Lassan de biztosan végleg véget ér egy korszak a BlackBerry történelmében, a kanadaiak legalábbis nagyon jó úton haladnak abba az irányba, hogy szoftvercéggé váljanak. Mindezt a kínai TCL-lel nemrég megkötött licencelési megállapodással tehetik úgy, hogy valójában ott maradnak a BlackBerry márkanevű okostelefonok a piacon, a hangsúly azonban már ezeknél a készülékeknél is elsősorban a BlackBerry által fejlesztett (biztonságos) szoftverháttéren van.

bbry_hq3.jpg

A cég tegnap tette közzé harmadik üzleti negyedéves eredményeit, mely nagyon hangsúlyosan mutatja a BlackBerry átalakulását. A negyedév teljes, 289 millió dolláros árbevételének jelentős része, 160 millió dollár származott a szoftverekből és szolgáltatásokból, míg a hardverek eladása révén csupán 62 millió dollárt sikerült beszednie a cégnek. A változást jól érzékelteti, hogy egy évvel ezelőtt még cirka 220 millió dollár folyt be a készülékek után, most pedig már eladott darabszámot sem közöl a BlackBerry - a TCL-megállapodás révén pedig idővel valószínűleg teljesen eltűnnek majd a hardverekre vonatkozó számok a kanadaiak üzleti jelentéséből.

Bár a fenti tény, tetézve azzal, hogy a negyedév ismét veszteséges volt, a teljes árbevétel pedig esett, első látásra elég gyászosnak hathat, az összképet jelentősen javítja, hogy a szotfver-szolgáltatás üzletág erősödésével párhuzamosan soha nem látott magasságokba (66,8%) ért a BlackBerry bruttó nyereségességi mutatója. A céget vezető üzleti stratéga, John Chen transzformációs törekvései üzleti szempontból itt látszanak igazán megtérülőnek, hiszen okostelefonok gyártásával ekkora nyereséghányadot soha nem tudna elérni a társaság. 

A BlackBerry átalakulását az olyan, közelmúltbéli történések, mint a már említett licencmegállapodás, vagy éppen a QNX fejlesztőközpont megnyitása és az új szoftverportfólió bevezetése hatékonyan támogatják, így Chenék az üzleti év végére pozitív pénzügyi mérleget várnak, javítva a vállalat korábbi előrejelzésén.

Múlt hét végén jelentette a Q4-es üzleti negyedévének eredményeit a BlackBerry, amiről részletesebben Jack Potata ígért nemrég beszámolót, vagy egyfajta értékelést, ez a poszt inkább csak az üzleti jelentés utáni konferenciahívás egyes, hardveres aspektusairól fog szólni. Vagyis arról, hogy végre újabb konkrétumok, hírek hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy hol tart a különböző rendszerfrissítések kiadása, fejlesztése.

A BlackBerrynek mondhatni komoly gyakorlata van már abban, hogy a különféle beígért (vagy csak megszellőztetett) újdonságokat csak némi késéssel tudja bemutatni, így nem különösebben lepődtem meg, hogy - sajnos - ez most sincs másképp. A konferenciahívás során John Chen elmondta ugyanis, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer eredetileg márciusra ígért, 10.3.3-as kiadása egyes tanúsítványok beszerzése, kiadása miatt késik (vagyis a megjelenés csúszik június közepére), míg a szintén idénre tervezett 10.3.4-es verzió konkrétan jó eséllyel jövőre csúszik.

porsche_passport_q10.jpg

A 10.3.3-as BB10-verzió kiadását éppen az hátráltatja, ami a cég reményei szerint az egyik legnagyobb hozadéka lehet az új rendszernek: ez a NIAP (National Information Assurance Partnership) certifikáció, ami a Common Criteria (kvázi egy nemzetközi, IT-biztonsági keretrendszer) amerikai implementációját jelenti. Nem nehéz kitalálni, hogy az egészre elsősorban az amerikai kormányzati beszerzések miatt lehet szükség, vagyis ettől a BB10 jó eséllyel nem lesz (sokkal) biztonságosabb, pláne nem egy magánszemély-felhasználó számára. Hogy a 10.3.4-es kiadás megjelenése miért csúszik át várhatóan a jövő évre, arról nem szól a fáma, és azt sem közölte eddig a BlackBerry, hogy abba milyen újdonságok kerülnek majd.

