Az okostelefonok ma már egyre több eszközt váltanak ki, kezdve az olyan egyszerű szerkezetektől, mint éppen a zseblámpa, vagy az ébresztőóra, netán a digitális kompakt kamera (oké, ez már nem annyira egyszerű). A legújabb trendek szerint nem kell már sok hozzá, és mindezek mellett a számítógépünket is kiváltják majd -- hogy mennyire jól, erre tett kísérletet az amerikai Wired magazin házi versenye, melyen négy szerkesztő indult neki a múlt heti Consumer Electronic Show-nak egy szál okostelefonnal (a bloggerek munkáját különböző szempontok szerint pontozták, ebből jött az összesített végeredmény).

A négy bloggernek mindenféle egyéb segédeszköz nélkül kellett tudósítania a kiállításról, kizárólag az okostelefonjukat használhatták, nem csak kommunikációra, hanem tartalomelőállításra. Komoly, embert, illetve technológiát egyaránt próbáló kihívás ez, jómagam is jártam már ilyen kiállításon, és tudom, hogy még akkor sem egyszerű a tudósítók élete, ha minden földi jóval el vannak látva.

wired_winner.jpg

A BerryBlog szempontjából természetesen azért érdekes a sztori, mert történetesen az egyik szerkesztő kezében egy BlackBerry Z30 volt mindvégig, ráadásul Tim Moynihan meg is nyerte a versenyt, méghozzá toronymagasan! A második helyet egy iPhone 5s-sel csípte el a kolléga, a harmadik egy Nokia Lumia 1020 lett, a negyedik pedig egy androidos Moto X, aminek a lepontozásában komoly szerepet játszott, hogy a készülék kijelzője a blogger zsebében egyszer csak nemes egyszerűséggel szétrepedt.

Úgyhogy ezúton is gratula és bajtársi üdvözlet Timnek, akit állítólag sokan cikiztek a CES-en, hogy egy BlackBerryt használ, de annyi baj legyen, szerinte (és szerintünk) ez nem számít, mivel az okostelefonok szinte mindent tudnak, amit a notebookok, sőt még többet is. Az eredményen egyébként nem csodálkozom: kitűnő klaviatúra, páratlan böngésző, jó kamera, villámgyors és stabil rendszer -- mindez alapból adott egy BlackBerry Z30 esetében.

...lehet nemsokára én is kipróbálom, milyen blogolni vele.

Via Wired.

Ikonikus fizikai billentyűzet. A BlackBerryk nyomógombjai kapcsán ez a jelzős szerkezet szinte minden alkalommal előkerül, joggal, a mobil eszközök mezőnyében ugyanis máig nincs jobb fizikai gombsor a BlackBerry okostelefonok billentyűzeténél. A fizikai gombok létjogosultságát ettől függetlenül ma már sokan vitatják, de hogy, hogy nem mégis előkerülnek néha olyan érdekes megoldások, mint például a Typo.

typoblackberry.jpg

A Typoról tudni kell, hogy egy iPhone-okhoz csatlakoztatható tok, illetve fizikai billentyűzet egyszerre, ami Bluetooth-szon kommunikál a telefonnal, tehát nem olyan vérgagyi megoldás, mint a korábbi próbálkozások, melyek a valójában a virtuális gombok felé helyezett nyomógombokból álltak. Nem, a Typo ennél sokkal több és jobb, nem kis részben azért, mert a gombsor egy az egyben nyúlása a BlackBerry Q10 fizikai gombsorának. Nem csoda, hogy múlt héten ez már sok volt a kanadaiaknak, és beperelték az eszköz "feltalálóját".

Ettől függetlenül a CES-en működés közben is meg lehet tekinteni az iPhone-hoz passzoló BlackBerry álarcot, sőt, a CNN még a gyártócég társtulajdonosát, Laurence Halliert is megszólaltatta. A termék fejlesztése állítólag már két éve zajlik -- nyilván a gombsor megtévesztő hasonlósága a Q10-zel a véletlen műve lehet.

