresztelések forrása konkrétan a Kaufman Brothers egyik elemzője, Wu Shaw volt, aki az első mintapéldányok alapján azt a következtetést vonta le, hogy a RIM tabletjének komolyan meggyűlik a baja az energiamenedzsmenttel. Vagyis a PlayBook akkumulátora hamarabb lemerül, mint egy iPadé, vagy egy Samsung Galaxy Tabé.

A RIM pár napra rá cáfolta, hogy a PlayBook az akkumulátoros rendelkezésre állási időt tekintve lényegesen rosszabbul teljesítene a konkurenciánál - mint mondták, a tesztelőkhöz eljuttatott első példányokban egyáltalán nem volt energiamenedzsment-funkció, ez okozza a gyenge üzemidőt.

Az elemzőcég ettől függetlenül nem tágít, és továbbra is kitart álláspontja mellett, olyannyira, hogy tegnap kiegészítették a korábban mondottakat. Wu ezúttal valamivel keményebben is fogalmazott, kijelentve, hogy az elemzőcégnél "nagyon meg lennének lepve", ha a kereskedelmi forgalomba kerülő PlayBook ugyanannyi ideig képes lenne akkumulátorról üzemelni, mint egy iPad.

Címkék: akkumulátor playbook tablet ipad

Vagy mégsem?  

A PlayBook bejelentését követően az Apple teljhatalmú vezére, Steve Jobs nem is annyira burkoltan kifejtette, hogy szerinte a 7 hüvelykes tabletek (így elsősorban a PlayBook, de többek közt a Galaxy Tab is) lényegében halva született termékek. A Samsungot láthatóan ez egy cseppet sem zavarta abban, hogy záros időn belül túladjon egymillió Galaxy Taben, és láthatóan a RIM is kitart amellett, hogy a 7 hüvelykes érintőkijelző a legtöbb feladatra alkalmas.

Ezt a tegnapi D: Dive into Mobile elnevezésű konferencián is megerősítette Mike Lazaridis, a RIM társelnök-vezérigazgatója, aki továbbra is eltökélt abban, hogy a 7 hüvelykes képátló optimális választás egy tabletnek. Ettől függetlenül - és itt jön a lényeg - nem kizárt, hogy a jövőben "más méretekben" is megjelenik a PlayBook, mondta Lazaridis. 

A PlayBook megjelenése a jövő év első negyedévében várható a tengerentúlon, vélhetően ebben az időszakban lebbenti fel a fátylat Steve Jobs az iPadek új generációjáról. Aligha kérdéses, hogy az iPadek igazi ellenfele Észak-Amerikában a PlayBook lesz - a két helyi rivális láthatóan a kijelzőméret és a Flash-támogatás mentén csaphat majd elsősorban össze.

Címkék: apple rim playbook ipad