Mindeközben gőzerővel készül a BlackBerry első androidos mobiljának, a PRIV-nek a következő nagy rendszerfrissítése, mely a jelenlegi, 5.1.1-es android-verziót frissíti majd 6.0.1-re (Marshmallow). A múlt pénteki konferenciahíváson elhangzottak szerint ez a szoftverkiadás valamikor április végén, vagy május elején láthat napvilágot, és a korábbi blogposztban már részletezett újdonságok mellett alighanem egy csokornyi hibajavítást is hoz majd magával.

Az új verzióból egy szintén pénteki elszólás alapján bétát, vagyis egyfajta nyilvános tesztkiadást is várhatunk, ennek részleteiről valamikor a héten jöhetnek új hírek. A BlackBerrytől egyébként meglehetősen szokatlan húzás (béta OS-ek kiadása) más iparági szereplők számára nem annyira nagy újdonság, hiszen iOS-ből is létezik publikus bétaverzió, és Androidból is (ezek eddig kizárólag csak a Nexusokra voltak telepíthetők). 

FRISSÍTÉS: a Marshmallow-bétateszt gyakorlatilag elindult, itt vannak a részletek a részvételi lehetőségekről: Inside BlackBerry blog - Help Put Android Marshmallow on PRIV by Joining our Beta Program

Helyi idő szerint a reggeli órákban kiadta a BlackBerry a 2016-os második üzleti negyedévének eredményeit, melynek része az unalmas számadatok mellett (erről majd később lesz szó) a kitekintés a jövőre vonatkozóan. Noha alighanem többetekkel egyetemben ma ennél talán picivel többre számítottam, a jelentés mindössze egy rövidke bekezdést szentel az új hardver-termékvonalnak, illetve fejlesztéseknek, mely két fő mérföldkövet említ:

-Érkezik az első androidos készülék, a PRIV

-Jövő márciusban jön az új BB10-verzó

Vagyis mostantól hivatalos, hogy a BlackBerry androidos csúszkatelefonnal hozakodik elő, noha azon kívül, hogy androidos, meg hogy csúszkatelefon, ma semmi újdonságra nem derült fény (egyelőre). A megjelenési idővel kapcsolatban sincs egyelőre sok konkrétum, azaz a Priv még idén a boltokba kerül a fontosabb piacokon, tehát simán benne van a pakliban, hogy itthon 2016-nál előbb nem nagyon lehet majd hozzájutni a készülékhez, maximum magánimporton keresztül.

bbry_logo.jpg

A Privről amúgy a következő hetekben derülnek majd ki a lényegesebb részletek, mindenesetre feltűnő, hogy egy árva szó sincs arról, hogy a telefon bármilyen formában képes lenne akár a megjelenéskor, akár később BlackBerry 10-et futtatni, noha a keményvonalas rajongók láthatóan az utolsó pillanatig nem adják fel a reményt ezzel kapcsolatban.

A BlackBerry emellett azért leszögezte, hogy a BB10 további fejlesztése iránt eltökélt, ami azért szintén borítékolható volt. Az új, 10.3.3-as verzió jövő márciusban jelenhet meg, az újdonságokról egyelőre semmit nem tudni, már azon kívül, hogy a fejlesztések mostantól elsősorban a biztonsági és adatvédelmi rendszer további erősítésére koncentrálnak majd. Feltűnő emellett azért az is, hogy új BB10-es telefonról egy árva szó sem esett a jelentésben.

A negyedéves jelentést követő konferenciahívás jelenleg is zajlik, ha elhangzik bármilyen új információ a fentiekkel kapcsolatban, a poszt bővülni fog.

A vártnál jelentősen alacsonyabb, 793 millió dolláros bevételről számolt be a BlackBerry (ez éves szinte 33 százalékos visszaesés), miután meglévő készletei elapadtak, az új telefonokból (elsősorban a Passportból) pedig nem gyártott eleget ahhoz, hogy a kereslettel lépést tartson. John Chen elnök-vezérigazgató és csapata ennek ellenére pozitív hangot ütött meg a konferenciahíváson, és hangsúlyozta, hogy a negyedév a nyereségesség eléréséről és a készpénzállomány őrzéséről szólt. Egy egyszeri, készpénzmozgással nem járó tételtől eltekintve a cég pozitív eredményt zárt, igaz, mindössze hajszállal - a könyv szerinti veszteség 148 millió dollár volt. A BlackBerry pénzügyileg stabil, továbbra is mintegy 3,1 milliárd dollárnyi likvid állománnyal rendelkezik.