A CrackBerry videójában részletesebben is bemutatja Kevin az eszközt, és próbára is tesz néhány látogatót a kiállításon: vajon ha csak a Typo billentyűzetet látod, mit tippelnél, milyen telefonhoz tartozik?

(Egyébként meg rohadjak meg, ha értem, miért van minden, egyébként más platformokon tök régóta elérhető feature szenzációs innovációként tálalva abban a pillanatban, ha köze lesz az iPhone-hoz...)

Via CNN, CrackBerry.

Sokfélék vagyunk. Nincs egyetlen tökéletes termék, amely mindenkinek a legjobb, mégha hajlamosak is vagyunk patthelyzetbe szorítani a gondolkodásunkat az abszolút igazság délibábjának üldözésében. Nem iPhone vagy Android, hanem iPhone ÉS Android. És Windows Phone. És BlackBerry. Nem vagy az jobb vagy ez jobb, hanem ez is jó, és az is jó. Kicsit, vagy sokszor nem is olyan kicsit, máshogyan jó. Valakinek ez fekszik jobban, valakinek amaz.

Nemcsak sokfélék vagyunk, sokan is vagyunk. A piackutatók szerint tavaly egyértelműen elértük az 1 milliárdos okostelefonos eladásokat. Nem, nem 1 milliárd oksotelefont használunk a világon, hanem 1 milliárdot vásároltunk csak tavaly. Ez az évtized második felére 1,5 milliárd fölé fog kúszni. Ez azt jelenti, hogy a következő 5 év során 6-7 milliárd okostelefon fog fogyni, nagyjából. Egy pillanatra azért időzzünk el ezen a számon: 5 ezer - 6 ezer millió darab okostelefon.

"Ha százból öt ember BlackBerryt választ a következő öt év során, az 250-300 millió BlackBerry eladását jelenti."

Százból öt. Százból öt embert kell találnia a BlackBerrynek, és a cég szárnyalni fog. Százból öt embert, aki értékeli a Hubot, a gesztusos vezérlés hatékonyságát, a rendes multi-taskingot, vagy a biztonsági funkciókat - ad abszurdum a fizikai billentyűzetet. Ha százból öt ember BlackBerryt választ a következő öt év során, az 250-300 millió BlackBerry eladását jelenti. Százból csak mindössze öt vevő elég volna. Emiatt is gondoltuk itt a BerryBlogon tavaly év elején, hogy a BB10 megjelenésével gyorsan javulhat a cég helyzete, hiszen a platform jó, a telefonok minőségi termékek.

awesome.jpg

Jelenleg a százból még egy ember sem választja a BlackBerryt.

Mi történt? Éppen ez az: semmi. Ha megfordítjuk a nézőpontot, és áthelyezzük vevők százmilliónak oldalára, akkor konkrétan semmi sem történt az ő szemszögükből. Új BlackBerry telefonok jöttek, na és, mindenki tudja, hogy BlackBerry elavult. Meg ha volt is, nem is szerettem használni, mert a céges BlackBerryn minden le volt korlátozva, és különben is az iPhone olyan szép színes.

"Úgy hallották a hírekből, döglődik a cég."

Nekem az elmúlt néhány hónapban esett le, egy Q10-zel a kezemben rohangálva, hogy a legtöbben nem tudnak róla, mi történt, de ha hallottak is valamiféle megújulásról, nem értik. Még mindig BlackBerry a neve, még mindig gyártják a fizikai billentyűzetet. Meg se nézik. Meg úgy hallották a hírekből, döglődik a cég.

