Ma amerikai nyugati parti idő szerint reggel 9 tájékán (ez nálunk este hatot jelent) kezdetét veszi a BlackBerry Jam Americas, a RIM idei utolsó, fejlesztőknek szóló nagy dzsemboréja. Ez az elsősorban fejlesztőknek szóló rendezvény az egyik legfontosabb idei konferenciája lehet a RIM-nek, hiszen a várakozások szerint itt ismét megtudhat a nagyérdemű mindenféle újdonságot a következő generációs BlackBerry okostelefonokról, vagy éppen a BlackBerry 10 operációs rendszerről.

A Jam Americas fontosabb eseményeiről természetesen mi is beszámolunk, bár sajnos nem élőben és nem a helyszínről, ahogy tettük azt idén februárban, a DevCon Europe esetében, de ígérjük, nem maradtok le semmiről, ha velünk tartotok. 

heins_bb10.jpg

A rendezvényt egyébként Thorsten Heins, a RIM elnök-vezérigazgatója nyitja meg, utána közvetlenül a fejlesztési kapcsolatokért felelős fenegyerek, Alec Saunders következik, illetve a platformokért és eszközökért (!) felelős alelnök, Chris Smith is ott lesz ma délelőtt (illetve este). Aki nem bír magával, és mindenképpen élőben kívánja követni a történteket, kattintson pár óra múlva az alábbi linkre a webcasthoz.

Get ready to Jam!

Nem egészen két hét, és itt az őszi szezon legnagyobb BlackBerrys dzsemboréja (szó szerint), a Jam Americas, leánykori nevén Devcon Americas, mely az amerikai kontinens fejlesztőinek legjavát hívja össze egy kis fejtágításra meg konferenciázgatásra. Az Apple és a Nokia termékbejelentő rendezvényeit követően (az egyik tegnap, a másik múlt héten volt) számunkra most leginkább az a legfontosabb kérdés, várhatunk-e bármiféle termékbejelentést a RIM részéről szeptember végén.

jam_americas.jpg

Mitagadás, már nagyon időszerű lenne lerántani a leplet az új, BB10-es termékcsaládról, aminek a megjelenését a nyár elején halasztották őszről jövő év elejére. Ami azt illeti, az időzítés is stimmelne, két-három hónappal a piaci premier előtt azért már lehetne mutogatni készülékeket, legalább elárulni valami konkrétumot arról, hogy mit fognak tudni az új modellek, hogy az igazán elvetemült rajongók a karácsonyt is végigböjtöljék csak azért, mert tudják, hogy egy hónappal később micsoda csodához juthatnak hozzá.

Nem mellékesen a Jam Americas nyitóelőadását állítólag Thorsten Heins, a RIM vezére tartja majd, bár ő ott volt a színpadon februárban és májusban is, mégsem volt eget rengető bejelentés, szóval ez még önmagában nem jelent semmit. De azért hátha most vigyorogva előhúz majd a zsebéből egy végleges Nevadát meg Londont.

Akárhogy is lesz, az új BlackBerryk bejelentése most már egész biztosan nem várat sokat magára, ha nem szeptember végén, akkor tippre októberben, legeslegkésőbb novemberben történni fog valami - talán stílszerűbb is lenne ebből egy igazán nagy horderejű bejelentést csinálni és elkülöníteni minden más rendezvénytől. Nagyon kíváncsian várjuk már ezt a bemutatót,  bárhol és bármikor is legyen.

Címkék: jam rim americas bb10

Ma, amikor a BlackBerryt egyre többen próbálják leírni, nem könnyű megmutatni a felhasználóknak és a fejlesztőknek, hogy a RIM maximálisan kitart az új platform, a BlackBerry 10 mellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakapaszkodjon az okostelefon-piac meghatározó szereplői közé. Erre a célra kiválóan alkalmas a BlackBerry Jam World Tour, mely egy 23 nagyvárosban tartott konferencia-turné fejlesztőknek. 

A RIM a londoni állomást követően tett közzé először részleteket és statisztikákat az eseménysorozatról, ami összességében egyáltalán nem kelti azt a látszatot, hogy érdektelenség lenne a BlackBerry platform iránt, és a fejlesztők ne kívánnának nyitni más irányokba.

bb10_worldtour.jpg

Lássuk hát: a 12 hét alatt 23 várost meglátogató rendezvényen így összesen 5000 fejlesztő vett, illetve vesz részt, a RIM egyébként ugyanennyi BlackBerry 10 Dev Alpha prototípust oszt ki a megjelentek közt. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy valaki csak a potya tesztkészülékért megy a konferenciára, annak azért szeretnénk felhívni a figyelmét a 300 dolláros (azaz uszkve 70 ezer forintos) részvételi díjra.

A helyszíni beszámolók szerint egyébként a hangulat a múlt heti londoni rendezvényen rendkívül felfokozott és várakozásokkal teli volt, és bár Anglia hagyományosan erős BlackBerry-ország, azért máshol is komoly az érdeklődés, ezt jelzi legalábbis, hogy a regisztráció nyitása után nem sokkal eladták az összes jegyet a párizsi, barcelonai, berlini, torontói vagy éppen dzsakartai eseményre.