A Passport ma már 48 országban kapható

A november 29-cel zárul három hónapban a BlackBerry 2 millió telefont értékesített, ami annak ellenére alacsonyabb az előző negyedév 2,1 milliójánál is, hogy szeptemberben elrajtolt a Passport. A magyarázat egyszerű: a kezdőkészlet azonnal elfogyott, és október-november folyamán is többször előfordult, hogy kifogyott a Passportból a BlackBerry. Chen elmondása alapján csak december közepére tudta utolérni a keresletet a cég, így a novemberi megrendelések egy része nem jelenik meg a mostani számokon.

A konferenciahíváson az is egyértelművá vált, hogy a 200 ezer Passporton sem könyvelt el bevételt teljes egészében a cég a negyedév alatt, mivel a szigorú pénzügyi szabályai szerint ezt csak akkor teheti meg, ha a telefont a végfelhasználó is kifizette már, és megkapta. A Passport ma már 48 országban kapható, de az észak-amerikai és európai eladások adták a forgalom 61%-át.

Chen azt is mondta, hogy a Classic a Passportnál is jobb rajtot vett, és a készüléknek köszönhetően ismét tart több nagy szolgáltató BlackBerryket az üzleteiben - köztük az AT&T, a Deutsche Telecom, az Orange és a China Mobile is. A Classicot a BlackBerry már szolgáltatásokkal is egybecsomagolja, mint például a titkosított BBM, vagy a BBM konferenciahívások lebonyolításának lehetősége, hogy újabb bevételi forrást építsen ki, amin osztozhat a telkókkal is. A cég láthatóan nagy hangsúlyt fektet most arra, hogy visszaszerezze a mobilszolgáltatók támogatását.

A megrendelésállomány 65 százalékkal volt magasabb a negyedév zárásakor

Márciusban többet mond majd el a cég arról, hogy a Passport és a Classic után mi várható a csőben 2015-re. Mindenesetre bíztató jel, hogy BlackBerry megrendelésállománya a szerződéses gyártóknál 65 százalékkal volt magasabb a negyedév zárásakor, mint a három hónappal korábban. A BlackBerry egyértelműen a telefoneladások növekedését és erősebb nyereségességét várja a következő negyedévektől - hogy ez valóban így lesz-e, nem csak a bejelentéseket követő kezdeti felfokozott várakozást értékeli a cég túl, még nem egyértelmű.

bbry191214.png

A hírek hatására a cég papírjai 10 százalékot estek, de a napközbeni kereskedésben némileg visszaerősödtek, és most -5%-on állnak.

Befutottak a BlackBerry pénzügyi eredményei a májussal zárul negyedévről, amely a vállalat pénzügyi naptárában az első  negyedév. A cég az elemzők által vártnál jobb működési hatékonyságot ért el, és halvány nyereséget is fel tudott mutatni. A hírek hatására a cég papírja több mint 10 százalékot erősödtek a tőzsdei nyitás előtti kereskedésben, és az elemzők is sokkal bizakodóbb hangot ütöttek meg a pénzügyi konferenciahíváson.

bbry_logo.jpg 

Főbb eredmények és érdekességek:

  • A bevétel 966 millió dollárt tett ki, nagyjából változatlan a megelőző negyedévhez képest

  •  Az értékesítés nyereségtartalma 48 százalékra emelkedett eközben az előző negyedév 43 százalékáról, nagyrészt a termékmix változásának köszönhetően

  •  A cég adózás utáni nyeresége 23 millió dollar volt

  •  A vállalat működése továbbra is rengeteg készpénzt fogyasztott (250 milliót) , de ingatlanértékesítés és adóvisszatérítés miatt a cég készpénzállománya 2,7 milliárd dollárról 3,1 milliárdra emelkedett

  •  Három hónap alatt 1,6 millió új BlackBerryt szállított le az üzletekbe a cég, és 2,6 milliót vásároltak meg a végfelhasználók, vagyis a készletek tovább apadtak; Chen szerint hamarosan nyereséges lesz megint a telefon üzlet