A hideg valóság az, hogy a BlackBerry elszalasztotta a lehetőségét tavaly, hogy elmondja, mivel is töltötte a megelőző 3 évet. A világ döccenés nélkül elsétált amellett, hogy a többi platformnál technikailag fejlettebb képességeket is felvonultat a BB10 operációs rendszer, köszönhetően a QNX Neutrino rendszermagnak. Elment a világ a valódi multi-tasking mellett, anélkül, hogy odafordította volna a fejét, hogy megnézze, hogy 'basszus, ez lerakja a böngészőben futó videót meg zenét a háttérbe, és közben tud levelet írni, meg facebookozni tovább'. Nem is pislogott senki, mikor Android környezetet emulált nagy teljesítménnyel az új BlackBerry platform, és hogy a jövőben akár a Google Store-ról is telepíthetünk majd appokat, mert a Google Store sem tudja, hogy nem androidos telefonon fut. Én már láttam is. Tom ott  nyomatta az Instagrammot.

A Z10 nem azért bukott akkorát, mert nem jó termék. Ránéztem a brit Carphone Warehouse oldalán a vevők által írt véleményekre. 89 százalékuk ajánlaná ismerősüknek a terméket. Csak összehasonlítás végett, a 16 GB-os iPhone 5S modellnél például ez 84 százalék, és a drágább modelleknél látható 90 százalék feletti ajánlás is csak az Apple-rajongók magasabb arányának köszöhető, hiszen ugyanazt tudják. Mindkét telefonnál több mint 100 értékelésre épült ez a mutató, tehát ha nem is reprezentatív, de indikatív. 

"A BlackBerrynek súlyos imidzs és marketingproblémája van."

A BlackBerrynek nem termékproblémája van. A BlackBerrynek súlyos imidzs és marketingproblémája van. A kérdés az, hogy lesz-e pénze és mersze ezen átütő módon változtatni, és külső segítséget kérni hozzá. A vezetői vérfrissítés és látványosan határozott vérprofi menedzsment ad némi reményt erre.

A rossz hír viszont az, hogy ebből következően a BB10, a Z30, vagy ha jön is egy akármilyen odabaszós telefon, nem fogja megoldani a helyzetet. Bár, a Z30 kijelzője talán elég nagy már ahhoz, hogy messzebbről is látni lehessen: ez a BlackBerry nem az a BlackBerry....százból öthöz nem kellhet sokkal több.

John Chen csapatának ez a feladata, ehhez szereztek pénzt és időt.

Amerikai elnöknek lenni nem egyszerű munka, azt hiszed, hogy te vagy a legnagyobb megmondóember, aztán rájössz, hogy valójában te vagy az, akinek mindenki megmond és előír mindent. Például azt is, hogy milyen telefont használhatsz. Az Egyesült Államok 44. elnöke számára szerencsére ez köztudottan nem okoz problémát, Barack Obama BlackBerry-függősége gyakorlatilag az elnök megválasztása óta közismert tény.

classified.jpg

Az elnök a minap a Fehér Házban egy kampányrendezvényen fiatalok kérdésére válaszolt, és persze szóba került az is, hogy milyen telefont használ az USA első embere. Konkrétan, hogy használ-e iPhone-t. Obamát láthatóan nem lepte meg a kérdés (gondolom kapott már keményebbeket is azért), úgyhogy a megfelelő -- politikailag abszolút korrekt -- választ adta rá:

"Biztonsági okokból nem használhatok iPhone-t..."

Valaki meglepődött? Egyébként az Obama-családban azért van néhány Apple-készülék, az elnök lányai például iPhone-t nyúznak, illetve mr president egy iPaddel is rendelkezik, amire bizonyára nem érkeznek meg a "céges" levelei. Ami azt illeti, ez a szupertitkos belsős e-mail cím nem egészen tucatnyi beavatott körében ismert, de mint látható így is el lehet azért vezetni egy világhatalmat a mai korban.

Via Yahoo news.

