Felesleges lenne kertelni, a BlackBerry ma csupán árnyéke önmagának, annak a cégnek, mely az előző évtized végén meghatározta az okostelefon-piacot, elsők közt épített ki cloudalapú szolgáltatást és a világ leghatékonyabb mobilos infrastruktúráját működtete a szolgáltatókkal karöltve. Amellett, hogy ebben a témában elég sok, tényszerűnek és szakszerűnek csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető cikk jelent meg az utóbbi napokban, akadnak kiváló írások is. A kanadai Globe and Mail például egy brutálisan hosszú cikkben foglalta össze azt, hogy mi vezetett a BlackBerry hanyatlásához.

web-blackberry-balsillie-lazaridis-heins.jpgJim Balsillie, Mike Lazaridis, Thorsten Heins
fotó: Globe and Mail

A cikk a következő tételeket summázza, több belsős forrásra és szakértőre hivatkozva:

  • Az iPhone megjelenése után a Verizon megkereste a BlackBerryt, hogy a kanadaiak készítsenek egy "iPhone-killer" telefont. Ez lett az érintőkijelzős Storm, de mivel túl gyors volt a fejlesztési tempó, a termék megbukott, a Verizon pedig a Motorolához és az Androidhoz fordult (időközben már ők is árulnak iPhone-t),
  • Jim Balsillie, a RIM egykori társelnök-vezérigazgatója 2012-ben azért lépett ki az igazgatótanácsból, mert a cégvezetés nem fogadta el azt a tervét, mellyel egy a BBM-re épített univerzális, SMS-helyettesítő szolgáltatást álmodott meg. Az ötletet konkrétan az új elnök-vezérigazgató, Thorsten Heins torpedózta meg,
  • Mike Lazaridis, a másik társelnök-vezérigazgató a kezdetektől fogva ellenezte a teljes érintőkijelzős készülékek megjelenését és a BB10 rajtjának jelentős csúszása is rajta múlt. Heins a rajt során mindenáron a teljes érintőkijelzős Z10-re kívánta helyezni a fókuszt, a telefon azonban lényegében megbukott, az előző negyedévben több mint 900 millió dollár értékű raktárkészletet írtak le belőle.
  • A két társelnök-vezérigazgató (Lazaridis, Balsillie) által irányított szervezet összességében, menedzsment szempontból rendkívül rossz hatékonysággal működött,
  • A BlackBerry 10 marketingszempontból lényegében katasztrofálisan (le)szerepelt, a reklámok zavarosak és rosszul pozicionáltak voltak.

Minden poént nem lőnék le, akit komolyan érdekel, miért történik az a BlackBerryvel, ami történik, olvassa el a cikket, ami angolul az alábbi linken érhető el:

The Globe and Mail - Inside the fall of BlackBerry

Címkék: blackberry vezetés mike jim thorsten balsillie lazaridis heins bb10

Érdekes híresztelés látott napvilágot múlt hétvégén Jim Balsillie, a RIM egykori társelnök-vezérigazgatójának márciusi távozásával kapcsolatban. Elég valószínű, hogy Balsillie stratégiai nézeteltérés miatt távozott a cégtől, nem pedig azért, mert a vállalat egyébként veszteséges negyedévet zárt. 

A HWSW a témában ma közölt cikkében leírja, a vezetés és Balsillie szembenállását alapvetően az okozta, hogy az egykori alapító lényegében bérbe akarta adni a BlackBerryk mögött álló infrastruktúrát a mobilszolgáltatóknak, akik aztán más gyártók készülékeit is beengedhették volna a rendszerbe. Ahogy a HWSW írja:

A terveket közelről ismerő, nevük elhallgatását kérő alkalmazottak szerint a terv megvalósulása az operátorok számára komoly előnyökkel járhatott volna. A mobilszolgáltatók a RIM háttérrendszerének hathatós támogatásával egészen új konstrukciójú mobilinternet-csomagokat kínálhattak volna előfizetőknek, nem elsősorban a benne foglalt adatmennyiségre, hanem az elérhető speciális szolgáltatásokra helyezve a hangsúlyt.

A tervet végül maga Thorsten Heins, a RIM jelenlegi elnök-vezérigazgatója húzta keresztbe, aki úgy tűnik hallani sem akar hasonló, markáns stratégiaváltásról. A jelenlegi felsővezetés ellenben teljes mellszélességgel kiáll a BlackBerry 10 és az új operációs rendszerrel együtt érkező készülékek mellett - mellesleg elemzők szerint nem is nagyon van más választásuk.

Tudhatnak valamit...

Címkék: blackberry 10 jim balsillie

Mike Lazaridis és Jim Balsillie, a Research in Motion két elnök-vezérigazgatója biztosan szebb napokat is megélt már a társaságnál, a zuhanórepülésbe kezdett cég befektetői mindenesetre a jelek szerint egyáltalán nincsenek megelégedve mostanában a munkájukkal. A pénzügyi eredmények két héttel ezelőtti ismertetése óta többször is felmerült, hogy a nagy kettősnek mennie kell, erre azonban nagy hirtelen nem valószínű, hogy sor kerülhet, Mike és Jim pozíciója azonban ettől még nem bombabiztos.

Július 12-én tartják ugyanis a RIM éves részvényesi közgyűlését, ahol a befektetők a nyilvános napirendi pontok alapján szavazni fognak arról, hogy az elnöki és vezérigazgatói pozíciókat válasszák ketté a cégnél - hogy a mostani két elnök-vezérigazgató hogyan osztozhat majd az új pozíciókon az nem világos, de egyelőre az sem eldöntött tény, hogy a részvényesek akarata érvényesül.

Tény, hogy a RIM legfelsőbb vezetése elég bonyolult struktúrát képez, hiszen mind Mike Lazaridis, mind Jim Balsillie hivatalosan a társelnök-vezérigazgatói pozícióval rendelkezik, ráadásul Balsillie a hírek szerint a marketingvezetői posztot is magáénak akarja. A pozíciók szétválasztását egyébként a befektetők egy részét képviselő Northwest & Ethical Investments LP szerint a részvényesek több mint fele támogatja, a RIM igazgatótanácsa ettől függetlenül megvétózhatja a döntést, más kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben meg merik-e ezt kockáztatni.

Hogy aztán később mi lesz Mike-kal és Jimmel, az nagy mértékben függ attól is, hogy a RIM a jelenlegi tendenciákon képes-e változtatni, illetve egyáltalán önálló marad-e a vállalat, vagy a spekulációknak megfelelően megveszik kilóra.

Címkék: mike jim rim ceo balsillie lazaridis

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, egymás után érkeznek a PlayBook tesztek a tengerentúlról, melyekben az alapvetően pozitív megközelítés mellett több kritika is megfogalmazódik a RIM tabletjével kapcsolatban.

Ezekkel a kritikákkal szembesítette a Bloomberg bájos riportere Jim Balsillie-t, a RIM társelnök-vezérigazgatóját, aki az alábbi videointerjúban többek közt válaszol arra a vádra, hogy a PlayBook félkész termék lenne, valamint elmondja, mikor pótolja a cég a felrótt hiányosságokat.

Egyébként most hogy belegondolok, Balsillie tök olyan, mintha egy teleshopos műsorban beszélne így kezében a PlayBookkal.

Címkék: jim playbook bloomberg balsillie