  •  Indonézián kívül további 8 országban rajtol el a Z3, köztük Indiában, erős keresletre számít a vállalat

  •  Novemberben érkezik a Classic (Q20)

  •  QNX alapú gépi felhőt fejleszt a Blackberry okos beágyazott eszközök vezérlése és adatgyűjtés számára  (internet of things)  ez a Project Ion, amelyet a szolgáltatók és app fejlesztők fogják feltölteni és működtetni; első kiadás decemberben

  •  Az Amazon megállapodás stratégiai pillér a BlackBerry számára, hogy ne kelljen jelentős erőforrásokat többé lekötni az app-helyzet miatt; az Amazon app boltja a BB10 alapcsomag részévé válik a 10.3-as kiadással, amely ősszel érkezik; ez 240 ezer androidos app elérhetőségét jelenti majd, az azonban nem világos, hogy mennyire jól fognak ezek futni

  •  Év vége előtt érkezik a BES 12, már bétában; 30 ezer cégnél fut már a BES 10 generáció

  •  160 millió regisztrál BBM felhasználó, és 85 millió aktív az elmúlt hónapban

Az előzetesen kiadott ütemtervnek megfelelően ma kiadta második üzleti negyedéves eredményeit a BlackBerry. Mivel múlt pénteken a cég közzétett már egy profitfigyelmeztetést, ezért a mostani számokban kevés újdonságot lehet felfedezni, és sajnos az elmúlt egy hét alatt semmivel sem lettek jobbak a számok. A kommentek már sokkal érdekesebbek, de azért lássuk előbb a matekot:

  • A cég negyedéves forgalma 1,6 milliárd dollárt tett ki a második negyedévben, a kereskedőknek szállított okostelefonok száma 3,7 millió volt (zömében BB OS alapú készülékek), a ténylegesen eladott mennyiség 5,9 millió darab volt,
  • A veszteség zömében a Z10 készülékeket érintő készletleírásnak köszönhetően elérte a 965 millió dollárt,
  • A BlackBerry Enterprise Services telepítések száma a negyedév végén meghaladta a 25 ezret,
  • A cég készpénzállománya 2,6 milliárd dollár, adósság továbbra sincs.

Jól látszik az eredményekből, hogy a két igazán fájó veszteség egyrészt az irgalmatlan mennyiségű Z10 készletleírás (óvatos becslések szerint ez legalább 1,5-2 millió eladatlan Z10-et jelent), valamint a padlóra került bevételek. Thorsten Heins az eredményeket a következőképpen kommentálta:

Nagyon csalódottak vagyunk a működési és pénzügyi eredményeinket illetően, ezzel együtt több olyan intézkedést is bejelentettünk, melyek a rendkívül kiélezett versenyre válaszul születtek, valamint a működési költségeinket csökkentik. Miközben cégünknél végbemennek a szükséges változások annak érdekében, hogy a hardvergyártás számára megtaláljuk a lehető legjobb üzleti modellt, továbbra is élvezzük a nagyvállalati felhasználóink bizalmát a bővülő BES10 ügyfélkör révén, amely immár 25 ezer szervert (ennek egy része teszt -- Tom és Berry) használ.

Megértjük, hogy néhány, még előttünk álló folyamat bizonytalanságot kelthet egyesekben a társaság jövőjét illetően, ettől függetlenül a BlackBerry továbbra is pénzügyileg erős cég, mely 2,6 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkezik és nincs adóssága. A legfontosabb piacainkra fókuszálva hiszünk benne, hogy a céget érintő változások hamar lezajlanak, hogy végül egy jobban fókuszált és hatékonyabb vállalatként működhessünk tovább.

A nem túl sokatmondó nyilatkozat kapcsán egy dolgot érdemes kiemelni, a hardvergyártás útkeresését, ami mondjuk a mostani helyzetben nagyjából azon múlik, hogy a potenciális vevő, a Fairfax akar-e BlackBerry készülékeket látni a piacon, vagy nem. Valószínűleg ezt még Thorsten Heins sem tudja, illetve ha tudja is, nem feltétlenül jött még el az ideje a kártyák kiteregetésének, annál is inkább, mivel a BlackBerryt november elejéig még biztosan nem adják el senkinek, és egyelőre az sem teljesen kizárt, hogy utána sem.