Thorsten Heins anno a BlackBerry Live konferencián a messzi Orlandóban a nyitóelőadása utolsó slusszpoénjaként közölte a hírt, amire addigra már nagyjából mindenki számított: androidos és iOS-es verziója is érkezik majd a BlackBerry Messengernek, a kanadaiak exkluzív csevegőprogramjának. Múlt héten a BlackBerryOS jóvoltából láthattatok is egy videót az androidos verzió működéséről, ami kis túlzással úgy nézett ki, mint a Z10-es BBM, vagyis elsősorban a csevegőfunkciókat illetően, mert hang- és videohívást egyelőre nem lehet majd bonyolítani vele.

bbm_multiplatform.jpg

De ami késik, nem múlik, ám addig is jöjjön egy jó hír Alex Kinsellától, a BlackBerry egyik illetékes managerétől, aki a Twitteren közölte, hogy a chatprogram iOS-es verziója is már a csőben van, olyannyira, hogy a gyártó két hete leadta a végleges alkalmazást az App Store-nak a szokásos validációs folyamatra. Ez azt jelenti, hogy az Apple mérnökei már elkezdték tesztelni az alkalmazást, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, tetszőleges ideig ülhetnek rajta, amíg végül az app megjelenik majd a piactéren -- ingyenes letöltésként.

Az egyelőre nyitott kérdés továbbra is, hogy a BlackBerry miként próbál pénzt keresni a multiplatformos BBM-mel, mindenesetre nem lennék meglepve, ha bizonyos, később megjelenő funkciókat csak pénzért lehetne majd elérni, persze jó kérdés, hogy ez mennyire szegi majd kedvét a Viberen és társain edzett felhasználóknak.

Te használnál az iPhone-odon vagy az androidos telefonodon BBM-et?

Nem kenyerem kárörvendeni a BlackBerry versenytársain, meg játszani az eszem, hogy bezzeg én megmondtam, ez a bring your own device (BYOD) világ nem mindenhol csak játék és mese, öröm és bódottá. De azért én megmondtam...

A BYOD kapcsán arról van szó ugye nagy vonalakban, hogy a nagyvállalatok és állami szervek dolgozói megveszik az iPhone-jukat meg az androidos csodákat, majd kikövetelik maguknak, hogy munkahelyi környezetben is használhassák. Meg van, amikor a munkahely oszt ki a dolgozóknak telefonokat céges flottában -- ilyenkor az utóbbi időben egyre többen kérnek iPhone-t, vagy valamilyen divatos Samsung Galaxy modellt maguknak, csak néhol a dolgozók nem azt kapják, amit várnak. Mint például az Amerikai Védelmi Minisztérium munkatársai.

the_pentagon.jpg

A Pentagon illetékes hivatala által megszabott szigorú használati kritériumok miatt az iPhone és iPad tulajok sok mindenről kénytelenek lemondani, ha az eszközöket a Pentagon hálózatán is használni kívánják, vagyis például meg akarják rá kapni a "céges" (CÉGes, érted) dokumentumaikat, e-mailjeiket.

Így a hivatal szigorú előírásainak megfelelően az iOS-eszközöket használóknak a következő funkciókról kell lemondaniuk:

  • Safari böngésző használata
  • iMessage használata
  • iTunes használata
  • App Store használata
  • A gyári e-mail kliens használata
  • Wi-Fi elérés a Védelmi Minisztérium által üzemeltetett hotspotokon

Vagyis a Pentagon lényegében kiherélte az összes dolgozói kézben lévő iPhone-t és iPadet. Oh and one more thing, az eszközöket még így is csak akkor lehet használni a belső hálón, ha valamilyen jóváhagyott mobilmenedzsment-megoldás kezeli őket. Mit tesz a véletlen, a Pentagon jelenleg egyetlen mobilmenedzsment-rendszert ismer el biztonságosnak, a BlackBerry Enterprise Service-t (ami egyébként a közhiedelemmel ellentétben gond nélkül kezeli az iPhone-t és az androidos telefonokat).

A Védelmi Minisztérium ezzel egyidőben a BlackBerry Balance kapcsán semmiféle további előírást nem tesz, vagyis a szeparált munka- és privát környezet a hivatal szerint úgy jó, ahogy van.

Via Berryreview.

süti beállítások módosítása