Hozzánk legközelebb Varsóba ér el a BlackBerry 10 Jam, július 3-án. Ha fejlesztő vagy, szerintem érdemes lehet részt venni, van még néhány hely.

Címkék: blackberry jam bb10

Alig múlt el a BlackBerry World 2012, a RIM máris bejelentette a jövő évi dátumot a legfontosabb happeningjére, melyet szokás szerint a floridai Orlandóban rendeznek a kanadaiak. Az idei rendezvény idején több aggodalmaskodó hangot is hallhattunk arról, hogy a RIM jövőre esetleg meg sem rendezi már a Worldöt, ez azonban szerencsére merő fantazmagória volt, az esemény május 14-16-án lesz Floridában.

Ami azt illeti, a jövő évben a BlackBerry World mellett minden eddiginél több rendezvényt és konferenciát/képzést tart majd a RIM a tervek szerint. A DevCon-t jövőre BlackBerry Jam-nek hívják majd, és 2013-ban is három lesz belőle, ebből egy - ahogy idén is - február elején Amszterdamban. A Jam World Tour fejlesztői fejtágítás pedig világszerte összesen 23 nagyvárost látogat meg -- hozzánk legközelebb Varsót.

bbworld2012.jpg

Szóval nem lehet azt állítani, hogy a RIM-nek nincsenek tervei arra nézve, hogyan érje el a fejlesztőket jövőre, addigra pedig minden bizonnyal már a felhasználók kezében is ott lesznek a BlackBerry 10-es készülékek, melyekre jobbnál-jobb alkalmazásokat érhetnek majd el a vásárlók, többek közt a Jam turné áldásos hatásának köszönhetően.

Ami a BerryBlogot illeti, jövőre igyekszünk ott lenni legalább egy nagyszabású rendezvényen, hogy ez az amszterdami BlackBerry Jam lesz-e, vagy netán ezúttal már Amerikába is eljutunk a BlackBerry Worldre, azt egyelőre nem tudjuk. Még az sem kizárt, hogy mindkettő összejön.

Címkék: world blackberry jam

Ha már amúgy is szóltunk ma a fejlesztőkről és a fejlesztésről, jöjjön egy igazán jó hír, mely ezúttal kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek a BlackBerry 10 platformra történő fejlesztési lehetőségekről!

Ahogy arról már a BlackBerry Worldön is szó esett, a BlackBerry Jam fejlesztői rendezvény (ez nagyjából egy konferencia és egy gyorstalpaló tanfolyam elegyét jelenti) világ körüli turnéra indul május végétől. A turnén ugyanazok az előadások, vagy hasonló tematikájú előadások lesznek, mint Orlandóban voltak, ráadásul a szerencséseknek juthat még a BlackBerry 10 Dev Alphából is, mivel a RIM nem osztotta ki mindegyik prototípust május elején.

Akit komolyabban érdekel a téma, az az alábbi oldalon megtalálja a részleteket és a dátumokat, lehet válogatni Párizs, London, Milánó, Varsó, Berlin vagy akár Moszkva közt, kinek mi a szimpatikusabb és hová tud egyszerűbben, olcsóbban eljutni. A BlackBerry Jam akkreditáció amúgy nem filléres mulatság, de így legalább nem kell többé a tengerentúli út költségeit is kifizetni, vagy kifizettetni a munkáltatóval.

Ha valaki valamelyik rendezvényre elutazik, ne felejtsen el nekünk beszámolni, mit látott-hallott és hogy érezte magát!

Már csak egy hét, és kezdődik Orlandóban a BlackBerry World, vele együtt a BlackBerry Jam, ami egy kifejezetten fejlesztőknek szóló fejtágítás arról, hogy az új BlackBerry 10 operációs rendszer milyen lehetőségeket rejt magában. Erről pár nappal ezelőtt írtunk kicsit részletesebben, szóval nem részletezzük újra a dolgokat, cserébe itt egy videó, amin Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős vezetője invitál meg mindenkit a Jam-re.

A mindig laza Saunders persze ezúttal sem felejti el megemlíteni, hogy aki regisztrál a rendezvényre, az kap egy BlackBerry 10 alfaverziót futtató készülék-prototípust ajándékba - hangsúlyozottan ennek még nem sok köze lesz a végleges telefonokhoz, gyaníthatóan telefonálni sem lehet majd rajtuk.

Ami azt illeti, nem nagyon emlékszem más gyártóra, mely hasonlóan gáláns módon osztogatná a teszteszközöket - először PlayBookot, majd később a prototípusokat. Mindebből továbbra is az jön le számomra, hogy a RIM nagyon is komolyan veszi a BlackBerry 10 fejlesztését és az alkalmazás-ökoszisztéma megerősítését. Akit kicsit is érdekelnek a mobilos fejlesztések, és már unja az iOS-Android duót, az feltétlenül kövesse figyelemmel a RIM fejlesztői konferenciáját, biztosan hallani fog érdekességeket.

 

süti beállítások módosítása